Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Jules Verne, francia író, Nantes-ban született, 1828. február 8-án; földi pályafutását Amiens-ben fejezte be 1905. március 24-én.

Az utazási és tudományos-fantasztikus irodalom korszakalkotó alakja, aki főként az ifjúság körében volt ismert a maga korában, és azóta is világszerte. Hatalmas sikerei ellenére a „rangos” irodalom körébe és az „ igényes kritikusok” kegyeibe csak nehezen jutott be , sokáig az irodalomtörténetek is alig említették. Verne a romantikus írók harmadik, Baudelaire-rel és Flaubert-rel kezdődő generációjának tagja.

Jules Verne

Apja, Pierre Verne, a város tekintélyes ügyvédje volt, anyja arisztokrata családból származott, amelyben nemzedékről nemzedékre öröklődött a tengerész- és katonai hivatás. Vernének három lánytestvére volt és egy öccse, Paul, aki később maga is tengerésztiszt, akihez az író a legjobban kötődött. Gimnáziumi tanulmányait a szülővárosában végezte.

A romantikus korszellem, az utazási és kalandvágy hatására tizenegy éves korában hajósinasnak állva megszökött, hogy szerelmének kincseket hozzon a távoli világrészről, de apja utolérte és hazavitte. Ezek után csak képzeletben utazott, ami tulajdonképpen egész írói pályáját meghatározta. Érettségi után (1846) apja szándékának megfelelően jogi tanulmányokat folytatott, s 1851-ben szerzett diplomát. Ám az ifjú Verne belevette magát az irodalomba, a színházi világba, kiábrándult a forradalmi és világmegváltó eszmékből, s fokozatosan szenvedélyes érdeklődés ébredt benne a földrajz és a természettudományok iránt.

Paris Portrait

1852-től kb. tíz évre belemerült a színházi életbe: P. Séveste-nek, a Théatre-Lyrique igazgatójának titkáraként egymás után írta könnyed, sikeres bulvárdarabjait és operettjeit: Les pailles rompues, Colin-Marillard.

Szülei kiházasítási próbálkozásainak ellenszegülve 1857-ben feleségül vett egy két gyerekes özvegyet, s tőzsdeügynöki állást vásárolt felesége hozományából. Fő figyelme már ekkor az utazási és kalandregények, a tudományos-fantasztikus irodalom felé fordult, s pl.a Musée des familles című folyóiratban, a korabeli könyvszakma egyik sikeres kiadványban több novellát publikált 1863 és 1864 közt.

Verne életének további alakulását az alkotómunka határozta meg: otthagyva párizsi egzisztenciáját, szülővárosában telepedett le, házában valóságos írói üzemet rendezett be : könyvtárat, óriási dokumentációt, amely a korabeli tudomány és technika legújabb eredményeit gyűjtötte össze. A munka, a zene, az olvasás mellett a hajózás volt a szenvedélye: anyagi helyzete megengedte, hogy három yachtot is vegyen egymás után.

Livres de Jules Verne

A Verne család 1866-ban az észak-franciaországi Crotoy-ban, majd Amiensben telepedett le, ahol az író aktívan részt vett a közéletben: több cikluson át városi tanácsossá választották. Rengeteg családi problémája volt, fiát idegállapota miatt kezelni kellett, hajóját eladta, mert egészségének romlása miatt már nem utazott, elveszítette szüleit is. Egyre inkább eluralkodott rajta a pesszimizmus, amely művein is mindjobban érződött. Élete utolsó éveiben hályog gyötörte, de haláláig rendületlenül dolgozott. Fantasztikus regényeinek tömege a Voyages extraordinaires sorozatcímet viselik: összesen 63 regény. Továbbá 2 novellás kötete, amelyek darabjait a szerző a Hetzel-féle sorozaton kívül írta. Ennek az impozáns, szükségképpen egyetlen műhalmaznak jónéhány darabját, a legsikeresebbeket a világ minden táján ismerik a gyerekek és a felnőtt olvasók anyanyelvükön. ( Öt hét léghajón , Nyolcvan nap alatt a Föld körül, A rejtelmes sziget,  Két évi vakáció stb.)

Forrás: shvoong

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Állásajánlatok
Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó