Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Bea blogja Nizzából

Köszönöm, hogy a blogomra látogattál, amit azért hoztam létre, mert az egyik szenvedélyem a fotózás. Szeretek utazni, kirándulni, fényképeket készíteni, és ezt szeretném megosztani mindenkivel. Várom a véleményeteket. :)

Hol is kezdjem a bemutatkozást? Mondanátok, hogy az elején. Erre én azt mondanám, az túl hosszú lenne, és nem szeretnék senkit sem untatni. Ezért megpróbálom tömören összefoglalni eddigi életemet.

Magyarország-on születtem, ott is éltem közel 30 éves koromig, amikoris úgy döntöttem, hogy ideje körbenézni a világban.

Így kerültem Amerikába, ahol 2 évig dolgoztam. Persze az életem nem csak a munkáról szólt. Rengeteget utaztam, Miami-tól Las Vegas-ig, Washington-tól Los Angeles-ig. De ez nem minden. Volt szerencsém ellátogatni néhány Karib sziget-re is, mint a Bahamák, Jamaica, St Thomas, St Marteen, Puerto Rico, Kajmán szigetek, illetve Mexico-ba is eljutottam.

Mindezek után elfogott a vágy, hogy ismét iskolapadba üljek. (Szeretek tanulni, persze csak azt, ami érdekel. Sok ilyen dolog van, nyitott vagyok szinte mindenre.)

Így kerültem Sydney-be, Ausztráliába. A munka, és az egyetem mellett azért itt is jutott egy kis idő utazásra. Először Ausztráliában, majd Thaiföld, és India következett. Az egyetem sikeres befejezése után új irányt vett az életem, visszajöttem Európába. Így kötöttem ki Franciaország-ban, ahol jelenleg is élek.

S hogy mivel töltöm az időmet? Mindennel, amit szivesen csinálok, amiben örömömet lelem. Továbbra is sokat kirándulok, fényképezek, vitorlázok, festek (igen, valódi olajfestményeket) sütök-főzök, és újabban ruhákat tervezek, illetve megvarrom azokat (egyenlőre csak saját részre).

Szóval nem unatkozom. Soha nem tettem. És szerintem soha nem is fogok.

Indíts Te is blogot a francianyelv.hu-n!

Le Carnaval arrive à Nice! Du 15 février au 6 mars, on va se déguiser, rire et manger des confettis. Cette année, c’est le Roi des 5 Continents qui va régner sur la ville, il arrivera le premier soir à 21h 15 accompagné d’un millier d’écoliers niçois et mènera les défilés pleins d’humour et de couleurs sur la place Masséna et la promenade des Anglais.

Ötödik alkalommal rendezték meg idén, november 4-én a Nice - Cannes Maratont, melynek szlogenje: "Yes, we Cannes, it's very Nice".

Saint-André-de-Rosans és Digne-les-Bains Franciaország délkeleti részén, Provence-Alpes-Côte d’Azur tartományban található. Digne, Alpes-de-Haute-Provence megye székhelye. A város egy kisebb medence központja, az Alpok előhegyei, a Préalpes de Digne közepén.

A la Bonette csúcsánMi lehet kellemesebb ilyen rekkenő hőségben, mint a tenger közelében strandolni, vitorlázni, búvárkodni.....Lehet ennél jobb? Bizony. Egy kellemes kirándulás a hegyekben, például. S "ha már lúd, legyen kövér" alapon miért ne Európa legmagasabb autóval járható útja legyen a cél? Ezt szeretném nektek most bemutatni. Maga a hely pedig nem más, mint a Col de la Bonette, a maga 2802 méterével.

Nizzáról órákat lehetne mesélni. Rengeteg a látnivaló, az érdekesség. Viszont én úgy gondolom, sokkal érdekesebb és praktikusabb, ha nem egy cikkben osztom meg veletek ezeket az információkat. Most egy általános leírás következik, aminek természetesen lesz részletekbe menő folytatása.

Sok embernek a Cote d'Azur, a francia Riviéra hallatán a csillogás, hollywoodi sztárok, hatalmas villák, drága vitorlások és jachtok jutnak az eszükbe. Azonban, mindössze 2,5 mérföldre (4 km) Cannes-tól (ami az egyik a "sztár"-ja a francia Riviérának), van egy "oázis", a béke és a nyugalom szigete. Ez pedig a Lerins szigetek (Saint-Honorat és Saint-Marguerite). Ma megpróbálom bemutatni a kisebb sziget, a Szent Honorat-ot, ahogyan én látom.

A képek Villefranche-ban készültek, 2012 júniusban, de a látvány az egész Francia Riviérán hasonló. A medúzákat élelemkeresési ösztönük a tengerparthoz egyre közelebb hajtja, ezért egyre gyakrabban találkozhatnak vele a fürdőzők. Mit érdemes tudni róluk?

Több mint negyven francia közéleti személyiség írta alá azt a felhívást, amelyben a Pakisztánban...
Az album címe « Effet miroir », azaz Tüköreffektus. Klipek a kattintás után.
Egy 1990-es években játszódó kamaszkori fejlődésregény, Nicolas Mathieu Leurs enfants apres eux...
A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és...
A franciaországi zsidó szervezetek tanácsát (CRIF) megdöbbentette, hogy Emmanuel Macron államfő...
Anyanyelvi francia nyelvoktatást, érettségire, nyelvvizsgára, szaknyelvi vizsgákra, üzleti és...
A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó