A francia nyelv latin eredetû, amelyet valószínûleg elsõsorban germán frankok nyelve befolyásolt.

A nyelv kb. 35 000 szóból álló alapszókincse mintegy 13%-a jövevényszó. 1054 szó az angolból, 707 az olaszból, 550 az ónémetbõl, 481 a gallok nyelvébõl, 215 az arabból, 164 a németbõl, 160 az ókelta nyelvbõl, 159 a spanyolból, 153 a hollandból, 112 a perzsa, illetve szanszkrit nyelvbõl, 101 szó indián nyelvekbõl származik, 89 szó valamilyen ázsiai, 56 szó valamilyen afrikai eredetû, 55 szláv szót tartalmaz a francia, illetve 144 egyéb helyrõl származó lexémát.

A kora középkorban a francia területeken eredetileg számos nyelvet és dialektust használtak (köztük langue d'Oïl nyelvjárásokat, mint a picard, a vallon stb.), okszitán dialektusokat (gaszkoni, provanszál stb.), a bretont, a baszkot, a katalánt stb., de az idõk során Ile-de-France (a Párizs-környéki területek) nyelve, a francien kiszorította a többit, és a hivatalos francia nyelv alapjává vált.

A francia nyelv elsõ írásos emléke a Strassburgi eskü 842-bõl, amely ófranciául íródott, amely még a latinra jobban hasonlított, mint a mai franciára. Elsõ, a nyelv létezésére utaló említés a 813-as tours-i zsinaton hangzik el. Nem árt szólni továbbá az elsõ francia nyelvû irodalmi alkotásról, Szent Eulália szekvenciájáról, amely 880 körül keletkezett, bár ez a szöveg inkább a picard(iai) nyelvhez sorolandó, mint a franciához. A francia nyelv az 1539-es Villers-Cotterêts-i rendelet alapján lett Franciaországban a közigazgatás nyelve.

A francia nyelvvel foglalkozók öt korszakot különítenek el:

• Korai idõszak (a még latinhoz jobban hasonlító roman nyelv)
• Óidõszak (ancien français, X–XIII. század)
• Középsõ idõszak (moyen français, XIV–XVI. század)
• Klasszikus francia (français classique, XVI–XVIII. század)
• Modern francia (français moderne, XVIII. századtól)

(Folytatjuk)