1621 nyarán, Champagne tartományban, Chateau-Thierry településen, egy jómódú hivatalnokcsaládban született La Fontaine, az állatmeséiről ismertté vált francia költő.

A Chateau-Thierry-ben felnőtt La Fontaine-t a szülei papi iskolába íratták, azonban a fiúnak nem tetszett az egyházi életforma, így jogi tanulmányokba kezdett, de hamar otthagyta iskoláit és szülővárosában élt apai örökségéből. Meg is nősült, de amikor Fouquet pénzügyminiszter pártfogásába vette és Párizsba ment, otthagyta feleségét, hivatalát. Ettől kezdve a legmagasabb körök asszonyainál élt haláláig.

Ő tette igazi költeménnyé a fabula műfaját (Mesék, 1692), melyet előtte nem tekintettek uralkodó műfajnak. Meséi nem tanulságos históriák, nemcsak állatmesék, hanem igazi költemények. A klasszicizmus szokását követve a nagy elődöktől vette át a témákat, ötvözte népi realizmussal, ötletességgel, állatismerettel. E tárgykörben írt irodalomelméleti munkája a Mesék és költészet című értekezése. Költői géniusza mutatkozott meg Psziché és Cupido szerelmei (1669) regényében, illetve verses elbeszélésében (Contes, 1665-85). Meséi a franciák kézikönyve és leginkább a felnőttekhez szól.

A fabulákban az emberi és társadalmi magatartásformák közötti különbséggel felhívta a figyelmet az állatok intelligenciájára is.

Az állatmesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat. Noha sokat merített a görög Aiszóposz állatmeséiből, fő műve, a 12 kötetben megjelent Mesék eredeti költészeti formát teremtett.

A Francia Akadémia tagjává is megválasztott La Fontaine 1692-ben olyan súlyos beteg lett, hogy élete utolsó néhány évében szinte már nem is alkotott. Az 1695. április 13-án 74 éves korában elhunyt közkedvelt költőt Párizs egyik belvárosi temetőjében helyezték örök nyugalomra.