Sz. Tóth Gyula jegyzetei
Tanári notesz 10.
Rémséges tragédiára ébredtünk vasárnap: Párizsba beszökött a gyász. (Inkább betört. Hier, à Paris, le deuil est tombé avec bruit – megidézve Ady versét, Guillevic fordítása nyomán.)
Káosz a rendetlenségben. Forrás: Káosz a rendben, T. S Elliot, Gondolat Kiadó, Bp. 1981. Idézi Kelemen János: A filozófus Dante, Atlantisz Kiadó, 2002. Ezen el kell gondolkodniuk a nagyvezéreknek. Már nincs szabadság, túllihegték, hát oda a rend is. Hiába imádkozott József Attila. Vegyük azt a képet, hogy Európa, vagy a társadalmak egy nagy hajó a tengeren – emberek, tárgyak a természet mozgó, heves lágy ölén. A hajó haladni akar. Ez rend nélkül nem megy, a kapitány rendet teremt. Legalább a hajón, a legénység között, hogy együtt biztosítsák a haladást, és meg tudjanak küzdeni a természet erőivel. Ha jön a vihar, zúdul a víz, törik az árbóc, szakad a vitorla. Lehet-e előre felkészülni? Lehet. Beüthet-e a villám, ha előre felkészültünk? Beüthet, lyukadhat a hajófenék. De még rend van a káoszban, a hajó társadalma, tisztek, legénység, mindenki tudja és teszi a dolgát, emberfeletti erővel. Lehet, hogy így is elbuknak, a természet csapása erősebb. Ha nincs rend közöttük: káosz a rendetlenségben – esélyük sincs. Rossz hajó, rossz a társadalma, oda a rakomány és az élet.
Idén januárban a terrortámadásnak 12 halottja volt Párizsban, szombaton éjjel 130. És ehhez még jönnek a máshol ejtett áldozatok. Miért kellett ezt megvárni a társadalmak vezérkarának? Most a francia elnök és külügyminisztere nyomban bejelenti: harc az Iszlám Állam ellen, kíméletlenséget hirdetnek a dzsihadistákkal szemben. Eddig Aszad szíriai elnök volt kikiáltva főbűnösnek. Minden jelek ellenére.
Az iszlám megtanítja a nyugati társadalmakat a rendre, új rendet hoz a káoszban.
A finnyás, értetlenkedő nyugati hajóskapitányok és vazallusaik, hírnökeik, távírászaik, palackpostásaik most, a gyász fényében, ráerősítenek: nem félünk, halál az iszlámra, harsogják. Pedig voltak előjelek, pontosabban a dráma folytatódott, csak a darabcímek, a jelenetek változtak, a „Charlie-sorozatot” szeptemberi jegyzeteim őrzik. Ekkor még „megtévesztett” francia barátunk, a derék Maryvonne is tőlem kérdezte meg, hogy is van ez határkerítés itt nálunk. Megválaszoltam neki, némi közép-európai realizáló jövőképet is fölvázoltam, hozzátéve, ne higgyenek feltétlenül a politikusaiknak. Ő már kezdett hinni nekem. Jobb ma egy kerítés, mint holnap egy halott. Mert nincs vége. És ki a felelős a hajóskapitányok közül? Kiknek kéne lemondaniuk? Körükben ez föl sem merül. Egyszer majd föllázad a legénység. (2015. november 16.)
***
Nincs zene se már? Nyelv és irodalom vesz körül, kollégák, könyvek. Békére hangolva kezdjük a napot, mint ahogy tegnap befejeztük. És ím, reggelre mire ébredünk? A hangulatot nem én rontottam el. Sovány vigasz, hogy új könyvemben: Egy franciatanár irodalmi kalandjai, több vers kapcsán szelíden figyelmeztettünk, már nem a „generátorral” van baj Európában. Szabadságot fújnak, de nincs harmónia se, egyensúly se már. Szomorú kötelességként, szerencsére az idei noteszben minden nyomon követve, hogy legyen mit felejteni, mire megjelenik. Hol vagyunk már a tavalyi noteszcímtől: Zászlós idők? Gyászos idők. És most már megindult a magyarázó szóözön, virágzik a politikusok és a sajtó gyomvirága.
Mi marad nekünk? Mint a fenti „hídkötet” egyik írása hirdeti: „Európának van költői arca”. Ez vigasztaljon bennünket, kedves barátaim. Házi áldás, ezt kell elmormolni szeretteink körében. És Németh István Péter is nekilendült. Külön öröm, sikerült rosszabb hangulatából kicsit kihúzni. Folytatja korábban szépen mívelt, s általam „felkarolt” franciás vonalát, nekilátott, Baudelaire-verset fordítani, La musique-be fogott. Elküldte, a két jeles fordító után szerényen így jegyezve: NIP. Majd ha véglegesnek érzi, lejegyzem. A zene hullámait a tengerhez hasonlítják: „Gyakorta a zene, mint tenger, úgy ragad,” (Tóth Árpád) „Legtöbbször a zene tengerként száll velem!” (Tornai József) „Van úgy, hogy – akárha tengerár – a zene” (NIP) És ha tenger, akkor szél: „Szomorú, óh a test s olvastam minden könyvet. / Futnék! Csak innen el! Érzem, hogy künn a könnyed / tajték és ég között mily részeg a madár!” (…) Futó árboc, vihar csalétke!...tán enyém is / hajótörésbe jut, talán goromba szél visz / cél nélkül, úttalan, s sziget sose lát.../ De hallga, halld szivem a matrózok dalát!” (Mallarmé: Tengeri szél, Illyés Gyula fordítása) Ez a vers párhuzamot mutat Rimbaud Részeg hajójával és Baudelaire Utazásával.
Hánykódás, ringatás, ringás, félelem, remények a zene tengerén. A zene sok költőt megihletett, hogy a franciáknál maradjunk, Verlaine-nel mondjuk Költészettanát, Kosztolányi fordításában: „Zenét minékünk, csak zenét, / ezért a versed lebegőben / ragadd meg a lágy levegőben, / amint cikázik szerteszét. (…) Szónoklat? Törd ki a nyakát / és jó, ha izmod megfeszíted, / pórázra szoktatván a Rímet. / Mi volna, ha nem volna gát?
Ez marad nekünk, és ez nem kevés. (2015. november 17.)
(Közlés a szerző jóvoltából)
