Christian Dior, a divattervezés egyik legnagyobb legendája, a 20. századi francia haute couture „forradalmian konzervatív” megújítója, 1905. január 21-én született a normandiai Granville-ban, a St. Maloi-öböl partján egy műtrágyával és mosószerekkel foglalkozó manufaktúra-tulajdonos nagyiparos, Maurice Dior családjában, szülei második gyermekeként.
Négy testvére volt. Egy anekdota szerint kamaszkorában valaki azt mondta neki, hogy „Az asszonyok áldani fogják, maga pedig általuk fog boldogulni” (« les femmes vous seront bénéfiques, et c’est par elles que vous réussirez »).
Önálló tervezői időszakának csekély tíz éve alatt a Dior név világhírnévre tett szert a divatvilágban. Jellegzetességeként említik, hogy az haute couture-t (előkelő divat) közelítette a prêt-à-porter-hoz (konfekciógyártás).
Meglehetősen tékozló életet élt, ráadásul kettős életet, hiszen családjának semmit nem árult el a művészeti tevékenységéről. Tanulmányait 1926-ban meg is szakította, még a diplomaosztás előtt. 1928-ban apja egyik tehetős üzleti partnere és személyes barátja, Jacques Bonjean támogatásával kis galériát nyitott, ahol olyan modern művészek műveit állította ki, mint Picasso, Matisse vagy Dali. A műkereskedés boldog korszak volt számára, egészen addig, míg ki nem tört a nagy gazdasági világválság. Részben emiatt, részben betegsége (tuberkulózis) okán 1931-ben fel kellett számolnia a galériát. Ugyanakkor apja is csődbe ment, így el kellett adniuk a családi házat (mely ma múzeum). 
A gazdasági válság idején már lapoknak készített divatrajzokat, és a Figaro Illustré illusztrátora lett. Vázlataira hamarosan felfigyeltek: azok Nina Ricci, Rose Valois, Molyneux, Schiaparelli, Coco Chanel, Balenciaga és Claude Saint-Syr divatházába kerültek, majd 1938-ban a svájci Robert Piquet divatházához szerződött, mint tervező asszisztens. 1941-ben tért vissza a németek által megszállt fővárosba, és a nagyhírű Lucien Lelong-házhoz szerződött. 1946 decemberében megnyitotta saját divatházát Párizsban, az Avenue Montaigne 30. szám alatt, egy öt emeletes szürke épületben (félúton a Champs Élysées és a Place de l’Alma között; ez lett később a „Grande Boutique”).
Sikerének titka az lehetett, hogy mindig megérezte a nők vágyait. Az elegáns, és tehetős hölgyek a háború után megunták a merev, férfias vonalakat („férfias és romlott” stílus), mint például Coco Chanel kollekcióit. Dior tehát jókor váltott stílust, visszatérve a háború előtti idők ruháihoz, forradalmasítva ezzel a háború utáni idők női divatját. „Dior világa a tegnapban fogant, de már egy minden ízében új divat ellentmondásosságát jelzi."
Diort a divat világ bennfentesei valóságos művésznek tartották. Ő maga nem volt képzett szakember, csak egy tehetséges amatőr, aki folyamatosan tanult bele a szakmába. Egy sikeres kollekció után általában elvonult egy időre, majd álmai inspiráló hatására vázlatrajzok százait ontotta magából. Ő maga azonban nem volt gyakorlati ember. Közel 10 éves virágkora alatt kb. 100.000 ruhadarabot tervezett, mintegy 1600 km anyagból, 16.000 szabásmintát felhasználva.
Az ötvenes évekre már a sztárok szabászaként emlegették: többek között Marlene Dietrich és Ava Gardner viselték ruháit filmjeikben (miközben az isteni Brigitte Bardot-nak nem volt hajlandó esküvői ruhát tervezni egy filmhez). Később is olyan hírességek viselték ruháit, mint Edith Piaf, Myrna Loy, Evita Perón, Grace Kelly vagy Jackie Kennedy, sőt az angol királyi család tagjai, így Erzsébet és Margit hercegnők is az ő kreációit hordták. 1957-re divatháza a francia haute couture kivitel több mint felét adta.
Dior 1957. október 23-án halt meg az olaszországi Montecatini-ban, szívrohamban, ahol gyógyüdülésen tartózkodott.
