A látó
„Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, (…)„Álljon fel az erkölcs imádandó széki! Nemzetek, országok, hódoljatok néki!”
A vers nincs lefordítva (még) franciára. A címe lehetne: observateur, prévoyant, voyant. A legkifejezőbb talán a clairvoyant.
…
A francia elnök nem szeret, írtam korábban, s azt is, hogy ez a kijelentés rosszul esik. Azért folytassuk a szemlézést.
Az írás első része ITT, második része ITT olvasható.
A francia sajtó. Interjú Alain de Benoist-val. Az indító kérdés: „Franciaországban a sajtó egyre inkább rosszul viselkedik. Miért?”A filozófus, politológus válaszának fontos része: „Az újságírók nem áldozatai a cenzúrának, hanem kórokozói.” (A sajtó ingatag), írta Juhász Gyula már 1922-ben. „A sajtó ingatag, / Álnok és csalfa, link, / Megcáfolja holnap, /Amit ma írt. (…) Dicsér, csak fizess / Te soronkint!” Megint kis francia–magyar összecsengés. Nincs új Európában.
A francia lélek. Minden összefügg mindennel. A hálózattal sűrített globalizációban főleg. A franciaországi Eb idején nem a labda nyomába eredek. Fussanak a játékosok. Futnak is, játszanak is, nézem is. A nagy rendezvény, egyelőre, sínen van, peregnek az események, a felemás Franciaország állja a sarat. Illetve a rohamot. Figyelem a tévét, a sajtójukat is pásztázom, milyen most a francia magatartás. Kiderül-e? És legbelül, mi megy végbe legbelül? És akkor rábukkanok egy könyvre: „L'âme française” – A francia lélek.Írta Denis Tillinac, számos nagy társadalomelemző könyv szerzője. (Albin Michel Kiadó, 2016.) A külső borítón rikító vörös mezőben a mottó: „À la recherche de notre honneur perdu” – Nem ’gloire’: dicsőség, nagyság, hírnév, és így a fordítás: Eltűnt becsületünk nyomában. Lehet ’megbecsülés’, olyan dicsőség, melyben fontos a becsület. Csak ismertetőt olvastam a könyvről, a címből, a mottóból ítélve, a szerző kerülni kívánja a ’gloire’ fogalmat, túl történelmi, sok minden tapad hozzá és rá, túl általános. Az ’honneur’ személyesebb, az egyesre apellál, az egyes polgár lelke s léte immár a tét.
Fontos ez nekik, nagyon. Pár évvel ezelőtt, francia barátaimmal beszélgetve, levelezve ez is szóba került. Mindig, amikor súlyos dolgok történtek Európában, és ők magyarázatot kértek. Például 2006-ban, amikor a magyar forradalom 50 éves évfordulóján a kormány vezetése az ünneplő tömeget lövette. A tanító szándékú levelem: À la recherche de l’esprit européen perdu. Lettre didactique à mes amis français. (Le 1er novembre 2006)
A nyugati sajtó felemásan igyekezett beállítani a történteket. Szerencsére a nemzetközi LePetitJournal budapesti irodájának akkori igazgatója, Cécile Vrain hitelesen, pontosan tudósított az eseményekről, a helyszíneken készült fotókkal illusztrálva. Mindent elmentettem, a képek is megvannak. A történész, szociológus szerkesztőnőt hamarosan áthelyezték valahová, az újság működött egy darabig, erősen megváltozott beállítódással, hangsúlyosan politizálva, és kizárólag az ún. balliberális gondolatok mellett. (A kolontári iszapkatasztrófáról a tényeket elferdítő cikkeket küldött szét, alattomos tudósításokat szerkesztő véleményekkel ideologizált. Próbálta tisztára mosni a Mol vezetésének vörös iszapját. Ez már az újság központjának is sok lehetett, a budapesti szerkesztőtől megváltak. Talán nem is működik budapesti iroda, az újságot kapom, amely nem politizál, inkább a külföldön élő, dolgozó francia honfitársaikat célozza meg. A Mol-os időkről szóló cikkeket elmentettem, ma már nehezen találnánk meg őket az interneten.)
Nagyon szomorúan láttam akkoriban a helyzetet, „eltűnt európai szellemről” írtam. Aztán nekirugaszkodtam, tisztáztuk, hogy kik azok a „feketeruhások”, akik Budapesten masíroznak, a migránsáradat ellen épített határkerítést is sikerült elmagyarázni. Már másképp lát a Nyugat ebben a kérdésben is. Fűzfa Balázs „A 12 legszebb magyar vers”-sorozat francia adaptációival már bizakodón fogalmaztam:„Az európai szellem nyomában.A franciák és BABITS az ESTI KÉRDÉS kapcsán”. Hozzátéve „a közvetítők felelősségét”. (Egy franciatanár irodalmi kalandjai. Szombathely, SUP, 2015)
És most a derék franciák lelkiismeret-vizsgálatot tartanak, át kell értékelniük eddigi történelmüket, illetve történelmük változásait. Mondjuk a 70 éve tartó időszakot, ahogy André barátom is bevallotta. Jöjjön hát egy „Hősköltemény: „Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? / Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző / Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.” Vörösmartyval igyekezünk segíteni a galloknak, már bevált: Le vieux tzigan (A vén cigány), Exhortation (Szózat), a „magyar Marseillaise”, ahogy a figyelő franciák nevezték. A verset Jókai fordította le Alexandre Dumas-nak. Hát, itt tartunk: A Romlás virágai. Írta Charles Baudelaire. Nálunk még tanítják a középiskolában. „Franciák, szemetek Budapestre vessétek!”
Tananyagcsökkentés Európában. A Le Figaro cikkéből: „Tudta ön, hogy a francia középiskolákban már nem tananyag Clovis, Szent Lajos, I. Ferenc, de XIV. Lajos király vagy Napóleon sem? Ezeket mind törölték a francia kötelező tantárgyakból. Az oktatásügy válasza: a szűkös időkeretben helyet kell csinálni az Európán kívüli civilizációk oktatásának Malitól a han Kínáig”, írja felháborodottan a francia jobboldali napilap a francia történelem nagyjainak eltörléséről a francia iskolákban. Ennyit a francia nemzeti alaptantervről. Csökken a tananyag, nő a gond. Tanártüntetés nincs az eltűnő értékek nyomában. Európa a „levilágosodás” útján.
Hogyan tovább? A francia elnök nem szeret. Hát nem tudok tenni ellene, csak érte, mármint az európai összetartozásért, valamicskét. És ugye, az örök bölcsesség: Ne keverjük össze a népet a vezető politikusaival. Maradok ezen a nyomvonalon, ezekben a dimenziókban. Már ha „emberközeli párbeszédet” akarunk. Még hiszek benne, ez „humanizál” bennünket.És ha unitárius szemmel belenézünk:„A legfontosabb a humánum megőrzése és továbbfejlesztése, vagyis szabad szellemmel kapcsolódjunk be a Teremtő munkájába, bátran vállaljuk a tovább-teremtést. A költő a lélek csatornáin vezet el az unitárius gondolkodás mélységeibe, az igazi szabadszellemű világ rejtelmeibe. Legfontosabb teendőnk az emberiség-tudat kimunkálása a tovább-teremtés bátor vállalásával, hisz a világ mindnyájunké és felelősséggel tartozunk mindenért.” Felhős Szabolcs ír így a „Szabadelvű füzetek” 4. kötetéről, ismertetve Ószabó István Csillagbölcső című kötetét. (Partium, 2015. nyár, 86.)
Itt kapcsolódhatunk egy magyar közgazdász nézeteihez: „A globalizáció nem ’rossz’, avagy ’jó’. Az emberiség történelmének része. Folyamat, amelyet lehet lassítani, gyorsítani, befolyásolni. Elátkozni, ördögtől valónak tekinteni azonban értelmetlen”. De ne hajszoljuk bele magunkat az „aranykorba”. Inkább: „örök reformációnk”, ami az ember teljességének, állandó megújulásiigényének kifejezője, az ökumenizmus protestáns felfogása szerint. Ezen gondolkodjunk el. Ezen dolgozva hozzuk magunkat helyzetbe.
Utóhang – sajtónyomon, francia körúton. Frankofón hírportálokon böngészve érdekes jelenséget fedezek fel: találok kapcsolódást a honlapon megjelent publicisztikai sorozattal. Abban Baudelaire „Mal”-ja többször előkerül, többféle megnevezésben: ’rossz’, ’romlás’, ’baj’. Ez napjainkban is „él” Franciaországban: „Ma nagyon mély a baj. (…) Igen, a helyzet súlyos”. Idézet egy jogász véleményéből. „Aujourd’hui, le mal est bien plus profond. (…) Oui, la situation est grave.” (Olivier Damien, Docteur en droit – Commissaire divisionnaire honoraire – La cri d’alerte des policiers… avant la guerre civile? = Boulevard Voltaire, 2016. október 18.) Nem érzek elégedettséget. Vigyázó szemünket a magyar felvilágosodásra vessük!
(Megjelent: Partium, XXV. évf., 3. sz., 2016. ősz, 82-86. Honlapunk a Partium főszerkesztőjének és a szerzőnek engedélyével közli.)
