Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

{mosimage}

Mivel az épületben nincs a diákok hosszabb elszállásolására alkalmas helyiség, ezért az Oktatási és Kulturális Minisztérium a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is bérlõkijelölési jogot vásárol Párizs legnagyobb egyetemi kollégiumi központjában, a Cité Internationale Universitaire de Paris-ban. Változás azonban, hogy az idei már a második év lesz, amikor Derdák András, a PMI igazgatója szociális rászorultsági szempontokat is figyelembe vesz az országos pályázat elbírálásakor. Részben ennek a kiterjesztésnek köszönhetõen, tavaly már kétszer annyian adták meg maguknak az esélyt és éltek a pályázás lehetõségével, mint korábban. Akkor 66 diák jelentkezett.

Párizsban külföldi diákként szállást keresni – ez köztudott – szinte lehetetlen vállalkozás. A kollégiumi helyek villámgyorsan betelnek, albérletet (különösen néhány hónapra) találni rettenetesen nehéz – már csak a horribilis összegû kaució okán is. Mindezt itthonról megszervezni embert/diákot próbáló feladat. Ezért a Párizsi Magyar Intézet ismét pályázatot hirdet kollégiumi férõhelyekre a francia fõvárosban.

Pályázati kiírás

Cité Internationale Universitaire de Paris (CIUP) kollégiumi férõhelyeire

A Párizsi Magyar Intézet – Collegium Hungaricum (a továbbiakban PMI) pályázati lehetõséget kínál - párizsi egyetemi képzésre ösztöndíjat már elnyert hallgatók számára - a Cité Internationale Universitaire de Paris (CIUP) kollégiumi férõhelyeire, a 2008. október 1. és 2009. június 30. közötti idõszakra. A kollégiumi szálláslehetõségre párizsi felsõoktatási intézményben folytatandó ösztöndíjas tanulmányok idejére általában 5, maximum 9 hónap idõtartamban lehet pályázatot benyújtani.

Pályázni csak hat lezárt félévet igazolni tudó, egyedül kiutazó ösztöndíjasoknak van lehetõségük!

A jelentkezési lapokat a kötelezõ mellékletekkel együtt legkésõbb 2008. július 30-án éjfélig  kell megküldeni a Párizsi Magyar Intézet részére a Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Határidõn túl beérkezett pályázatok elbírálására NINCS mód!

Szobatípusok: 1K – egyágyas, komfort, 1S – egyágyas, standard, - 2S – két ágyas, standard.

Szoba-árak (tájékoztató jelleggel): 1K: 380-420€, 1S: 280-310€, 2S: 180-220€ között várhatók. Érkezéskor egy hónap térítési díjnak megfelelõ összeget kell kaucióként kifizetni (melyet távozáskor az ösztöndíjas visszakap).

A pályázatnak maximum 1-1 oldalon tartalmaznia kell:

- motivációs levél, kiegészítve az esetleges hátrányos helyzetet tartalmazó körülményekkel (irányadó a Kormány 237/2006. (XI. 27.) rendelete)

- tanulmányi munkaterv, programterv

- a pályázó tud-e részt vállalni a PMI kulturális-oktatási tevékenységében kint tartózkodása alatt

A pályázatok elbírálása független kuratórium által történik, a jelentkezések sorrendjét, a motivációs levél tartalmát, a rászorultságot és a munkatervet figyelembe véve.

A CIUP kollégiumi férõhelyeit 2008. október 1-tõl lehet elfoglalni és legkésõbb 2009. június 30-ig kell elhagyni. A CIUP általi regisztráció után a szoba árát akkor is ki kell fizetni, ha azt az ösztöndíjas saját döntése miatt nem foglalja el.

A bérlõkijelölési jog megvásárlásához szükséges pénzügyi támogatás kérdése jelenleg még függõben van, mely nélkül jövõre a szálláshelyeket nem tudjuk biztosítani, erre vonatkozóan legkorábban július közepén kapunk választ a magyar Oktatási és Kulturális Minisztériumtól.

Az ösztöndíjasok párizsi tartózkodása során számítunk közremûködésükre a Párizsi Magyar Intézet rendezvényein.

Derdák András
igazgató

Elérhetõség: Timár Ágnes +36-20/800-71-41
Párizsi Magyar Intézet
2008. április 29.

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A peine rentrés d´une tournée chaleureusement accueillie aux...
A peine retombées les fusées du feu d´artfice, au demeurant...
Ce lundi 19 août, Angela Merkel s´est rendue à Sopron, ville...
Le 20 août, les Hongrois vont célébrer leur fête nationale. Le temps...
Trottinettes électriques : mieux vaut s'assurer ! – Jobb lenne...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó