Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

La mort du Loup - Alfred de Vigny

"Les nuages couraient sur la lune enflammée
Comme sur l'incendie on voit fuir la fumée,
Et les bois étaient noirs jusques à l'horizon.
Nous marchions sans parler, dans l'humide gazon,
Dans la bruyère épaisse et dans les hautes brandes
Lorsque, sous des sapins pareils à ceux des Landes,
Nous avons aperçus les grands ongles marqués
Par les loups voyageurs que nous avions traqués.
Nous avons écouté, retenant notre haleine
Et le pas suspendu. -- Ni le bois, ni la plaine
Ne poussait un soupir dans les airs; Seulement
La girouette en deuil criait au firmament;
Car le vent élevé bien au dessus des terres,
N'effleurait de ses pieds que les tours solitaires,
Et les chènes d'en-bas, contre les rocs penchés,
Sur leurs coudes semblaient endormis et couchés.
Rien ne bruissait donc, lorsque baissant la tète,
Le plus vieux des chasseurs qui s'étaient mis en quète
A regardé le sable en s'y couchant; Bientôt,
Lui que jamais ici on ne vit en défaut,
A déclaré tout bas que ces marques récentes
Annonçait la démarche et les griffes puissantes
De deux grands loups-cerviers et de deux louveteaux.
Nous avons tous alors préparé nos couteaux,
Et, cachant nos fusils et leurs lueurs trop blanches,
Nous allions pas à pas en écartant les branches.
Trois s'arrètent, et moi, cherchant ce qu'ils voyaient,
J'aperçois tout à coup deux yeux qui flamboyaient,
Et je vois au delà quatre formes légčres
Qui dansaient sous la lune au milieu des bruyčres,
Comme font chaque jour, à grand bruit sous nos yeux,
Quand le maître revient, les lévriers joyeux.
Leur forme était semblable et semblable la danse;
Mais les enfants du loup se jouaient en silence,
Sachant bien qu'à deux pas, ne dormant qu'à demi,
Se couche dans ses murs l'homme, leur ennemi.
Le pčre était debout, et plus loin, contre un arbre,
Sa louve reposait comme celle de marbre
Qu'adorait les romains, et dont les flancs velus
Couvaient les demi-dieux Rémus et Romulus.
Le Loup vient et s'assied, les deux jambes dressées,
Par leurs ongles crochus dans le sable enfoncées.
Il s'est jugé perdu, puisqu'il était surpris,
Sa retraite coupée et tous ses chemins pris,
Alors il a saisi, dans sa gueule brûlante,
Du chien le plus hardi la gorge pantelante,
Et n'a pas desserré ses mâchoires de fer,
Malgré nos coups de feu, qui traversaient sa chair,
Et nos couteaux aigus qui, comme des tenailles,
Se croisaient en plongeant dans ses larges entrailles,
Jusqu'au dernier moment où le chien étranglé,
Mort longtemps avant lui, sous ses pieds a roulé.
Le Loup le quitte alors et puis il nous regarde.
Les couteaux lui restaient au flanc jusqu'à la garde,
Le clouaient au gazon tout baigné dans son sang;
Nos fusils l'entouraient en sinistre croissant.
Il nous regarde encore, ensuite il se recouche,
Tout en léchant le sang répandu sur sa bouche,
Et, sans daigner savoir comment il a péri,
Refermant ses grands yeux, meurt sans jeter un cri.

J'ai reposé mon front sur mon fusil sans poudre,
Me prenant à penser, et n'est pu me résoudre
A poursuivre sa Louve et ses fils qui, tous trois,
Avaient voulu l'attendre, et, comme je le crois,
Sans ses deux louveteaux, la belle et sombre veuve
Ne l'eut pas laissé seul subir la grande épreuve;
Mais son devoir était de les sauver, afin
De pouvoir leur apprendre à bien souffrir la faim,
A ne jamais entrer dans le pacte des villes,
Que l'homme a fait avec les animaux serviles
Qui chassent devant lui, pour avoir le coucher,
Les premiers possesseurs du bois et du rocher.

Hélas! ai-je pensé, malgré ce grand nom d'Hommes,
Que j'ai honte de nous , débiles que nous sommes!
Comment on doit quitter la vie et tous ses maux,
C'est vous qui le savez sublimes animaux.
A voir ce que l'on fut sur terre et ce qu'on laisse,
Seul le silence est grand; tout le reste est faiblesse.
--Ah! je t'ai bien compris, sauvage voyageur,
Et ton dernier regard m'est allé jusqu'au coeur.
Il disait: " Si tu peux, fais que ton âme arrive,
A force de rester studieuse et pensive,
Jusqu'à ce haut degré de stoďque fierté
Où, naissant dans les bois, j'ai tout d'abord monté.
Gémir, pleurer prier est également lâche.
Fais énergiquement ta longue et lourde tâche
Dans la voie où le sort a voulu t'appeler,
Puis, aprčs, comme moi, souffre et meurs sans parler."

Alfred de Vigny – A farkas halála

Felhő felhő után futott a felgyúlt holdra,
ahogy tûzvész elé a füst fut gomolyodva.
Az erdő már sötétült köröttünk. Nesztelen,
lépdeltünk hangtalan a harmatos gyepen,
gizgaz növényeken, süppeteges avarban,
amidőn észrevettük a magas, mozdulatlan
fenyők alatt egyszerre a nagy körmök jegyét,
a hajtásba fogott vándor-farkasokét.
Megállt szánkban a lég, a léphetnék a lábban,
füleltünk szerteszét. - Megdermedt némaságban
várt az erdő, a rét. Csupán a láthatár
felett nagy magasan zengett a gyászmadár
hangján a szélkakas, mert fönt száguldva az orkán
nem botlott meg, csak itt-ott magányos tornyok ormán;
lent a mohos sziklákon, ahogy könyökre dőlt,
fektében szunnyadozni látszott körben a tölgy.
Nem volt hát semmi nesz. Akkor meg-meghajolva,
a legvénebb vadász, akinek az a dolga,
hogy vezessen - megállt, szimatolt, lehasalt,
aztán - ő, ki ebben szégyent még sose vallt -
azt suttogta felénk, hogy ott a tő homokján
két kis farkaskölyök s két körmös vén toportyán
pihent nemrégen is, a helyük még meleg.
Kihúztuk szótlanul erre a késeket.
Elfödve fegyverünket, hogy csövük fényt ne vessen,
az ágakat széthajtva mentünk még csöndesebben.
Hárman megálltak köztünk. Néztem épp, mi van ott,
és felém is egyszerre két égő szem csapott,
s arrébb a gaz között négy könnyed árnyat láttam;
a négy vad játszódott, táncolt a holdsugárban,
akár uruk körül - láthatjuk napra nap -
ugrálnak a vigan csaholó agarak.
Szakasztott olyanok voltak, alakra, táncra;
épp csak a két kölyök halálos csendben járta,
tudva, hogy fala közt az ellenség, alig
lépésre csak az ember: fél szemmel alhatik.
A hímfarkas, az állt, a nőstény - egy fa mellett -
éppúgy hevert, akár a márványkőbe-metszett,
kit Róma népe tisztelt, akinek szőre-dús
meleg ölén lelt pólyát Remus és Romulus.
A hím előrejött, leült, nagy horgas körme
feszült inak végén mélyült a puha földbe.
Tudta, hogy veszve van, ha egyszer sikerült
így rajtaütni, így bezárni a gyürût.
Izzó ínyét mutatva fogai máris fogták
a legbátrabb vadászeb pihegő puha torkát;
nem tágította meg azt az acélfogót,
bárhogy tépték husát a csattogó golyók;
kifent nagy késeink, ahogy bevágtuk őket,
széles horpaszába összeköszörülődtek,
mégsem nyitotta meg, míg a legyûrte-eb
dögként lába előtt el nem hemperedett.
Kiköpte, végre most velünk is szembe nézett,
álltak markolatig hátában még a kések
a vére-fürdette gyöpre szegezve le,
komoran meredt rá körben puskánk csöve.
Fölnézett újra ránk, és aztán visszaroggyant,
nyalta a vért, amely ajkára ki-kibuggyant,
s ügyet se vetve rá, hogyan éri a vég,
hang nélkül hunyta le halódó nagy szemét.
 

2 

Lehajtottam fejem kilőtt puskámra ottan,
és gondom se maradt tenger gondolatomban
a szukát s kölykeit üldözni... nehezen
hagyták magára apjuk, s én ma is azt hiszem,
hogy az özvegy - maga a szép s nemes komolyság -,
ha nincs a két kicsi, megosztja férje sorsát.
De várta még a mentés s az oktatás: miképp
tûrjék azok is könnyen az éh-bendő dühét,
így tépve el a szörny kötést, mit a goromba
ember erőszakolt a szolga állatokra,
kik neki a napi fekhelyért fölverik
az erdő s pusztaság ős bennszülötteit. 

3 

Hitvány, milyen puhány - így küzdöttem még eszemmel -,
mily szégyellni való nagy nevével is az ember!
Itthagyni életet, mindent, mi fájhatott,
ti tudtok már csupán, fenséges állatok!
Válaszképp arra, hogy mi volt a lét, a földi,
csupán a csend a nagy; és gyengeség a többi.
- Óh, hogy értettelek, bátor országfutó!
Szívemig ért szemed fénye, a kihunyó,
s azt mondta: "Ha erőd adja, tedd, hogy a lélek
érjen föl benned is töprengő, kínos éjek
végén a minden mindegy hős fokára, oda,
hol én, vadon szülöttje, elkezdtem valaha.
Nyögés, panasz, ima - ússzon a gyáva ebben.
Járd hosszú és nehéz utad te rendületlen,
amerre végzeted ösvénye kanyarul,
aztán szenvedj, mint én, és halj meg szótlanul."

Fordította: Illyés Gyula

Hozzászólás (Facebookkal)

Ismert bűnözőt szöktettek meg helikopterrel egy francia börtönből – közölte az AFP hírügynökség a...
„Franciaország magyarországi nagykövete támogatja Orbán Viktort" címmel jelent meg a Mediapart...
Többek között homoszexuális, transzvesztita fekete táncosokkal mulatott a Zene Ünnepén Emmanuel...
C'est voté. Le Parlement hongrois rend l'aide aux migrants passible de poursuites pénales. Et de...
Kezdő szinttől bármilyen típusú és szintű nyelvvizsgára, érettségire, üzleti és állásinterjúkra,...
Qui va encore nous faire croire que le livre est mort, tué par internet? Rassurez-vous, le livre...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó