Ez a fajta kultúra és mûvészet talán nem annyira elvont és filozofikus, valószínûleg sokkal inkább mulandó, de a klasszikus mintáknál jóval érzékenyebb a társadalom változásaira. Az elõadó-mûvészetek iránti érdeklõdés felélénkülése új színt hozott a franciák mindennapjaiba. Kevés azonban a kortárs regény- és drámaíró, festõ, zeneszerzõ vagy jelentõs filmrendezõ.
A hanyatlás okait nem könnyû megtalálni. Lehet, hogy a gyors ipari és társadalmi változás terelte más területre a nemzet erejét, és a de Gaulle és Giscard d’Estaing alatt elõtérbe került szakember-ethosz megsemmisítette a kreativitást? Az is lehet persze, hogy a fogyasztói társadalom és a régi baloldali eszmék elhalványulása miatt sok gondolkodó és mûvész meghasonlott önmagával vagy éppen megijedt.
A probléma nem csak Franciaországot érinti, a kreativitás hiánya Németországban, de Olaszországban is megfigyelhetõ. Mitterrand és Lang abban a reményben emelte meg a költségvetésbõl a kultúrának szánt pénzt, és azért növelte az állami támogatások körét, hogy ezzel is jobb kulturális légkört teremtsen és segítse az alkotómunka kibontakozását. Ez azonban, úgy látszik, nem sikerült.
Pompidou és Mitterrand (Giscard kevésbé) mindent elkövetett azért, hogy visszaszerezze a francia kultúra egykori hírnevét: új, nagyszabású építkezésekbe kezdtek (Beaubourg és a Bastille Operaház), látványos ünnepi játékokat és fesztiválokat szerveztek.
Mindennek köszönhetõen némiképp megnövekedett a nemzetközi érdeklõdés Párizs iránt, amint az a forradalom kétszázadik évfordulóján megrendezett ünnepségek idején, 1989-ben jól látható volt. A két politikus abban is õszintén reménykedett, hogy a korábbi idõket idézve sikerül Párizsba csábítaniuk az írókat és a mûvészeket.
A közelmúltban Párizsban letelepedett mûvészek között számos politikai menekült is van, például az argentin színházi rendezõ, Jorge Lavelli és a cseh író, Milan Kundera. Külföldi divattervezõk is jöttek ide, például a német Karl Lagerfeld és a japán Kenzo. A párizsi kulturális élet ma szembetûnõen nemzetleözi színezetû: a francia kultúra kincseit kivételes külföldi tehetségek gyarapítják, a nagy kultúrpaloták építését pedig külországi építészekre bízzák.
(Bárdosi-Karakai: A francia nyelv lexikona)
