Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Európa vezető hatalma

VII. Károly és intrikus természetű utódja, XI. Lajos (1461-1483) megerősítette a központi hatalmat az ország főnemessége rovására. Állandó zsoldossereget állítottak fel, míg a főnemeseknek megtiltották a magánhadseregek tartását. A közigazgatást is szakszerűsítették, és főleg polgári származású hivatalnokokkal töltötték fel („taláros nemesség”). Időközben Franciaország megszerezte Bretagne-t, Provence-ot és Burgundia nagyobbik, nyugati felét is. VIII. (Nyájas) Károly és XII. Lajos már Itália területén hadakozott a Nápolyi Királyságért és a Milánói Hercegségért.

A 16. században új veszély fenyegette a Francia Királyságot: I. Károly, a nagy földrajzi felfedezésekből és gyarmatosításból hallatlanul meggazdagodó és megerősödő Spanyolország királya 1519-ben a német-római császári trónt is elfoglalta V. Károly néven. A franciák harapófogóba kerültek. A reneszánsz elterjedéséért is sokat tevő I. Ferenc (1515-1547) kiutat keresve Észak-Itáliában kezdte kiépíteni a hatalmát, ami azonban elméletileg a Német-római Birodalom része volt. Folytatódtak tehát az itáliai háborúk, melynek során 1525-ben a „lovagkor utolsó csatájában”, Paviánál vesztettek a franciák, ám rövidesen szövetségi rendszert hoztak létre Firenze, Velence, Milánó, a Pápai Állam, illetve a szövetséghez lazábban kapcsolódó Oszmán Birodalom és Anglia részvételével a Habsburgok országai ellen (cognaci liga, 1526).

A II. Henrik által folytatott itáliai és flandriai csatározást 1559-ben a Cateau-Cambrésis-ben kötött béke zárta le. A franciák az olasz területi igényeikről való lemondás fejében megtarthatták északi szerzeményeiket (Metz, Toul, Verdun). V. Károly lemondását követően szétvált a német és spanyol trón, bár Habsburgok foglalták el mindkettőt.

A békekötés évében meghalt II. Henrik gyermekei gyenge kezű királyok voltak, így harcok alakultak ki a főnemesi pártok között, melyek ezúttal vallási színezetet is nyertek: a reformáció kálvinista ága érintette leginkább Franciaországot, melynek helyi követőit hugenottáknak nevezték. A római katolikus Guise hercegek a királyi Valois-család támogatását élvezték, a hugenottákat pedig a Bourbonok vették pártfogásukba.

1572-ben már-már úgy tűnt, hogy a két csoport kibékíthető (Henri de Bourbont, a későbbi IV. Henrik királyt össze akarták házasítani Valois Margittal), ám az esküvői készülődés mészárlásba torkollt Párizsban: Szent Bertalan éjszakáján, augusztus 23-áról augusztus 24-ére virradóra a párizsi katonaság és lakosság legyilkolta a megjelent rengeteg hugenottát. Ekkor ismét fellángolt a vallás- és polgárháború, amit csak súlyosbított, hogy 1589-ben kihalt a Valois-dinasztia.
A Bourbonok abszolutizmusa

A zűrzavaros helyzetben a többször protestáns hitre tért és rekatolizált IV. Henriket (1589-1610) koronázták francia királlyá, ami a spanyol II. Fülöp által fegyveres erővel is támogatott Katolikus Liga ellenszenvét váltotta ki. Noha a Bourbon-dinasztia megalapítója ekkor már római katolikus volt (híres mondása: „Párizs megér egy misét"), a spanyol haderő megszállta Párizst, ahova csak 1594-ben tudott bevonulni a király.

Henrik 1598-ban kiadta a nantes-i ediktumot, mely toleranciát hirdetett a hugenották irányába. Ettől függetlenül az ellenségeskedés nem szűnt meg: a IV. Henriket egy fanatikus katolikus ölte meg 1610-ben. Az első Bourbon uralkodása idején a monarchia támogatta a gazdaság fejlődését: minisztere, Sully javaslatára utak épültek, és királyi luxusmanufaktúrákat alapítottak. Franciaország ekkor kezdett el bekapcsolódni a gyarmatosításba és a felfedezésekbe (1608 – Québec megalapítása), ám a versenyben gyakorta alulmaradt az angolokkal szemben.

Utódja XIII. Lajos (1610-1643) lett, aki tehetséges államminiszterei, Richelieu majd Mazarin bíboros segítségével leverte a hugenotta ellenállókat La Rochelle környékén, hivatalnokaiban és erős hadseregében bízva pedig visszaszorította a rendeket (1614 után nem hívott össze rendi gyűlést) és sikeresen beavatkozott a harmincéves háborúba. A küzdelmek eredményeképpen az 1648-as vesztfáliai béke több Rajnán túli német tartományt elismert francia birtoknak.

XIV. Lajos, a NapkirályA Napkirály, XIV. Lajos országa

A hosszadalmas háborúskodás kimerítette az országot, ahol emiatt 1648-ban rendi színezetű mozgalom kezdődött. A Fronde (= parittya) leverése 1653-ig eltartott, ám az ifjú XIV. Lajos (1643-1715) és apjától örökölt minisztere, Mazarin úrrá lett a helyzeten. XIV. Lajos (a Napkirály) idején teljesedett ki a francia abszolutizmus. Tovább erősödött a hivatalnokrendszer, megjelentek az államtitkári és miniszteri tisztségek.

Vidéken teljhatalmú intendánsok képviselték az uralkodót. A gazdaságot Jean-Baptiste Colbert államminiszter védvámokkal és állami támogatással erősítette meg (merkantilizmus), egységesítette a pénz- és mértékrendszert, a közlekedés fejlesztése érdekében pedig megépíttette a Canal du Midit, így új összeköttetést hozott létre az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger között. A kormányzat továbbra is támogatta a gyarmatszerzést (Louisiana, Pondicherry), ám a levantei kereskedelmet tekintette prioritásnak. XIV. Lajos 1685-ben visszavonta a nantes-i ediktumot, minek hatására francia protestánsok, főleg iparosok ezrei hagyták el az országot, és települtek Brandenburgba és a Németalföldre, mely területeknek fellendítették a gazdaságát.

François Michel Le Tellier de Louvois, a Colbert-t követő államminiszter reformjai révén létrejött a reguláris hadsereg, így Franciaország hatalmas gazdasági és katonai fölénybe került a szomszédaival szemben. XIV. Lajos ezt igyekezett kihasználni: uralkodása második felében folyamatos háborúban állt a Német-római Birodalommal, hogy Franciaország határait a Rajnáig tolhassa ki. Ezek eredményeképpen sikerült megszerezni Strassburgot és Luxemburgot, és meggyengíteni a Habsburg Birodalmat (ezért húzódott el a török kiűzése Magyarországról). A francia hadsereg azonban nem volt elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon Anglia, Hollandia, Savoya, Portugália és a Német-római Birodalom koalíciójával, ami a spanyol örökösödési háború kapcsán alakult ki a francia hegemónia megtörésére.

1700-ban kihaltak a spanyol Habsburgok, és a Napkirály unokájára, Fülöpre szállt volna a trón az utolsó király végakarata szerint. Európa többi állama megrettent, hogy francia kézbe kerül a gigászi spanyol gyarmatbirodalom is, ezért szövetkeztek XIV. Lajos országa ellen. A spanyol örökösödési háborúban eleinte érvényesült a képzett francia hadsereg fölénye, ám 1704-ben vereséget szenvedett Höchstadtnál, 1709-ben pedig Malplaquet-nél, és az ellenség Párizsig szorította vissza. A vereségtől az sem mentette meg, hogy XIV. Lajos támogatta a Habsburgok ellen zajló Rákóczi-szabadságharcot: 1712-ben megkezdődtek a béketárgyalások, és 1714-ben megkötötték a békét. Ennek alapján Fülöp örökölte a spanyol trónt, ám országa nem egyesülhetett Franciaországgal. A Habsburgok észak-itáliai területekkel gazdagodtak.

XV. Lajos nem sokat törődött a politikával, helyette leginkább szeretőivel volt elfoglalva, például Madame de Pompadourral.

Az Ancien Régime vége

1715-ben az általa építtetett versailles-i palotában meghalt XIV. Lajos, akit hosszú uralkodása után dédunokája, a kiskorú XV. Lajos (1715-1774) követett a trónon. Helyette a háborúban kimerült ország igazgatását megreformálni akaró Orléans-i Fülöp régenskedett 1723-ig, ám törekvéseit egy balul kiütő pénzügyi intézkedés elsodorta, és kénytelen volt lemondani. Maga XV. Lajos nem sokat törődött a politikával, helyette leginkább szeretőivel volt elfoglalva (például Madame de Pompadourral), akik nem egyszer ténylegesen kormányozták Franciaországot.

A franciák a kor minden nagyobb háborújában részt vettek (osztrák örökösödési háború, hétéves háború, amerikai függetlenségi háború), ám akár a győztes, akár a vesztes oldalán álltak, csak pénzpocsékolás volt összes akciójuk, ráadásul Kanadát is elvesztették. 1771-ben a király kormányzata bírósági reformot kívánt végrehajtani a parlamentek (= törvényszékek) mellőzésére, ám ezt XV. Lajos trónra lépő unokája, XVI. Lajos (1774-1792) leállította, hogy elnyerje a testületek támogatását.

XVI. Lajos idejét legszívesebben vadászattal és lakatosmunkával töltötte, ám elődjénél így is aktívabban politizált. Sorozatos pénzügyi reformtörekvései azonban folyton elbuktak, és ő minisztereire hárította a felelősséget (Necker, Calonne, Brienne). A társadalmi feszültségek (aránytalan birtokeloszlás az egyház, az arisztokrácia és a nemesség javára; óriási államadósság, melyet a hasznot nem, csak presztízst hozó háborúskodás csak elmélyített; rossz időjárás és éhínségek az 1780-as években) végül rendi gyűlés összehívására ösztönözték a királyt.

„A hosszú 19. század” - A felvilágosodás

A 18. századi Franciaországban jelentős volt a polgárság létszáma és politikai befolyása (elvégre az abszolutisztikus királyság hivatalnokgárdájának nagy részét polgárok képezték), ami a korban mind nagyobb gazdasági hatalommal párosult. A korábbi időszak nagy tudományos eredményei és az angol földön szárnyat bontó ipari forradalom vívmányai révén a kor polgári származású értelmiségijei számára a világ megismerhetőnek, leírhatónak és megváltoztathatónak tűnt. A racionalizmus diadalmaskodott a korábbi eszmeáramlatok felett, és az alkotók az emberiséget az észre való ráhatással, felvilágosítással óhajtották megjavítani. Innen az időszak neve: felvilágosodás. Az angolszász gondolkodók (John Locke, David Hume) elképzeléseit, melyek a szabadságra, toleranciára vonatkoztak, nagy francia filozófusok (Montesquieu, Voltaire, Jean-Jacques Rousseau) fejlesztették tovább. Egyesek az alkotmányos monarchiát, mások a demokráciát eszményítették, ám egyben mind egyetértettek: a fennálló régi rendszer (ancien régime) rossz.

A forradalom

A felvilágosodás eszméi már erősen jelen voltak a köztudatban, amikor XVI. Lajos kénytelen volt összehívni a rendi gyűlést. A készülődést a harmadik rendet (polgárok és parasztok képviselői) magasztaló, számára dominanciát követelő felhangok tarkították, melyet az éhséglázadás peremére jutott párizsi nép támogatott. 1789. május 5-én végül összeült Versailles-ban a rendi gyűlés, ahol a harmadik rend nagyobb képviselettel, de ugyanannyi szavazattal jelenhetett meg, mint 1614-ben. Június 17-én az elégedetlen polgári képviselők (jelentős nemesi és papi támogatással) önmagukat Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánították, és felesküdtek az összetartásra (labdaházi eskü), amit a király kénytelen volt elfogadni a nemesi támogatás miatt (Mirabeau, La Fayette).

Közben Párizsban egyre feszültebb lett a hangulat, mire a város körül szorosabbra vonták a katonai blokádot. Hamarosan elterjedt, hogy a királyi katonaság megtámadja a főváros tömegeit, mire azok július 12-én fellázadtak. Másnap fegyvereket zsákmányoltak, és július 14-én puskaporért a jelentéktelen Bastille erődbörtönhöz vonultak, melyet a felbőszült csőcselék megostromolt, tárgyalni hajlandó katonáit pedig meglincselte. Kitört a forradalom. (Forrás: Franciaország története, Harmat Árpád www.tortenelemklub.com)

Hozzászólás (Facebookkal)

Május 16-án Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete az Akadémiai Pálmarend lovagi...
Középiskolás és leendő egyetemista diákoknak hirdet felvételt a Mathias Corvinus Collegium (MCC)...
Le petit Macron aurait bien voulu faire soutenir par toute l’Europe un texte venimeux contre la...
A férfi Allahu akbar kiáltással esett neki áldozatainak, a rendőrség végül lelőtte.
Mintegy 15 játékfilm - kétszer annyi, mint a korábbi években - foglalkozik a homoszexualitással a...
A 14. Budapesti Nemzetközi Képregény Fesztivál keretében a Francia Intézet örömmel látja vendégül...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó