Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Roueni ügyvéd volt, fiatalon elismert jogtudós, lelkesen mûvelõdni akaró, sokat olvasó, ráadásul szokatlanul sok nyelven tudó fiatalember. Görögül, latinul még az iskolában tanult meg (a jogi gyakorlatban nem is nélkülözhette a latint), de felserdült korában már olvasott spanyolul és olaszul is. Könnyedén verselt. Szophoklész és Euripidész görög tragédiái még a kortárs spanyol drámaírók, fõleg Lope de Vega korán beléoltották a drámaírás igényét. - Huszonhárom éves volt, amikor megírta elsõ színpadra szánt mûvét, egy „Mélite" címû lírai hangvételû szerelmi játékát, amely a régi görög pasztorálékra emlékeztetett. Ezt egy színésztársulat magával vitte és Párizsban elõadta. Olyan sikere volt, hogy felkeltette a színházak érdeklõdését a jól verselõ, leleményesen szerkesztõ roueni ügyvéd iránt. Ettõl kezdve Corneille gyakran látogatott fel Párizsba, egyre inkább otthon érezte ott magát, de még egy idõre Rouenban tartotta jól menõ ügyvédi irodája.

De 1636-ban - 32 éves korában - a „Cid"-nek olyan tomboló sikere volt, hogy a fõvárosba költözött, ahol jó ideig a színpadok fejedelme lett. Fel is ébresztette a leghatalmasabb nagyúr, Richelieu bíboros féltékenységét. A fõpap-fõminiszter maga is írt drámát Jodelle modorában. Corneille-ben azonnal felismerte a legveszélyesebb vetélytársat. Ellene zúdította hát az irodalomtudományt és a kritikát. - A klasszicizmus esztétikája alaposan félreértveArisztotelész egységelméletét és Szophoklész gyakorlatát, megkövetelte, hogy a dráma mindvégig ugyanazon a színen játszódjék, egy napon - azaz 24 órán - belül történjék a cselekmény, és a fõszál mellett ne legyen mellékcselekmény. Corneille ugyanúgy tudta ezt az értelmetlenül eltúlzott szabályt, mint Richelieu és kritikusai. Õ azonban kezdetben nem vette komolyan ezt a „zsugorítási" kényszert. Kétségtelen, hogy a „Cid" változatos cselekménye nem játszódik mindvégig ugyanott. A sok ütemû történet - amelynek folyamán a hõs elvágtat, csatában megveri a mórokat, majd visszatér és beszámol a gyõzelemrõl - semmiképp se játszódhat le 24 órán belül. És az ötödik felvonásban Cid nagy monológja, amelyben elmeséli a királynak a csata és a gyõzelem történetét, merõben különálló eseménysor, alig van köze a dráma fõcselekményéhez. (Egyébként ez az elbeszélés a francia költészet egyik legszebb elbeszélõ költeménye.)

{mospagebreak}

Corneille tehát hármasan is vétett a hármas egység ellen. Richelieu kritikusai indulatosan támadták meg ezen a címen a szerzõt. Még azt is tagadták, hogy a mû egyáltalán dráma. Szégyennek mondták, hogy a közönség olyan õrjöngve lelkesedik érte. - A harcos ellenkritikusok a dráma és a szerzõ érdekében szálltak síkra a hivatalos kritika ellen. Jó két évig tartott a nagy vita, beleszóltak az Akadémia szakemberei is. Közben a közönség áradt a színházba, a „Cid"-et nem is lehetett levenni a mûsorról. Corneille három évig hallgatott. Illetve csak három év múlva, amikor a „Cid"-vita elcsöndesedett, lépett újra a közönség elé. Be akarta bizonyítani, hogy tud õ olyan drámákat is írni, amelyek pontosan megfelelnek azoknak a szigorú követelményeknek, amelyeket ebben az idõben Boileau, a klasszicizmus fõesztétája fogalmazott meg.

Egymás után három dráma következett. Az elsõ a „Horace" címû volt. A Horatiusok és Curiatiusok küzdelme Liviustól ismert történet volt. Ebbe Corneille belekomponált egy szerelmi történetet is és a három fivér halálos küzdelme a másik családbeli három fivér ellen úgy végzõdött, hogy az a harcosok számára tragédia, de a szerelmesek részére a boldogság elérése volt.

A következõ dráma, a „Cinna" ugyancsak a Liviustól ismert római hõstörténetekbõl való. Ez egy igaz ember magasztos tragédiája volt. A harmadik - a „Polieucte" a keresztény vértanúk legendavilágából merítette témáját.

Corneille eddig is, ettõl fogva is igen sok drámát írt, de a csúcs ez a négy: a „Cid", a „Horace", a „Cinna" és a „Polieucte". Ezekkel fõszereplõje az újklasszikus dráma történetének, még akkor is, ha volt költõ, Racine, aki nála még költõibb, lélektanilag hitelesebb drámákat írt a klasszicizmus jegyében.

{mospagebreak}

Racine egyébként úgy lépett a drámairodalom színterére, hogy magát Corneille tanítványának tudta. Moliere, aki Racine jó barátja volt, kezdetben Corneille csodálói közé tartozott. De ahogy múlt az idõ, és Racine drámáról drámára nagyobb lett, Corneille ugyanolyan irigyen szemlélte a fiatal lángelmét, ahogy korábban a hatalmas Richelieu Corneille-t. Amikor Racine megírta lélektanilag legkitûnõbb tragédiáját, a „Berenicé"-t, Corneille nem is titkolva vele akart versenyre kelni a diadalmas római császár és a zsidó hercegnõ tragikus szerelmének drámába foglalásával. Megírta a „Titus és Berenice" címû tragédiát. Érdemes lenne egyszer újra egymás mellett elõadni. Akkor Racine diadalmas gyõzelmet aratott, Corneille megbukott. A sokáig ünnepelt, és immár háttérbe szorult nagy szerzõ keserûen visszatért Rouenba, amely még mindig büszke volt nagy fiára. És mert meg kellett élni, újra megnyitotta ügyvédi irodáját. Még mindig kitûnõ jogász volt. De három évvel késõbb mégis próbálkozott egy újabb darabbal. Ennek a témáját is a római történelembõl merítette. A diadalmas parthus vezérrõl, Surenáról szólt, aki legyõzte a telhetetlen vagyongyûjtõ triumvirt, Grassust. A mûvet bemutatták. Elment néhány elõadásig. Nem volt se siker, se bukás. Mégis: alapos hanyatlás a fénykor nagy drámái óta. Corneille még tíz évig élt, de nem írt több drámát. Tisztelt roueni ügyvéd volt, mint fiatal korában. - De a „Cid"-et ahányszor csak felújítják, mindig siker. (Forrás: literatura.hu)

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó