Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

A francia elnök felesége legutóbb még az új Woody Allen-filmben kapott kisebb szerepet, most a világ egyik legnézettebb sorozata, a Helyszínelők készítői látnák szívesen.

Párizsban kilencedik alkalommal rendezték meg a meleg büszkeség felvonulást. Az azonos neműek házassághoz és örökbefogadáshoz való jogát követelő karneváli hangulatú tüntetésen a rendőrség szerint több tízezren, a szervezők szerint 800 ezren vettek részt.

Koszorúzásokkal és ünnepélyes programokkal emlékezett meg pénteken Londonban Nicolas Sarkozy francia elnök Charles de Gaulle ellenállásra buzdító híres rádióbeszédének 70. évfordulójáról. Sarkozy - felesége, Carla Bruni kíséretében - 800 tagú küldöttség élén érkezett a brit fővárosba, ahova a francia ellenállás kétszáz veteránja is elkísérte.

A francia rekordösszegű fizetést kap, amiért meggondolta magát.

1998-ban a budapesti francia nagykövet mindent megtett, hogy a futballkedvelő új kormányfő, Orbán Viktor a fiával magánemberként megtekinthesse a párizsi labdarúgó-világbajnokság meccseit, holott hosszú hónapok óta minden jegy elkelt. Végül sikerült.

Kínába érkezett szerdán Nicolas Sarkozy és felesége, hogy háromnapos látogatás során melegítsék fel a kínai-francia kapcsolatokat. Hivatalba lépése óta másodszor jár a francia elnök a legnépesebb országban, legelőször 2007-ben került sor egy hasonló találkozóra, ám az elmúlt két évben nem feltétlenül alakult a legjobban a két állam viszonya.

A franciák 67 százaléka szerint Raymond Domenechnek, a világbajnokságra készülő labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának nem kell kitennie a csapatból a szexbotrányba keveredett játékosokat.

Fegyveresek raboltak el egy francia férfit és algériai sofőrjét a nyugat-afrikai Nigerben - közölték helyi illetékesek. A két férfit azon a területen rabolták el a Szahara-sivatagban, ahol az Al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai ága működik.

Egy vatikáni bíboros köszönetet mondott a "titoktartásért" annak a francia püspöknek, aki elmulasztott följelenteni egy pedofil papot.
A 2009-es gázai háború óta jelentősen nőtt a világban a zsidók ellen elkövetett antiszemita bűncselekmények száma - ismerteti a Haaretz a Tel Aviv-i Egyetem felmérését. Különösen az európai országokban emelkedett az antiszemita incidensek aránya.

Támogatásáról biztosította 70 francia értelmiségi a pápát, és tisztességtelenséggel vádolta meg a médiát a katolikus egyházon belüli pedofil botrányok tálalása miatt.

A Párizsi Magyar Intézet (PMI) 4 évvel ezelőtt írta ki először a koncertlehetőséget nyújtó pályázatot a Zene Ünnepe alkalmából.
Luis Fernandezt nevezték ki az izraeli válogatott szövetségi kapitányának.

Itt a tavasz, és vele Annick Goutal legújabb illata, a Ninfeo Mio.

Franz Beckenbauer tiszteletbeli elnök szerint mindent el kell követni annak érdekében, hogy Franck Ribéry a bajor futballcsapatnál maradjon. Münchenben a játékos döntésére várnak, ahogy Barcelonában és Madridban is…

A francia nyelv védelme érdekében találkozott pénteken Jean-Pierre Raffarin, volt francia miniszterelnök az ENSZ főtitkárával, arra figyelmeztetve Ban Ki Munt, hogy a nemzetközi szervezet egyik munkanyelveként használt francia az utóbbi időben háttérbe szorult az angollal szemben.

Geert Wilders: FitnaA napokban kezdődött Geert Wilders, az Európa iszlamizálódásának veszélyeiről szóló Fitna című film alkotójának pere.

Búr GáborBúr Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense szerint a nyugati világ a hidegháború után először 1994-ben, a ruandai mészárlás miatt figyelt fel Afrikára. Az Afrika Kupára tartó togói válogatott néhány nappal ezelőtti megtámadása kapcsán az InfoRádió Aréna című műsorában a szakértő úgy vélte: Ruanda után megváltozott a világ lelkiismerete.

Egyiptomba toloncoltak ki egy "radikális iszlamista imámot", mert erőszakra buzdított prédikációiban.

A jövőben 750 eurós, vagyis 200 ezer forintnak megfelelő pénzbírsággal sújtják a azokat a muzulmán nőket, akik nyilvános helyen a teljes testüket és arcukat elfedő fátylat, úgynevezett burkát viselnek Franciaországban, amennyiben a francia törvényhozás elfogadja a kormánytöbbséget adó Népi Mozgalom Uniója parlamenti frakcióvezetőjének a javaslatát.

Carla Bruni-Sarkozy, a francia elnök felesége szerepelni fog Woody Allen következő filmjében.

Que ce soit sur les bords de la Seine ou du Danube, voici une rentrée dont ne se plaindront pas...
Le 6 octobre: voilà une date qui n ´ évoquera probablement pas grand chose pour la majorité de nos...
Au lendemain de la Guerre, une célèbrité aurait, paraît-il, déclaré: ”J´aime tellement l´Allemagne...
Les mélomanes et amateurs d ´ opéras le savent bien: la turquerie fut un genre tr è s en vogue en...
Comme l ´ on sait, le Trois septembre marque l ´ anniversaire de la déclaration de guerre à l ´...
Pour terminer l´été en beauté et célébrer ensemble les premiers beaux jours de l´automne, rien de...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó