Pár évvel ezelõtt hatalmas viták folytak arról, megszûnjön-e a nyelvvizsgáztatásban az Idegennyelvi Továbbképzõ Központ (közkeletû nevén: Rigó utca) monopóliuma; végül, többéves próbálkozás után, más nyelvvizsgáztatók is betörhettek a piacra - ma csak általános nyelvvizsgáztató központból tizennégy közül lehet választani. Sokan közülük külföldi rendszert adaptáltak, s a szerint vizsgáztatnak, mások sok energiát öltek abba, hogy saját vizsgarendszert dolgozzanak ki.

Nem biztos, hogy megérte nekik: az Oktatási Minisztérium ugyanis úgy döntött, hogy ezentúl az érettségi is középfokú vizsgának számít, így a középiskolás diákoknak nem érdemes máshol nyelvvizsgázniuk. Már csak azért sem, mert 2006-tól már nem lehet a nyelvi érettségit államilag elismert, úgynevezett kétnyelvû középfokú nyelvvizsgával kiváltani. Eddig az ilyen nyelvvizsga pluszpontot hozott az egyetemi felvételiknél, mellékesen pedig ötös érettségit is jelentett.

Hogy mekkora piactól esnek el a nyelvvizsgáztatók, fõleg azok, amelyeknél eddig is kétnyelvû vizsgát lehetett tenni, azt jól mutatja, hogy a náluk vizsgára jelentkezõk kétharmada egészen az utóbbi évekig középiskolás diák volt. Ez az arány azonban már 2002-ben csökkent - a sikeres nyelvvizsgázók 38 százaléka volt középiskolás -, amikor a felvételinél az addigi kettõ helyett már csak egy nyelvvizsgát számíthattak be a felsõoktatási intézmények.

Bár a felvételi pluszpontok lehetõsége fellendítette az idegen nyelvek tanulását, a magyarok nyelvtudása még messze nem érte el az EU átlagát sem, a skandináv országokéról - ahol a nagy többség jól tud angolul - nem is beszélve. Igazán pontos adat persze nincs, hiszen a felmérések a megkérdezettek bemondása alapján készülnek. Az biztos, hogy 1990-ben nagyon gyenge nyelvtudásról adtak számot a magyarok: a „von Haus aus" németül tudók kihaltak, a negyvenévi orosztanulás nyomán pedig nem lehetett számottevõ nyelvtudásról beszélni. Ekkor még németül tudtak a legtöbben, az angoltudás elenyészõ volt: az akkori népszámlálási adatok szerint a népesség 2,2 százaléka beszélt angolul, 4,4 százaléka pedig németül.

A mai helyzetrõl szólva a szakemberek két nagyobb felmérést szoktak alapul venni: az egyik egy 1994-es vizsgálat, a másik pedig a 2001-es népszámlálás, amelynek kérdezõbiztosai a nyelvtudást is firtatták. 1994-ben elsõ látásra meglepõ adatok születtek: a megkérdezettek 32 százaléka állította magáról, hogy ismer egy idegen nyelvet. A kontrollkérdésre viszont, hogy egy ötösig terjedõ skálán ezt a tudását hova helyezné, csak 12 százalékuk mondta, hogy hármasra vagy feljebb, márpedig a szakemberek akkori megállapítása szerint csak ez a szint jelentett használható nyelvtudást.

A Központi Statisztikai Hivatal által felvett népszámlálás adatai szerint a megkérdezettek 19,2 százaléka mondta magáról, hogy képes egy másik nyelven is kommunikálni, s mind az angolul, mind a németül tudók kevesebben voltak a megkérdezettek tizedénél. Ez még a fele sincs az EU átlagának: ott szintén 2001-ben készítettek egy átfogó felmérést, amibõl kiderült, hogy az uniós polgárok 53 százaléka beszél legalább egy nyelvet, 26 százalékuk pedig kettõt is az anyanyelvén kívül. A legrosszabbul persze az angolok állnak, hiszen kétharmaduk csak anyanyelvén beszél, de hát az utóbbi évtizedekben az angol lett Európa lingua francája. Ugyanakkor a svédek 88 százaléka állította magáról, hogy jól beszéli az angolt, s ez az arány a dánoknál, hollandoknál is megközelíti a népesség háromnegyedét.

A svéd arányt Magyarország még biztosan jó ideig nem fogja elérni, már csak azért sem, mert az iskolásoknak egyelõre csupán kevesebb mint a fele tanul angolul. Egyes szakemberek már felvetették, hogy kötelezõvé kéne tenni az angolt, s csak a gimnáziumokban tanulandó második nyelvet hagyni választhatónak. Ám a politikusok vonakodnak kötelezõ nyelvet meghatározni, alighanem érzelmi okokból: az eddig elõírtak - 1789-tõl a német, majd 1949-tõl az orosz - mindig az aktuális elnyomó hatalom nyelve voltak.

A 2001-2002-es tanévig egyébként az alapfokú oktatásban a németet tanulta a diákok többsége, s csak a középiskolában vette át az elsõ helyet az angol. Ez persze annak is betudható, hogy sok helyen nem sikerül angol szakos tanárt szerezni, nyelvet oktatni viszont az ötödik évfolyamtól kezdve kötelezõ, így az iskolák a németet választják, hiszen erre képesített tanárt könnyebben találnak.

A középiskolába jutó diákok többsége így ugyanazzal a dilemmával találja magát szembe: az általánosban németet tanult, érdemes lenne tehát ezt folytatnia, ám a gimnáziumok többségében az angol a „kedvezményezett" nyelv: ezt sok helyen emelt szinten tanítják, hogy érettségire a diákok elérhessék a középszintû nyelvtudást. Igaz, az általános iskolai nyelvoktatásra a gimnázium nem is igen tud támaszkodni: egy tanulmány szerint a középiskolai csoportok 77 százaléka kezdõ vagy újrakezdõ szinten indul. Ezt persze indokolhatja a metodika vagy a tankönyvek különbözõsége is, mindenesetre a középiskola elsõ évében a diákokat felmérõk írása után osztják csoportokba, így alakul ki az említett arány. Az oktatási tárca úgy próbálja áthidalni ezt a problémát, hogy azokban a középiskolákban, ahol ezt igénylik, bevezetik a nulladik évfolyamot, ahol az órák 40 százalékában nyelvet, 15 százalékában pedig informatikát tanulnak az oda jelentkezõ diákok. Ez a lehetõség a költségvetésnek több milliárd forintjába kerül majd, több szakember azonban annak a véleményének adott hangot, hogy inkább az általános iskolai oktatást kellene megfelelõ szintre fejleszteni.

A gimnáziumokban még mindig elég jó a helyzet a szakközépiskolákhoz képest, nem is beszélve a szakképzésrõl. Az EU ajánlásai ugyan mindig hangsúlyozzák, hogy valamennyi diákot el kell juttatni legalább egy uniós idegen nyelv használható szintû tudásához, ez azonban Magyarországon elég nehezen fog menni, hiszen az ezekkel az oktatási formákkal szemben támasztott hivatalos követelmények - például a nyelvórák száma, a nyelvtanítás idõtartama - egyszerûen nem teszik lehetõvé a nyelv megfelelõ elsajátítását.

A felsõoktatásban is gondot okoz a nyelvtudás hiánya: hiába foglalták törvénybe, hogy megfelelõ szintû, képzésenként változó, igazolt nyelvtudás nélkül az intézmények nem engedhetik államvizsgára diákjaikat, a problémát nem sikerült megoldani. 2002 tavaszára egyes intézményekben már annyira súlyossá vált a helyzet, hogy meg kellett változtatni a törvényt, s a diákok nyelvvizsga hiányában is leállamvizsgázhattak, ám diplomájukat csak a nyelvvizsga megszerzése után kaphatják meg. Az egyetemek és a fõiskolák többsége nincsen felkészülve arra, hogy alapfokú nyelvoktatásban részesítse diákjait, hiszen szaknyelvet kellene oktatnia, ám sok helyen mégis ezt kell tenni, különben sokan nem diplomázhattak volna.

Az érettségi reformjával párhuzamosan az oktatási tárca Világ-Nyelv címen programot indított a nyelvtudásbeli hátrányok ledolgozására. Tíz alprogramjában külön gondot fordítanak a korszerû metodika elterjesztésére, a tanárok taneszközhöz juttatására, a hátrányos helyzetben, például kistelepülésen élõk segítésére. Erre a tárca félmilliárd forintot szán; a tervek szerint idén nyáron elemzik az elsõ eredményeket, majd ennek nyomán alakítanak rajta, s próbálnak további összegeket elnyerni. A nagy változás azonban fõleg az érettségitõl várható: a cél az, hogy minden, középiskolát elvégzett tanuló legalább egy idegen nyelv birtokában legyen. Az oktatási tárca várakozásai szerint már idén és jövõre az érettségizõk 30-40 százaléka megfelelhet az emelt szintû érettségi követelményeinek, ami azt is jelenti, hogy a 60 százalék felett teljesítõ diákok egyben középfokú nyelvvizsgára is szert tesznek. (HVG)