A LÉLEK HOSSZA
LA LONGUE ROUTE DE L’ÂME
Emlékeztető
Dr. Fűzfa Balázs „A 12 legszebb magyar vers”-projektjét követve közreadjuk a versek francia verzióját, rövid elemző megjegyzésekkel. A sorozat eddigi állomásai: 1. Petőfi: Szeptember végén (Koltó)–2007. ősz, 2. Pilinszky: Apokrif (Szombathely–Bozsok–Velem) – 2008. tavasz. 3. Arany: Szondi két apródja (Szécsény–Drégelypalánk) – 2008. ősz, 4. Babits: Esti kérdés (Esztergom) – 2009. tavasz, 5. Levél a hitveshez (Abda–Pannonhalma) – 2009. ősz.
A „Magyar-francia verssorozat” ötödik darabja RADNÓTI Miklós:
LEVÉL A HITVESHEZ
A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.
Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva
féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, - remélem ujra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, -
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;
csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát,
s országok útjait; bíbor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2 x 2 józansága hull rám.
Lager Heidenau, Žagubica fölött a hegyekben,
1944. augusztus-szeptember
LETTRE À SA FEMME
Dans les profondeurs, muets, des mondes veillent,
le silence n’est qu’un cri dans mon oreille ;
mais qui donc me répondrait quand moi je crie ?
La querre a biffé la lointane Serbie...
Lointaine, tu l’es aussi, ta voix qu’en rêve
J’entends, vibre en mon coeur quand le jour se lève...
ah que dire quand alentour, froide, fière,
chuchotante se redresse la fougère ?
Quand pourrai-je te revoir, ô mon amante,
femme grave comme un psaume et rassurante,
belle comme la lumière et comme l’ombre,
qu’aveugle, muet j’atteindrais sans encombre ?
Tu te perds à présent dans le paysage
mais du tréfonds de moi monte ton visage
tu étais le réel, tu n’es plus qu’ songe
et dans le puits des jours anciens tu replonges
l’enfant jaloux qui veut savoir si tu l’aimes,
et l’espoir que tu sois ma femme à l’extrême
sommet de ma jeunesse, un jour, me soulève
comme alors, et je m’éveille de mon rêve.
Je le sais, tu es ma femme et mon amie
en dépit de trois frontières d’infamie.
De nos baisers le souvenir se ravive...
Vais-je croupir ici quand l’automne arrive ?
J’ai caressé les chimères les plus folles ;
aujourd’hui les escadrilles me survolent,
l’azur où je retrouvais tes yeux se plombe,
du sein des soutes là-haut tombent les bombes ;
et je vis malgré cette guerre qui dure ;
captif, de tout espoir j’ai pris la mesure,
mais toi je rejoindrai quoi qu’il en coûte,
toi pour qui j’ai parcouru la longue route
de l’âme, et tous ces pays ; car ni la braise
pourpre ne m’arrêtera ni la fournaise,
fût-ce par enchantement j’aurai la force,
et s’il le faut l’endurance de l’écorce...
Une paix – qui vaut le pouvoir et les armes –
La paix d’un homme endurci dans les alarmes
descends dans mon coeur... Et sur moi de s’abattre
la lucidité du deux-fois-deux-font-quatre.
Lager Heidenau,
dans la montagne au-dessus de Zagubica,
août-septembre 1944.
(Fordította: Jean-Luc Moreau)
Forrás:
A versmondásra Abdán került sor 2009. szeptember 25-én. Azon a pénteki délelőttön mintegy 600 diák és érdeklődő együtt mondta el a verset a Rábca-töltésnél a Radnóti-emlékhelynél. Jöttek közelről és az ország távolabbi részéről, s magyarok a határon túlról. Hogy a vers műként szóljon, arról – a szavalókon és a felkészítő tanárokon túl – Jordán Tamás gondoskodott: nagy színészmesterségbeli tudással és empátiával vezényelte le a rövid próbákat, mígnem összeállt a műsor. A felvételt az M1 2009. november 8-án sugározta. Itt megnézheted a 25 perces filmet:
A versmondást követően konferenciára került sor (Abda, 2009. szeptember 25-26-27.) A programot „követő” kötet zárja, abban kapott helyet a vers francia fordításának elemzése. Ezt egy következő alkalommal ismerhetik meg honlapunk látogatói.
