Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Kínába érkezett szerdán Nicolas Sarkozy és felesége, hogy háromnapos látogatás során melegítsék fel a kínai-francia kapcsolatokat. Hivatalba lépése óta másodszor jár a francia elnök a legnépesebb országban, legelőször 2007-ben került sor egy hasonló találkozóra, ám az elmúlt két évben nem feltétlenül alakult a legjobban a két állam viszonya.

Nem véletlenül igyekszik visszanyerni Sarkozy Kína jóindulatát: az ázsiai ország nemcsak az Irán elleni egységes szankcióknak lehet kerékkötője, de nélküle nem nagyon lehet új irányvonalat szabni a világgazdasági folyamatoknak sem, márpedig Sarkozy valami hasonlóra vállalkozna, amikor országa hamarosan átveszi a G8-ak és a G20-ak elnökségi székét.

Sarkozy 2007-ben még jól indított a kínaiaknál. Elődjéhez hasonlóan nem feszegette az olyan kényes témákat, mint Tajvan, Tibet, vagy az emberi jogok, és ez meg is hozta a gyümölcsét, főleg gazdasági téren. Nagyjából 20 milliárd euró értékben kötöttek szerződést, melyek többek között a mintegy 160 Airbus, három atomreaktor megrendeléséből, valamint az EDF-fel és az Alcatellel kötött megállapodásokból tevődött össze.

2008-ban jött a fekete leves. A márciusi tibeti zavargások alkalmával Sarkozy már nem állhatta meg, hogy ne szólítsa fel kínai kollégáját az erőszak beszűntetésére, a párbeszéd folytatására valamint a „kulturális és szellemi” identitás tiszteletben tartására. Ezt követően került sorra a pekingi olimpia nyitóünnepségének esetleges bojkottjának meglebegtetése, ami már nem csak a kínai vezetőket érintette érzékenyen, hanem a népet is, mégpedig olyannyira, hogy kampány indult az európai, és főleg a francia termékek vásárlása ellen.  Sarkozy gdansk-i találkozása a Dalai Lámával  pedig már csak hab volt a tortán.

A feszült viszony csak 2009-ben oldódott, amikor a tavaszi G20 csúcs alkalmával találkozott a két ország vezetője, és egyhangúan kiálltak a bilaterális kapcsolatok javítása mellett. Igaz, csak az után, hogy Franciaország ismét megerősítette: elismeri az „egy Kína elvet” és azt, hogy Tibet az ázsiai ország integráns részét képezi. Az év végén François Fillon miniszterelnök is Kínába utazott a kapcsolatok ápolása céljából.

Sarkozy mostani látogatása ennek a békülési folyamatnak a betetőzésekétn értékelhető. Az Élysée szerint a találkozó célja, hogy a két ország közti stratégiai partnerséget megerősítsék. Erre szüksége is van Franciaországnak, hiszen hamarosan átveszi a G20-ak elnökségi székét, és az ázsiai óriás jóindulata nélkül manapság nem sok globális jelentőségű megállapodást lehet tető alá hozni. Márpedig régóta tudni lehet, hogy Franciaország prioritása a G20 elnökség alatt a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjának beindítása lesz, illetve a szintén időszerű G8-elnökség nagy lehetőséget jelenthet Sarkozy számára, hogy másik nagy vesszőparipáját, a globális kormányzás átalakítását is napirendre vegye. A francia elnök nem akarja még egyszer átélni Koppenhága kudarcát, vagyis szükségszerű az álláspontok korai egyeztetése.

Akármilyen sikereket is fog elérni Franciaország, nyilvánvaló, hogy Kína megkerülhetetlen. Persze a mostani találkozó alkalmával konkrét ígéret vagy megállapodás még nem született a fenti témékban, a két elnök találkozóját inkább egy hosszú folyamat első lépéseként lehet értékelni. A két államfő előreláthatólag többször is találkozni fog 2010-ben, például júniusban Torontóban, majd ősszel Szöulban, ahol folytathatják a most megkezdett „eszmecserét”.

További kemény diónak számító terület az Iránnal szemben tervezett szankciók ügye, melynek kapcsán Sarkozy próbálta „jobb belátásra bírni” Kínát:  A BT-n belül lényegében már csak az ázsiai ország vonakodik attól, hogy Iránnal szemben megszorító intézkedéseket vezessen be a nemzetközi közösség. Kína továbbra is kitartani látszik a tárgyalások folytatása mellett, bár az utóbbi napokban felröppentek olyan hírek, hogy az ország lazít álláspontján. Az energiaéhes állam leginkább attól tart, hogy az Iránnal szembeni szankciók következménye az olajár emelkedése lehet, ráadásul Teherán Peking számára jelentős nyersanyagforrás, így egy esetleges olajembargó kényesen érinteni az ázsiai ország gazdaságát.

Gazdasági téren viszont születtek konkrét eredmények a megbeszélések nyomán. A két fél aláírt többek között egy 500 millió eurós alap létrehozásáról szóló megállapodást, amelynek rendeltetése a francia kkv-k (kis- és közepes vállalkozások) Kínában történő megtelepedésének, illetve a Franciaországba igyekvő kínai kkv-k beindításának segítése, ösztönzése. Tető alá hoztak néhány szektoriális megállapodást is, például az EDF és a CGNPC (China Guangdong Nuclear Power Company) között, ám a legnagyobb szerződéseket valószínűleg nem most, hanem majd Hu Jintao elnök őszre tervezett franciaországi látogatása során fogják aláírni. Számítani lehet továbbá újabb Airbus gyártmányok, és atomreaktorok vásárlására is. 

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó