Kezdjük mindjárt az 1896-os játékokat megelõzõ bizonytalanságokkal. Kevesen múlott, hogy az antik hellén játékok felélesztése egy legyen a XIX. században dívó és gyorsan múló historikus revíziók közül. Abban, hogy nem így történt, elévülhetetlen érdeme volt Pierre de Coubertinnek. A testi nevelés áldásos hatásaiban bízó francia báró 1892. november 25-én Párizsban az olimpiai játékok felújítása érdekében sorsdöntõ elõadást tartott. Maroknyi hallgatójának arról beszélt, hogy a sportolók békés nemzetközi vetélkedése alkalmas arra, hogy „a béke ügyének nagy és hatalmas támasza legyen”. A fantaszta báró azonban kevés támogatóra talált.
Eleinte abban bízott, hogy Párizsban szervezheti meg az elsõ játékokat, de az 1894. június 23-án megalakult Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusa inkább Athén mellett döntött. Coubertin elfogadta a többségi döntést, amiben az is közrejátszott, hogy a francia kormány hivatalosan is elhatárolta magát a rendezvénytõl. Demetriosz Vikelasz, a NOB elsõ, görög elnöke fût-fát és kormánya támogatását is megígérte az olimpiai testületnek, köztük Kemény Ferenc egri reálgimnáziumi igazgatónak, de az Athénba utazó Coubertint a görög kormány elutasítása fogadta („nincs pénz, nincs olimpia”), és a görög sajtó is olimpiaellenes kampányt indított (amiben mostanság sem volt hiány). Azt javasolták neki az újságírók és politikusok, hogy utazzon inkább haza.
Az akkoriban a NOB fõtitkári pozícióját betöltõ francia, aki voltaképpen a mozgalom egyszemélyes hivatalaként tevékenykedett, nem nyugodott bele a görög döntésbe, és ellenkampányba kezdett. Fenntartásai, hogy vajon képesek lesznek-e a szegény görögök ilyen rövid idõ alatt egy ekkora világeseményt rendezni, azonban megmaradtak. (A mostani olimpia elõkészületei során sem igen akadt olyan NOB-vezetõ, aki a felkészüléssel kapcsolatos kétségeinek ne adott volna hangot. Elég legyen annyi, hogy az olimpiák történetében egyedül álló módon, a NOB biztosítást között a játékok esetleges elmaradása miatti károkra.)
{mosimage}Coubertin az 1829 óta független Görögország nemzeti büszkeségére apellálva a „magyar kártyát” is kijátszva: elfogadta Kemény Ferenc felajánlkozását, hogy a fiatal Budapest legyen a rendezõ, noha jól tudta, a millenniumi ünnepségsorozat annyira megterhelte a magyar büdzsét, hogy semmi esély a kormánytámogatásra. (Ezt Csáky Albin és Eötvös Lóránd kultuszminiszterek levélben is világossá tették.)
Coubertin elhivatottsága és rafináltsága azonban aligha bizonyul elegendõnek, ha nem történik kormányváltás. I. György király menesztette a takarékos Trikupiszt és Delijanniszt, a játékokat pártoló ellenzék vezérét pedig megtette kormányfõnek, míg a szervezõ bizottság élére maga Konstantin trónörökös állt. (Újabb párhuzam: a kormányzó pánhellén szocialistákat tavasszal az Új Demokrácia Pártja váltotta, és a fordulat kimozdította az elõkészületek megtorpanni látszó szekerét.)
Ettõl persze nem lett sokkal több pénz a játékokra, és a megnyitó is rohamosan közeledett. Újabb pozitív fordulat volt, hogy a szervezõknél jelentkezett Georgiosz Averoff, gazdag alexandriai görög kereskedõ, és magára vállalva a rendezési költségek javarészét újjáépíttette az ókori Herodes Atticus Stadiont. Állami segítséggel, emlékbélyegek kibocsátásával megépült aztán a kerékpárstadion és a lõtér is. Bár a szervezési nehézségek és az Európában parázsló nacionalizmus miatt a meghívott országok kevesebb mint fele indított csak csapatot, a britek, a franciák és a németek is otthon hagyták legjobbjaikat, az athéni olimpia mégis sikernek bizonyult.
Paradox módon az elsõ nyári olimpiát tavasszal rendezték. Ennek nem az elviselhetetlen nyári hõség volt az oka, a versenyzés körülményeivel akkoriban sem sokat törõdtek, mint ahogy most se nagyon, amikor üzleti szempontok és a zsúfolt versenynaptár miatt rendezik abnormális idõszakban a játékokat. 1896-ban azért kezdõdött az olimpia április 6-án, mert ekkor van a görögök legnagyobb nemzeti ünnepe. Pontosabban, mivel – mint a cári Oroszországban – itt sem vezették be még a naptárreformot, március 25-én rajtolt el az elsõ szám, a 100 méteres síkfutás. (Az újkori játékok abszolút number one-ja egyébként Szokolyi Alajos, aki az egyes számot viselte a versenyen, és a harmadik lett.) Ebbõl aztán sok bonyodalom adódott: az egyetemérõl rektori tiltás ellenére is meglógó, saját költségén Athénba utazó James Connolly is még azt hitte, két hete van a versenyig, de ha már így esett, a hajójáról frissen kiszálló késõbbi kalandregényíró azon melegében megnyerte a hármasugrást.
Az idõjárástól a legtöbbet az úszók szenvedtek, akik a tenger 10 fokos dermesztõ vízében szinte az életükért küzdöttek. Ez egy fiatal magyar mûegyetemistának, Hajós Alfrédnak olyan jól sikerült, hogy egy nap alatt két aranyat is besepert (100 és 1200 méteren), bár naplója tanúsága szerint ez leginkább õt, a hideg ellen testére faggyút kenõ 18 éves fiatalembert lepte meg. Érdekesség, hogy két 100 méteres gyorsúszó döntõt is rendeztek, egyet az amatõröknek, másikat a „profik”, a matrózok részére. Elõbbit Hajós 1:22.2 perccel, utóbbit a görög Malokinisz nyerte 2:20.4 perccel… Mint hírlik, most sem lesz könnyû dolguk az úszóknak, az idõ- és pénzhiánnyal küzdõ görögök ugyanis nyitott uszodában rendezik a versenyeket.
A maihoz képest elképesztõen amatõr módon, sportszerû és családias hangulatban zajlottak a versenyek. Nem csoda, hiszen 108 éve 13 ország 300 sportolója indult csak 43 versenyszámban, míg most várhatóan 202 ország 10 500 atlétája áll rajthoz 301 versenyszámban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lett volna közönség: 40 ezren izgultak például Hajósék életéért, illetve a 40 ezresre tervezett olimpiai stadionban 70 ezren várták, hogy a Szpiridon Luisz megnyerje a maratoni futást. A környék lankái is feketéllettek a tömegtõl, amikor a gyõzelmével nemzeti hõssé, költemények ihletõjévé magasztosuló, egyebek mellett 10 mázsa csoki, egy juhnyáj és egy tehéncsorda boldog tulajdonosává váló postaküldönc befutott a stadionba. A görögöknek annyira fontos volt ez a gyõzelem, hogy a mecénás Averoff elõzetesen nemcsak egymillió aranydrachmát, hanem a lánya kezét is felajánlotta a majdani görög gyõztesnek. Luisz azonban már nõs volt, sok gyerek apja, minden trófeát tehát nem vihetett el. 1940-ben bekövetkezõ haláláig így sem kellett azonban egyetlen drachmát sem költeni borotválkozásra vagy ruhára, mert ezek a szolgáltatások is a díjak között voltak.
Nem tudni, hogyan változtak volna az extranyeremények, ha az antik mintához 1908-ig ragaszkodó Coubertin beleegyezik, és nõk is szerepelhetnek az olimpián, a maratonit akkoriban ugyanis egy görög hölgy, bizonyos Melphemoné futotta le elõször, és elõzetesen a verseny esélyesének számított.
A maratoni futáshoz kapcsolódik az olimpiák történetének elsõ diszkvalifikációja is. Természetesen nem dopping vagy valamilyen meg nem engedett szer használata miatt zárták ki Velokaszt (Luisz például borral enyhítette szomját a versenyen), hanem illegális szekérhasználat miatt. Kiderült ugyanis, hogy a harmadik helyen célba érõ, a környéket jól ismerõ görög futó a táv nagy részét szekéren tette meg. A legenda szerint a negyedik helyen célba érkezõ, de végül a harmadik helyen rangsorolt Kellner Gyulának a király vigaszdíjként az aranyóráját adta át. Ha a történet igaz, akkor Kellner az egyetlen, aki Athénban aranyat szerzett, mert ezen az olimpián csak az elsõ két helyezettet díjazták éremmel: az elsõt ezüsttel, a másodikat bronzzal.
A nyolcfõs magyar csapat nagyszerûen szerepelt, pedig a sajtó már elõre temette õket. Az esélyeket latolgató Sportélet például arról írt, hogy „versenyzõink gyászmagyarkák lesznek, akik teljes vereséggel, tiszta kudarccal fognak visszatérni”. Ehhez képest a két elsõ, egy második és három harmadik helyezés, a nemzetek nem hivatalos versenyében megszerzett hatodik hely meglepte még a csapat híveit is. És ha Szokolyi nem bukik el fõszámában, a 110 gáton…
Néhány eredmény összehasonlítása (1896 férfi és 1996 nõi):
100 m-es síkfutás: 12.00 v. 10.94 másodperc
400 m-es síkfutás: 54.20 v. 48.25 másodperc
800 m-es síkfutás: 2:11.00 v. 1:57.73 perc
1500 m-es síkfutás: 4:33.20 v. 4:00.83 perc
Magasugrás: 181 v. 205 cm
Távolugrás: 635 v. 712 cm
Hármasugrás: 13.71 v. 15.33 m
