Azon körülményeknek köszönhetõen, hogy a XI. századtól Tours helyett Saint-Denis lett a királyság vallási központja, a XII. századtól Párizs a Capet-házból származó uralkodók székhelye, valamint a Sorbonne megalapításával (1257) az ország tudományos-oktatási centruma, a francien tekintélye egyre nõtt, befolyása egyre érezhetõbbé vált a többi nyelvjárás rovására, és a XIII-XVI. század folyamán alapját képezte a mai francia nemzeti nyelv kialakulásának.
A francien fokozatos elõtérbe nyomulását az irodalom területén számos példa igazolja (Couronnement de Louis, Pélerinage de Charlemagne, Rutebeuf mûvei stb.). Íme néhány érdekesebb adat: Conon de Béthune, a keresztes háborúk bátor lovagja és a XII. századi lovagi költészet egyik ismert észak-franciaországi képviselõje (trouvère), aki Mout me semont Amors que je m'envoise 'Ámor vidámságra buzdít' címû versében arról panaszkodott már 1180-ban, hogy a királyi udvarban kigúnyolták, mert nem ismervén a francien dialektust, észak-franciaországi szülõföldjének (Artois) pikárd nyelvjárási szavait (canchon < chanson > 'ének, dal', franchois < français > 'francia') használta:
Men langage ont blasmé li Franchois Et mes canchons, oiant les Campenois Et le Contesse encor, dont plus me poise... Le Roïte n'a pas fait ke cortoise, Ki me reprist, ele et ses fius, li Rois. Encor ne soit me parole franchoise, Si le puet on bien entendre en franchois Les Français de l'Ile-de-France ont blâmé mon langage Et mes chansons, devant les Champenois Et la Comtesse aussi, ce qui me chagrine le plus. La Reine ne s'est pas montrée courtoise En me reprenant, elle et son fils, le Roi. Méme si je ne suis pas de langue française, On peut bien me comprendre en français.
A modern francia szöveget Jean Dufournet fordította. Magyarul pedig az idézet prózai fordításban így hangzik:
"Az Ile-de-France-i franciák kritizálták beszédemet valamint költeményeimet a champagne-iak és a grófné elõtt (Marie de Champagne-ról van szó, aki Conon de Béthune és Chrétien de Troyes támogatója volt), és ez szomorít leginkább el. A Királyné (Alix de Champagne) sem volt udvarias, amikor kijavított, õ és a fia, a Király. Noha nem a francia az anyanyelvem, azért még jól meg lehet érteni franciául."
Chrétien de Troyes Chevalier de la Charette címû regényének elején, Artur király udvarának bemutatásakor megtudjuk, hogy a királyt bárói mellett több olyan udvarhölgy is körülvette, akik franciául jól fejezték ki magukat (« ...mainte bele dame cortoise, bien parlant an lengue françoise... »). Egy XIII. századi mûbõl (Vie des Pères) pedig kiderül, hogy egy gazdag polgár lányának legértékesebb hozománya azon túl, hogy jól nevelt, szépen énekel - a francia nyelv és irodalom kiváló ismerete volt. Az írók büszkén htasználták ezt a nyelvjárást: « Mis langages est boens car en France fui nez. » (Mon langage est correct, car je suis né en < Île-de- > France.) 'Beszédem helyes, mert Franciaországban < Île-de-France-ban > születtem.' - írta Garnier (Guernes) de Pont-Sainte-Maxance, a minden valószínûség szerinti elsõ, francien dialektusban írt, Thomas Becket canterbury-i érsek életérõl szóló verses mû szerzõje 1173 körül, és szabadkoztak, ha más nyelvjárásban szólaltak meg:
Si m'escuse de mon langage; Rude, malostru et sauvage; Car nés ne suis pas de Paris...
(Je m'excuse de mon langage, Rude, grossier et sauvage, Car je ne suis pas né á Paris.)
Elnézést, hogy beszédem durva, faragatlan és vad, de nem Párizs szülöttje vagyok.
- állapította meg szinte szégyenkezve Jean de Meung (1250-1305), a Roman de la Rose második felének szerzõje, aki a Párizstól mindössze 134 km-re fekvõ, Orléans mellett található Meun városában született, ahol tehát már nem a "norma" szerint beszéltek. De még mintegy másfél évszázaddal késõbb François Villon is kiemelte a Párizs környéki nyelvjárás helyességét Ballade des femmes de Paris címû költeményében: « Il n'est bon bec que de Paris. » 'Legjobb csõr a párizsi!' Ford. Mészöly Dezsõ. Jean Marot pedig a XVI. század elején Cahors-ból Párizsba vitte az alig tíz éves fiát, hogy Clément ott elfelejtse anyanyelvét - azaz tájszólását -, és megtanulja a udvarnál oly nagyra becsült "apanyelvét", a franciát (langue françoise és grands courts estimée). (Forrás: Bárdosi-Karakai: A francia nyelv lexikona)
