Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

A Magyarországon született Bíró Ádám 1956-ban még csak 15 éves volt, amikor szülei nélkül, egy osztálytársával Párizsba emigrált. Ott viszont nem találta a helyét, ezért a Vöröskereszt segítségével négy hónap után Svájcban kötött ki. Itt tanulta meg a francia nyelvet, itt járta iskoláit, majd az egyetemet, itt teljesítette katonai szolgálatát, itt alapított családot. Már első munkahelye egy művészeti kiadó volt. Munkáját szerette, de unalmasnak tartotta a svájci kisváros, Fribourg mozdulatlanságát, ezért újsághirdetést adott fel New Yorkban, Londonban és Párizsban: munkát keresett. Mindhárom hirdetésére kapott ajánlatot, végül Párizst választotta, ekkor már nem volt akadály a francia nyelv. Szerencséjére a több tucat újságot kiadó tulajdonos éppen egy szürrealista művészeti vonalat indított. Néhány év gyakorlat után Bíró Ádám a Flammarion kiadónál kötött ki, mint a művészeti osztály vezetője, majd évtizedes tapasztalatát saját alapítású kiadóban kamatoztatta. Bár a nyugdíjas kor elérésével technikailag kiszállt az üzletből, a mai napig dolgozik egykori saját kiadójával. Szenvedélye az írás. Budapesten, egy nagykörúti kávézó teraszán beszélgettünk.

***

Miután odaköltöztem a családommal, beletanultam Párizsba. Ez egy nagy sajtókonszern, Groupe d'Éditions volt, ők adták ki pl. a Salut les Copains című lapot tinédzsereknek, heti 700 ezer példányban. Ez olyan volt, mint Magyarországon a Lúdas Matyi. Olyan címek jelentek meg itt, mint a Pariscope, Cuisine Magazine. Itt személyesen láttam az összes JJ-énekest: Johnny Halliday-t, Sylvie Vartant, stb.

Tehát egy hirdetést adtál fel, erre kaptál munkát, így tudtad megvetni a lábadat Párizsban. Milyen volt a megélhetés akkor?

Jól fizettek. Ingatlant soha nem vettem Párizsban, vidéken van egy házam. Két gyereket felneveltünk, utazni is tudtunk. Nercbundát és Rembrandt képet nem vettem a feleségemnek, de becsületesen meg tudtunk élni.

A svájci francia egyébként teljesen kompatibilis a franciaországi francia nyelvvel?

Igen. A kiejtés más. Egy-két tájszótól eltekintve ugyanaz a francia. Nagy svájci írók, ming Ramuz, Blaise Cendrars franciául írtak és senki nem tudja róluk, hogy svájciak.

Tehát így teltek a küzdelmes évek Párizsban a saját kiadóval. Mindig egyéni dolgot akartam kiadni, mást, mint a többiek. Néha ment, néha nem; néha jöttek részvényesek, aztán elmentek; egyszer eladtam, aztán visszavettem a céget. Nem több, mint egy kapitalista sztori, mégis ebből éltem egész életemben.

Érdekelne a véleményed, hogy az 1920-as évek Párizsának mitől volt olyan „huzata” például irodalmi területen? A közelmúltban láttam Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjét, ami érdekesen bemutatja ezt az időszakot, egyben egészségesen illúzió- vagy inkább mítoszromboló is.

Láttam a filmet, de nem tetszett, mert sablonosnak tartottam. Az Arc de Triomphe, meg az Eiffel torony nem Párizs. Egyébként, ha olvastad Hamingwaynek A Moveable Feast (franciául Paris est une fête, Párizs, az egy ünnep) című könyvét, ami halála után jelent meg, akkor megérted, hogy abból készült a film. Fitzgerald, James Joyce, Ezra Pound... Hamingway megismerkedett Picassóval, Gertrude Stein-nel, meg Matisse-szal. A magyar nagyok még a háború előtt voltak ott. Akkor Párizs hihetetlen vonzerő volt.

Mi hozhatta ezt létre?

A történelem. Ez volt Párizs lángolásának a vége.

Ami mikor kezdődött?

Régen. Voltaire-rel, Diderot-val. Akkor egész Európa franciául beszélt. Nagy Katalin franciául levelezett, Nagy Frigyes franciául írt. Ugyanígy a magyar jakobinusok. A francia nyelv, történelem, irodalom volt a legfontosabb. Aztán jött a francia forradalom, stb. A második világháború után végleg amerika vette át a vezető szerepet.

Tehát, ahogy a történelem létrehozta, a történelem véget is vetett a csillogásnak...

Akkor Franciaország és Anglia volt a világ két leggazdagabb országa. Aztán amerika lett a leggazdagabb, ezért most angolul beszél mindenki. Napjaink érdekes jelensége, hogy az emberek kezdenek kínaiul tanulni, Franciaországban is választható nyelv az iskolákban. Szerintem száz év múlva Kína lesz a leggazdagabb ország. A kínai nyelvet egyszerűsíteni fogják és mindenki kínaiul fog tanulni. A civilizációk halandók. A mienk, az európai, földközi-tengeri civilizáció lassan az élete végére ér. Emellett Európát nem is tudjuk felépíteni: a belgák el akarnak szakadni, a szlovákok otthagyták a cseheket. Mindenki húzza maga felé a takarót, nem lesz ebből Európa.

Már nincs olyan mítosza Párizsnak?

Azt te tudod jobban, én ott élek...

Szerintem még van, de ez már csak a múltból táplálkozik.

Igen, de olyan, hogy mindenki odamenjen, olyan már nincs. Látni olyan fotót a '20-as évekből, hogy ott ül a Montparnasse-on Picasso, Matisse, Zadkine, Modigliani, Man Ray… Az egész európai kultúra egy asztalnál! Ma lehetsz nagy művész anélkül, hogy Párizsba mennél.

Van most ehhez hasonló központ a világon?

Talán New York, minden új ötlet onnan jön. Európában meg Berlin, ahol az árak alacsonyabbak, a lehetőségek pedig nagyobbak, mint Párizsban.

A francia befolyás világméretekben visszaszorulóban van?

Nézd meg mit fordítanak angolra a francia irodalomból? Nagyon keveset. Alig fordítják. Ez nem egy tragédia, egyszerűen így van.

A július 14-i budapesti ünnepségeket figyelve úgy tűnik, mintha egyre kevesebb pénz jutna a külföldi kultúrmissziókra.

Egy Mirage (francia gyártású katonai vadászgép – a szerk.) ára szerintem elég lenne a francia kultúra fellendítésére. Gondolj a francia mozira, Louis de Funès-re, Gérard Depardieu-re, mindenki ismeri őket. Miért nem csinálják ugyanezt a zenével, a tánccal? Szerintem azért, mert a politikusok nem okos emberek. A nagyon okos emberek sosem lettek politikusok. Ezek általában kis formátumú, hatalomra törő emberek, akiknek nincs messzire látó képességük. A háború után volt De Gaulle, Adenauer, Ben Gurion – mögöttük volt egy olyan katasztrófa, hogy csak ilyen vállú emberek tudtak szerepet vállalni. Ma viszont ott van Sarkozy, Hollande, Merkel, Cameron, Orbán. Mit lehet tőlük várni? Semmit.

Zajt, hangulatot kell csinálni a kultúra körül vagy ahogy a franciák mondják : buzz-t.

Milyennek látod a francia társadalmi folyamatokat? Az elmúlt időszakban sokat lehetett hallani a homoszexuális házasság körüli megosztottságról.

Szerintem erre a témára túl sok időt szántak. Nem volt olyan fontos. Hónapok teltek el tüntetésekkel, egymillió ember volt az utcán.

Az ellenzők addig akarták ütni a vasat, amíg meleg volt...

A baráti körömben mindenkinek az volt az érzése, hogy ezt a kormány csinálja, hogy az igazi problémákról elterelje a figyelmet. Ott vannak a kereskedelmi, pénzügyi problémák, a fiatalok munkanélkülisége nagyon nagy, a külvárosok problémája hihetetlen nagy. Az, hogy az ott élő francia, de arab vagy afrikai származású emberek abszolút nincsenek beilleszkedve és nem is akarnak beilleszkedni. Ezek igazi problémák.

Ez az egész szerintem a homoszexuálisok részéről is a pénzről szólt. Egyrészt nem értem, hogy ha valakik szeretik egymást miért kell feltétlenül összeházasodniuk? Azért kellett nekik az azonos jogi státusz, hogy kevesebb adót kelljen fizetni és így az örökösödési szabályok is kedvezőbbek legyenek számukra. A téma jól jött a kormánynak, hogy elkerüljék az igazi problémákat.

Magyarország milyennek tűnik Párizsból?

Nekem vagy a franciáknak? A franciákat Magyarország nem érdekli. Messze van; Magyarország mindig a germán kultúrkörbe tartozott, mindegyik világháborúban a másik oldalon állt; Budapestet és Bukarestet összekeverik. Nem nagyon járnak ide turistaként, inkább mennek New Yorkba, Pekingbe. A magyar nyelv mindig egy titok marad számukra. Többen mondják, hogy az a szláv nyelv elfajulása. Még többen mondják, komoly emberek, hogy olyan, mint a baszk nyelv. Miket mondtak már nekem Magyarországról! Az írókat is összekeverik. Azt kérdezik: Milos ugye magyar volt? Prágába egyébként sokkal több francia látogat, mint Budapestre. Jobb a marketingjük.

Ami pedig engem illet: ezt a rendszert nagyon nem szeretem. Annyira ellene van mindennek, amit én az élettől és a politikától várok. Kis dolgok: a Horthy szobrok, Tormay Cécile... Ezt nem csak ezért mondom, mert zsidó vagyok. Horthy egy katasztrófa volt Magyarországnak. Belevitte Magyarországot a háborúba. Nincs miért szobrot állítani neki.

Miért kellett levenni Károlyi szobrát, aki talán kicsit ügyetlen, de nagyon becsületes politikus volt ?

Ahelyett, hogy kezet nyújtanának a szlovákoknak, szlovéneknek, románoknak, inkább az ellenkezője zajlik. Egy ilyen kis ország jövője a szomszédokkal való viszonytól is nagyon függ.

Pomázra ki van írva rovásírással a település neve. Ott soha nem voltak ősmagyarok, akkor meg miért kell ilyet kitalálni? Az egész számomra visszataszító. Hiszek a kis közösségekben, amiknek én is része vagyok. A változás ilyenekből indulhat el és nem felülről. Hiszek a demokráciában, mindig elmegyek szavazni, de anarchista is vagyok a szónak abban az értelmében, hogy ellenzem az állam túlterjeszkedését.

A múltkor de Gaulle-hoz hasonlították a miniszterelnökünket és ráadásul pont a baloldali Le Monde-ban.

Igen, olvastam. Aztán nagyon kemény válasz is volt rá, ugyancsak a Le Monde-ban...

A honlapunkon van egy rovat, amiben a Magyarországról szóló francia nyelvű híreket közöljük. Sajnos elvétve vannak jó hírek, pedig szívesen lehoznánk.

A kultúra területéről, például írókról vannak jó hírek. Ágota Kristóf nagyon nagy siker volt nálunk (értsd : Franciaországban – a szerk.). Eszterházy megjelenik, Krasznahorkai megjelenik. Járnak ki magyar színészek: Schilling Árpádéknak sikerük van. Szabó Magda francia fordítása díjat nyert.

A párizsi magyaroknak van egy klubja, a Mardis Hongrois. Ismered őket?

Minden hónap első keddjén gyűlnek össze, pár alkalommal el is mentem. Nagy örömmel írok minden hónapban a blogjukban egy tárcát. Egy nagyon kedves, szimpatikus ember, a magyar felmenőkkel rendelkező Jean-Pierre Frommer szervezi.

A hivatalos magyar jelenlét milyen hatásfokkal végzi a küldetését Párizsban?

Pár filmvetítésre elmentem. Játszották a Csak a szélt, meg egy Márai darabot. Vannak jó témákról, kis költségvetéssel megcsinált kiállításaik. Jókat hallani róluk. A vezetőről, Ablonczy Balázsról azt mondják, hogy tehetséges történész. Én sohasem találkoztam vele. A Mardis Hongrois most tíz éves, és a Párizsi Magyar Intézetben ünnepelték az évfordulójukat.

Mi is mostanában leszünk 10 évesek, amit "hivatalosan" áprilisban ünneplünk. Remélem legkésőbb akkor újra találkozunk!


 

Écrits publiés d’Adam Biro (septembre 2013)

  • Loin d’où, nouvelles, Recherche, Paris, 1983.
  • Précis de musique charnelle, nouvelles, Zoé, Genève –L’Aube, La Tour d’Aigues, 1992.
  • Quelqu’un d’ailleurs, roman, Flammarion, Paris, 1995.
  • Un rêve sur des landes désolées, nouvelle, Metropolis, Genève, 1997 (+ pièce radiophonique, France Culture + scénario d’un court-métrage avec Karine Douplitzky).
  • Tsigane, nouvelle, Metropolis, Genève, 1998.
  • Deux Juifs voyagent dans un train, nouvelles, Belfond, Paris, 2007 (traduction anglaise : The University of Chicago Press, Chicago-Londres, 2001 ; traduction hongroise : Vince/Mult és Jövö, Budapest, 2003).
  • Louise s’habille, nouvelles, Le Passage, Paris, 2003.
  • Les Ancêtres d’Ulysse, essai, Presses Universitaires de France, Paris, 2002 (traduction anglaise : The University of Chicago Press, Chicago-Londres, 2006)
  • Loin d’où revisité, nouvelles, La Chambre d’échos, Paris, 2004.
  • Les Tapisseries de Bernard Cathelin, essai, Thalia éditions, Paris, 2006.
  • Où se dirige ma mémoire en regardant les polaroïds de Stéphane Cohen, nouvelle, Biro éditeur, Paris, coll.KB, 2006.
  • L’Est déchiré (sous le pseudonyme de Djuro Luy), texte, Biro éditeur, Paris, coll. KB, 2007.
  • Toi et moi je t’accompagne. Entre Königsberg et  Kaliningrad, nous cherchons de l’ambre et des racines. Un album photos, récit, en collaboration avec Karin Biro-Thierbach, La Chambre d’échos, Paris, novembre 2007 (traduction néerlandaise : De Bezige Bij, Amsterdam, 2008)
  • Le Marchand de lunettes, nouvelles, Belfond, Paris, janvier 2009 (traduction anglaise, The University of Chicago Press, Chicago-Londres, oct. 2009).
  • Permettez-moi de ne pas signer, (sous le pseudonyme de Djuro Luy), roman, Biro éditeur, Paris, coll. ArtNoir, 2010.
  • Le Plan Q, (sous le pseudonyme de Djuro Luy), roman, Biro & Cohen éditeurs, Paris, coll. ArtNoir, 2011.
  • Löpöti, recueil des billets parus dans www.lepetitjournal (journal des Français expatriés), 22 exemplaires signés et numérotés, pas d’éditeur, février 2012.
  • Jacques Grinberg, Stranger in the Night, Cohen&Cohen éditeurs, Paris, 2012.
  • La Toile aux vanités, nouvelles, La Chambre d’échos, Paris 2012.
  • Un juif perplexe, essai, Metropolis, Genève, mai 2013.
  • 3 pièces radiophoniques pour France Culture (Le Repas de poisson, 1999, Un rêve sur des landes désolées, 2000, Hanouccah, avec Karin Biro, 2004).
  • Que reste-t-il de nos amours ? Deux pièces en un acte, Vera O’Connor et Le Chinois et la Putain, jouées au Théâtre du Nord-Est, Paris, avril-mai 2013.

Ouvrages collectifs

  • Catalogue des juifs de maintenant (avec Georges Perec, A. Ouaknin et alii), Recherche, Paris, 1973.
  • Dictionnaire général du surréalisme et de ses environs (directeur de la publication avec René Passeron, et un des auteurs), OLF, Fribourg-Presses Universitaires de France, Paris, 1982.
  • L’Art de vivre à la française (sous la direction de la comtesse de Paris), « La Rupture », texte, Flammarion, Paris, 1985.
  • Dits de Zoé, Zoé, Genève, 1984.
  • Une enfance d’ailleurs (sous la direction de Nancy Huston et Leïla Sebar), « Les Coccinelles », texte, Belfond, Paris, 1995 (poche : 1999, rééd. 2011).
  • Histoire de l’édition française, vol. Le XXe siècle, article « Le livre d’art », Cercle de la Librairie, Paris, 1997.
  • Határtalan irodalom, Alexandra, Budapest, 2006 (en hongrois).
  • Les Métiers de l’édition (Les livres d’art), éd. du Cercle de la librairie, Paris, 2012.
  • L’Humour juif, Anthologie littéraire, (34 auteurs dont Kafka, Albert Cohen, Karinthy, Singer, Romain Gary et alii), « Le beau parti », nouvelle extraite de Deux Juifs voyagent dans un train, Omnibus, Paris, 2012.
  • Articles ou nouvelles dans La Nouvelle revue française (traduc. en italien in Novi argumenti), Les Cahiers de l’Est, Histoire de l’art, Le Journal de Genève, La Liberté, Fribourg, Les Cahiers du SLF, etc.
  • Textes pour des catalogues des peintres Jean-Jaques Ostier (1990), Ra’anan Levy (1995), José David (2006), Inès Lefranc (2008), pour les sculptures de Peter Diener, pour les photos de Patrick Zachmann (Eurovisions, éd. Magnum-Centre Pompidou-Steidel, 2005) et préface pour Babel, un livre sur la ville, mastère 2 d’édition, Paris-Sorbonne, mars 2008.
  • Chroniques mensuelles dans www.lepetitjournal (journal des Français expatriés) septembre 2010 – décembre 2011.
  • Chroniques mensuelles dans www.mardishongrois depuis janvier 2012.
Traduction 
 
Les Peintres surréalistes d’Uwe Schneede. DuMont Verlag, pour NEF, Paris, 1976.
Bíró Ádámmal a Klubrádió műsorvezetője, Váradi Júlia beszélgetett 2013. szeptember 11-én:
{youtube}
{/youtube}

Hozzászólás (Facebookkal)

Május 16-án Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete az Akadémiai Pálmarend lovagi...
Középiskolás és leendő egyetemista diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC)...
Le petit Macron aurait bien voulu faire soutenir par toute l’Europe un texte venimeux contre la...
A férfi Allahu akbar kiáltással esett neki áldozatainak, a rendőrség végül lelőtte.
Mintegy 15 játékfilm - kétszer annyi, mint a korábbi években - foglalkozik a homoszexualitással a...
A 14. Budapesti Nemzetközi Képregény Fesztivál keretében a Francia Intézet örömmel látja vendégül...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó