Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

"A nagy dolgokat mindig kalandorok hajtják végre, nem pedig birodalmak uralkodói" - mondta a háromszázhúsz éve, 1689. január 18-án született Charles-Louis Montesquieu francia filozófus, jogász, történettudós, író, maga is egyfajta kalandor, aki leginkább a hatalmi ágak szétválasztásáról kialakított elmélete miatt ismert.

A Bordeaux közeli La Bréde várában született, az igencsak kékvérű Secondat család sarjaként. A családi elvárásoknak megfelelően jogi tanulmányokat folytatott, apja, majd nagybátyja halála után rászállt a La Bréde és a Montesquieu grófi cím, ezzel együtt pedig a bordeaux-i törvényszéki elnöki tisztség. Utóbbinak nem örült annyira, mivel szívesebben múlatta idejét szalonokban és kávéházakban, ahol bölcsességével és szellemességével vívott ki magának elismertséget. A legkomolyabb ügyekről is képes volt humorosan szólni, így idővel az udvarban is megkedvelték.

1728-ban a Párizsi Akadémia tagjává választották, majd európai utazásra indult, Törökország és Itália mellett Magyarországon is megfordult.

Bölcs óvatosság jellemezte első irodalmi sikerét, a Perzsa leveleket. A szatirikus hangvételű regényben korának francia társadalma elé tartott görbe tükröt, s két perzsa utazó szemével vizsgálta a fennálló viszonyokat. A mű, írójával együtt hamarosan egész Európa kedvence lett, még XV. Lajos, de ami még fontosabb, a királyi kedves Madame Pompadour tetszését is elnyerte.

A legfelsőbb kegy nyomán megszabadulhatott a törvényszéktől, eladta tisztségét. 1728-ban a Párizsi Akadémia tagjává választották, majd európai utazásra indult, Törökország és Itália mellett Magyarországon is megfordult, Angliában másfél évet töltött. Politikai esszéi mellett következő nagy sikerét az Elmélkedések a rómaiak nagyságának és hanyatlásának okairól című műve jelentette, e munkája később a történetfilozófia egyik alapköve lett.

A legnagyobb visszhangot a két évtizedig készülő, s 1748-ban befejezett A törvények szelleméről címet kapó könyvével váltotta ki. Az eredetileg névtelenül megjelent mű Franciaországban 1751-ben tiltólistára (indexre) került, más országokban azonban nagy sikere lett. Montesquieu a kormányzatot a fizikai-földrajzi, társadalmi környezet meghatározottságába helyezte, elmélete szerint a törvényeknek összhangban kell lenniük az adott nemzet sajátosságaival, a kormányzat természetével, fizikai, éghajlati körülményekkel, a lakosság számával, szokásaival, erkölcsével. Három kormányzati fajtát különböztet meg, a köztársaságot, a monarchikus berendezkedést, valamint az önkényuralmat. A szabadság érvényesülését a törvények uralmának biztosításában látta, mivel azonban a hatalom elfajulhat, ellensúlyozni kell egy másik hatalommal. Készen állt tehát a hatalommegosztás elmélete, ahol a három megkülönböztetett ág, a törvényhozói, végrehajtói, és bírói képezi a másik fékét és ellensúlyát.

A vihar végül elült körülötte. Idős korában Diderot felkérte, hogy írja meg a Nagy Enciklopédia erkölcs címszavát, amit azzal hárított el, hogy valamikor tudta, mi az erkölcs, de azóta oly sokat írt és beszélt róla, hogy már fogalma sincs, mi is az.

A francia szellemtörténet nagy alakja 1755. február 10-én, egy járványban megbetegedve halt meg Párizsban. A Saint-Sulpice templom Sainte-Genevieve kápolnájában temették el.

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó