Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

A fordító, Jean-Luc Moreau 1937-ben született Tours-ban, negyven évig tanított a párizsi Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézetében magyar (finn és észt) nyelvet. Több nyelvből fordít franciára, maga is költő, versei több költőnk tolmácsolásában megjelent magyar nyelven.

Radnóti és Gyarmai Fanni

A Radnóti-centenárium alkalmából rendezett programok egyikén, a Párizsi Magyar Intézetben, beszélt a fordítás általa megtapasztalt nehézségeiről, a Radnóti-költészethez való viszonyulásáról. Nagy hatással volt rá Radnóti emberi tartása: a saját sors alakításának felelőssége, a szinte „tudatosan vállalt mártíromság”.

Jean-Luc MoreauMoreaut megfogta a klasszikus forma, a tragikus életérzések hexameterben való megjelenítése. Az foglalkoztatta, hogyan lehet ezt áttenni franciára? E fordítói küzdelemről az 1975-ös francia kiadás előszavában vall. Noha alapvetően azt gondolja, hogy a „költészet nem fordítható”, a többféle verzió sem adhatja vissza az eredetit, a Radnóti-versek, köztük a Levél a hitveshez is valahogy „lefordítódtak benne”. Ő is arra törekszik, hogy a legfeszesebben adja vissza az eredeti költemény formáját, felvegye a magyar vers ritmusát, tisztelje az asszonáncok és a rím játékát. Azonban bizonyos torzulások elkerülhetetlenek a nyelvek eltérő hangzása, költészeti szabályai miatt, elsődlegesen ilyen volt a hexameter. Ezt kellett átültetni, alexandrinusba ágyazni.

Tehát a fordítónak a hexameterrel támadt konfliktusa, s ez végigkísérte a Radnóti-fordításokkal való folyamatot. Egyrészt azért, mert amikor elkezdett a Radnóti-versekkel foglalkozni (Hetedik és a Nyolcadik ecloga), nem ismerte a hexametert, pontosabban csak zavaros képet őrzött róla, ami még a gimnáziumi tanulmányaiból megmaradt a Vergiliusszal és Lucretiusszal való birkózás során. Igazából nem érezte a daktilusok és a spondeusok hullámzását, és nem tudta megfelelően skandálni a verssorokat. Hogyan lehet ezt élővé tenni, hogy ez alexandrinusban szóljon?

A magyar és a francia hangzásának, a verselés, a versezetek összehangolásában bizonyára az is szerepet játszott, hogy Radnóti is  fordított Vergiliust.

Jóval később, amikor magyar barátaitól hallotta a hexametereket hangoztatni, értette meg a magyar versek nagyszerűségét, élő hangzását, rugalmasságát, tiszta harmóniáját. Ekkor jutott be az előtte addig zárt magyar költészet egy részébe, és tulajdonképpen, visszahatásként, ekkor értette meg Vergiliust. Elmondása szerint az eclogák fordítása kevésbé intuitív, olyan versezetben jelennek meg, amely a hat hangsúlyos hatásra támaszkodik, és engedelmeskedik néhány egyszerű szabálynak, amely érinti a néma ’e’ és a hiatus kikerülésének játékát. A későbbi fordításokban hűségesebben szól a hexameter muzsikája, ami érződik a Levél a hitveshez című versben is. A két nyelv, a magyar és a francia hangzásának, a verselés, a versezetek összehangolásában bizonyára az is szerepet játszott, hogy Radnóti is (a francia költőkön kívül) fordított Vergiliust.

A költő-fordító szembesült azzal, hogy több Radnóti-költemény, mint az Erőltetett menet „nibelungizált” verssorokban íródott: a verssor két jambikus ritmusú félsorból áll, és a két hat szótagos egység bármelyike finoman megnyújtható egy hetedik hangsúlytalan szótaggal. A francia nőrímmel ellentétben, ez az utolsó szótag sohasem néma. Így a sor egyszerre lesz hosszabb, kevésbé lágy, inkább éles, hangsúlyosabb, mint a franciák alexandrinusa. Ezért Moreau úgy döntött, hogy a félsorokat hét szótagosra veszi, amelyet egy nyolcadik, szabadon beiktatható néma szótag követ. Látta, hogy a Levél a hitveshez tíz szótagú verssorokból áll, nőrímekre építve, vagyis mindig tartalmaz egy tizenegyedik, hangsúlytalan szótagot. Érzékelte, hogy az eredeti versben a metszés helye igencsak mobil, így úgy vélte: a tizenegy szótagos sor kevésbé lesz alkalmas, hogy visszaadja a magyar varázslat érzelmi indulatát. (E verssel így tett, de azt bevallja, hogy a hexamatereket versenként másként fordította.)

De át kell-e tenni a sorokat alexandrinusba? Miért nem maradhat a franciában a tíz (illetve tizenegy) szótag? A francia verselés a 12 szótagos sort kedveli, a francia nyelvnek ez felel meg.  Ezt kívánja a francia nyelv szerkezete és a hangok belső ereje, tonalitása. Ha, a magyar versnek, verselésnek megfelelni akarván, követné a 10 szótagos sort, a franciában elveszne a vers, mégpedig az eredeti. Hogy ez ne következzen be, „igazításra” van szükség. Ekkor lép elő a költői mestermunka: 1. érzés, beleérzés a két hangzásvilágba, a hangzás rendszerébe, 2. tudatos nyelviség, a nyelvtudomány, a poétikai szabályok bevonásával, azaz az alkotói átszabás, 3. a nyelv lelkiségének felfedezése. Ezt tette hát Moreau.

Nem egy teljes, az eredetit és a fordítást összevető elemzés következik, főbb pontokon követjük nyomon a két verset. Azt próbáljuk kideríteni, hol milyen azonosságok, illetve eltérések vannak, ezek az eltérések mire szolgálnak, mennyiben segítik a magyar vers értékeinek megőrzését, illetve megértését. Szempontjaink a következők: szerkezet, sorok, ritmus, rímek, képek (jelzők, szóösszetételek), hangulat, hangsúlyok, érzelem-gondolatiság. Kezdjük a címmel. Elsőre meghökkentőnek tűnhet a választott megoldás, részint a ’femme’, részint a ’sa’ miatt, s amúgy együtt. A „femme” lehet feleség, házastárs, nő, még hitves is, de önállóan, első olvasatra, távol van attól, amit a ’hitves’ sugall. A mindennapi nyelvben még az ’épouse’ is megfelelőbbnek tűnik. És hogy jön ide a 3. személyes birtokos determináns? A francia verssorokból kiderül mindaz a szerelem, mélység és finomság, a szeretetviszony, ami az eredetiben benne van: ez az érzelemtöltet késztette a fordítót erre a címszerkezetre, amely így „megemeli” a ’nőt’, magasztossá teszi, felsőbb rangra helyezi. Az igen tisztelt és mélyen szeretett hölgyről van szó: ő a fenséges asszony, az övé, a költő asszonya. (A ’Sa majesté’ – Őfelsége, fenségesség, a legfényesebb uralkodónak kijáró előkelő megszólítás a korabeli francia udvari protokoll szerint.)

Szerkezetileg a magyar versszöveg három részre osztható: az első rész helyzet- és állapotleírás, a második két hosszú kérdésből áll, kérdések a hitveshez. A harmadik szinte egyetlen nagy lélegzetvétel, mintegy válaszként: összegzés, a költő álláspontjának kifejtése. A francia verzióban két rész jelenik meg. Az első részben tehát nincs helyzet- és állapotleírás, rögtön kérdéssel nyit, e részben – a magyar kettő helyett – négy kérdés áll.

A versmondatok száma is változik, így – már szintaktikailag is – látható és érezhető, hogy a francia verzió is visszaadja feszültséget, a mondatok elhelyezésének változtatása talán kissé feszesebbé teszi. A több kérdés: izgatottság, kutakodás, a lelkiállapot érzékenyebb megjelenítése, a vágy, a fájdalom sűrítése. Ezzel együtt nincs türelmetlenség, a vágyakozás, a remény szelíd ereje nyilvánul így meg. Ez a rész csodálatos szerelmi vallomás, a távolságok közel hozása, az érzelmek, a távolság és a fájdalom ellenében történő elmélyítése tárul föl. Megvan a kapocs, ami élteti a költőt. A franciában az első szakasz kérdéssel zárul; ehhez a harmadik versszak utolsó két sorát fel kellett cserélni – lehet, az egységbe foglalás érzete kívánta ezt.

A második rész három mondatával – amiből a két utolsó a szakasz végén feszül – kifejezett állásfoglalása határozott, kemény, a döntés bizonyos. Itt a „csodák” helyett ’ábrándokat simogat’, igaz, a ’legőrültebbeket’–„les plus folles”, ’vágy” nem szerepel, a bombák sem „zuhanni vágytak”, a bombák ’hullanak’–„tombent”. Szertefoszlik a vágy? Nem, kőkemény megalapozottságba megy át, a tisztánlátás lelki-tudati alapja lesz. A fordító úgy véli, ide nem illik (a franciában) a „nyugalom”, helyette „paix”–’béke’ lép be, kétszer is, másodszor határozott determinánssal. Hogy erősítse: ’mindenek ellenére’.

Fontos ez a „paix”: a vadság, a pusztítás ellentéte, ellenhatásként ellenállást eredményez. Ez a ’béke’ a költő „beállott” belső békéje is, a külső nem tőle függ, a külső ellenében megteremti a belső békét. Hogy milyen nehéz ezt „megteremteni”, a „lucidité” a bizonyosság rá. A számtani művelet summázata nem a racionális, hideg logikai ’raison’, ’racionalité’, hanem, mint a magyarban is a „józanság”: a tisztánlátás, a tisztafejjel való gondolkodás, mely a dúló-vívódó érzelmek közepette fokozatosan alakul ki, mintegy önmaga előkészítésére, s mégis: villámcsapásszerű a bejelentés, a döntés kimondása. Kész, határozott, a kocka el van vetve.

Nem önként vállalja a halált, ez a fölépített folyamat és hirtelen lezárás nem a halálba való belenyugvást jelzi.

Nem önként vállalja a halált, ez a fölépített folyamat és hirtelen lezárás nem a halálba való belenyugvást jelzi (noha rá is hullhat bomba), hanem a tudatot, mit kell tennie. (A francia verzió határozottan felmutatja a fantasztikus emberi tartásban rejlő filozófiát, melyben a kanti alapkérdések feszülnek: 1. Mi az ember? 2. Mit tudhatok? 3. Mit kell tennem? 4. Mi adatott meg, hogy reméljek? Így egyes szám első személyben.) Van az életnek értelme? De még mennyire, Radnóti számára csodálatos értelme van. Ám ez a nyelvileg megjelenített önkifejtés bizonyossá teszi: ebben a helyzetben az embernek folytatnia kell, dolgoznia kell, a művészembernek a szépségre törekvés adja az akaratot, alkotni kell.

A pusztulás felé vezető úton mű születik, melyet a konkrét érzelmeken alapuló „szellemiségbe vetett lét” táplál. A kétszeri ’mégis’ helyett a franciában a „malgré cette guerre”–’a háború ellenére’ vagy a „quoi qu’il coûte”–’bármibe is kerüljön’ metsző élességgel fejezi ki a belső erőt. Ezt erősíti a vers második részében is, a magyarhoz hasonlóan, folytatódó ellentétezés: állandó ellentmondás van a környezet és a vágy között, a belső harcot, vívódást kifejezendő, melynek végeredményét két „paix”, béke erősít meg – a tragédiában! Talán így még inkább érthető az első szakasz végén a már említett két sor felcserélése: ezzel valaminek a lezárását jelzi a fordító, és egyszersmind a kezdetét: ugyanis ennek a résznek az utolsó, önálló mondatban elhangzó kérdésében a magyar szelídség: „Az ősz is ittfelejt még?” keményre vált: „Vais-je croupir ici quand l’automne arrive?” mondatban robbanó „coupir”–’rohad’ ige bevetésével. (Nyersfordításban: Itt fogok rohadni, amikor beköszönt az ősz?)

A kétszeri ’mégis’ helyett a franciában a „malgré cette guerre”–’a háború ellenére’ vagy a „quoi qu’il coûte”–’bármibe is kerüljön’ metsző élességgel fejezi ki a belső erőt.

Az eddigiekből talán kiderül: sikerült Moreaunak a legfeszesebben visszaadni az eredeti költemény formáját, s a gondolatiság, az érzelmek mélytartalmait.  A „szelídség retorikája” viszont keményedik: néhányszor a képek, a finomabb jelzők, a lágyabb főnevek a francia verzióban markánsabbá válnak, vagy egyszerűen elmaradnak, más – számunkra egyszerűbbnek tűnő – nyelvi szerkezetek helyettesítik őket. Ez nem rontja, hanem árnyalja a képiséget, biztosítja: nem „idilli” a helyzet. Szikárabb lesz a hangulat: Szerbia nem „ájul a háborúba”, a háború egyszerűen „a biffé”–’letörölte’ Szerbiát, a páfrány hideg–„froide”, nem is „zsong”, inkább sistereg: „chuchote”, nincs „vetít az elme” és nincs „lebbensz”, hanem „du tréfonds de moi monte ton visage”–’a legbensőmből előbukkan arcod’, nincs nyugtató „hűvös hullám”, helyette ’egy riadalomban megkeményedett ember békéje ereszkedik szívemre’–„la paix d’un homme endurci dans les alarmes descend dans mon coeur...”.

A csodaszép „hangod befonja álmom” szerkezetet a „ta voix qu’en rêve”–’hangod az álmomban’ váltja. A „kamaszkor”-ra ’régi napokat’ (időket)–„des jours anciens”-t idéz, a franciában, ebben a kontextusban, esetleg mást jelentő fogalom helyett, s megtoldja a ’féltékeny gyermek’-kel. Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy a ’jours’–’napok’, jelzősített többes számban mély érzelmi töltetű múltbeli kapcsolatot fejez ki, s folyamatra utal. Megtaláljuk ezt Verlaine Chanson d’automne (Őszi chanson) című versében: „jours anciens”, amit mindkét magyar fordítója ebben a szellemben közvetít, Tóth Árpádnál: „sok tűnt kéj”, míg Szabó Lőrinc a szó szerinti szerkezetet megtoldja, s így lesz: „régi napok siratója”.

Moreau a rímeket is átalakította, a ritmushoz, a gondolatokhoz, a képekhez illeszkedően változásokat hozott be. Azért is szükség volt erre, mivel a sorvégi magyar és a francia szavak eleve más hangösszetételűek, más hangzásúak, például: ’világok’–’mondes’, ’felkiáltok’–’je crie’, ’álmom’–’rêve’... A magyar vers páros rímszerkezete helyett olyan bokorrímet alkotott, amikor valamennyi versszak minden sorvége azonos módon rímel, összecseng. Ehhez a tiszta asszonáncok: veillent-oreille-crie-Serbie... és így tovább segítették, mely mindig sorvégi ’e’ /ö/ hangzást idéz elő. A páros rím is feszült harmóniában tartja a verset, a francia verzió inkább hullámzóvá lesz, a rímszerkezet viszi az érzelmet. A ún. összegző, második részben is marad a szóvégi nyitottság, ám az itt használt szavak mássalhangzói keményebbek, mint: „bombe”–’bomba’, „braise”–’parázs, „force”–’erő’, „armes”–’fegyverek’, „s’abattre”–’rázúdul’... A szó-szín-kép plaszticizáló hatása végig megjelenik a „comme”–’mint’ összehasonlító tengely megőrzésével: „comme un psaume”–’mint a zsoltár’, „belle comme la lumière et comme l’ombre”–’szép mint a fény és oly szép mint az árnyék’. Ez még akkor is így van, ha a magyar „oly” finomítás elmarad. Ezzel, valamint a „quand”–’amikor’ és az „où”–’amikor’, ’ahol’ vonatkozó névmások is „képekbe rántják” a valós jelent és az átélt múlt emlékeitől táplált, vágyott jövőt.

Van az életnek értelme? De még mennyire, Radnóti számára csodálatos értelme van.

És mi történt a legnehezebb akadállyal, a hexameterekkel? A fordító jól döntött, amikor megtoldotta a szótagokat, megnyújtotta a sorokat, mert, a fentebb alkalmazott elemekkel, megoldásokkal együtt, sikerült visszaadni a magyar vers varázslatát. Méghozzá oly módon, hogy ha „franciásan” akarjuk olvasni, az alexandrinusokat deklamálva, annak megfelelőn megtaláljuk a cezúrát a sorközépen, ám meglepő (vagy ezek után nem) módon, élvezettel hangoztathatjuk a francia verssorok hexametereit is.

Összegzésként ideillik Dobossy László meghatározása: „Moreau-ban a jól képzett tudós szellemi fegyelme az ihletett költő hevületével társul”. Valóban: a műfordításhoz elengedhetetlen laboratóriumi munkát végzett, új nyelvi és poétikai lehetőségekkel kísérletezett, melyet a kiválasztott költő rangja követelt. Eredményként megjelent a versszöveg esztétikai értéke, a magyar vers „franciasága". Így a vers beleilleszkedik a francia költészetbe, sőt ott olyan hősi alkat-hiátust tölt be, melyben – a hősállításban, a fennmaradáshoz szükséges erő felmutatásában – inkább a francia próza- és drámairodalom az erősebb. (Lásd Sartre tézisdrámáit, Malraux forradalmárait, Camus doktorát, Semprun Nagy utazásának bevagonírozott szenvedőit.) Moreau megtalálta és észrevette, hogy Radnóti megfelel a hármas egységnek: „az egyéniségnek, a kornak és az emberinek”.

Sartre nem kereste a „létezésünk alján lerakódó mélytartalmat”, de akinél, a legkevésbé számításba jövő, esendő, gyengének tűnő személyiségnél („akire nem is gondoltunk volna”) ennek – az adódó szituációban – megnyilvánuló jelét megtalálta, azt hőssé emelte. Nem pusztán francia hőssé, az „egyszerű hősiesség” egyetemes példájává! Moreau ezt találta meg Radnótiban, amit a Levél a hitveshez bizonyít, s ezt át tudta vinni a francia közegbe. A vers jobban visszaadja az ’én’-ben mozgó pszichológiai hullámokat, a műfordító fölmutatja – a líra erejével plasztikusabban, mint a drámaíró – a különlegesség egyszerűségét, ami: „Erős és szilárd tartalom ez az emberben, és nem valamilyen szomorú vagy halott dolog, sőt bizonyos tekintetben éppen ez él igazán, ez az, amit létezésünk folyamán létrehozunk, amit életre hívtunk életünk anyagából”. S amit a költői művészet hoz felszínre. Ha Radnóti Franciaországban születik, „nagy hatású tényezője lett volna hazája szellemi létének”. A mi szerencsénkre magyar volt.

Utóhang…

A Levél a hitveshez „szép”, Fűzfa Balázs szerint „A 12 legszebb magyar vers” egyike. A francia verzió, Moreau munkája nyomán, francia nyelven is „szép”, megmutatkozik a magyar nyelv ereje. A nyelvi szépség összeköt, az értékek találkoznak.   A vers szépségét igazán úgy lehetne élvezni, ha CD-én meghallgatnánk francia nyelven, és közben olvasnánk a szöveget, halk Chopin-keringő dallamaival „befonva”, az abdai festőművész, Horváth István akvarelljein oldódva. A befogadó álma!

Végül, a témához szervesen illeszkedően, az irodalompedagógia felé tereljük a szót. Olyan tankönyvekre van szükség, amelyek bemutatják a fordítókat, a fordításokat, amikor a magyar irodalom gyöngyszemei megjelennek idegen nyelven, és fordítva. És olyan oktatásra van szükség, amelyik ezt nem mulasztja el beilleszteni a tanrendjébe. A „világra nyitottabb” szemlélet kialakítása végett, a műveltség színesítése okán.

Ezen írás eredeti változata: A hexameter mint összekötő akadály. A Levél a hitveshez francia fordításáról. = Levél a hitveshez 5. A tizenkét legszebb magyar vers, alkotó szerkesztő: FŰZFA Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 2010, 187-198.

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó