Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech


Érdemes egy kis időt szánni a kiváló francia író, Guy de Maupassant alábbi novellájának olvasására is. Kezdőknek, haladóknak egyaránt ajánljuk. Nemcsak szófordulatokban bővelkedik, de – korát meghazudtolva –, a ma is használt hétköznapi francia beszéd nyelvezetén íródott, melyet Tóth Árpád kiváló fordításában tolmácsolunk.

Jó olvasást mindenkinek! Bonne lecture à Toutes et à Tous !

Tipp: a francia szöveget meg is hallgathatod, ha kijelölöd az egérrel, majd a megjelenő hangszóró ikonra kattintasz. Nem helyettesíti a tanárt, de mankónak megfelel.

Garçon, un bock ! – Pincér, egy pohár sört !

Guy de Maupassant novellája Tóth Árpád fordításával

Pourquoi suis-je entré, ce soir-là, dans cette brasserie ? Je n'en sais rien. Il faisait froid. Une fine pluie, une poussière d'eau voltigeait, voilait les becs de gaz d'une brume transparente, faisait luire les trottoirs que traversaient les lueurs des devantures, éclairant la boue humide et les pieds sales des passants.

Je n'allais nulle part. Je marchais un peu après dîner. Je passai le Crédit Lyonnais, la rue Vivienne, d'autres rues encore. J'aperçus soudain une grande brasserie à moitié pleine. J'entrai, sans aucune raison. Je n'avais pas soif.

D'un coup d'oeil, je cherchai une place où je ne serais point trop serré, et j'allai m'asseoir à côté d'un homme qui me parut vieux et qui fumait une pipe de deux sous, en terre, noire comme du charbon. Six ou huit soucoupes de verre, empilées sur la table devant lui, indiquaient le nombre de bocks qu'il avait absorbés déjà. Je n'examinai pas mon voisin. D'un coup d'oeil j'avais reconnu un bockeur, un de ces habitués de brasserie qui arrivent le matin, quand on ouvre, et s'en vont le soir, quand on ferme. Il était sale, chauve du milieu du crâne, tandis que de longs cheveux gras, poivre et sel, tombaient sur le col de sa redingote. Ses habits trop larges semblaient avoir été faits au temps où il avait du ventre. On devinait que le pantalon ne tenait guère et que cet homme ne pouvait faire dix pas sans rajuster et retenir ce vêtement mal attaché. Avait-il un gilet ? La seule pensée des bottines et de ce qu'elles enfermaient me terrifia. Les manchettes effiloquées étaient complètement noires du bord, comme les ongles.

Akkor este miért is mentem be abba a sörházba? Nem tudnám megmondani. Hideg volt. Finom eső csapkodott, szerteporzó víz - átlátszó köddel fátylazta körül a gázlámpákat, fényeket ejtett a gyalogjáróra, melyen keresztbe nyújtóztak a kirakatok sugárkévéi, megvilágítva a híg sarat és a járókelők csatakos lábait.

Nem készültem sehová. Jártam egyet estebéd után. Végigmentem a Crédit Lyonnais előtt a Vivienne utcán meg egypár más utcán. Hirtelen egy nagy, félig megtelt sörház tűnt a szemembe. Beléptem, minden különösebb ok nélkül. Még csak szomjas se voltam.

Körülnéztem, hol találnék helyet, ahol nem kellene szorosan ülnöm; azzal letelepedtem egy férfi mellé, aki öregnek látszott, és garasos cseréppipát szítt, feketét, mint a szén. Öt vagy hat poháralj volt előtte egymás tetejébe rakva - annak a számontartására, hogy már hány pohár sört fogyasztott eddig. Nem néztem meg alaposabban a szomszédomat. Egyetlen szempillantás elég volt, láttam: régi sörivó, a megrögzöttek közül, akik reggel - nyitáskor - jönnek, és este - záráskor - mennek el. Tisztátalan jelenség volt, a feje búbja kopasz, míg a kabátja gallérjára hosszú, zsíros, deresedő hajszálak csüngtek le. Bő ruházatán látszott, hogy akkor készült, mikor viselőjének még hasa volt. Azt is ki lehetett találni, hogy a nadrágja nem áll meg a csípőjén, s hogy ez az ember tíz lépést se tehet anélkül, hogy föl ne húzgálja ezt a rosszul megerősített ruhadarabot. Mellénye volt-e egyáltalán? A puszta gondolat szomszédom cipőire és e cipők rejtelmeire borzadályt keltett bennem. A kirojtosodott kézelők széle teljesen fekete volt, akárcsak az idegen körmeinek a szegélye.

Dès que je fus assis à son côté, ce personnage me dit d'une voix tranquille : "Tu vas bien ?"
Je me tournai vers lui d'une secousse et je le dévisageai. Il reprit : "Tu ne me reconnais pas ?
- Non !
- Des Barrets."
Je fus stupéfait. C'était le comte Jean des Barrets, mon ancien camarade de collège.
Je lui serrai la main, tellement interdit que je ne trouvai rien à dire.
Enfin, je balbutiai : "Et toi, tu vas bien ?"
il répondit placidement : "Moi, comme je peux."
Il se tut, je voulus être aimable, je cherchai une phrase : "Et... qu'est-ce que tu fais ?"
Il répliqua avec résignation : "Tu vois."
Je me sentis rougir. J'insistai : "Mais tous les jours ?"
Il prononça, en soufflant d'épaisses bouffées de fumée : "Tous les jours c'est la même chose."
Puis, tapant sur le marbre de la table avec un sou qui traînait, il s'écria : "Garçon, deux bocks !"
Une voix lointaine répéta : "Deux bocks au quatre !" Une autre voix plus éloignée encore lança un "Voilà !" suraigu. Puis un homme en tablier blanc apparut, portant les deux bocks dont il répandait, en courant, les gouttes jaunes sur le sol sablé.

És alighogy leültem mellé, ez az alak nyugodt hangon megszólított:
- Hogy vagy? Jól?
Megrezzenve fordultam felé, és az arcába néztem. Újra megszólalt:
- Nem ismersz rám?
- Nem!
- Des Barrets vagyok.
Elképedtem. Csakugyan ő volt, Jean des Barrets gróf, egykori gimnazistatársam.
Megszorítottam a kezét, de olyan zavartan, hogy meg sem tudtam szólalni.
Végre kinyögtem:
- No és te, te hogy vagy?
Nyugodtan válaszolt:
- Hát megvagyok, ahogy lehet.
Elhallgatott. Szeretetre méltó akartam lenni, erőlködtem: mit mondhatnék valami rendeset?
- És... és mit csinálsz?...
Rezignáltan felelte:
- Láthatod.
Éreztem, hogy elpirulok. Arrább feszegettem a kérdést:
- De amúgy... állandóan... mit szoktál csinálni?
Barátom nagy füstfelhőket fújt maga elé:
- Mindig csak ezt.
Azzal az asztalon heverő rézpénzzel megkocogtatta a márványlapot, és elkiáltotta magát:
- Pincér, két pohár sört!
Távol egy hang ismételte: "Két pohár a négyeshez!" Még távolabbi hang felelt rá szinte sivítva: "Itt van!" Aztán egy fehér kötényes ember tűnt föl, amint hozta a két poharat, amelyből futtában kilötyögtette a sárga italt a homokozott padlóra.

Des Barrets vida d'un trait son verre et le reposa sur la table, pendant qu'il aspirait la mousse restée en ses moustaches.
Puis il demanda : "Et quoi de neuf ?"
Je ne savais rien de neuf à lui dire, en vérité. Je balbutiai : "Mais rien, mon vieux. Moi je suis commerçant."
Il prononça de sa voix toujours égale :
- Et... ça t'amuse ?
- Non, mais que veux-tu ? Il faut bien faire quelque chose !
- Pourquoi ça ?
- Mais... pour s'occuper.
- A quoi ça sert-il ? Moi, je ne fais rien, comme tu vois, jamais rien. Quand on n'a pas le sou, je comprends qu'on travaille. Quand on a de quoi vivre, c'est inutile. A quoi bon travailler ? Le fais-tu pour toi ou pour les autres ? Si tu le fais pour toi, c'est que ça t'amuse, alors très bien ; si tu le fais pour les autres, tu n'es qu'un niais.
Puis, posant sa pipe sur le marbre, il cria de nouveau : "Garçon, un, bock !" et reprit : "Ça me donne soif, de parler. Je n'en ai pas l'habitude. Oui, moi, je ne fais rien, je me laisse aller, je vieillis. En mourant je ne regretterai rien. Je n'aurai pas d'autre souvenir que cette brasserie. Pas de femme, pas d'enfants, pas de soucis, pas de chagrins, rien. Ça vaut mieux."

Des Barrets egy hajtásra kiitta a poharát, s már vissza is tette az asztalra, miközben beszürcsölte a bajuszára tapadt habot.
- Na és egyébként, mi újság? - kérdezte azután.
Igazán nem tudtam mondani neki semmi különöset. Dadogtam:
- Semmi, öregem, semmi a világon. Én kereskedő lettem.
Des Barrets ugyanazzal az egyforma hanggal kérdezte:
- Na... és az olyan mulatságos?
- Dehogy! Mért volna az? De elvégre csak kell valamit csinálni!
- Mi a csudának?
- Hát... az embernek kell valami foglalkozás.
- Ugyan! Mire jó az? Lásd, én nem csinálok semmit; soha semmit. Azt még értem, ha valaki azért dolgozik, mert nincs pénze. De ha az embernek van miből élnie, haszontalanság a munka. Mert mit is érsz vele? Magadért csinálod vagy másokért? Ha magadért, és jólesik, még hagyján, jól van; de ha másokért, marha vagy.
Des Barrets letette a pipáját a márványlapra, és újra elkiáltotta magát:
- Pincér, még egy pohárral!
Azzal folytatta:
- Szomjas leszek a beszédtől. Nem vagyok hozzászokva. Hát, mondom, én nem csinálok semmit, csak élek a világba, öregszem. Ha meghalok, nem sajnálok majd semmit. Nem lesz semmi emlékem, csak ez a sörház. Se asszony, se gyerek, se bú, se baj, semmi. Sokkal jobb így.

Il vida le bock qu'on lui avait apporté, passa sa langue sur ses lèvres et reprit sa pipe.
Je le considérais avec stupeur. Je lui demandai :
"Mais tu n'as pas toujours été ainsi ?
- Pardon, toujours, dès le collège.
- Ce n'est pas une vie, ça mon bon. C'est horrible. Voyons, tu fais bien quelque chose, tu aimes quelque chose, tu as des amis.
- Non. Je me lève à midi. Je viens ici, je déjeune, je bois des bocks, j'attends la nuit, je dîne, je bois des bocks ; puis, vers une heure et demie du matin, je retourne me coucher, parce qu'on ferme. C'est ce qui m'embête le plus. Depuis dix ans, j'ai bien passé six années sur cette banquette, dans mon coin ; et le reste dans mon lit, jamais ailleurs. Je cause quelquefois avec des habitués.
- Mais, en arrivant à Paris, qu'est-ce que tu as fait tout d'abord ?
- J'ai fait mon droit... au café de Médicis.
- Mais après ?
- Après...j'ai passé l'eau et je suis venu ici.
- Pourquoi as-tu pris cette peine ?
- Que veux-tu, on ne peut pas rester toute sa vie au Quartier latin. Les étudiants font trop de bruit. Maintenant je ne bougerai plus. Garçon, un bock !"
Je croyais qu'il se moquait de moi. J'insistai.
- Voyons, sois franc. Tu as eu quelque gros chagrin ? Un désespoir d'amour, sans doute ? Certes, tu es un homme que le malheur a frappé. Quel âge as-tu ?
- J'ai trente-trois ans. Mais j'en parais au moins quarante-cinq.

Felhajtotta a poharat, amelyet közben odahoztak, nyelvével végigszántotta a szája szélét, és újra fölvette a pipáját.
Bambán néztem rá. Megkérdeztem:
- Nem voltál te mindig ilyen, ugye?
- Pardon, mindig ilyen voltam, már gimnazistakorom óta.
- Pedig ez így mégse élet, pajtás. Borzasztó ez! Nézzük csak, biztosan foglalkozol mégiscsak valamivel; van, amit szeretsz, vannak barátaid...
- Dehogyis. Délben kelek fel. Akkor ide jövök, eszem, megiszom a söreimet. Itt ülök estig, akkor vacsorázom - további sörök. Aztán hajnali fél kettő tájban hazamegyek lefeküdni, mert itt zárnak. Ez a legbutább a dologban. Tíz év óta legalább hat esztendőre valót töltöttem el ezen a széken, ebben a sarokban; a többit az ágyamban - és soha egyebütt. Néha diskurálok a vendégekkel.
- De annak idején, mikor felkerültél Párizsba, eleinte mégiscsak csináltál valamit?
- Jogászkodtam... a Médicis-kávéházban.
- De azután?
- Azután?... átkeltem a Szajnán, és ide jöttem.
- És erre miért szántad el magad?
- Na hallod, az ember nem maradhat egész életére a Quartier Latinben. A diákok nagyon zajosak. Innen azonban már nem mozdulok. Pincér, egy pohárral!
Azt hittem, hogy csúfolódik velem. Tovább faggattam:
- Nézd csak, beszélj őszintén. Valami nagy bánatod van? Boldogtalan szerelem, mi? Persze hogy úgy lesz, utolért a balsors. Hány éves vagy?
- Harmincöt. De legalábbis negyvenötnek látszom.

Je le regardai bien en face. Sa figure ridée, mal soignée, semblait presque celle d'un vieillard. Sur le sommet du crâne, quelques longs cheveux voltigeaient au-dessus de la peau d'une propreté douteuse. Il avait des sourcils énormes, une forte moustache et une barbe épaisse. J'eus brusquement, je ne sais pourquoi, la vision d'une cuvette pleine d'eau noirâtre, l'eau où aurait été lavé tout ce poil.
Je lui dis : "En effet, tu as l'air plus vieux que ton âge. Certainement tu as eu des chagrins."
Il répliqua : "je t'assure que non. Je suis vieux parce que je ne prends jamais l'air. Il n'y a rien qui détériore les gens comme la vie de café."
Je ne le pouvais croire : "Tu as bien aussi fait la noce ? On n'est pas chauve comme tu l'es sans avoir beaucoup aimé."
Il secoua tranquillement le front, semant sur son dos les petites choses blanches qui tombaient de ses derniers cheveux : "Non, j'ai toujours été sage." Et levant les yeux vers le lustre qui nous chauffait la tête : "Si je suis chauve, c'est la faute du gaz. Il est l'ennemi du cheveu. - Garçon, un bock ! - Tu n'as pas soif ?
- Non, merci. Mais vraiment tu m'intéresses. Depuis quand as-tu un pareil découragement ? Ça n'est pas normal, ça n'est pas naturel. Il y a quelque chose là-dessous.
- Oui, ça date de mon enfance. J'ai reçu un coup, quand j'étais petit, et cela m'a tourné au noir pour jusqu'à la fin.
- Quoi donc ?
- Tu veux le savoir ? écoute.

Jól az arcába néztem. Ráncos, ápolatlan arca majdnem olyan volt, mint egy aggastyáné. A feje búbján néhány hosszú szál szőr lengett a kétes tisztaságú bőr fölött. Hatalmas szemöldökei voltak, nagy bajusza, sűrű szakálla. Hirtelen, magam sem tudom, hogyan, egy mosdótál víziója jelent meg előttem - a tál teli volt feketés vízzel, amivel ezt a sok szőrt mosná ki valaki tisztára.
Azt mondtam a barátomnak:
- Csakugyan idősebbnek látszol, mint amennyi vagy. Egész biztosan sok bánat ért.
Felelt:
- De ha mondom, hogy nem! Ilyen öreg azért vagyok, mert nem járok ki a levegőre. Semmitől sem romlik úgy le az ember, mint a kávéházi élettől.
Sehogy se tudtam hinni des Barrets-nek:
- Biztosan a szoknyákat is kergetted. Az ember nem kopaszodik így meg, csak ha sokat szeretkezett.
Nyugodtan rázta meg a fejét, telehullatva a vállát az apró, fehér korpával, amely maradék hajából leporzott:
- Nincs igazad; mindig jól viseltem magam.
Tekintetét a lámpakar felé emelte, amely a fejünk felett lobogott:
- Ha megkopaszodtam, a gáz az oka. A gázláng árt a hajnak. - Pincér, egy pohár sört! - Te nem iszol?
- Köszönöm, nem. Hanem a te dolgod igazán érdekel. Mióta hagytad így el magad? Sehogy se normális eset ez, nem természetes. Okvetlenül van mögötte valami.
- Hát jó. Gyerekkorom óta vagyok így. Akkor mellbe vágott valami - még egész apró kölyök voltam -, és azóta fuccs számomra az egész élet.
- És mi volt az?
- Tudni akarod ? Hát ide figyelj!

Tu te rappelles bien le château où je fus élevé, puisque tu y es venu cinq ou six fois pendant les vacances ? Tu te rappelles ce grand bâtiment gris, au milieu d'un grand parc, et les longues avenues de chênes, ouvertes vers les quatre points cardinaux ! Tu te rappelles mon père et ma mère, tous les deux cérémonieux, solennels et sévères.

"J'adorais ma mère ; je redoutais mon père, et je les respectais tous les deux, accoutumé d'ailleurs à voir tout le monde courbé devant eux. Ils étaient, dans le pays, M. le comte et Mme la comtesse ; et nos voisins aussi, les Tannemare, les Ravalet, les Brenneville, montraient pour mes parents une considération supérieure.
"J'avais alors treize ans. J'étais gai, content de tout, comme on l'est à cet âge-là, tout plein du bonheur de vivre.
"Or, vers la fin de septembre, quelques jours avant ma rentrée au collège, comme je jouais à faire le loup dans les massifs du parc, courant au milieu des branches et des feuilles, j'aperçus, en traversant une avenue, papa et maman qui se promenaient.

Jól emlékezhetsz a kastélyra, ahol nevelkedtem, hiszen te is jártál ott ötször vagy hatszor, vakációk idején. Emlékszel, micsoda nagy, szürke épület volt, nagy park közepén, a hosszú tölgysétányok közt, amelyek a négy égtáj felé nyíltak! Emlékszel atyámra és anyámra is, mind a ketten milyen szertartásosak, ünnepélyesek és szigorúak voltak.

Én az anyámat imádtam, az apámtól rettegtem - egyebekben pedig mindkettőjüket nagyon tiszteltem, hiszen hozzá voltam szokva, hogy mindenki fejet hajt előttük. Ott a vidéken csak "a gróf úr" és "a méltóságos grófné" volt a nevük, és még szomszédaink is, a Tannemare-ok, a Ravelet-k, a Brenneville-ek megkülönböztetett tiszteletet mutattak szüleim iránt.
Akkoriban tizenhárom éves voltam, víg kölyök, elégedett mindennel, ahogy már ebben a korban szokás, teli azzal a boldogsággal, hogy milyen jó élni.
Egyszer aztán, szeptember vége felé, amikor már csak néhány nap választott el attól, hogy visszatérjek a gimnáziumba, az történt, hogy éppen farkast játszottam a park bokrai közt, mindenütt az ágak és lombok közt loholva, mikor az egyik sétányon átvágtomban apát és anyát pillantottam meg, amint arra sétáltak.

"Je me rappelle cela comme d'hier. C'était par un jour de grand vent. Toute la ligne des arbres se courbait sous les rafales, gémissait, semblait pousser des cris, de ces cris sourds, profonds, que les forêts jettent dans les tempêtes.
"Les feuilles arrachées, jaunes déjà, s'envolaient comme des oiseaux, tourbillonnaient, tombaient puis couraient tout le long de l'allée, ainsi que des bêtes rapides.
"Le soir venait. Il faisait sombre dans les fourrés. Cette agitation du vent et des branches m'excitait, me faisait galoper comme un fou, et hurler pour imiter les loups.
"Dès que j'eus aperçu mes parents, j'allai vers eux à pas furtifs, sous les branches, pour les surprendre, comme si j'eusse été un rôdeur véritable.
"Mais je m'arrêtai, saisi de peur, à quelque pas d'eux. Mon père, en proie à une terrible colère, criait :
"- Ta mère est une sotte ; et, d'ailleurs, ce n'est pas de ta mère qu'il s'agit, mais de toi. Je te dis que j'ai besoin de cet argent, et j'entends que tu signes.

Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Nagy szél fútt aznap. Az egész fasor meghajolt a szélrohamok alatt, nyögött, szinte fel-feljajdulva, süket és mély üvöltéssel, ahogy a rengeteg szokott a viharban.
A leszakadt levelek - sárgák voltak már - madarak módjára röpdöstek, forogtak, hulltak alá, majd végignyargaltak a sétányon, mint holmi gyors vadak.
Esteledett. A bozótban már sötét volt. A szélnek és a lombnak a nyugtalansága engem is felizgatott, nyargaltam, mint egy őrült, és ordítoztam - a farkasüvöltést akartam utánozni.
Amint szüleimet észrevettem, óvatos léptekkel indultam feléjük a lombok mögött, hogy meglepjem őket, mintha igazi kóbor vad volnék.
De pár lépésnyire tőlük félelem dermesztett meg. Apám, valami rettenetes dühkitörésében, ezt kiáltotta anyámnak:
- Anyádnak nincs esze... és különben is, nem is az anyádról van szó, hanem rólad. Mondom, hogy nekem kell az a pénz, és te alá fogod írni!

Maman répondit, d'une voix ferme :
"- Je ne signerai pas. C'est la fortune de Jean, cela. Je la garde pour lui et je ne veux pas que tu la manges encore avec des filles et des servantes, comme tu as fait de ton héritage.
"Alors papa, tremblant de fureur, se retourna, et saisissant sa femme par le cou, il se mit à la frapper avec l'autre main de toute sa force, en pleine figure.
"Le chapeau de maman tomba, ses cheveux dénoués se répandirent ; elle essayait de parer les coups, mais elle n'y pouvait parvenir. Et papa, comme fou, frappait, frappait. Elle roula par terre, cachant sa face dans ses deux bras. Alors il la renversa sur le dos pour la battre encore, écartant les mains dont elle se couvrait le visage.

"Quant à moi, mon cher, il me semblait que le monde allait finir, que les lois éternelles étaient changées. J'éprouvais le bouleversement qu'on a devant les choses surnaturelles, devant les catastrophes monstrueuses, devant les irréparables désastres. Ma tête d'enfant s'égarait, s'affolait. Et je me mis à crier de toute ma force, sans savoir pourquoi, en proie à une épouvante, à une douleur, à un effarement épouvantables. Mon père m'entendit, se retourna, m'aperçut, et, se relevant, s'en vint vers moi. Je crus qu'il m'allait tuer et je m'enfuis comme un animal chassé, courant tout droit devant moi, dans le bois.
"J'allai peut-être une heure, peut-être deux, je ne sais pas. La nuit étant venue, je tombai sur l'herbe, et je restai là éperdu, dévoré par la peur, rongé par un chagrin capable de briser à jamais un pauvre coeur d'enfant. J'avais froid, j'avais faim peut-être. Le jour vint. Je n'osais plus me lever, ni marcher, ni revenir, ni me sauver encore, craignant de rencontrer mon père que je ne voulais plus revoir.

Anyám szilárd hangon válaszolta:
- Nem írok alá semmit. Az a pénz a Jean vagyona, meg fogom őrizni az ő számára, és nem akarom, hogy ezt is elverd a hölgyikékkel meg a cselédlányokkal, ahogy a te örökségeddel tetted.
Ekkor az apám, remegve dühében, megfordult, és torkon ragadta anyámat - a másik keze teljes erővel belesújtott az anyám arcába.
Anyám kalapja leesett, kibomló haja szétszóródott; megpróbálta kivédeni az ütéseket, de nem sikerült neki. És apám, mint az őrült, újra és újra sújtott. Anyám már a földön vonaglott, két karja mögé bújva az ütések elől. Akkor apám visszafordította a hátára, hogy tovább üthesse, és lefeszítette anyám kezét, amivel eltakarta az arcát.

Én pedig? Kedvesem, én akkor úgy éreztem, hogy vége van a világnak és minden örök törvénynek. Azt a lelki fölfordulást éltem át, amilyent természetfeletti dolgok keltenek, a szörnyű méretű katasztrófák, a jóvátehetetlen szerencsétlenségek. Gyerekfejem megzavarodott, az őrület csapott bele. Teljes erőmből ordítani kezdtem, azt se tudva, miért teszem - a rémülettől, a fájdalomtól, az iszonyú megriadástól. Apám meghallotta, felém fordult, észrevett, és felkelve arrafelé indult. Azt hittem, hogy most mindjárt megöl, és elfutottam, mint az űzött vad, egyenesen neki az erdőnek.
Mentem egy órát, mentem két órát, nem is tudom, mennyit. Mikor éjszaka lett, eldőltem a füvön kimerülve, és ott maradtam feldúltan, gyötrő félelemben, emésztő bánattal, amely örökre meg tud törni egy szegény gyermeki szívet. Fáztam, talán éhes is voltam. Kivirradt. De én nem mertem fölkelni, elindulni, se azért, hogy visszatérjek, se azért, hogy továbbmeneküljek; rettegtem, hogy találkozhatom az apámmal, akit pedig nem akartam látni többé.

"Je serais peut-être mort de misère et de famine au pied de mon arbre, si le garde ne m'avait découvert et ramené de force.
"Je trouvai mes parents avec leur visage ordinaire. Ma mère me dit seulement : "Comme tu m'as fait peur, vilain garçon, j'ai passé la nuit sans dormir." Je ne répondis point, mais je me mis à pleurer. Mon père ne prononça pas une parole.
"Huit jours plus tard, je rentrais au collège.
"Eh bien, mon cher, c'était fini pour moi. J'avais vu l'autre face des choses, la mauvaise ; je n'ai plus aperçu la bonne depuis ce jour-là. Que s'est-il passé dans mon esprit ? Quel phénomène étrange m'a retourne les idées ? Je l'ignore. Mais je n'ai plus eu de goût pour rien, envie de rien, d'amour pour personne, de désir quelconque, d'ambition ou d'espérance. Et j'aperçois toujours ma pauvre mère, par terre, dans l'allée, tandis que mon père l'assommait. - Maman est morte après quelques années. Mon père vit encore. Je ne l'ai pas revu. - Garçon, un bock !..."
On lui apporta un bock qu'il engloutit d'une gorgée. Mais, en reprenant sa pipe, comme il tremblait, il la cassa. Alors il eut un geste désespéré, et il dit : "Tiens ! C'est un vrai chagrin, ça, par exemple. J'en ai pour un mois à en culotter une nouvelle."
Et il lança à travers la vaste salle, pleine maintenant de fumée et de buveurs, son éternel cri : "Garçon, un bock - et une pipe neuve !"

Talán ott haltam volna meg, nyomorultan és éhen, az alatt a fa alatt, ha az őr rám nem akad, és erővel haza nem visz.
Szüleimet úgy találtam, amilyenek rendesen voltak. Anyám csak annyit mondott, hogy: "Csúnya fiú, hogy megrémítettél, egész éjszaka nem aludtam." Én nem feleltem, csak sírva fakadtam. Apám nem szólt egy szót sem.
Egy héttel később visszamentem a gimnáziumba.

Hát, kedvesem, ezzel aztán végem is lett örökre. Megpillantottam a dolgok másik oldalát, a rosszabbikat; és azóta nem tudom észrevenni a jót. Mi ment végbe a lelkemben? Micsoda különös tünemény, ami megfordítja az elme járását? Nem tudom. De többé nem kívántam és nem áhítottam semmit, nem szerettem senkit, fuccs minden vágynak és ambíciónak és reménynek. Egyre csak szegény anyámat látom ott a fasorban, a földön, ahogy az apám üti és veri... Anyus már meghalt, jó egypár éve. Apám még él. De nem láttam viszont többé. - Pincér, még egy pohárral!
Hozták a poharat, és egy kortyra fölhajtotta. Amint azonban újra felvette a pipáját, a keze reszketett, és a pipa eltört. Kétségbeesett mozdulattal mondta:
- Tessék! Ez aztán igazi csapás, mondhatom. Most megint szíhatok egyet vagy egy hónapig, amíg jó fekete lesz.
És végigsüvítette a termen, amely most már tele volt dohányzó és söröző emberekkel, az örökös kiáltást:
- Pincér, egy pohár sört - és egy új pipát!

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó