Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Hol az óceánhoz hasonlították, hol a Himalájához. Még ellenfelei is a meghökkentõ nagyságot, a már-már végtelent vették tudomásul egyéniségében is, életmûvében is. Költõ volt, mindenekelõtt költõ, a francia nyelv és a francia verselés mindenkinél gazdagabb, zengõbb és látványosabb bûvész mûvésze.

Ez a költõ évtizedeken át volt a legvitatottabb, majd a legdivatosabb drámaíró egész Európában. Színházi bemutatkozása példátlan botránnyal kezdõdött, a nézõtéren összeverekedett a közönség haladó és maradi része. Nemsokára már minálunk is az õ neve jelenti a drámairodalomban az újat, a haladót, a demokratikusat. Ez a drámaíró-költõ kezdettõl mindhalálig közéleti férfi, ma úgy mondanók: elkötelezett. Kamaszkorban lelkesen vallásos és lelkesen reakciós, de már siheder fõvel harcos liberális, majd a királyok ellen bonapartista, hogy késõbb a bonapartistákkal szemben a köztársaság leghatékonyabb hangú szószólója legyen, s amikor elkövetkezik a polgári köztársaság, már kiábrándult a polgárságból, és kiáll a Kommün üldözöttjei mellett, elérkezvén egy romantikusan utópista szocializmushoz. Úgy változtatta véleményeit, hogy mindig elõrelépett.

Úgy volt polgár, hogy a nép érdekét tartotta szeme elõtt. Úgy igényelte a dicsõséget, hogy sohase kelljen összeütköznie lelkiismeretével. Ezért vállalta, hogy 111. Napóleon idején hontalan legyen, és egyedül ostromolja kívülrõl átkozódó versekkel és megbélyegzõ röpiratokkal a „Kis Napóleon" zsarnokságát. Ezért vállalta otthon, aggastyánként, hogy hivatalosan elmebetegnek mondják, mivel odaállt a legyõzött üldözött kommünárok mellé, akikkel egyébként nem is értett egyet forradalmuk idején, de még kevésbé értett egyet burzsoá legyõzõikkel. Nos, úgy is tûnhet, hogy ebben a pompázatos költõi, drámaírói, politikai életben csupán idõnkénti kirándulás a széppróza, a regényírás. Valójában a nagy költõ és a nagy közéleti férfi éppen regényeiben foglalta össze leglényegesebb mondanivalóit, és ha úgy esik, hogy semmi mást nem ír, csak A párizsi Notre-Dame-ot, a Nyomorultakat, A tenger munkásait, a Nevetõ embert és élete alkonyán az 1793-at, akkor mindössze azt kellene mondanunk róla, hogy õ volt a világhatású francia romantika legnagyobb regényírója.

Már ifjan a romantikusok vezére volt. Romantikusnak lenni Franciaországban az ezernyolcszázhúszas években nemcsak egy stílusirány hívét jelentette, hanem egyben liberalizmust, királyellenességet, a forradalom hagyományának hordozóját. A romantikus szertelenségek az irodalomban egyben politikai tüntetést hordoztak magukban. Ezért kellett olyan véres botránynak kitörnie az Hernani bemutatóján, hiszen még az újfajta verselés is politikai tüntetést jelentett. Ez a romantika úgy akart a valóságra vallani, hogy kereste emberben és helyzetben a szélsõségeket, bontotta a megszokott klasszicizmus formáit. És az angol Walter Scott világraszóló példát adott: középkori témákban megvalósítani a romantikus igényeket. Scott hatása Hugóra is kétségtelen. Hugo azonban nagy költõ volt, és zengõ költõi nyelven, színes látomásként idézte fel a középkori Párizst, amelyre sötét árnyat vet a Notre-Dame székesegyház komoran pompás gótikája. A romantikus kellékek elavulhattak, A párizsi Notre-Dame, ez a legeslegromantikusabb regény ma is él, ma is borzongatva hat, és mindenkinek feledhetetlen ismerõse marad Quasimodo, a púpos, sánta, süket harangozó, akiben sajátosan egyesül minden testi csúnyaság és minden lelki szépség.

Romantikusnak lenni Franciaországban az ezernyolcszázhúszas években nemcsak egy stílusirány hívét jelentette, hanem egyben liberalizmust, királyellenességet, a forradalom hagyományának hordozóját.

A regény azonnal világsiker lett, és utána szerzõje sokáig nem írt regényt. Nem ért rá. Költõnek kellett lennie, drámákat várt tõle színház és közönség, vezérszerepe volt elõbb a romantikusok közt, majd a haladó nagypolitikában. Csak számûzetésének közel két évtizedében tért vissza a prózai nagyepikához. Egy angol szigeten írta meg a Nyomorultakat, a világirodalom mindmáig egyik legtöbbet olvasott regényét. Most már nem a múltat idézi - ez a francia polgár világa, és a polgári világon belül a méltatlanul megalázottaké: a nyomorultaké.

Eszmei mondanivalója szerint vádirat a nyomor, az igazságtalanság, a méltatlan kijátszottság ellen: a francia közviszonyok megbélyegzése. Témája szerint sokszálú, mozgalmas, fordulatos eseményáradat, amelynek hõseit soha többé el nem felejti az olvasó. Az emberi lélek legtisztább eszményei ütköznek össze alantas indulatokkal. Angyalok és ördögök harca, mint általában a legjobb romantikában, ahol a nagyon szemléletesen ábrázolt alakok az erények és bûnök jelképeivé válnak. De nemcsak jelképekké, hanem példaképekké is. Tisztább lelkû szerelmesek, tisztább lelkû forradalmárok, tisztább lelkû kisemberek sem az életben, sem az irodalomban el nem képzelhetõk, mint akik személyes ismerõseinkké válnak itt. De sötétebb gonosztevõket, sötétebb számítókat, sötétebb üldözõket sem találhatunk sem az életben, sem az irodalomban. A nagy pártosság ott rejlik, hogy a megalázott mindig tiszta lelkû, akkor is, ha volt gályarab, akkor is, ha az utcasarokra kényszerítette az éhség és az anyai szeretet éhezõ kislánya iránt. És van ebben a regényben egy kíméletlen rendõr, aki egyszer csak felismeri, hogy gonosz államapparátust szolgált oly híven, derék üldözöttek ellen. S nem talál más utat, mint az öngyilkosságot.

Sokan kifogásolták a Nyomorultak lélektanát, jellemeinek és helyzeteinek túlzottságait is, néha még a szerkesztés zegzugosságát is. De senki se tudott szabadulni varázsa alól. És az is eleve kétségtelen volt, hogy a társadalmi valóság ábrázolásában ez a legromantikusabb társadalmi regény átlépett a nagyrealizmusba is. Sõt egyben-másban elõkészítette a nyomor felé forduló naturalizmust is.

A tenger munkásai a nehéz munkát végzõ emberek dicsõítése. A Nevetõ ember megint múltban játszódó regény: egy eltorzított testû ember társadalmon kívüliségének tragédiája. Mindkettõben jellegzetes romantikus szélsõségek vegyülnek a valóság szemléletes képeivel. Végsõ regénye - az 1793 - pedig a francia forradalom rémületes esztendejét, a guillotine korszakát idézi, amikor jövõ és múlt kíméletlenül vívja egymás ellen életharcát, úgy is mondhatnók, hogy példázat a forradalmi erkölcsrõl.

Ezeken kívül is vannak még kisebb regényei. Már egészen fiatalon is regénnyel próbálkozott, közben-közben is írt kisebb-nagyobb prózai elbeszélõ mûveket. Ezek nemegyszer közel állnak a fantasztikus rémregényekhez. Hiszen a rémregényeket is a romantika szülte. Még azt is mondhatnók, hogy a dúsgazdag életmûvû Hugo ponyvaregényírónak is sokkal jobb, mint ezen az úton követõ utódai. Az Izlandi Hán címû rémületes történetet akár horrorfilmre is lehetne vinni. De nem ezek jelzik Hugo prózaírói fõútját, hanem a nagy mûvek, mindenekelõtt A párizsi Notre-Dame, a Nyomorultak és az 1793.

Ezekben és a többiekben is igenjellemzõ az ábrázolás mellett a leírás. A romantika egyébként is kedvelte a regénybe szõtt részletezõ leírásokat. Walter Scott-tól Jókai-ig jellemzõ mozzanatai a regényeknek egy-egy táj vagy épület vagy népszokás vagy akár egy csata szemléletes leírása. Hugo ennek is mûvésze. S itt nem feledhetjük el, hogy ez a költõ - magánszórakozásból - olyan jó festõ volt, hogy versenyre kelhetett volna a hivatásbeliekkel. Festõi módon tud látni, és ez teszi látomásszerûen láthatókká, amit leír. Ahogy például elmondja, hogy milyen a Notre-Dame székesegyház, az önmagában is irodalmi remekmû. S aki elolvasta, és utólag jut el Párizsba, értõbben látja a gótikának ezt a nagy alkotását. De ahogy a Nyomorultakban elmondja a cselekmények helyszíneit, mocskos kocsmától nyomasztó kolostorig, vagy ahogy a Nevetõ emberben leír egy hullát, amelyet a szél az akasztófán himbál, vagy talán leghíresebb leírásában, az 1793-ban, elénk idéz egy hánykolódó hajón elszabadult ágyút - ezek nemcsak példái, hanem felül nem múlt példaképei is a romantikus leírásnak.

Hugo regényei már életében is világszerte olvasottak voltak, és ahogy nemzedékrõl nemzedékre növekszik az olvasóközönség, egyre nagyobb példányszámokra van szükség belõlük. Romantikus kortársainak jó része irodalomtörténeti emlékké halványult. Sõt manapság már az egykor oly népszerû Hugo-drámákból is csak keveset szoktak játszani. De ahogy mit sem avul legszebb verseivel Hugo, a költõ, úgy nem avul, sõt egyre népszerûbbé válik Hugo, a regényíró. (Forrás: literatura.hu)

 

 

 

 

Au lendemain de la Guerre, une célèbrité aurait, paraît-il, déclaré: ”J´aime tellement l´Allemagne...
Les mélomanes et amateurs d ´ opéras le savent bien: la turquerie fut un genre tr è s en vogue en...
Comme l ´ on sait, le Trois septembre marque l ´ anniversaire de la déclaration de guerre à l ´...
Pour terminer l´été en beauté et célébrer ensemble les premiers beaux jours de l´automne, rien de...
Le phénomène est bien connu, quitte à en devenir un lieu commun: déserté par ses habitants, Paris...
Lors d’une visite chez des amis Hongrois durant l’été 1968, nous décidâmes de faire un grand...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó