Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Sz. Tóth Gyula honlapunk állandó szerzője, egyben az irodalom rovat motorja. Pályájáról, valamint a francia nyelv magyarországi múltjáról, jelenlegi helyzetéről beszélgettünk.

Hogyan indult és hogyan alakult a francia nyelvvel és a francia világgal való kapcsolat?

- Szerettem a nyelvet, rajta keresztül a francia kultúrát. Egyetemi éveimben nem kaptam ösztöndíjat, egyszer azzal utasítottak el, hogy „nem látjuk indokoltnak franciaországi tanulmányútját”, ezt a szegedi bölcsészkaron állították ki, a hatvanas évek második felében. A végzés után szándékosan választottam Szekszárdot, a városnak francia testvérkapcsolatai voltak, szükségük volt tolmácskodó tanárra. Nem bántam meg a döntést, rendszeresen közreműködtem a programokban, amelyek változatos területeken működtek: mezőgazdaság, építészet, néptánc, oktatás, ideológiák…

Sok olyan helyre eljutottam, amelyekre egyébként nem lett volna alkalmam, például a francia vidékre, mert Párizs nem egyenlő Franciaországgal, mondogatták az ismerőseim. Örömmel tapasztaltam. Különféle emberekkel ismerkedtem meg, sokféle véleménnyel, sorssal találkoztam. A legtöbbet a családi, a magánhelyzetekben megélt pillanatok jelentették, ilyenkor úgy éreztem, benne élek a franciák mindennapjaiban, jobban ráéreztem sikereikre, gondjaikra, s talán jobban átláttam az „egészet”, mint ha csak a médiumokból tájékozódom. (A testvérvárosi kapcsolatok történetének megírására tett javaslatomhoz itthon sajnos nem találtam partnert.) Ehhez jöttek a későbbi tanári ösztöndíjak tapasztalatai, tehát a könyvekből vett elméleti tudás társult a gyakorlattal.

A tanítás mellett folytatott kutatásaim kiterjedtek a francia nyelvű kultúrkörre, az oktatási rendszereken keresztül alaposabban megismerhettem a társadalmi mozgásokat, a társadalomfejlődés érdekelt. Bővültek szakmai kapcsolataim szakfelügyelőkkel, tanárokkal, szerkesztőségekkel, „civilekkel”, a kétoldalú hivatalos látogatások tanulmányokat eredményeztek.

A 90-es évek elején nagy lökést jelentett, amikor bekapcsolódhattam a franciaországi tanárok átfogó, unióra való felkészítésébe. Lelkesen alakították oktatási rendszerüket, annak nemzeti értékeit – sok ilyen volt – igyekeztek integrálni az alakuló uniós rendszerbe. Ezekről a hazai szaklapokban rendszeresen tudósítottam. Sok hasznos anyagot hoztam haza, barátságok is szövődtek, tankönyveim, cikkeim útját lelkes „kinti” szerkesztők segítették. Egy-egy produktum után kölcsönös volt az öröm, úgy éreztük, valami kis szépet létrehoztunk, itt Európában.

Őszinte elismeréssel adóztak például a Cahiers Pédagogiques-ban 1993-ban megjelent írásnak, A francia nyelv az autonómia szolgálatában Magyarországon címet adták neki a „Tények és Demokrácia” rovatban hozták le, vagy egy másiknak, amelyben a Zsolnai József által irányított pedagógiát mutattam be Egy magyar pedagógia európai uniós dimenzióban címmel. 2006-ban. (A tényekre, a demokráciára „kényes”, az írást a francia „clarté” igényével végző publicistáktól nagy megtiszteltetésnek tartom.) Szerencsével eljutottam Québecbe, többször voltam Belgiumban, és nagy örömömre, „saját erőből” több éven keresztül, mélyebb kutatásokat folytathattam Luxemburgban.

Mely személyiségek voltak meghatározóak az Ön életében a francia vonalon?

- Hát, ez is összetett kérdés, a választ többfelé kell elvinni. Vannak magyarok, személyesek, tanulmányokból megismertek, és ugyanígy franciák, ők inkább az utóbbi vonatkozásban. Csak néhány példát hozok elő, akik közvetlen hatással voltak. A személyesség okán is, a kapott tudás nyomán is első helyen Nagy Géza tanár urat kell említenem. A szegedi egyetemen tanított, tanítási szemlélete és gyakorlata sokat kihozott belőlünk, keményen dolgoztatta hallgatóit, kutatásra és alkotásra igyekezett rávenni őket.

A honlapon már emlékező írással tettük ismertté. Köpeczi Béla átfogó történelmi munkái nagyon érdekeltek (a 90-es években támogatásával kaptam egy francia tanulmányi ösztöndíjat, ami nem mellékes). Nagy élményt jelentettek Bajomi Lázár Endre kötetei, amelyek aprólékosan, rendezetten közel hozták a két országot, amikor leírja a Franciaországban előforduló magyarokat, nekem úgy tűnt, nincs olyan szeglete az országnak, ahol nem járt volna magyar, s amelyről a kutató-író nem tudna. Gyergyai Albert, a tudós tanár az elkötelezett filoszi attitűdöt példázta.

Sorolhatnám a francia vonalat Baudelaire-től Camus-ig, a zenében Kozma József (Joseph Cozma), akinek dalát boldogult zenész éveimben szívből játszottuk. Az „átlag”, inkább az „egyszerű francia”, Michel Orand, akivel Magyarországon találkoztam, s akivel legelső francia utamon megkóstoltam az első Ricard-t, a híres ánizsos italt, olyan kávézóban, amilyenben Jean Gabin szokott füstölögni a filmekben. Michelékkel sok helyre, tájra eljutottam, bepillantást nyertem az igazi francia életbe. És ilyen volt André Grandjean, a műszaki mérnök tanár, országos szakfelügyelő, kalauzom Normandiában. Jó szívű franciák, akik megszerették hazánkat, a „madzsarokat”, és szívesen fogadtak otthonukba, lányom nyelvtanulását nagyban elősegítették. És sorolhatnám.

Jól tudom, hogy Ön pedagógiai programot is írt a francia nyelv oktatására? Mit érdemes erről tudni?

- Ez egy 12 évfolyamos program, a Zsolnai-pedagógián belül dolgoztam ki munkatársaimmal, a nyelvtanítás mellett nagy hangsúlyt kapott a francia nyelvi kultúra. Iskolai kísérletekkel alapoztuk meg, szorosan kapcsolódik az anyanyelvtanításhoz, és integrálódik a többi tantárgyhoz, így a felépülő folyamatban a tanuló könnyebben halad. Az általános iskola második osztályában kezdtük a tanítást, szóbeli kezdő szakasszal: sok mondóka, gyerekdal, játék. Erre épült az olvasás, az írás. Az egymás mellett futó tevékenységek fokozatosan bővültek, a magasabb szinten újabbak jöttek létre: külön irodalom, sanzonok, eredeti dokumentumok, civilizációs ismeretek, sajtónyelv stb, megfelelő munkatankönyvekkel. A kezdők számára készült program neve: „Téléphant-Élévision”, a következőé: „Correspondaces”, Baudelaire verse nyomán.

A programot elsősorban a Zsolnais iskolákban tanították, de másutt is, a 90-es években még nem volt ennyi nyelvi könyv forgalomban. A taneszközzé nyilvánítási procedúrán többször megfelelt, míg aztán a törökbálinti Kísérleti Központ megszűnése után az újabb engedélyeztetése elmaradt. Már nincs a hivatalos taneszköz-listán. Van még pár könyvem belőle, abból tanítok, és tudomásom van róla, hogy néhol használják gyakorlásra. Erről számos publikáció készült, tanítványaink felnőttek, többen szakmai helyükön használják a franciát. És talán emlékeznek, akik nyolcadikos korukban Ionesco Orrszarvú című abszurd drámáját játszották és elemezték. Itt feltétlen meg kell emlékezni dr. Érdiné dr. Nemes Ilonáról, a Külkereskedelmi Főiskola Francia Tanszékének egykori vezetőjéről, akinek önzetlen szakmai és emberi támogatása nagyban hozzájárult a program létrejöttéhez.

A programról bővebb leírás található: http://adata.hu/_soros/kiadvany.nsf/daac63da410d1454c1256e320071a9a1/b7833ece1f59addac1256e6000304aa1?OpenDocument#FRANCIA)

Kik voltak Ön szerint, akik az elmúlt 100 évben sokat tettek a francia nyelv, kultúra területén Magyarországon?

Névjegy
Sz. Tóth Gyula a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának francia-orosz szakos hallgatója volt, szakdolgozatát pedagógiából írta.

A kaposvári Tanítóképző Szekszárdi Tagozatán bekapcsolódott a Zsolnai-program munkálataiba. Később az Oktatáskutató Intézet munkatársaként az Értékközvetítő és Képességfejlesztő Pedagógia fejlesztésében működik közre, majd tevékenységét Halásztelken folytatja. Az intenzív alkotó munka Törökbálinton, az ÉKP Központban teljesedik ki: közreműködött a tantervek kimunkálásában, részt vett a program innovációjában, 12 évfolyamos francia nyelvtanítási programot dolgozott ki, a vendéglátás-turizmus szakmacsoportot irányította.

Dr. Sz. Tóth Gyula tanár, oktatási szakértő (ahogy ő fogalmaz: inkább némiképp hozzáértő), szellemi szabadfogalkozású, Budapesten. Alapvető szakmai problémaköre az emberre hatás, talán kicsit elgondolkodtatás, a kisiskolás kortól a felnőtt korig - európai uniós dimenzióban.

- Hát, erre nem vállalkoznék… annyit mondhatok, sokan voltak. Babits, Kosztolányi, Eckhardt Sándor, és mások az irodalom területén. „A magyar-francia barátság aranykora” létezett. Vigyázó szemünket már korán Párizsra vetettük… A reformkorban számunkra Franciaország a szabadságot, a haladást és a forradalmat jelentette. Mint ahogy később Jókai fogalmazott, „mindannyian franciák voltunk…”

Talán kevéssé ismert érdekes történet: Széchenyi István egyik fia, Ödön 1867-ben Pestről, a Duna–Majna–Rajna–Marne–Szajna hajóútvonalon a maga kormányozta Hableány nevű gőzbárkával egészen Párizsig jutott, ahol Jules Verne fogadta, s a bárkán sétahajózást tett III. Napóleon Eugénia császárnéval. A folyamatosnak mondható kapcsolatokat az 1947-ben létrejövő intézetek szervesebbé tették.

De vannak, akiknek munkáját alig ismerjük. Csak nem olyan régen tudtam meg, hogy Sipos Lajos irodalomtörténész édesapja, anno, francia tankönyvet írt. Tehát az ismert nevek mellett több, kevéssé ismert személyiség is rejtőzködik. De a kultúra széles, itt más területeket is vizsgálni kell, mint ipar, mezőgazdaság, képzőművészet, sport, sajtó, egyéb, no és a politika… Köszönöm, hogy felvetette: több kutatási téma is kikerekedik belőle, tanszéki programok tervébe kívánkozik. PhD-s hallgatók jelentkezzenek!

Milyen tendenciát mutat a frankofónia helyzete Magyarországon és világméretekben?

- Erre kitűnő mutatókat közöl a francianyelv.hu honlap, bemutatva a Frankofónia Nemzetközi Szervezetét, programját is. Ezt és más híreket figyelembe véve hasonló tendenciák fedezhetők fel, de nyomul az angol. Azonban egyrészt a franciák nagyon erős nyelvstratégiát folytatnak szerte a világon pozíciójuk megőrzése érdekében, másrészt pedig másként fest a dolog egy másik országból. Afrikában számos országban francia a munka, a mindennapok nyelve, iskolában tanítják. A spanyol, az amerikai, a török, az orosz, a román, a bolgár szívesen tanulja a franciát, vonzó számára, nem beszélve a japánokról, a kínaiakról. Az ő geokulturális szemszögükből hasznos is a nyelv a kereskedelmi, ipari kapcsolatok miatt, de szívesen ismerkednek a nagy múltú francia kultúrával, zenével, képzőművészettel, irodalommal.

Nálunk némi visszaesés tapasztalható a nyelv választásában, de ez valami sznobságból, túlzott divatkövetésből adódik. Ugyanakkor van egy „törzsközönség”, egy bázis, mely szívesen érdeklődik francia nyelven a francia irodalom iránt, és áhítattal hallgatja a francia sanzonokat eredetiben, Yves Montand, Aznavour, Edith Piaf nyelvén és előadásában, semmint mondjuk angol átköltésben. És ez örvendetesen tapasztalható a fiatalok körében is.

Hogyan alakulnak a kapcsolatok a művelés vonal más képviselőivel? Gondolok itt a honlapunkon gyakran "felbukkanó" Fűzfa Balázsra és a 12 legszebb vers-projektre.

- Sajnos Zsolnai József tanár úr idén januárban elhunyt, vele együttműködhettem az „Értékközvetítő és képességfejlesztő programban”. Távozása nagy hiány. Vannak önálló akciók, projektek, amelyek nyitottabbak, franciás kapcsolódással inkább lehet közeledni, inkább fogadókészek. Jó a szakmai kapcsolatom Kaiser Lászlóval, költő, irodalomszervező, a Noteszkötet újabb kiadását gondozza. Madarász Imre a debreceni Egyetem Olasz Tanszékének vezetője fáradhatatlanul dolgozik, a hivatali kereteken túl is, széles műveltségével átfogja az európai kultúrát, több ponton, témában találkozunk. Figyelemmel kísérem Michalkó Gábor munkáját, a turizmustudomány első hazai nagydoktoraként szép munkákkal áll elő, legutóbb a „Boldogító utazás” című könyvét recenzáltam. Nagyon fontos Németh István barátsága, a klasszikus műveltségű tapolcai költő, író, a francia irodalom nagy ismerője, számos francia verset fordított magyar nyelvre. Nagyra értékelem azoknak a szerkesztőségeknek a munkáját, amelyek a kultúrát átfogóan értelmezve színes anyagokat fogadnak be, mint a szakképzés három folyóirata, vagy a nemzetiségi Barátság, melyekkel folyamatos a kapcsolatom. Mondhatni: a szálak a Mátészalka–Kaposvár–Szombathely hazai útvonalon át, Luxemburg érintésével Franciaországba vezetnek. Akik digitális kompetenciában gondolkodnak, mint a szombathelyi irodalomtörténész, Fűzfa Balázs, azok nyitottabbak, igénylik az együttműködést, inkább, mint a „zártláncú” iskolák. Az elektronikus eszközök, a honlapok segítségével szinte „E-tanszékek”, legalábbis „E-katedrák” jelennek meg.

Ön naplót ír, a Hungarovox kiadó a közelmúltban mutatta be a Tanári noteszek néven futó projekt 4. részét. Hogyan indult, mi a hajtóereje ennek a sorozatnak?

- Tanárkodásom megszokott tevékenysége az írás. Ha valamit el akarok magyarázni, jobb, ha összegzem… Gazdag a naplóirodalom, jobbnál, jobbak születtek, nem ez inspirált. „Franciával” indokolom. Nagy Géza, az 1980-ban megjelent, Az egyedi egyetemes (Jean-Paul Sartre)-főcímet viselő könyvében bemutatja Sartre fenomenológiai kalandját, megadja a kaland bölcseleti fogalmát, az értelmezést Az undor című regény alapján bontja ki. (A regény 1938-ban jelent meg Franciaországban és 1968-ban (!) magyar fordításban.) Itt megjelenik a cselekvés és az elkötelezettség problémájának polgári megfogalmazása, a kalandor és a militáns ellentétével. Ezek szerint: „Az ember arra hivatott, hogy a minőség jegyében szintézissé emelje a világot és önmagát, s kiragadja mindkettőt a kontingencia, az esetleges hatalmából.” Sartre szerint: „az egyén számára csak a tragikus küzdelem, kálvária, pokoljárás marad”.

De vehetjük a francianyelv honlapon megjelenő Nagy László példáját is. Gyergyai Albert Védelem esszé ügyében című munkájában (1984) pontosan, világosan, értelmet megvilágítóan írja körül, hogy ki miért ír, és íróként ki mit hisz magáról. Ilyenkor arra gondolok, többet nem is szabadna írnom. De ilyeneket is találok: aki ír, vigasztalódik a maga sorsa és a világé felett, írunk, mert szeretünk véleményt mondani, tanítani, felvilágosítani. „Az esszé (...) a közlés vágyából született, a társas életből. A társalgásból”. Hát, amolyan tanári attitűd a jegyzetelés, mielőtt magyaráznám a világot, jobb, ha kicsit én is megértem. Vagy érteni vélem.

A Tanári noteszek mindegyik része egy Babits idézettel kezdődik. Pártoskodó világunkban szembetűnő az Ön hídépítő hozzáállása. Miért tartja fontosnak ezt?

- Mert a pártoskodás nem vezet sehova. Illetve, csak pártoskodó vitákhoz, acsarkodáshoz. Elviszi a tekintetet a lényegről, a reálszintről, a gazdálkodásról. Én a társadalomkultúra nézőpontjából közelítek. Lehet erre példa az európai társadalomfejlesztés/fejlődés menete, mondjuk a francia civilizáció, nevezhetjük francia nyelvi kultúrkörnek. Ez azzal indokolható, hogy elsősorban Franciaország, de a kevésbé ismert Luxemburg civilizációs fejlődése során azt az utat járta (és járja) be, amely során produkálta például a „magas művészet” eredményeit, de ezt csak úgy tudta elérni, hogy a polgári magatartást, a polgári erényeket a társadalmi cselekvés szolgálatába állítva, az egyént (a „mindennapi” egyént is) politikai jogokkal ruházta fel. Vagyis az egyén tudása, társadalmi viselkedése (szakmai tudása, politikai attitűdje) a társadalomkultúra szférájába került. Ez nem ment magától, ez nem a hatalom kegyéből való, az egyén és a társadalom dinamikus önalakító cselekvése során alakult a történelem folyamán. Amikor például nem olyan régen Franciaországban kimondatott, hogy „vége a jóléti társadalomnak”, a társadalom meglévő kulturális rugói és tartalékai segítségével újjá(’re’)alakításba kezdtek. Még így sem könnyű, a „modernizációs” rendelkezésekre jött válasz: tüntetések, tiltakozások, végül a megegyezés. Ez is jelzi a társadalomkultúra meglétét: a hatalom és a citoyen, nem csak politikai ügynek fogja föl a problémát, egyazon társadalmi totalitásban érdekeket egyesít. A politika mint öncélú entitás tehát megrepedezett, erősen bukdácsol. (Egyesek szerint megbukott.) A kultúrát az egész lét összefüggésében, valamennyi elemének viszonyrendszerében kell elhelyezni. Közelítsünk a valóság mozgása felől. A kultúra középpontba állítása talán segíthet egy új paradigma felvázolásában (amire Magyari-Beck István tett kísérletet), amely a „homo oeconomicus” és „homo sociologicus” tevékenységeit alappilléreknek tekintve, a „homo humanus” integráló-cselekvő magatartását tartja követendőnek.

Itt már előkerül az identitás kérdése. John Lukacs, a neves történész már korábban kifejtette: „Francia”, „holland”, „lengyel” ma is fontosabb és tartalmasabb realitás, mint az osztálykategóriák (például „proletár” és „burzsoá”) vagy a politikai kategóriák (például „liberális”, „konzervatív”, „kommunista”), amelyek közül sok, mint láthattuk, immár összezavarodott, és gyakran egyre értelmetlenebb.” Anélkül, hogy mélyebben belemennénk, annyit el kell mondani, hogy például a globális piacgazdaságban nemzeti identitástudat nélkül – tartósan és az „érintett felek” számára tartalmasan – nem lehet boldogulni. A nélkül nem lehet viszonyítani, nincs bázis a viszonyításhoz: önmeghatározott alap nélkül nem lehet integrálni a hatáselemeket. Ha ezek nem tudnak integrálódni se országba, se egyénbe, zavaró vagy tetszetős külsőségek maradnak, sem a társadalomban, sem az egyénben nem hoznak létre entitásokat. John Lukacs megerősíti, hogy az intézményes váltást viszonylag rövid idő alatt végre lehet hajtani, de a népek története, karaktere által formálódó nemzeti kultúra kérdése már jóval bonyolultabb. (Franciaország és Luxemburg azért tud „boldogulni” a globális körülmények között, mert van „viszonyítási bázisa”.) A kelet-európai „kliens” számára a globális termelés öncélúvá, „magáértvalóvá” válik: benne él, felhasználja termékeit, de a „globális tudata” nem alakul ki, ami hosszú távon nem hoz tartós fennmaradást, illetve zavarokat eredményez. Ez mára már világos.

Mindezekről én is írtam már különféle műfajokban, tantárgyi tervezetet is készítettem, merthogy ezt tanítani kell. Ha társadalomról gondolkodunk, civilizációról kell gondolkodni. Ezt a fajta metódust végzi Serge Latouche professzor, akinek elméletével a Francia Intézetben ismerkedhettünk meg. Összefoglalja azokat a filozófiai elgondolásokat és a gyakorlatban megvalósítható kísérleteket, melyek egy új szempontú társadalmi berendezkedést vázolnak fel. Olyat, amely a föld természeti erőforrásaival bölcsebb gazdálkodásba kezd, olyat, amely „a korlátlan növekedés elvének meghaladására utal”. A fogyasztó, az eltárgyiasuló ember helyett „autonóm egyénekre” van szükség. Ez nem pártos oldalak kérdése, a ’jobb és bal’ felosztás elvesztette jelentőségét, hangoztatta Susane George is, az ATTAC-France tiszteletbeli elnöke, a globalista ellenes mozgalom emblematikus alakja, szintén a Francia Intézetben tartott előadásában. És itt visszaértünk a Notesz 4. jegyzetkönyv mottójához: „jobb és bal: ki csak fölfelé tör? (...) ki állíthat / jobbra vagy balra engem? / Labdázzatok, mindenkié vagyok! / Csak majd az Isten / ha az Ítélet trombitája szól, / állítand jobbra vagy balra. / A többi: játék. (Noha sírnom kell rajta.)” Ez pedig a mi Babitsunktól való 1929-ből. Késésben vagyunk.

Végezetül kérem, adjon valamilyen praktikus tanácsot a franciául tanulóknak!

- Gondolkodjanak „kultúrában”. Kövessék praktikus szempontjaikat, akkor nyilvánvaló lesz számukra, hogy a francia nyelv hasznos, a jó nyelvtudással boldogul egész Európában, s azon túl, kérdés, mi a célja a nyelvtudással. És az eredeti nyelven alaposabban, árnyaltabban ismerheti meg az idegen kultúrkör szokásait, történelmét, gasztronómiáját, de nagy lehetőség kínálkozik a saját kultúra közvetítésére, erről soha nem szabad megfeledkezni. Ma már kiváló lehetőségeket találni Magyarországon a nyelv fejlesztésére, a Francia Intézet programjaiban, a honlapokon, fogható a TV5Monde, kaphatók az újságok, a könyvek. Döntse el a tanulni akaró, hogy mi a szándéka, mert „csak úgy nyelvet” nem lehet tanulni, tevékenységek vannak: aki olvasni akar, annak olyan gyakorlatok kellenek, aki beszélgetni, annak megint másfélék. Nem szabad elfelejteni, hogy a franciában nagy a különbség a beszélt és az írott nyelv között, fontos a beszédhallást-beszédértést megalapozni, abból jöhet az olvasás, az írás, a kettő között „átjárást” kell biztosítani. Tehát, ilyen tanárra is szükség van. Nagyon szépen megoldható a folyamatos, élvezetes haladás, sok tanítványommal végzett munka tapasztalatai alapján mondom. Allez enfants, bon courage!

Au lendemain de la Guerre, une célèbrité aurait, paraît-il, déclaré: ”J´aime tellement l´Allemagne...
Les mélomanes et amateurs d ´ opéras le savent bien: la turquerie fut un genre tr è s en vogue en...
Comme l ´ on sait, le Trois septembre marque l ´ anniversaire de la déclaration de guerre à l ´...
Pour terminer l´été en beauté et célébrer ensemble les premiers beaux jours de l´automne, rien de...
Le phénomène est bien connu, quitte à en devenir un lieu commun: déserté par ses habitants, Paris...
Lors d’une visite chez des amis Hongrois durant l’été 1968, nous décidâmes de faire un grand...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó