Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Európa vezető hatalma

VII. Károly és intrikus természetű utódja, XI. Lajos (1461-1483) megerősítette a központi hatalmat az ország főnemessége rovására. Állandó zsoldossereget állítottak fel, míg a főnemeseknek megtiltották a magánhadseregek tartását. A közigazgatást is szakszerűsítették, és főleg polgári származású hivatalnokokkal töltötték fel („taláros nemesség”). Időközben Franciaország megszerezte Bretagne-t, Provence-ot és Burgundia nagyobbik, nyugati felét is. VIII. (Nyájas) Károly és XII. Lajos már Itália területén hadakozott a Nápolyi Királyságért és a Milánói Hercegségért.

A 16. században új veszély fenyegette a Francia Királyságot: I. Károly, a nagy földrajzi felfedezésekből és gyarmatosításból hallatlanul meggazdagodó és megerősödő Spanyolország királya 1519-ben a német-római császári trónt is elfoglalta V. Károly néven. A franciák harapófogóba kerültek. A reneszánsz elterjedéséért is sokat tevő I. Ferenc (1515-1547) kiutat keresve Észak-Itáliában kezdte kiépíteni a hatalmát, ami azonban elméletileg a Német-római Birodalom része volt. Folytatódtak tehát az itáliai háborúk, melynek során 1525-ben a „lovagkor utolsó csatájában”, Paviánál vesztettek a franciák, ám rövidesen szövetségi rendszert hoztak létre Firenze, Velence, Milánó, a Pápai Állam, illetve a szövetséghez lazábban kapcsolódó Oszmán Birodalom és Anglia részvételével a Habsburgok országai ellen (cognaci liga, 1526).

A II. Henrik által folytatott itáliai és flandriai csatározást 1559-ben a Cateau-Cambrésis-ben kötött béke zárta le. A franciák az olasz területi igényeikről való lemondás fejében megtarthatták északi szerzeményeiket (Metz, Toul, Verdun). V. Károly lemondását követően szétvált a német és spanyol trón, bár Habsburgok foglalták el mindkettőt.

A békekötés évében meghalt II. Henrik gyermekei gyenge kezű királyok voltak, így harcok alakultak ki a főnemesi pártok között, melyek ezúttal vallási színezetet is nyertek: a reformáció kálvinista ága érintette leginkább Franciaországot, melynek helyi követőit hugenottáknak nevezték. A római katolikus Guise hercegek a királyi Valois-család támogatását élvezték, a hugenottákat pedig a Bourbonok vették pártfogásukba.

1572-ben már-már úgy tűnt, hogy a két csoport kibékíthető (Henri de Bourbont, a későbbi IV. Henrik királyt össze akarták házasítani Valois Margittal), ám az esküvői készülődés mészárlásba torkollt Párizsban: Szent Bertalan éjszakáján, augusztus 23-áról augusztus 24-ére virradóra a párizsi katonaság és lakosság legyilkolta a megjelent rengeteg hugenottát. Ekkor ismét fellángolt a vallás- és polgárháború, amit csak súlyosbított, hogy 1589-ben kihalt a Valois-dinasztia.
A Bourbonok abszolutizmusa

A zűrzavaros helyzetben a többször protestáns hitre tért és rekatolizált IV. Henriket (1589-1610) koronázták francia királlyá, ami a spanyol II. Fülöp által fegyveres erővel is támogatott Katolikus Liga ellenszenvét váltotta ki. Noha a Bourbon-dinasztia megalapítója ekkor már római katolikus volt (híres mondása: „Párizs megér egy misét"), a spanyol haderő megszállta Párizst, ahova csak 1594-ben tudott bevonulni a király.

Henrik 1598-ban kiadta a nantes-i ediktumot, mely toleranciát hirdetett a hugenották irányába. Ettől függetlenül az ellenségeskedés nem szűnt meg: a IV. Henriket egy fanatikus katolikus ölte meg 1610-ben. Az első Bourbon uralkodása idején a monarchia támogatta a gazdaság fejlődését: minisztere, Sully javaslatára utak épültek, és királyi luxusmanufaktúrákat alapítottak. Franciaország ekkor kezdett el bekapcsolódni a gyarmatosításba és a felfedezésekbe (1608 – Québec megalapítása), ám a versenyben gyakorta alulmaradt az angolokkal szemben.

Utódja XIII. Lajos (1610-1643) lett, aki tehetséges államminiszterei, Richelieu majd Mazarin bíboros segítségével leverte a hugenotta ellenállókat La Rochelle környékén, hivatalnokaiban és erős hadseregében bízva pedig visszaszorította a rendeket (1614 után nem hívott össze rendi gyűlést) és sikeresen beavatkozott a harmincéves háborúba. A küzdelmek eredményeképpen az 1648-as vesztfáliai béke több Rajnán túli német tartományt elismert francia birtoknak.

XIV. Lajos, a NapkirályA Napkirály, XIV. Lajos országa

A hosszadalmas háborúskodás kimerítette az országot, ahol emiatt 1648-ban rendi színezetű mozgalom kezdődött. A Fronde (= parittya) leverése 1653-ig eltartott, ám az ifjú XIV. Lajos (1643-1715) és apjától örökölt minisztere, Mazarin úrrá lett a helyzeten. XIV. Lajos (a Napkirály) idején teljesedett ki a francia abszolutizmus. Tovább erősödött a hivatalnokrendszer, megjelentek az államtitkári és miniszteri tisztségek.

Vidéken teljhatalmú intendánsok képviselték az uralkodót. A gazdaságot Jean-Baptiste Colbert államminiszter védvámokkal és állami támogatással erősítette meg (merkantilizmus), egységesítette a pénz- és mértékrendszert, a közlekedés fejlesztése érdekében pedig megépíttette a Canal du Midit, így új összeköttetést hozott létre az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger között. A kormányzat továbbra is támogatta a gyarmatszerzést (Louisiana, Pondicherry), ám a levantei kereskedelmet tekintette prioritásnak. XIV. Lajos 1685-ben visszavonta a nantes-i ediktumot, minek hatására francia protestánsok, főleg iparosok ezrei hagyták el az országot, és települtek Brandenburgba és a Németalföldre, mely területeknek fellendítették a gazdaságát.

François Michel Le Tellier de Louvois, a Colbert-t követő államminiszter reformjai révén létrejött a reguláris hadsereg, így Franciaország hatalmas gazdasági és katonai fölénybe került a szomszédaival szemben. XIV. Lajos ezt igyekezett kihasználni: uralkodása második felében folyamatos háborúban állt a Német-római Birodalommal, hogy Franciaország határait a Rajnáig tolhassa ki. Ezek eredményeképpen sikerült megszerezni Strassburgot és Luxemburgot, és meggyengíteni a Habsburg Birodalmat (ezért húzódott el a török kiűzése Magyarországról). A francia hadsereg azonban nem volt elég erős ahhoz, hogy megbirkózzon Anglia, Hollandia, Savoya, Portugália és a Német-római Birodalom koalíciójával, ami a spanyol örökösödési háború kapcsán alakult ki a francia hegemónia megtörésére.

1700-ban kihaltak a spanyol Habsburgok, és a Napkirály unokájára, Fülöpre szállt volna a trón az utolsó király végakarata szerint. Európa többi állama megrettent, hogy francia kézbe kerül a gigászi spanyol gyarmatbirodalom is, ezért szövetkeztek XIV. Lajos országa ellen. A spanyol örökösödési háborúban eleinte érvényesült a képzett francia hadsereg fölénye, ám 1704-ben vereséget szenvedett Höchstadtnál, 1709-ben pedig Malplaquet-nél, és az ellenség Párizsig szorította vissza. A vereségtől az sem mentette meg, hogy XIV. Lajos támogatta a Habsburgok ellen zajló Rákóczi-szabadságharcot: 1712-ben megkezdődtek a béketárgyalások, és 1714-ben megkötötték a békét. Ennek alapján Fülöp örökölte a spanyol trónt, ám országa nem egyesülhetett Franciaországgal. A Habsburgok észak-itáliai területekkel gazdagodtak.

XV. Lajos nem sokat törődött a politikával, helyette leginkább szeretőivel volt elfoglalva, például Madame de Pompadourral.

Az Ancien Régime vége

1715-ben az általa építtetett versailles-i palotában meghalt XIV. Lajos, akit hosszú uralkodása után dédunokája, a kiskorú XV. Lajos (1715-1774) követett a trónon. Helyette a háborúban kimerült ország igazgatását megreformálni akaró Orléans-i Fülöp régenskedett 1723-ig, ám törekvéseit egy balul kiütő pénzügyi intézkedés elsodorta, és kénytelen volt lemondani. Maga XV. Lajos nem sokat törődött a politikával, helyette leginkább szeretőivel volt elfoglalva (például Madame de Pompadourral), akik nem egyszer ténylegesen kormányozták Franciaországot.

A franciák a kor minden nagyobb háborújában részt vettek (osztrák örökösödési háború, hétéves háború, amerikai függetlenségi háború), ám akár a győztes, akár a vesztes oldalán álltak, csak pénzpocsékolás volt összes akciójuk, ráadásul Kanadát is elvesztették. 1771-ben a király kormányzata bírósági reformot kívánt végrehajtani a parlamentek (= törvényszékek) mellőzésére, ám ezt XV. Lajos trónra lépő unokája, XVI. Lajos (1774-1792) leállította, hogy elnyerje a testületek támogatását.

XVI. Lajos idejét legszívesebben vadászattal és lakatosmunkával töltötte, ám elődjénél így is aktívabban politizált. Sorozatos pénzügyi reformtörekvései azonban folyton elbuktak, és ő minisztereire hárította a felelősséget (Necker, Calonne, Brienne). A társadalmi feszültségek (aránytalan birtokeloszlás az egyház, az arisztokrácia és a nemesség javára; óriási államadósság, melyet a hasznot nem, csak presztízst hozó háborúskodás csak elmélyített; rossz időjárás és éhínségek az 1780-as években) végül rendi gyűlés összehívására ösztönözték a királyt.

„A hosszú 19. század” - A felvilágosodás

A 18. századi Franciaországban jelentős volt a polgárság létszáma és politikai befolyása (elvégre az abszolutisztikus királyság hivatalnokgárdájának nagy részét polgárok képezték), ami a korban mind nagyobb gazdasági hatalommal párosult. A korábbi időszak nagy tudományos eredményei és az angol földön szárnyat bontó ipari forradalom vívmányai révén a kor polgári származású értelmiségijei számára a világ megismerhetőnek, leírhatónak és megváltoztathatónak tűnt. A racionalizmus diadalmaskodott a korábbi eszmeáramlatok felett, és az alkotók az emberiséget az észre való ráhatással, felvilágosítással óhajtották megjavítani. Innen az időszak neve: felvilágosodás. Az angolszász gondolkodók (John Locke, David Hume) elképzeléseit, melyek a szabadságra, toleranciára vonatkoztak, nagy francia filozófusok (Montesquieu, Voltaire, Jean-Jacques Rousseau) fejlesztették tovább. Egyesek az alkotmányos monarchiát, mások a demokráciát eszményítették, ám egyben mind egyetértettek: a fennálló régi rendszer (ancien régime) rossz.

A forradalom

A felvilágosodás eszméi már erősen jelen voltak a köztudatban, amikor XVI. Lajos kénytelen volt összehívni a rendi gyűlést. A készülődést a harmadik rendet (polgárok és parasztok képviselői) magasztaló, számára dominanciát követelő felhangok tarkították, melyet az éhséglázadás peremére jutott párizsi nép támogatott. 1789. május 5-én végül összeült Versailles-ban a rendi gyűlés, ahol a harmadik rend nagyobb képviselettel, de ugyanannyi szavazattal jelenhetett meg, mint 1614-ben. Június 17-én az elégedetlen polgári képviselők (jelentős nemesi és papi támogatással) önmagukat Alkotmányozó Nemzetgyűléssé nyilvánították, és felesküdtek az összetartásra (labdaházi eskü), amit a király kénytelen volt elfogadni a nemesi támogatás miatt (Mirabeau, La Fayette).

Közben Párizsban egyre feszültebb lett a hangulat, mire a város körül szorosabbra vonták a katonai blokádot. Hamarosan elterjedt, hogy a királyi katonaság megtámadja a főváros tömegeit, mire azok július 12-én fellázadtak. Másnap fegyvereket zsákmányoltak, és július 14-én puskaporért a jelentéktelen Bastille erődbörtönhöz vonultak, melyet a felbőszült csőcselék megostromolt, tárgyalni hajlandó katonáit pedig meglincselte. Kitört a forradalom. (Forrás: Franciaország története, Harmat Árpád www.tortenelemklub.com)

Hozzászólás (Facebookkal)

Ismert bűnözőt szöktettek meg helikopterrel egy francia börtönből – közölte az AFP hírügynökség a...
„Franciaország magyarországi nagykövete támogatja Orbán Viktort" címmel jelent meg a Mediapart...
Többek között homoszexuális, transzvesztita fekete táncosokkal mulatott a Zene Ünnepén Emmanuel...
C'est voté. Le Parlement hongrois rend l'aide aux migrants passible de poursuites pénales. Et de...
Kezdő szinttől bármilyen típusú és szintű nyelvvizsgára, érettségire, üzleti és állásinterjúkra,...
Qui va encore nous faire croire que le livre est mort, tué par internet? Rassurez-vous, le livre...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó