A Le Figaro francia napilapban Alain Bentolila nyelvész éles kirohanást intézett a Férfiak és Nők Közötti Esélyegyenlőség Főtanácsa (HCE) ellen, akik szerint a francia nyelv morfológiai és grammatikai rendszere visszatükrözi, erősíti és legimimálja azt a fajta diszkriminációt, melynek a francia nők áldozatai. A Tanács vádolja a nőnem-hímnem megkülönböztetést, ami szerintük elfogadhatatlan módon megveti a nőket; valamint az alaktani szabályokat, melyek szolgai módon lekövetik a szexista igazságtalanságokat, és előíró hatalmuk révén akadémiai legitimitást kölcsönöznek nekik.
Annak érdekében, hogy a foglalkozások, címek, rangok és funkciók nevei ne csak hímnemben létezzenek, meg kellene honosítani tehát a „colonelle” (ezredesnő), „députée” (képviselőnő), az „officière de la Légion d’honneur „ (Becsületrend lovagnője), „ préfète” (prefektusnő), „auteure” (szerzőnő), „écrivaine” (írónő) szavakat. Ha kétnemű főnévről van szó (épicène), a szótő+hímnemű végződés+pont+nőnemű végződés lenne követendő, mint pl. „sénateur.rice.s„ a „sénateurs” helyett. Sok hűhó semmiért! – kiált fel a nyelvész.
Ezek a jóemberek nem értik meg, hogy amikor genetikus értelemben azt mondjuk „un sénateur est élu par de grands électeurs” vagy „les sénateurs sont élus…” akkor tökéletesen teszünk arra, hány nő és férfi van a szóban forgó csoportban, sőt a szabály módosítása ellentmondana a generikus alkalmazásnak.
A szabály pedig, miszerint egy nőnemű és egy hímnemű főnévhez kapcsolódó melléknév esetében annak hímnemű alakja élvez előnyt tűrhetetlen hatalmi visszaélés! Szégyenteljes férfidominancia! Elfogadhatatlan macsóság! Az egyenlőség védelme azt kívánná meg, hogy a nőnemet visszaállítsuk grammatikai jogaiba és visszaadjuk a nők - e méltatlan szabály miatt csúffá tett - büszkeségét! A HCE nagy okosságában azt javasolja, hogy az egyeztetés a melléknévhez legközelebb álló főnévvel történjen meg, vagyis „les boiseries et le plafond étaient peints en blanc”, de „le plafond et les boiseries étaient peintes en blanc”!
Az ember nem tudja, nevessen-e ennyi nyelvészeti tudatlanság láttán, vagy inkább felháborodjon ezen az álszent, szánalmas küzdelmen, ami olyan kevés haszonnal kecsegtet és a társadalmi diszkrimináció jelképévé avat egy önkényes szabályt. A tudatlanság összefonódik a szemforgatással. Senki nem tudja a magyarázatot arra, hogy a szavak miért ilyen-olyan hangok kombinációja révén kapnak értelmet, vagy miért ez a betű követi a másikat és nem fordítva. Semmi nem indokolja, hogy a „g a t o” hangsor a „süti” jelentést hívja életre, vagy hogy spanyolul ugyanez a hangsor ne jelenthesse azt, hogy „macska”. A „miért mondunk vagy írunk valamit így” kérdésre az egyetlen jó válasz: „Mert így van”, nem pedig az, hogy „Mert így kellene lenni.”
A nyelvészeti jelölések önkényesek és így van ez a nemek esetében is, melyek kiosztása véletlenszerű és alig van köze a biológiai nemhez. A francia hím-és nőnem nem biológiai nem-megjelölés, mindössze annyit jelent, hogy a francia nyelvben a főnemek két csoportba oszlanak: az egyik csoportban a „ la” vagy „une” névelő, a másikban a „ le” vagy „un” használatos, az egyik a „petite” melléknévi formát aktiválja, a másik a pedig a „petit” alakot. A főnév jelentése a legtöbb esetben nem jelzi előre, melyik csoportba tartozik, kivéve azokat az eseteket, amikor hasznosnak bizonyult néhány állat nem szerinti szétválasztása, vagyis az önkényesség helyett belépett a biológiai nemi megkülönböztetés. A francia nyelvben a „nem” tehát egy automatikus egyeztetésű szabály, szemben számos más nyelvvel. Gondoljunk csak az angolszászok nehézségeire, hogy akkor most a villa vagy a sör az „le vagy la fourchette”, „la vagy le bière”. Abszurd tehát grammatikai osztályharcot hirdetni, és a nyelvészeti önkényességen alapuló alaktani közmegegyezésből macsóösszeesküvést gyártani, ami teljes nyelvészeti tudatlanságon alapul.
Tudatában vagyok a nemi diszkrimináció elfogadhatatlanságának; nem lehet megengedni, hogy még mindig jelen van a politikában, szakmai színtéren, vagy a családokban. De ezt a szükségszerű harcot nyelvi szinten megvívni azt jelenti, mint összekeverni társadalmi harcot és szalonbéli csipkelődést. A módosítások semmit nem segítenek az egyenlőtlenségeken, de a szükséges cselekvéstől is etérítenek bennünket – zárja gondolatmenetét a szerző.
Forrás: Le Figaro
Fordította : Kordéné Csikós Éva
