A hvg.hu azt kérdezte Paul Rusesabaginától, hogyan értékeli a ruandai tömegmészárlásokat követõ jogi felelõsségrevonások folyamatát. Az 1200 embert megmentõ egykori szállodavezetõ szerint a jogi folyamat a nemzetközi közösség kudarca. Az 1994-ben felállított nemzetközi törvényszék nem tudta elégséges számban bíróság elé citálni a tetteseket, vezetõket szinte nem, legfeljebb “kis halakat” vontak felelõsségre. Mint Rusesabagina elmondta, százezren ülnek börtönben a népirtás következtében, ötezer ügyben  született  ítélet Ruandában és  összesen 25 ügyben hozott ítéletet a nemzetközi törvényszék.

Szintén a hvg.hu kérdezett a hutu rádió, az RTML szerepérõl, amelyet a vérengzésekkor játszott. Paul Rusesabagina felidézte, hogy a rádióállomás folyamatosan uszította, majd instruálta a gyilkosokat. Szerinte igen nagy a média felelõssége a történtekben. Az RTML azóta megszûnt, néhány rádióst egyébként a tömeg meglincselt, egy nõrõl, valamint egy belga DJ-rõl Rusesabagina úgy tudja, jelenleg börtönben ülnek.

A Hotel Ruanda címû film bemutatója elõtt megszólalt Marc Trenteseau is, Belgium magyarországi nagykövete, aki az események idején Kenyában teljesített szolgálatot. Mint mondta, igaz az, hogy Belgium kivonta csapatait az országból a vérengzéseket megelõzõen, de bíztak a békefolyamatban. Megemlítette, hogy belga orvosi segítség maradt Ruandában a genocídium idején is, illetve 170 ruandait - köztük egy árvaház lakóit kimenekítettek - az országból. (Forrás: hvg.hu)