Fernand Joseph Désiré Contandin 1903. május 8-án született Marseille-ben. Ötéves korától szerepelt kis színházakban, kávéházakban, s korán eldöntötte, hogy komikusként csinál karriert. 12 évesen egy párizsi sanzonversenyen második helyezett lett, ígéretesen induló karrierjét azonban félbeszakította az első világháború.
A harcok elülte után üzletet nyitott, volt rakodómunkás és bankpénztáros – ezt az állását azért kellett feladnia, mert rápillantva minden ügyfél kacagásban tört ki. Idővel szerződtette egy kabaré, ekkor már a Fernandel művésznevet használta.
Átlagtól elütő fejformája, hosszú arca, komikus fintora, lapátfogai és széles mosolya főként nevettető szerepekre predesztinálták. 1928-ban Párizsba költözött, operettekben, revükben, pantomimkomikusként lépett fel, s hamarosan a franciák kedvence lett. 1930-tól forgatott is, összesen mintegy 150 filmben szerepelt, főként persze vígjátékokban, de olykor komoly oldalát is felvillanthatta. Első sikerét pedig Maupassant Le Rosier de Madame Husson művének adaptációjában aratta. A 30-as évek végére vált előbb hazája, majd egész Európa egyik legnagyobb nevettetőjévé.
Több mint száz filmben - elsősorban vígjátékokban - tűnt fel lófogaival, széles vigyorával, s a szélesebb néprétegek számára is közérthető humorával.
A paraszti humor hagyományaiból táplálkozó, s annak finomításával létrehozott komikusi stílusa mindvégig magában hordozta a közvetlenséget, a mindennapi egyszerűséget. Sikerének egyik titka, hogy mókás fizikai adottságait jó érzékkel használta ki, gyakran gúnyt űzve saját magából. Így vált minden esendősége ellenére szeretnivalóvá szerepeiben.
Fernandel élete végéig megőrizte a szülővidéke kisembereire jellemző provence-i egyszerűséget, furfangosságot és bensőséges közvetlenséget. Az 50-es, 60-as években több folytatásos darabban szerepelt, ezek közül leginkább a Don Camillo-sorozat forróvérű plébános főhőseként maradt emlékezetes. Kiváló jellemábrázoló is volt, bizonyíték erre a Táncrend vagy a Vörös kocsma című filmje. Az első számú közellenségben Gábor Zsazsa volt a partnere, Az ötlábú birkában pedig egyszerre hat szerepet játszott el, egy apát és öt fiát, emlékezetest alakított az Ali baba, A tehén és a fogolyban, illetve a gengszterek közé keveredett kisember humoros történetét elmesélő A nagyfőnökben is.
Fernandelt többször csábították Hollywoodba, de ezt mindig azzal ütötte el: ha nem francia beszédet hall maga körül, csak félembernek érzi magát. Ennek ellenére rábeszélték a 80 nap alatt a Föld körül és a Párizsi vakáció című alkotásokra. 1963-ban Jean Gabinnel közös produceri vállalkozásba kezdtek, de nem lett belőlük filmcézár. Élete utolsó évtizedében olyan sikereses alkotásokban szerepelt, mint Az ördög és a tízparancsolat, Az apa utazása, a Pénzt, vagy életet, utolsó filmje 1969-ben készült Boldogan, mint Odysseus címmel.
Számos kitüntetést kapott: többek között 1953-ban a Becsületrend lovagja, 1960-ban a művészetek lovagja lett, 1964-ben megkapta a francia komikusok legnagyobb kitüntetését, a Georges Courteline-díjat, 1970-ben pedig a francia mozi nagydíját.
1970-ben betegsége miatt kénytelen volt visszavonulni a nyilvános szerepléstől. Házassága élete végéig kitartott, három gyermeke közül Frank fia apja nyomdokaiba lépet, és színész lett. Fernandel 1971. február 26-án Párizsban halt meg.
