Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech
A fiúk rég nem öröklik apáik nyelvkönyveit, az idegennyelv-tanárok generációról generációra elõállnak egy „minden eddiginél gyorsabb, hatékonyabb, könynyebb, szórakoztatóbb" stb. recepttel. A rendszeresen feltûnõ, majd a süllyesztõbe kerülõ módszereket látva érthetõ, ha a Bárdos Jenõ professzor, a Veszprémi Egyetem tanszékvezetõ egyetemi tanára által írt, a Nemzeti Tankönyvkiadó által az õsszel megjelentetni tervezett nyelvpedagógia-történeti szakkönyv már elõszavában felteszi a kérdést: beszélhetünk-e bármiféle fejlõdésrõl az idegen nyelvek tanításának történetében?

Nos, ha erre ma még nem is lehet egyértelmû igennel válaszolni, annyit tudni, honnan jutott el a nyelvtanítás a mai módszerekig. Louis Gerard Kelly amerikai nyelvész 1969-ben publikált, 25 Centuries of Language Teaching (A nyelvtanítás 25 évszázada) címû alapmûve szerint nagyjából 2500 évre, a sumer-akkád agyagtáblaszótárakig vezethetõ vissza a nyelvokítás története. A feltételezése szerint szigorú memorizáláson alapuló módszerre azért lehetett szükség, mivel a mûvelt akkád hódítók érdeklõdtek a sumer kultúra értékei iránt. Igazi szemléletváltást hozott a nyelvtanításban a római felsõ rétegek sznobizmusa; a gazdag patríciusok már Krisztus korában ragaszkodtak ahhoz, hogy gyermekeik - miután Rómában elsajátították a görög grammatika alapjait - hosszú athéni tanulmányutakon, anyanyelvi környezetben csiszolgassák nyelvtudásukat.

Ehhez képest unalmas módszerhez folyamodtak a középkor egyházi oktatói: a középhaladó diákoknak az ókori római államférfi és szónok, Marcus Porcius Cato mintegy 150 hexameteres bölcsességét kellett napi két-négy soros adagokban megtanulniuk, hogy ezután Aelius Donatus 4. századi grammatikus könyvébõl kiindulva gyakorolják hónapokon át a névszói és az igeragozást. De hogy ekkor sem csupán könyvekbõl tanultak nyelveket, azt jól illusztrálja, hogy Silvius Piccolimini, a késõbb II. Piusz néven trónra lépõ pápa 1450-ben azt tanácsolta az utóbb V. László néven megkoronázott magyar trónörökösnek: „környezetedben (...) szerény ifjak legyenek (...), egyik közülük magyarul, másik németül, harmadik csehül beszéljen, latinul azonban mindnyájan tudjanak, és felváltva hol az egyikkel, hol a másikkal társalogjál. Így aztán könnyûszerrel (...) megtanulod mindezeket a nyelveket". Az újkorban, a nemzeti nyelvek felemelkedésével párhuzamosan egyre inkább háttérbe szorult a latin, ám speciális, az „apró betûs" grammatikai szabályokat hangsúlyozó oktatása utóbb is hosszú évszázadokra meghatározta minden más nyelv tanítását.

E módszer ellen lázadt fel - írja Bárdos professzor - a német Maximilian Berlitz és francia társa, Nicholas Joly, akik 1878-ban az amerikai Rhode Islanden megalapított iskolájukban megtiltották, hogy a - kizárólag anyanyelvi - tanárok fordítással és nyelvtani magyarázatokkal terheljék a diákokat. A Berlitz- vagy direkt módszernek is elkeresztelt metodika lényege, hogy rögtön a célnyelven kezdõdik el a tanulás, és a maximum tízfõs kis csoportokban a tanár eleinte részletes képek magyarázásával-magyaráztatásával igyekszik elérni, hogy a diákok már a megtanulandó nyelven gondolkodjanak.

Aztán jött az úgynevezett intenzív módszer. Az Amerikai Nyelvészeti Társaság többéves kutatómunkáján alapuló metodikával 1943-ban közel 15 ezer katonát képeztek ki mintegy két tucat nyelven, mivel úgy vélték, a háborúban akár az alapfokú nyelvtudás is emberéleteket menthet. A G. I. Methodnak (szabad fordításban: bakamódszernek) csúfolt hathetes kurzus során napi tíz órában gyakorlatoztatták a katonákat - ehhez jött még heti 15 óra anyanyelvi tanárokkal folytatott beszélgetés, amit még 20-30 óra egyéni tanulással is megfejeltek. A legnagyobb hangsúlyt az utánzásra és az ismétlésre helyezték.

Mélyebb tudást ígértek az audiolinguálisnak nevezett módszer megteremtõi. Ez az 1950-es években kifejlesztett technika mintegy két évtizeden át uralta a piacot. Hívei hosszú párbeszédeket magoltattak be a diákokkal, és sokszor magnóról irányították a feladatokat. E módszer tipikus példája, amikor a szalagon elhangzik a kérdés, amire egy sípszó után csoportosan kell válaszolni, majd a kazettáról az osztály meghallhatja a helyes választ. Francia tanárok késõbb egy diavetítõt társítottak a magnóhoz, metódusukat pedig audiovizuálisnak keresztelték el.

A tanulók személyiségét is bekalkuláló úgynevezett humanisztikus nyelvoktatási módszerek kiötlõi pszichológusok voltak. James Asher amerikai pszichológiaprofesszor például a hetvenes években arra hivatkozva dolgozta ki egyedi módszerét, hogy az anyanyelv elsajátításakor a gyerekek már mielõtt beszélni tudnának, képesek hosszú mondatokat is megérteni. Ebbõl Asher azt szûrte le, hogy a tanítás elsõ hónapjaiban felesleges beszéltetéssel nyaggatni a diákokat. Ehelyett - javasolta - inkább fizikai mûveletekre vonatkozó parancsokat hajtsanak végre a tanulók, mivel az izommunka szerinte elõsegíti a szavak bevésõdését. Egy másik humanisztikus iskolateremtõ, az egyiptomi Kaleb Gattegno az úgynevezett néma módszerrel kívánta az idegen nyelven való beszédre ösztökélni a szó szoros értelmében hallgatókat. Föltett egy kérdést, megvárta, amíg a kellemetlen csend a diákokat válaszadásra indítja, amit aztán helyeslõ bólogatással vagy - rossz válasz esetén - néma fejcsóválással nyugtázott.

Teljes mértékben elutasította e módszert Charles Curran chicagói pszichiáterprofeszszor (egyben katolikus pap), aki szerint a tanulókat zavarja a nyelv nem tudása, ezért felesleges õket külön stresszelni. Curran számûzte a kezdõk óráiról a haladó diákokat, de még anyanyelvû tanárt sem engedett a biztos tudástól eleinte megszeppenõ hallgatók közé. Óráin a 6-12 fõs nyelvtanuló csoport körben ült, s a tanár, afféle tanácsadóként, általában csak akkor avatkozott bele az óra menetébe, amikor a diákok kérték. Curran szerint abból fakad a tanulás, hogy a csoportban megszületik az összetartozás érzése, és az emberek meg akarják ismerni egymást.

Egészen más módszert dolgozott ki ez idõ tájt a bolgár Georgi Lozanov, akinek szuggesztopédiának elnevezett metodikáját ma is sokan alkalmazzák. Lozanov szerint az iskolai sztenderdek megakadályozzák, hogy a tanulók napi öt-hat szónál többet sajátítsanak el, ezért laza, feszültségmentes légkört kell teremteni, amiben a kellõképpen relaxált tanuló napi több tucat szó megjegyzésére képes „szupermemóriát" fejleszthet ki magában. E nyugodt állapot elérését a bolgár pszichológus úgy kívánta elõsegíteni, hogy az osztályteremben a padokat kényelmes fotelokra cserélte, és eredeti festményeket rakott az addig többnyire csupasz falakra, hogy a magas mûvészet megnyugtassa a lelket (kurzusain elsõsorban magas beosztású párt- és állami vezetõk vettek részt). A csoportok tagjai már a tanítás kezdetén egy kitalált külföldi személy szerepébe bújtak, így - állítólag - bátrabbak lettek, mivel úgy érezhették, hogy az esetleges hibákat a képzeletbeli figura követi el. Az óra egyes részein halk, lassú zene szólt, miközben a tanulók jógalégzést folytattak, s a tanár változó erõsségû hangon beszélt hozzájuk az idegen nyelven. A jógalégzést késõbb maga Lozanov is placebónak minõsítette, s csak annyit írt elõ követõi számára, hogy rendszeresítsenek valamilyen rituális eljárást.

Földhözragadtabb modellt dolgozott ki az amerikai Michael Canale és Merrill Swain az 1980-as évek elején. A mai napig piacvezetõnek tekinthetõ kommunikatív nyelvtanítás a csoport- és pármunkára helyezi a hangsúlyt. Igazi újítása azonban az, hogy a sokáig elhanyagolt kulturális, szaknevén szociolingvisztikai kompetenciát is fejleszteni kívánta: arra is ügyel, hogy másképp illik megszólalni egy kikötõi kocsmában, mint a királynõi fogadáson. Sõt a radikális nyelvtanárok még arra is gondot fordítottak, hogy a diákok a célnyelven autentikusan tudjanak idõt nyerni, ha egy kifejezés nem jut eszükbe, vagy valamilyen más elkerülési technikával leplezzék nem tudásukat - közhelyklisékkel vagy akár hitelesen hangzó torokköszörüléssel. A divatos módszerek azonban szakemberek szerint csak azoknak könnyítik meg a nyelvtanulást, akiknek a személyisége úgymond kompatibilis az éppen trendi technikával. Mind a mai napig egyetlen módszerrõl sem bizonyították be, hogy alkalmazásával nem lehet egy nyelvet megtanulni. Vezetõ nyelvtanárok - így Medgyes Péter egyetemi tanár, számos nyelvkönyv szerzõje, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára vagy a már idézett Bárdos professzor - éppen ezért úgy vélik, az igazán nyerõ technika minden jóból merít egy keveset, s így némileg mindig eklektikus. (Forrás: HVG, Izsák Norbert)

Si Un Bal masqué ne figure pas parmi les plus connus de ses opéras, le fait divers qui inspira...
Kezdő szinttől bármilyen típusú és szintű nyelvvizsgára, érettségire, üzleti és állásinterjúkra,...
Se prolongeant sur plus de 45 jours (du 29 décembre 1944 au 13 février 1945), le siège de Budapest...
A néhai Diana hercegnő nevét fogja viselni az a tér Párizsban az Alma híd tövében, amely alatti...
Következzenek: pronom personnel, pronom réfléchi. Avagy személyes és visszaható névmások a...
Az ötszáz éves Chambord-kastély bélyege - Le timbre des 500 ans du château de Chambord
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó