Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

„Fekete lyuk Afrika szívében” – egy diplomata így jellemezte Kongót. Önnek mik a tapasztalatai?

– Egy olasz képviselõtársam már több mint húsz afrikai országban járt az elmúlt tizenöt évben. Szerinte Kongó a legszörnyûbb az összes közül. Ez a kontinensnyi, hazánknál huszonötször nagyobb ország a belga gyarmatosítók 1960-as kivonulása óta folyamatosan halad a leépülés útján. A Mobutu-diktatúra több mint harminc évig tartott, de az utóbbi tíz év is meglehetõsen zûrös volt: kiskirályok és hadurak rémuralma nyomta rá a bélyegét erre az idõszakra. Kongóban jelenleg szinte nincs közszolgáltatás, tulajdonképpen anarchikus állapotok vannak.

Választási bizottság vizsgálja a szavazólapokat


Ez azt jelenti, hogy nincs egészségügyi ellátás, oktatás vagy rendvédelem?

– Pontosan. Vannak iskolák, de a tanárok nem kapnak fizetést, így vagy tanítanak, vagy nem, a gyerekek pedig általában dolgoznak, vagy próbálnak valahogy megélni, tehát iskolába nem sokan járnak. Ennek megfelelõen az írástudatlanság egyre emelkedik – sokan a szavazás során sem tudták leírni a nevüket, ehelyett az ujjukkal pecsételték le a szavazólapot. A katonaság és a rendõrség is anarchikusan mûködik: fegyveres erõknek csak azért nevezhetõk, mert vannak fegyvereik, de ha nem kapnak fizetést vagy éheznek, akkor egész egyszerûen a lakosságot kezdik fosztogatni. Katasztrofális az egészségügyi ellátás is, aki komolyabban megbetegszik, az sajnos meg is hal. A háborúk és az AIDS miatt a negyven év feletti kort nagyon kevesen élik meg, idõsebb embereket alig látni. A belga infrastruktúra még nyomokban megtalálható ugyan, de az intézményrendszer romokban hever, a közigazgatásnak csak a morzsái maradtak meg. A választás kapcsán került sor hosszú idõ óta elõször népszámlálásra. Amikor a belgák kimentek, tizenöt millió lakosa volt Kongónak, ma hatvanmillió.

A hatvanmillió lakosból azonban csak huszonöt millióan szavazhattak. Ez azt jelenti, hogy a lakosság többi része fiatalkorú?

– Így van. Rettentõ fiatal a társadalom, rengeteg a gyerek, akik közül sokan árvák. A kongóiak túlnyomó többsége számunkra elképzelhetetlen nyomorban él, egy nyírségi cigány putri nekik már luxusnak számítana. Van ugyanakkor egy nagyon vékony rétege a társadalomnak, pár ezer fõ, amely iszonyú gazdag. Ez az ország ugyanis bõvölködik nyersanyagforrásokban. Itt található az egyik legnagyobb gyémántlelõhely a világon, de bányásznak aranyat, rezet és olajat is. A kitermelést azonban nem az állam, hanem különbözõ fegyveres csoportok felügyelik, a befolyó összeg pedig a hadurak magánvagyonát gyarapítja.

Lehet-e kiút mindebbõl? Mi adhat reménységet az ott élõknek vagy akár a külsõ szemlélõnek?

– A legfontosabb, hogy a demokratikus rendszer kiépüljön Kongóban, hiszen a Világbank, az Európai Unió vagy az ENSZ addig nem ad további komoly pénzügyi segítséget az országnak, amíg fennáll a veszélye, hogy a Mobutuhoz hasonló diktátor veszi át a hatalmat. A helyi politikai elit hozzáállása azonban sok esetben még mindig az, hogy „adjátok ide a pénzt, mi majd tudjuk, hogy mit csináljunk vele”. A nemzetközi szervezetek természetesen erre nem hajlandóak. A nagy kérdés tehát az, hogy sikerül-e a demokratikus átállás. Reméljük, hogy igen, de nagyon elgondolkodtató, hogy nincs egyetlen afrikai ország sem, ahol ez sikeresen lezajlott volna.

Mi erre a magyarázat?

– Ezek az országok a gyarmatosítás idején gyakorlatilag kõkorszaki vagy törzsi szinten mûködtek. A hódítók hozták a saját közigazgatásukat, fejlesztették az infrastruktúrát, de a helyieket nem vonták be ebbe a munkába. Így mikor az országok visszanyerték függetlenségüket, egyúttal visszazuhantak, ha nem is a kõkorszakba, de a korai középkorba. Nekik több száz éves lemaradást kellene egyetlen ugrással behozniuk, hogy a mai modern demokratikus viszonyokat meghonosítsák. Ráadásul a világnak ez a része annyira elmaradott, hogy nem tud beilleszkedni a globalizált környezetbe. A világ egyik felén az internet a mindennapi életünk része, a másik felében az emberek naponta egyszer esznek – ha jut nekik.

Az elvi okokon túl miért olyan fontos a helyzet rendezése az EU-nak, amely csak a választásokra 400 millió eurót költött – többek között a magyar adófizetõk pénzébõl?

– Az elõbb említett különbségek már eddig is tömegeket késztettek arra, hogy lakóhelyüket elhagyva a fejlett országok felé vegyék az irányt. Az európai vezetés úgy érzi, hogy ha ott helyben nem oldja meg a problémát, akkor rohamosan nõni fog a migráció. A magyarok számára a helyzet nehezen értelmezhetõ, hiszen mi nem érezzük ennek a súlyát úgy, mint például a franciák, a spanyolok vagy az olaszok, ahol naponta csónakszámra szedik ki a vízbõl azokat a reménytelen embereket, akik elindultak a Földközi-tengeren keresztül, hogy eljussanak az „ígéret földjére”. Sajnos úgy tûnik, a magyarok mintha a szemüket is becsuknák, mondván, amit nem látunk, az nincs is. Márpedig elõbb-utóbb mi is szembesülni fogunk hasonló jelenségekkel. Ezért hasznos lenne, ha nem csak a határainkig gondolkodnánk. Ha megismerjük ezeknek az országoknak a problémáit, és igyekszünk megoldást találni azokra, akkor talán könynyebben felkészülhetünk a migráció kezelésére. Jellemzõ módon, amíg a többi képviselõtársam állandóan nyilatkozott, volt akivel külön tévéstáb jött, a magyar sajtót egyáltalán nem izgatta a téma.

Úgy tûnik, a politikusi állás Kongóban is népszerû: harminchárom elnökjelölt mellett kilencezer képviselõjelölt indult...

– Ez nemcsak a szûkös megélhetési lehetõségek miatt van így, hanem a törzsi hagyományok miatt is. Megalakultak ugyan a pártok, de itt ennek sok jelentõsége nincs, ugyanis mindenki egyénileg indul. Ha valaki népszerû a falujában vagy a környéken, esetleg õ a helyi vezetõ, akkor jelölteti magát, függetlenül attól, hogy tíz utcával arrébb azt sem tudják róla, hogy kicsoda. Ennek az az eredménye, hogy például Kinshasában volt olyan választókörzet, ahol nyolcszáz aspiránst regisztráltak. A szavazólap hat darab B3-as méretû papírból állt, olyan volt, mint egy telefonkönyv, nevekkel és a jelöltek arcképével. Az írástudatlanok miatt a tévében olyan hirdetések voltak, hogy szavazzon erre és erre a jelöltre, aki az 5. oldalon a 458-as számmal van jelölve.

A választások különösebb zavargások nélkül lezajlottak, de mi lesz akkor, ha nem a jelenlegi kormányfõ lesz a befutó?

– Most az elnök személyérõl és az ötszáz fõs nemzetgyûlés tagjairól szavaztak a kongóiak. Ha valamelyik elnökjelölt ötven százaléknál több szavazatot kapott, akkor gyõztest hirdetnek, ellenkezõ esetben a két legtöbb voksot begyûjtõ jelölt október végén, a helyhatósági választásokkal párhuzamosan újra megmérkõzik. Ha a jelenlegi elnök –, az egyik fõ esélyesnek számító Kabila – veszítene, az komoly feszültséget váltana ki. Az elnöknek ugyanis több mint négyszázezer katonája van, az egyik legjelentõsebb ellenzéki vezetõnek, Bembának valamivel kevesebb. Ez tehát egy puskaporos hordó, sok múlik azon, hogy mennyire belátóak a felek, és mennyire elszántak a helyzet rendezését illetõen. Ha azt mondják, hogy minden maradjon a régiben, mert köszönik szépen, õk eddig is jól éltek, akkor nem tudunk mit tenni.

A Kongói Demokratikus Köztársaság – régebbi nevén Zaire – Afrika területileg legnagyobb országa, hatvanmillió lakossal. A száz éven keresztül tartó belga uralom alól az ország 1960-ban szabadult fel. A lehetõség azonban kihasználatlanul maradt: a választásokat követõen Patrice Lumumba elnök nem tudta megszilárdítani hatalmát, az etnikai és politikai gyökerû harcok során õt magát is meggyilkolták.

A hatalmat védelmi minisztere, Joseph Desiré Mobutu ragadta magához, aki hamisítatlan diktatúrát vezetett be. Ellenfeleit likvidálta vagy megvásárolta, személyi kultuszt épített ki, az ország ásványkincsekbõl származó bevételei pedig leginkább saját bankszámláját gyarapították. Mobutut 1997-ben ûzték el, az ország vezetését pedig Laurent-Desiré Kabila vette át. A helyzet azonban nem javult, sõt: az elnök és ellenfelei közti konfliktusba több afrikai ország is bekapcsolódott. A harcokban csaknem négymillió ember veszett oda, és a menekültek száma is több millióra tehetõ. Kabilát 2001-ben meggyilkolták, a hatalmat fia, Joseph Kabila szerezte meg, aki 2003-ban átmeneti kormányt alakított, szerepet osztva ellenfeleinek is. Az országban jelenleg tizenhétezer ENSZ-békefenntartó van jelen, az Európai Unió pedig további kétezer fõs kontingenssel segíti a rendfenntartást. (Forrás: Hetek )

S ´ il est un homme politique qui défraie la chronique sur la scène...
A tömegturizmusból fakadó kellemetlenségek orvoslása érdekében...
Sikeres, felkészítés közép és emelt szintű érettségire, különböző...
Tutanhamon sírját 1922-ben fedezte fel Howard Carter és Lord...
Elborították a lángok Dél-Franciaországot.
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó