Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

A vizsgázó megkapta a kérdéseket, és az írásbelin elővehette a megoldásokat. A szóbelin csak a nevét kellett bemondania, és átment. Hirdetésekben kerestek vizsgázni vágyókat, akik később beépülhettek a rendszerbe is.

Vesztegetés és befolyással üzérkedés miatt indult nyomozás angol és németnyelvvizsga-bizonyítványok adásvétele miatt egy több év alatt kiépített bűnszervezet tagjai ellen. Négy embert csütörtökön a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

Kállai Gábor közölte: a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a rendőrség közreműködésével két nap alatt ötven helyszínen tartott házkutatást, és a bűncselekmény-sorozatból származó több millió forintnyi készpénzt, értékeket, valamint az üggyel összefüggő iratokat foglaltak le.

Négy letartóztatás

Tizenkilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük kilencet őrizetbe vettek, e csoport négy tagját - P. Andrást, Á. Andrást, P. Tibort és H. Ádámot - csütörtökön letartóztatták, másik négy gyanúsítottnak a házi őrizetére tett javaslatot az ügyészség - mondta a szóvivő.

Az eddigi megállapítások szerint P. András 2005-től megállapodott több budapesti és vidéki nyelviskola vezetőjével és tanárával, hogy anyagi ellenszolgáltatásért az általa küldött emberek valós tudás nélkül kaphassanak angol vagy német nyelvből közép-, illetve felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítványt. Ennek érdekében az érintett vezetők az írásbeli nyelvvizsgák és a laborvizsgák előtt elküldték a megoldandó feladatokat P. Andrásnak, amelyeket vagy ő oldott meg, vagy alkalmanként 10 ezer forintért megoldatta egyik bűntársával, és továbbította ügyfeleiknek.

A vizsgán a felügyelő tanárok ezektől a vizsgázóktól eltűrték, hogy elővegyék a náluk lévő kész megoldásokat, és azok felhasználásával töltsék ki a teszteket, míg a szóbeli vizsgákon P. András kuncsaftjainak tényleges nyelvtudás nélkül is "megfelelt" értékelést adtak, így megkaphatták a nyelvvizsga-bizonyítványt.

Nyelvpiramis

P. András egy piramisszerűen felépülő szervezetet hozott létre oly módon, hogy a segítségével nyelvvizsga-bizonyítványt szerzőknek toborzói szerepet ajánlott: aki újabb ügyfeleket hozott, annak az újabb bevételekből bizonyos rész járt jutalékként.

Kállai Gábor elmondta: a toborzókkal együtt legalább 105 ember kapott így nyelvvizsga-bizonyítványt. Az érintetteknek a középfokú komplex nyelvvizsgáért 300-350 ezer, a felsőfokúért 500-550 ezer forintot kellett fizetniük.

A szervezet fenntartásába Á. András is bekapcsolódott, majd később külön hálózat kiépítésébe kezdett saját toborzókkal, csaknem húsz embert jogellenesen bizonyítványhoz juttatva. Hasonló tevékenységet folytatott a legalább nyolc embernek korrupt módon segítő P. Tibor is.

A most letartóztatott negyedik gyanúsított, H. Ádám hét éve volt a bűnszervezet tagja, ő reklámozta internetes hirdetésekben és szórólapokon a gyors hozzájutás lehetőségét nyelvvizsgához, és az ő közvetítésével körülbelül szintén húszan szereztek tudás nélkül nyelvvizsgaokmányt - tette hozzá az ügyészségi szóvivő. (MTI)

Si Un Bal masqué ne figure pas parmi les plus connus de ses opéras, le fait divers qui inspira...
Kezdő szinttől bármilyen típusú és szintű nyelvvizsgára, érettségire, üzleti és állásinterjúkra,...
Se prolongeant sur plus de 45 jours (du 29 décembre 1944 au 13 février 1945), le siège de Budapest...
A néhai Diana hercegnő nevét fogja viselni az a tér Párizsban az Alma híd tövében, amely alatti...
Következzenek: pronom personnel, pronom réfléchi. Avagy személyes és visszaható névmások a...
Az ötszáz éves Chambord-kastély bélyege - Le timbre des 500 ans du château de Chambord
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó