A burgonya olyan, akár a keringő, a bécsi waltzer: soha véget nem érően lehet táncolni/főzni, és soha nem ugyanaz, soha nem megunható. Könyveket lehetne írni a krumplireceptekről, és írtak is.

A petrezselymes újburgonya, a krumplipüré vagy a sült krumpli levethetetlenül hozzátartozik életünkhöz, s miért is akarnák levetni. A krumpli a bölcsőnk és a sírunk, élünk-halunk érte, hozzánk tartozik, mint az egykori tahiti bennszülöttekhez a fűszoknya, nem adnánk oda semmiért. Krumpli nélkül nem élet az élet, a krumpli társadalomszervező erő és politikafüggetlen, nincs olyan változata, amelyet valaki nem szeretne. Én valamennyit szeretem.

A pomme Anna, azaz az Anna-burgonya egy pirított krumplilepény, amely lényegében vajból és burgonyából áll. A bohém életet élő második francia császárság vége felé született meg ez a fogás, amikor III. Napóleon operetturalkodása alatt a színésznők és énekes dívák olyan magas sztárstátuszba emelkedtek, amilyet csak száz évvel később tudott reprodukálni Hollywood. Az Anna-burgonya a párizsi Café Anglais-ben készült először, Adolphe Dugléré séf, a nagy Careme tanítványának kezei alatt, nevét pedig a kor híres és hódító komédiása, Madame Judic iránti tisztet motiválta. Tévedés nincs, Dame Judic – kinek piciny topánkájából a lelkes dandyk versenyben itták a pezsgőt – tisztességes neve Anna Damiens volt. (la cuisine - a cikk ízelítő Marton Levente Konyhanyelv c. könyvből)

Hozzávalók és további érdekességek: http://lacuisine.blog.hu/2012/03/23/aniko_krumpli