Lolita Lempicka és lánya, Elisa

Mindig divattervezõ akart lenni, vagy más foglalkozások is vonzották?

- Nagyon szerettem a rajzokat, a divat és a festmények világát. Már egész kis koromban elkezdtem rajzolni, és a környezetem szerint volt is hozzá tehetségem. A varrás is közel állt hozzám, mert édesanyám ezen a területen dolgozott, valamint a mesék is nagyon érdekeltek. Az ötvenes, hatvanas években voltam kislány, amikor Walt Disney mesefilmeket kezdett készíteni; sokat olvastam a Grimm-meséket, szerettem nézni az illusztrációkat. Mindezek elegyébõl alakítottam ki kislányként a magam sajátos mesevilágát. Késõbb felfedeztem az „haute couture”-t, a divatot, és itt, Franciaországban szinte minden lehetõségem megadatott a szárnypróbálgatáshoz.

Két-három évesen a babáimat öltöztettem fel, nekik csináltam szoknyácskákat, rájuk szabtam ruhákat; ma ugyanezt teszem, de felnõttekkel. Igen, elmondhatom, hogy gyerekkori álmomat sikerült megvalósítanom. Ez valahol egy rendkívüli dolog. Úgy gondolom, hogy ha az embernek van egy szenvedélye, affinitása, mindent áthidaló kedve egy dolog felé és ahhoz ragaszkodik, akkor bármit képes megvalósítani. Pályafutásom során elõször régi ruhákkal foglalkoztam: közelrõl tanulmányoztam a múlt század eleji, tízes, húszas évek kollekcióját egészen a negyvenes évekbeli modellekig. Megfigyeltem a szabásmintájukat és az akkori csipkevilágot. Mindez, és gyerekkorom emlékei együtt járultak hozzá ahhoz, hogy megszülessen a Lolita Lempicka stílus, mely a múlt ruháinak, divatjának visszacsengése, reminiszcenciája és egyfajta mesevilág; a kislányé, aki voltam, valamint a divat iránti szenvedélyem és rajzolási vágyam.

Megvalósította gyerekkori álmait. Mi a siker titka? Munka, tehetség, szorgalom, ihletettség?

– Minden kell. Kell a szenvedély, kell az álom és kell, hogy az embernek legyen egy nagyon erõs vágya. És ha elég erõs ez a vágy, az ember mindent megmozgat annak érdekében, hogy az meg is valósuljon. Persze dolgozni is kell, és eközben az embernek meg kell gyõznie a környezetét is. Az én esetemben kezdetben a szüleimet. A szüleim igazából mindig támogattak, mert látták az elszántságomat, és azt, hogy ebben valóban fejlõdök. Látták a tehetségemet, látták a lelkesedésemet, és megértették, hogy van egy eltökéltségem, amire büszkék is voltak. Meggyõztem õket, hogy abba az iskolába írassanak be, ahol a legtöbbet tanulhatok divat területén. Aztán nagyon sokat kell dolgozni. Ha az ember szereti azt, amit csinál, akkor nem nézi a munkát, akkor számára az nem lesz igazi munka. Nem nézi az idõt, amit erre szán. Éppen ez a különbség a választásban, hogy ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret csinálni, ha ez a szenvedélye, akkor máshogy látja a munkát. Persze, nyilvánvaló, hogy dolgozni kell, mert ha lusta az ember, akkor el lehet rontani a dolgokat; de ha valódi elhivatottság van, akkor észre sem vesszük a múló idõt, mert tudjuk, hogy nem a semmibe megy az a rengeteg energia, hiszen megjelennek az eredmények. Ha hûségesen kitartunk, akkor lesznek eredmények. Ezt láttam a saját életemben is.

Külsõ körülmények meghiúsíthatják az ember álmának megvalósulását?

Igen. De erõsebbnek kell lenni. Persze sok banánhéj lehet, amin elcsúszhat az ember, és természetesen lehetnek gazdasági akadályok is. De hinnünk kell abban, amit csinálunk. És ez igaz mindenkire és minden szakmára.

Tehát ha eléggé hiszünk abban, amit csinálunk, akkor az akadályokat le lehet gyõzni?

Igen, mindent le lehet gyõzni. Ha az ember olyan országban él, ahol szakmáját nem tudja folytatni, mert különbözõ tényezõk döntõen akadályozzák, akkor el kell menni máshova. A földön élünk, nem csak egy országban. Olyan országot kell választani, ahol az folytatható.

Minden sikeres ember találkozik élete során ellenségeskedéssel, árulással. Ez hogyan dolgozható fel?

- Igen, sajnos én is találkoztam ezzel a jelenséggel. Azért tudtam túllépni és túlélni ezeket, mert eleitõl fogva egy nagyszerû emberrel dolgozom együtt, aki történetesen a férjem! Mindig mindenben ketten voltunk, és soha nem hagyott magamra. Ketten mindig könnyebben legyõzhetõ a nehézség. Fõleg akkor, ha igazi társ, hisz az emberben, aki támogatja. Tehát nekem óriási szerencsém volt. Ha vele nem találkozom, nem tudom, hogy alakulnak a dolgaim. Az LL kettõnk sikere. Együtt valósítottuk meg.

A semmibõl hoztak létre egy nemzetközi, majd világszinten is rendkívül sikeres céget. 

- Igen, tényleg a semmibõl. De kicsiben kezdtük! Nem gondolkodtunk még akkor nagyban. Ma vannak fiatalok, akik rögtön azzal állnak elõ, hogy én ennél meg annál a divatháznál akarok dolgozni, és azt hiszik, hogy egybõl a vörös szõnyeg jön. Nem, ez nem így mûködik! Kezdetben mindent mi csináltunk a férjemmel: a kollekciókat, az anyagbeszerzést, az értékesítést. A nyolcvanas évek elején indultunk, és abban a kicsiben nagyon hittünk.

Az elsõ üzlet megnyitása után az elsõ három év igazi gályamunka volt, de a harmadik év után berobbant az üzlet. Ekkor már az elsõ üzletünk is olyan nagy sikert ért el, hogy õröket kellett állítani a bejárathoz, pedig nem is csináltunk árleszállítást. Sõt, a sajtóvisszhang is nagyon ígéretesnek tûnt. Amellett, hogy nagyon hittünk abban, hogy jót és minõségit hozunk létre, eredmények, kézzelfogható gyümölcsök is megjelentek, ami viszont önbizalmat adott. Tudom, hogy megvan a veszélye annak is, ha az embernek túl nagy az önbizalma, hiszen könnyen elszállhat. De mi nem ilyenek voltunk, mert mindent magunk valósítottunk meg, mivel nem volt mögöttünk senki. Nem finanszírozott minket nagy cég, aki hátteret biztosított volna, aki segített volna.

Kollekcióival és parfümjeivel az összes létezõ szakmai és közönségdíjat megkapta, elismert és tekintélyes névvé vált a divat világában. Mit tart eddigi legnagyobb sikerének, szakmailag és a magánéletben?

– Számomra nagyon fontos, hogy a divat világán kívül is van élet, van egy másik világ, a család. Nem akarom, hogy a divat elborítsa az életemet. Talán azért, mert nõ vagyok. Van egy családom, más dolgok is érdekelnek az életben, mint a divat, még ha a divatvilágot oly nagyon szeretem is. Három lányunk van: a legidõsebb Elisa, aki a jobbkezem, és az ikrek, Paulina és Lauraine. Elisa rengeteget segít nekem, az ikrek viszont már nem divattal foglalkoznak, hanem inkább designnal, iparmûvészettel, és most hozzák létre a saját cégüket. Nagyon bátrak, nagyon lelkesek, én pedig rendkívül örülök, mert látom bennük a szenvedélyt, a tüzet, hogy van egy elképzelésük és azt végigviszik. Rengeteget dolgoznak. Látom a szemükben a vágyat, a kitartást, mely mindig felébreszt az emberben valamit, ami átalakítja az embert. Boldoggá tesz, hogy mi egy családként értük el azt, amit eddig elértünk, egymást segítve és támogatva. Nõként elmondhatom, hogy ez a legnagyobb sikerem… (Forrás: Hetek, Tóth Zsuzsanna)