Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

„Az írónak választania kell idő és örökkévalóság, korszerű mondanivalók és örök emberi közt: a kompromisszum mindinkább lehetetlen. (...) büszke daccal fordítva hátat a kornak, alkotásokba menekülünk, melyeknek igazsága mélyebb, mint a Kor változó igazságai.” (idézi Babitsot Szegedy-Maszák Mihály)

A Question du Soir itt olvasható honlapunkon.

Babits Mihály Esti kérdése jó alkalmat kínált a francia szellem és a babitsi művészet találkozási pontjainak felvázolásához. Itt eltekintünk a francia verzió vizsgálatának teljes bemutatásától, az elemzés főbb szálait ismertetjük, majd a közvetítők munkája nyomán lehetségessé vált értelmezésekkel keressük a költemény, a babitsi líra helyét, érvényességét az európai szellemiségben.

A francia civilizáció alakulása, értékei jelentősen befolyásolták az európai fejlődést, e hatások alól Magyarország sem vonhatta ki magát. A történelmi, művészeti kapcsolódások régre datálódnak, a francia szabadságeszmék vonzották a magyar alkatot. Babits hatalmas kíváncsisággal és igénnyel fordult a nagy nyugati irodalmak felé. Franciaországhoz való viszonyulása mély, művészi s kritikus volt, tiszta szívből a szellemet hordozó költészet érdekelte, Baudelaire jelentette számára a géniuszt, több versét lefordította. És a franciák? Milyen a viszonyuk a magyar irodalomhoz? Az első világháborút követően fokozatosan nő azon magyar értelmiségiek, művészek száma, akik Franciaországba kerülvén a magyar irodalom szolgálatába álltak, kapcsolatépítő és közvetítő munkájukon keresztül mind több francia író, költő fordult a magyar irodalom felé, és lettek annak hűséges közvetítői. Tárgyunk szempontjából Eugène Guillevic és Jean Rousselot nevét említjük. Ők (is) állandó küzdelmet folytattak a magyar irodalom és kultúra francia elismertségéért, e szinte „reménytelen” misszióban kiemelt szerepet kap „az író felelőssége”. (A magyar és francia közvetítők sora hosszú, „legendás” munkájukat a forrásműben említjük.)

A magyar irodalomban sokféleképpen értékelték már a verset. A francia versfordítás elemzéséhez követtük a már elvégzett magyar elemzéseket és felhasználtuk Reuven Tsur tágra nyitó értelmezését. Az eredményekkel, a konklúziókkal utalunk a magyar elemzésekre, lehet, valami újat is sikerül felfedezni.

Azt vizsgáltuk, hogy Babits lírai beszédmódjának jellegzetességei miként vannak jelen, mi erősödik fel, mi kerül háttérbe. Nézzük tételesen:

  1. A verssorok száma: 49, a magyar 53-al szemben. Mi okozza a csökkenést? A francia vers alexandrinusban íródik – 12 szótag, a magyar a jambikus 10-11 szótagos szonettformát követi. A megnyúló sorok csökkentik az „összmennyiséget”, hömpölygő sűrítettség jelenik meg.
  2. Következésképp a szerkezeti szakaszok is változnak. a) Első szakasz: 1-8 sor; „midőn” – „le soir, quand” ... „sur terre” – idő, hely bejelölés, mint a meditáció keretei, dimenziói. A 9. sor – a magyarhoz képest előbb jön a főmondat: „alors, où” ’olyankor bárhol’) – tágítja a teret, időtényezőkkel bővíti, előbb érződik a mozgás, b) második szakasz: 9-30. sor. A váltás a 31. sorban áll be: „et devant lui” (’ott’). Az ’et’ viszi a folyamatot, a pozíciót, a helyet a ’devant lui’ pontosabban jelöli, mint az ’ott’, a ’doit’ ige kötelességre utal, a magyar megengedéssel szemben, c) harmadik szakasz: a 31-49. sor.
  3. A rímképlet is változik, ami biztosítja a vers szélesebb mozgását, az érzelmek, a gondolatok tágabb, nyitottabb hullámzását.
  4. Sor eleji nagybetűk. A fordítók követik a francia verstan szokásait, szabályait. (Miként például Verlaine a Chanson d’automne, Baudelaire a Correspondances költeményben, míg ezek magyar fordítása eltér a sor eleji betűhasználattól, kis betűt használ, illetve mondatszerkezetet alakít, lásd Szabó Lőrinc.)
  5. Sorvég – sorkezdés: gyakran ige, vagy igenév szerepel, ami mozgást jelez, biztosítva a folyamatos hullámzást, ami egyben lendületet is hoz. (nourrice-dajka – Étale-terít; lisse-sima – Fait-készítve,tartva; recouvre-beborít – Ne courbe pas-ne hajtsd le; lasse-kimerült – De se ressouvenir-újra visszaemlékezni;)
  6. Központozás. a) Kettős pont: a magyar a 12. sor végén alkalmaz, a váltásnál; a francia a váltásnál vesszőt tesz. A francia kettős pontot két helyen: a 34. és a 36. sor végén használ, miként a magyar is, sorban eltérve ugyan, de értelemszerűen igen: „mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:” – „Lâche, tu songeras devant le précipice:” és „mégis csak arra fogsz gondolni árván” – „Solitaire, toujours, tu songeras quand même:”, b) pontos vessző: a magyar is, a francia is hétszer használ, ötször ugyanott, a 3. szakasz előtt nincs. Fontos, hogy a vers vége felé, a francia 47. sorban, a kettős pont helyett pontos vessző áll. Ez már előkészített, mert a 34. sorban következik a magyarhoz képest a váltás, a 37. sortól kérdő mondatok sorjáznak. Így a franciában több mondatból áll a vers.
  7. A ’vagy’ előfordulása Reuven Tsur szerint tétova, bizonytalanságérzést kelt.   A magyarban hétszer, a franciában négyszer fordul elő az első szakaszban – a francia kevésbé sugároz bizonytalanságot.
  8. A személyes tényezők: ’szobád’, ’idegen város’, ’vízi város’ elhalványulnak, általánosabbá válnak.
    Ha a „bárhol járj...” szakaszhatárt jelent (miként a magyar elemzések jelzik), akkor a francia verzió nem három, hanem négy szakaszra tagolódik: a korábban jelzett 2. szakasz (9-30. sor) két részre oszlik: 1. 9+8=17. sor, 2. 17+8=25. sor, az itt előforduló „où que tu sois” alapján. Ráadásul az utolsó szakaszt a „devant lui (’ott’) mellett ismét egy ’bárhol járj...” (’où que tu sois’) erősíti. Ez tágítja a dimenziót az egyén számára, és felerősíti a felelősségét.

A francia fordítás visszaadja az emocionális élményt, megvan az erős érzelmi feszültség, mindez kognitív erővé lesz, és működésbe kezd. A sor eleji nagy kezdőbetűk is kicsit mindig megemelik a képeket, a hangzás is változik: élesebbre vált. Jelentős attitűd-eltolódás jön létre, az értelem is változik, az érzelmi-gondolati folyamat emelkedően folytatódik: nő a feszültség. Ez befolyásolja a nyelvi szerkezetek alakulását, és fordítva, változik a központozás, mígnem, a kellő előkészítés után, megjelennek a mondatok. A tisztán kérdő mondatok. Mindez olyan, mint egy „kognitív hajó” haladása: egyszer a költői feszültség, mint tartam, s ez a belső feszültség-tartam mozog, halad (és nem is hánykódik!) a külső erők hatásai közepette – így szeli az „esti kérdéshajó” a világ tengerét. Nem nyomja el a filozófia, a pszichológia sem a hajóst, sem az olvasót, a gondolat, a ritmus, a nyelvi szerkezetek, a mondatok segítségével, a „nehéz”, kifinomult értelmezés felé röpítik az olvasót, és teszik befogadóvá. Ennek köszönhetően („megoszló szerkezet”): a francia verzióban jobban előkerül Bergson metafizikai intuíciója.

A franciában is megvan a tapintás, a látás érzéki kölcsönhatása, finom főnevek, lágy jelzők: manteau noir et lisse, fin velours, l’éventail irisé, voile légèr, papillon, arc-en-ciel, amelyeket a nyelvi (predikatív) szerkezetek határozottabbá, inkább biztonságosabbá teszik. A kifinomult érzetek a nyelvi szerkezet bonyolultnak tetsző összjátékában nem szóródnak szét, ám érzék-mozgásban terelődik a finoman kordában tartott figyelem. Mindez érzékeny befogadói attitűdöt tételez és igényel. Például a francia ’vagabonde’ meghökkentőnek tűnhet, a magyar ’bús, barna szobából bámészan kitekintő’ leíráshoz képest.

Itt a „bámészan vigyázd” lesz „oeil vagabonde”, ami a teret tágítja, a bezártságot nyitja, a végtelenbe emelve. (Mert Bergson nyomán: a vers mint „valóságkereső beszéd az egyént megjárva, a világot járja be”.) A francia verselési technika kicsit más légkört teremt, nem idéz sejtelmes világot, nem tereli el a figyelmet a tartalomtól, sőt a „realitás” felé visz. A vers vége felé sorakozó kérdő mondatok az addig futó divergenciát összefogják, konvergenssé teszik: ez gondolatilag felizgat, de biztonságot ad – az embernek csak válaszolni, cselekedni kell. A vers végi rímszerkezet, a páros rímet immár három sorban követő bokorrím a folytatásba lendít.

A francia fordítás mozgásba hozza, s mozgásban ringatja a felzaklatott elmét. Például: „ez a sok szépség mind mire való?” – a franciában: „À quoi bon ces beautés, à quoi bon ce que j’aime?” – megjelenik az egyes szám első személy, ami nincs az eredetiben, ez így azt jelenti: mit akarok kezdeni vele... azzal, amit szeretek. A ’tu songeras quand même’ erős fontolgatást fejez ki, erősebb, mint a ’gyáván rágondolás’. Itt már nem csak a „miértek” jönnek egymás után, ez már a „ mit akarunk kezdeni vele?” a „mit csináljunk – te és én?” ontológiai tétele.  

Nemes Nagy Ágnes szerint az Esti kérdés „egyetlen gondolatért született, a ’miért élünk?’ kérdésért”. A francia verzió tágítja az értelmezés körét: átlibbent a cselekvő létbe, többértelműséget kínál. A francia változatban benne van a „bepillantás” élménye, benne a lehetséges felfedezés vágyával együtt.

Csodálatos vers, francia interpretációban több javaslattal – „eszméletvers”, mert benne van a bepillantás, a felfedezés áhítata, s „tudatvers”, a mozgásban levés élményével. Jelen van az életlendület, a haladás, az átlendülés az ontológiai síkra. A vers végén: „ ...vedd példának....”, a franciában kétszer szólít fel, szólít meg: „prends un exemple, prends le brin...” Így a francia verzió ellentmond azon véleményeknek, miszerint itt halálérzés van, s a vers a „létezés képtelenségét sugallja”. A francia vers a személyességre utaló szépséget szikárabbra veszi (általánosabbra hangol), újfajta szereptudatot közvetít.

A francia fordítás „kiigazítja” Babits félreértett személyiségrajzát, líráját, melynek megújításán a költő maga is dolgozott. Ehhez Bergson filozófiája adott számára fogódzót: „Bergsonban a szabadítót kell látnunk, aki oly álmokat hoz vissza, melyeket régen elveszettnek tekintettünk, oly tájakra vezet, melyek felé már nézni se mertünk” – vall maga a költő a filozófusról 1910-ben közreadott tanulmányában.

A francia fordítók munkájára is ki kell térnünk. A szakirodalomban folyamatosan vita tárgya: 1. Mi a fordítás? 2. Egy kultúra nyelvi produktuma fordítható-e teljességgel? S ha fordítható, mennyire? Guillevic és Rousselot kitűnő költők, a magyar kultúra jó ismerői, szoros összefüggés mutatható ki köztük és Babits között (poézis, világfelfogás, műveltség), a fordítók azonosulnak a költő személyiségével. Ugyanakkor nem tekintik „befejezett” tárgynak a verset.

A költő-fordítók alapanyagnak, műnek tekintették a verset mint forrásszöveget („texte-départ”), és továbbvitték a célszöveg („texte-arrivé”) felé. Ezen az úton, ebben a folyamatban, mely nélkülözhetetlen, nem teremtettek ellentétes hangulatot, hanem többértelművé tették a művet. Nemcsak „visszaadták”, hanem beleillesztették a francia nyelvi-kulturális hagyományba. Nem „formahű” fordítást hoztak létre (az megvalósíthatatlan), de befogadóként közvetítették a formát és a tartalmat, saját műveltségük nyomán, kultúrájuk „kánonjához” illesztették a művet – a célszöveg felé vezető úton újrateremtették azt. 

A két kultúra (a babitsi magyar és a fordítói francia) itt és így találkozik. Ügyeltek a jelentő és a jelentett szintjére, tudván-érezvén, hogy Babitsnál a jelentő világ fontos; a francia változat visszaadja az eredeti hangzást szavak ismétlésével, a rímképlet helyenkénti egyezésével, a zeneiséggel, a szavak hangulatához illeszkedő hangsorok választásával. Az azonosító utalások az egyetemes szellemiséghez tartoznak, a fordítók pontosan érzékelik, sőt az igazán nehéz bergsoni értelmezést – anyanyelven – már korábban elvégezték. 

Szegedy-Maszák úgy fogalmaz: „bajosan” lehet átmenteni egy-egy költemény értékeit, ám a fordítás „a leglehetetlenebb lehetőség”. A Question du soir magas szintű fordítás. A francia szövegre irányuló elemzés által közelebb kerülünk a babitsi szöveghez, s kiderül: a francia és a magyar lírának milyen sok fontos közös sora van. Babits energikus költő, megszólít, felszólít, késztet: az esti kérdések után, nyomán másnap a cselekvésnek jön el az ideje. Így ér össze Babits és a francia líra Európában, az egyetemesség érvényével. (1931-ben Babits (Kosztolányi és Bartók is) megkapta a francia Becsületrend kitüntetést.)

Babits minősítése, koroktól függetlenül, többféleképpen alakul, a francia fordítás értelmezése bizonyos véleményeket megerősíthet, másokat kevésbé. De besorolható-e egyértelműen egyetlen minősítő kategóriába? A francia kultúrkör értelmezési keretei között, a fordítás elemzése nyomán, létjogosultsága van a „realista” megközelítésnek. Ez az attitűd kísérhette a fordítók munkáját, a babitsi szövegre irányuló figyelmét: néhány finom jelzőt elhagytak, allegorikus képen változtattak, szikárabbak lettek a metaforák; keményedik az érzés. Mindenesetre a személyes élmények elhalványulnak, kevésbé nyomon követhetőek, kevésbé hangsúlyosak.

A „realista” megközelítés kapcsán gondoljunk csak arra, hogy Babits milyen nagyra értékelte Maupassant, Flaubert munkásságát és, hogy Baudelaire modernsége is folyamat: a múlt értékeinek megőrzése, s egyszersmind a francia beszédmód újjáalakítása. Éppen ezért, összefoglalóan, nagyon is találó az újklasszicista minősítés. Mert: „a lelkiismeretesség lényege a múlthoz való ragaszkodás és erkölcsi következetesség...” De a művészet, s így a művész folyton változik, újat hoz létre. „De ennek az újságnak a titka éppen az, hogy az egész múlt benn foglaltatik a jelenben. (...) Aki új lelket akar a világnak ajándékozni, annak előbb az összes eddigieket végig kell élni...” És ebben benne foglaltatik a „modernitás alakváltása”.

A francia vers érezteti a múlthoz való ragaszkodást mint erkölcsi kötelezettséget, és megjeleníti a vele való kapcsolat megújítását. S mivel magyar alkotást emel át egy az európai folytonosságban alakuló-fejlődő nemzet kultúrájába, ez azt is jelenti, hogy nemcsak megbecsüli, hanem felfokozza a nemzeti – magyar – értéket, immár az európai szellemben nem szétolvasztva, de erősítve, öntudatosítva mindkettőt. A babitsi versbeszéd ilyen megítélését adja Karátson Endre, a legújabb francia kiadású lexikonban.

Az Esti kérdés francia verziójával bővítjük az európai, s így a világirodalmat. Mert a világirodalom, Babits értelmezésében, „az euro-atlanti emberiség legnagyobb szellemi értékeit” jelenti, vagyis a közöset keresi a sokféleségben, nem feledve az egyedit, a nemzeti kultúrát. Az egységesülési folyamatban több tartós értékünk van, mint gondolnánk – tudjuk be ezt a javunkra. Babits Művész volt, s így tudott lenni egyetemessé. Ehhez a francia nyelvi közvetítők felelőssége nagyban hozzájárult, e tartás főleg „válságok” idején fontos, hogy „változások” állhassanak be, mivel ez megint aktuális, mint azt Dobossy László könyvének címe jelezte 1988-ban.

Nekünk, mai értelmezőknek, föl van adva a lecke: hogyan közvetítsük Babits művészetét, és hogyan alakítsuk Gyerekeink gondolkodását? Újabb esti kérdés. Mert: „Mindig lesz benne felfedezni való!”, mint a költemény francia recepciója is bizonyítja. Például az, hogy a külföldi közvetítők-értékelők elfogulatlanabbul közelítenek a műhöz, kizárnak számukra olyan zavaró tényezőket, amelyek az alkotó személye körül hazai környezetben kialakult, s munkásságára hatóan is stigmaként kíséri végig. Vagyis, ahogy Cocteau írja: „az ő szemük elől a szerző nem födi el a művet”.

Noha a Question du soir Babits nélkül nem jöhetett volna létre, a szöveget az olvasás életre keltheti: a nyelv cselekvővé válhat az olvasó által, miként Roland Barthes vélekedett erről mintegy negyven évvel ezelőtt.

Úgy véljük, hogy írásunk is a „közelítések...” egyike lehet, argumentumokat szolgáltatva segíthet az újraértelmezésben és újraértékelésben, melyet, miként Tverdota György állítja, Babits nemcsak megérdemel, „de rá is szorul”. Mert a francia fordítók észreveszik Babits energikusságát: a ’piciny füvet’ az ’obstiné’ jelzővel ’makaccsá’ teszik. Számukra egyértelmű, hogy Babits nemcsak kérdéseket tesz fel, hanem útbaigazítást is ad, ezt megérezve, lecsapnak: a ’pourquoi?’ után következetesen elhelyezett ’puisque’ (mert/hiszen, mivel/hogy) indítás mintegy magyarázza a kérdést, tereli a gondolkodást. Ezzel nemcsak további kérdéseket gerjeszt, de választásra, döntésre is késztet, felelőssé téve az olvasót. Azt az olvasót, aki birkózik a szöveggel. „A francia irodalom folyamatos értekezés az emberről.” – írja Giraudoux. Babits is ezt teszi, e költeményben is, ezeket az értékeket akkor lehet észrevenni, kimutatni, ha a magyar iskolában értekezőn közvetítik költészetét.

Utóhang...

„Minthogy az alkotás csak az olvasásban teljesülhet ki, minthogy a művész másokra kénytelen bízni a befejezését mindannak, amit ő elkezdett, s minthogy egyedül az olvasó tudatán keresztül érezheti magát lényegesnek a műve számára – minden irodalmi mű felhívás. (...) A könyv nem szolgálja a szabadságomat: igényli. (...) Az író tehát azért ír, hogy az olvasók szabadságához forduljon; arra kéri ezt a szabadságot, hogy tegye létezővé a művet.” (Jean-Paul Sartre: Mi az irodalom?)

Ezen írás eredeti változata: A franciák és Babits az Esti kérdés kapcsán. Esti kérdés 4. A tizenkét legszebb magyar vers
Alkotó szerkesztő: FŰZFA Balázs, Szombathely, Savaria University Press, 2009, 325-338.

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó