Százötven éve halt meg Jules Goncourt francia író
Százötven éve, 1870. június 20-án hunyt el Jules Goncourt francia író, testvérével, Edmond-nal együtt a Goncourt Akadémia kigondolója. Talán nincs még az irodalomnak két olyan elválaszthatatlan alkotója, mint a Goncourt-fivérek. Életük és munkásságuk teljesen összefonódott, mindent együtt csináltak abban a 40 évben, amely Jules-nek osztályrészül jutott.
Jules Huot de Goncourt 1830. december 17-én született Párizsban jómódú családban. A Lycée Condorcet-ban folytatta tanulmányait. Még kisgyerek volt, amikor meghalt az apja, és tizennyolc éves volt, amikor anyjuk halála után bátyjával, az 1822-ben született Edmond-nal teljesen magukra maradtak.
A szüleik elvesztése után örökölt vagyon lehetővé tette, hogy Edmond feladja gyötrelmes hivatalnoki állását, s csak a művészeteknek éljenek.
Eleinte a képzőművészettel kacérkodtak, bejárták egész Franciaországot, Svájcot és Algériát, s különböző vázlatokat készítettek. Hazatérve különös gondot fordítottak közös otthonuk kialakítására, értékes műkincseket halmoztak fel, házukat megnyitották a művészek és írók előtt. A feljegyzések szerint Jules – noha betegesebb, neurotikusabb volt, mint a testvére – nem vetette meg az élet örömeit, számtalan szeretője volt, valószínűleg szifiliszét is valamelyik alkalmi kapcsolatának „köszönhette”, ám egyikük sem nősült meg soha.
Képzőművészeti kísérleteik után érdeklődésük az irodalom felé fordult, de eleinte nem arattak sikert.
Ekkor újságírással próbálkoztak, de 1852-ben „a közerkölcsök megsértése” címén eljárást indítottak ellenük, mivel egyik cikkükben reneszánsz kori erotikus költeményekből idéztek. Tanulva a történtekből ezután társadalomkritikai írásokat publikáltak, és a legkülönbözőbb dokumentumok (levelek, brosúrák, szabásminták, vacsoramenük) alapján próbálták rekonstruálni a francia történelem egyes korszakainak életét.
1851-ben naplóírásba fogtak, ez lett életük leghatalmasabb vállalkozása. A nagy ívű naplót elsősorban Jules írta, majd halála után Edmond folytatta az események lejegyzését.
A mű egyszerre önéletrajz és a 19. századi Párizs társadalmi, irodalmi életének krónikája, van benne irodalmi pletyka, sikamlós anekdota, tömör arcképvázlat, valamint hosszadalmas leírások előkelő vacsorákról, előadásokról, szalonokról, de a nyomortanyákról, a periférián élők körülményeiről is.
Művészettörténészként legfontosabb alkotásuk A XVIII. század művészete című munkájuk. Minden új dologra, minden szépségre különös fogékonysággal reagáltak, például a japán képzőművészetet is ők fedezték fel a franciák számára.
Közös regényírói munkásságuk gyümölcse az a hat regény, amelyet az 1860-as években írtak közvetlen környezetük mindennapi valóságából véve a történeteket és a szereplőket.
Céljuk a valóság hű ábrázolása volt, annak minden szennyével, nehézségével, kegyetlenségével együtt. Hőseik sem kivételes képességű, nagy tetteket végrehajtó, ambiciózus emberek, inkább érzékeny lelkialkatú férfiak és nők, akik passzív elszenvedői sorsuknak. Regényíróként legnagyobb sikerüket a naturalizmus előfutárának tekinthető 1864-es Germinie Lacerteux című regényükkel aratták. A művet egyik szobalányuk története ihlette: a csúnyácska és látszólag feddhetetlen erkölcsű Rose ellopta a fivérek pénzét, amelyet aztán éjszakai orgiákra és férfiakra költött.
A Goncourt-fivérek neve azonban sokkal inkább irodalomszervezőként lett ismert. 1867-ben született meg fejükben egy gondolat: egy olyan irodalmi társaság létrehozása, amely minden évben kitüntet egy regényírót, és kicsit ellensúlyozza a hivatalos Akadémia hatalmát. A Goncourt Akadémia létrejöttét azonban Jules már nem élhette meg, 1870. június 20-án szélütésben meghalt.
Halála után Edmond hozzákezdett az akadémia megszervezéséhez, de a hivatalos megalakulást – 1896-ban bekövetkezett halála miatt – ő sem érhette meg.
Végrendeletében egész vagyonát egy alapítandó Goncourt Akadémia, valamint az általa adományozott irodalmi díj költségeire hagyta. A Goncourt Akadémia hivatalos létrejöttét hét évvel később, 1903. január 19-én Émile Combes jelentette be. Az első Goncourt-díjas író, John Antonine Nau volt, aki az Ellenséges erő (Force ennemie) című regényéért 1903. november 3-án vehette át a kitüntetést, amely azóta is a francia irodalom egyik legrangosabb elismerése.
Forrás: baon
