f1. Általános értelemben dialektusokon egy nyelvnek azokat a területi jellegû nyelvváltozatait értjük, melyek mindmáig többé-kevésbé érintetlenek maradtak a nemzeti nyelvet létrehozó, viszonylag teljes nyelvi egységesülést eredményezõ folyamattól.
a) A nemzeti nyelv kialakulásának hosszú folyamatára jellemzõ, hogy szorosan összefügg a nemzet, a nemzetté válás fogalmával; megfelelõ kulturális és nyelvi intézményi háttérre van szüksége (akadémia, fejlett irodalmi és nyelvmûvelõ élet stb.), amely hozzájárul a mindig összetett nyelvi, történelmi, gazdasági, kulturális okokból kiválasztódott és eredetileg nyelvjárásként létezõ nyelv - például a francia esetében a francien dialektus - normalizálásához, kodifikálásához és régiók feletti modellként a nyelvközösség tagjainak széles körû konszenzusán alapuló általános elterjesztéséhez.
b) Az egységesnek minõsülõ köz- és irodalmi nyelvvel szemben a nyelvjárások, nyelvjárástípusok területi tagoltságot mutatnak. Nem a nemzeti nyelv eltorzult, hibás változatai - mint azt sokan hiszik -, hanem az eredeti, õsi nyelvállapot örökségei. Jellemzõ rájuk, hogy adott földrajzi régióban ma már a tájnyelvet beszélõk életkortól és nemtõl függõen változó mértékben - többnyire a köznyelv mellett másodlagosan használják elsõsorban a családon belüli beszédtevékenységben. A nyelvjárásokat önmagukban önálló nyelvi rendszereknek lehet tekinteni, amelyek a köznyelvhez viszonyítva elsõsorban hangtani, alaktani, szókészletbeli és kisebb mértékben mondattani sajátosságokban különböznek.
c) A nyelvjárások kiterjedésük szempontjából tovább oszthatók egy-egy kisebb falura jellemzõ ún. helyi nyelvjárásokra, amelyeket franciául parler-nak vagy patoisnak hívnak. Itt jegyezzük meg, hogy a köznyelvben a kissé rosszalló parler patois kifejezés általában minden, a párizsi nyelvhasználattól eltérõ nyelvhasználatot takar.A patois szó eredete meglehetõsen homályos. Minden valószínûség szerint a patte 'láb, mancs', patoyer 'kézzel-lábbal beszélni, gesztikulálni' jelentésû szavakkal van összefüggésben. Ez utóbbi ige késõbb a 'rusztikus, durva viselkedésmód, beszédmód' értelemben lett használatos, mielõtt a mai 'helyi nyelvjárás', illetve 'a normától eltérõ nyelvhasználat' jelentése kialakult volna.
d) A fenti gondolatmenet logikája szerint e felsoroláshoz tartoznak még az etnikai, tehát nem francia regionális nyelvek is (pl. baszk, breton, elzászi, flamand, katalán, olasz), amelyeket külön szócikkekben tárgyalunk.
e) A nyelvjárások vizsgálatában manapság nélkülözhetetlen a nyelvszociológiai szempontok érvényesítése: az életkoron kívül számításba kell venni a nyelvjárást beszélõk életkörülményeit, foglalkozását, mûveltségi szintjét, nemek szerinti megoszlását stb. A nyelvészek kis túlzással azt szokták mondani, hogy csak elméletileg létezik egy idealizált, az iskolában oktatott francia köznyelv ('français commun', 'langue nationale'), melyet azonban ebben a formájában valójában alig használnak. Ezzel szemben állnak ennek a köznyelvnek a mindennapi beszédszituációkban megfigyelhetõ, fõleg földrajzilag és számos, nyelven kívüli tényezõ által (életkor, nem, iskolázottság, szociális helyzet stb.) is meghatározott variánsai (français régionaux). A földrajzi tényezõ elsõbbsége azt jelenti, hogy a Párizs környéki nyelvi szokást véve alapul, a beszélõ kiejtésérõl, szóhasználatáról azonnal megállapítható lesz, hogy például marseille-i vagy strasbourgi illetõségû-e. Az említett, nyelven kívüli tényezõk adott esetben még tovább erõsíthetik ezt az eltérést a normától.
Párizs és környéke a X. század óta köztudottan döntõ befolyással volt és van a francia nyelv alakulására. A Franciaország különbözõ vidékeirõl és a világ minden részébõl ide gyûlõ franciául beszélõk nyelvi laboratóriuma ez, ahol a különbözõ nyelvi szokások együtt élnek és kölcsönösen hatnak egymásra. Ha egész pontosak akarunk lenni, a francia köznyelv leghûbb reprezentánsa se nem a szülõföldjérõl soha ki nem mozduló vidéki beszélõ, se nem a született párizsi, hanem sokkal inkább az a „keverék" beszélõ, akit paradox módon „vidéki származású párizsinak” lehetne nevezni. Õbenne tovább élhetnek a tájnyelv bizonyos jellemzõi és - ezzel párhuzamosan, már asszimiláltan - a párizsi nyelvszokások is. Az általa beszélt „átlag francia" nyelvet már nehéz lenne földrajzilag azonosítani. A tömegkommunikáció pedig pontosan ezt az „átlag franciát" használja és terjeszti. A fent vázolt, nyelvészetileg és szociológiailag is rendkívül összetett kérdéskört, amelyben a különbözõ szintek (français commun - français régional - dialecte parler, patois) közötti határok igencsak elmosódtak és könnyen átjárhatók, a következõképpen lehetne sematikusan ábrázolni:Azokra, akik ma még ismerik és használják nyelvjárásukat, többnyire tehát a kétnyelvûség (diglosszia) jellemzõ. Mindig a beszédhelyzettõl függ, hogy éppen a helyi nyelvjárást vagy a köznyelvet használják-e.A nyelvjárási jelenségek egymástól való elhatárolása, a nyelvjárási régiók azonosítása nem mindig könnyû feladat a szakemberek, a dialektológusok számára sem. Vannak olyan nyelvjárási jelenségek, amelyek széles átmeneti sávval olvadnak bele a másik típusba, mint a szivárvány színei egymásba. Mások élesen elhatárolódnak egymástól. A nyelvjárási jelenségek elterjedésének határvonalát izoglosszának vagy jelenséghatárnak ('un isoglosse') nevezzük. Az izoglosszák nélkülözhetetlen eszközei a nyelvatlaszok szerkesztésének.g) Nyelvjárástannak vagy dialektológiának nevezzük tehát a fentiek alapján azt a tudományágat, melynek célja egyrészt a nyelvjárások történetének, a nyelvtörténet területi vonatkozásainak elemzése, másrészt pedig a nyelvjárások szinkronrendszerének vizsgálata (az egyes nyelvjárások leírása, a nyelvjárások összefüggéseinek feltárása, és általában mindazok az elméleti és gyakorlati tevékenységek, amelyek a nyelvjárásgyûjtéssel és feldolgozással, a munkaeszközök készítésével kapcsolatosak).
{mospagebreak}2. A francia nyelvjárások kialakulásaa) Minden nyelv életében mûködnek elkülönítõ és egységesítõ erõk, amelyek nyelvjárásokat hoznak létre, illetve a kiegyenlítõdés irányában hatnak.A francia nyelv történetében - különösen az V-XII. század folyamán - erõsebben hatottak az elkülönítõ erõk, ezért a középkori Franciaországra a nyelvjárások sokszínûsége volt a jellemzõ.b) A nyelvjárások kialakulásában szerepet játszott Gallia területének szakaszos, idõben elhúzódó romanizálása; az idegen népekkel, elsõsorban a keletrõl érkezõ barbár - germán - törzsekkel való érintkezés; a kezdetleges mûveltség; a hûbéri széttagoltság, a hercegi udvarok kialakulása, ez utóbbiak fontos szerepe a politikai és kulturális életben; a háborúk, járványok, természeti akadályok (hegységek, kiterjedt erdõségek, mocsarak) és az ezekbõl adódó érintkezési nehézségek.XII. Lajos 1510 júniusában kiadott rendelete is igen jelentõs lépés volt a dialektusok védelmében:« Ordonnons que doresnavant tous les proces criminels et lesdites enquestes, en guelgue maniere gue ce soit, seront faites en vulgaire et langage du pais (...) autrement ne seront d'aucun effet ni valeur. »'Elrendeljük, hogy ezentúl minden büntetõ eljárás és vizsgálat, bármilyen formában is történjen, a vidék népének nyelvén íródjon (...), mivel egyébként semmilyen hatásuk és érvényük nem lesz.'c) A fenti okok hatására alakult ki az a nyelvileg igen sokszínû Franciaország, amelyben a latin eredetû nyelvek (katalán, korzikai olasz) és nyelvjárások (oïl, oc, frankoprovanszál) mellett - fõleg az ország határvidékeire szorulva - germán (elzászi, flamand), kelta (breton) nyelvek, sõt a baszk is megtalálhatók. Nem kevesebb, mint kilenc nyelv vagy nyelvjárástípus élt és él még ma is tehát - természetesen jelentõsen háttérbe szorulva az egységes nemzeti nyelv mögött - Franciaország területén. Nincs még egy olyan ország Európában, amely nyelvileg ilyen változatos képet mutatna. Az alábbi összefoglaló táblázatban a nyelvjárások nevét a francia terminológiával adjuk meg, mert azok sokszor lefordíthatatlanok. d) A két fõ nyelvterület és nyelvjárástípus, az oïl és az oc eredete a latin HOC ILLE kifejezésre vezethetõ vissza. A két terület különbözõ hangfejlõdési törvényei következtében a latin alakból az északi nyelvjárásokban (H)O(C)IL(LE) - oïl (= oui 'igen') alak, míg délen (H)OC (ILLE) - oc (= oui 'igen') lett. Az alábbi összefoglaló táblázat jól érzékelteti, milyen változásokon mentek keresztül például a latin hangsúlyos magánhangzók és a két magánhangzó közötti mássalhangzók a déli (oc) és az északi (oïl) nyelvjárásokban. Ez utóbbiak egyikébõl (francien) alakult ki egyébként az egységes nemzeti nyelv is (lásd még lejjebb).e) A francia dialektusok többségének elnevezése Franciaország tartományainak történelmi nevével van összefüggésben: la Normandie - le normand, la Picardie - le picard, la Champagne - le champenois, la Lorraine - le lorrain, la Bourgogne - le bourguignon, le Poitou - le poitevin, la Touraine - le tourangeau, l'Anjou - l'angevin stb.Ez alól két kivételt éredemes megemlíteni. A wallon terminus minden valószínûség szerint az ófelnémet walha, walah 'idegen, nem germán (például kelta vagy latin) nyelvû emberek' jelentésû szóból származik, amely a Volcae nevû és a germán törzsek közvetlen szomszédságában élõ kelta nép nevére vezethetõ vissza. Ugyanez az ófelnémet szó található meg egyébként más népek nevében is. Pl.: Valaque 'oláh', Gaulois 'gall', Gallois (welsh) 'velszi'.A franco provençal (francoprovençal) szakszót pedig Gaziado Isaia Ascoli olasz nyelvész vezette be 1870 körül annak a földrajzi-nyelvi komplexumnak az azonosítására, melynek nyelvi jellemzõit elsõként õ írta le. {mospagebreak}
3. A nyelvjárások jelentõségének csökkenése, a francia nemzeti nyelv kialakulása
a) Conon de Béthune, a keresztes háborúk bátor lovagja és a XII. századi lovagi költészet egyik ismert észak-franciaországi mûvelõje (trouvère), Mout me semont Amors que je m’envoise 'Ámor vidámságra buzdít' címû versében már 1180-ban arról panaszkodott, hogy a királyi udvarban kigúnyolták, mert nem ismervén a francien dialektust, észak-franciaországi szülõföldjének (Artois) pikárd nyelvjárási szavait (canchon < chanson > 'ének, dal', franchois < français > 'francia') használta: Men langage ont blasmé li Franchois Et mes canchons, oiant les Campenois,Et le Contesse encor, dont plus me poise... Le Roihe n'a pas fait ke cortoise,Ki me reprist, ele et ses fius, li Rois. Encor ne soit me parole franchoise,Si le puet on bien entendre en franchois.Les Français de l7 le-de-France ont blámé mon langage. Et mes chansons, devant les ChampenoisEt la Comtesse aussi, ce gui me chagrine le plus. La Reine ne s’est pas montrée courtoiseEn me reprenant, elle et son fils, le Roi. Méme si je ne suis pas de langue française, On peut bien me comprendre en français. (A modern francia szöveget Jean Dufournet fordításában adtuk meg.) Magyarul pedig az idézet prózai fordításban így hangzik: „Az Ile-de-France-i franciák kritizálták beszédemet valamint költeményeimet a champagne-iak és a grófné elõtt (Marie de Champagne-ról van szó, aki Conon de Béthune és Chrétien de Troyes támogatója volt), és ez szomorít el leginkább. A Királyné (Alix de Champagne) sem volt udvarias, amikor kijavított, õ és a fia, a Király. Noha nem a francia az anyanyelvem, azért még jól meg lehet érteni franciául.”Ugyanakkor viszont Garnier (Guernes) de Pont-Sainte-Maxence, a minden valószínûség szerinti elsõ francien dialektusban írt, Thomas Becket canterbury-i érsek életérõl szóló verses mû szerzõje 1173 körül éppen arra büszke, hogy õ a helyes nyelvet beszéli: « Mis langages est boens car en France fui nez » (Mon langage est correct, car je suis né en < Ile-de-> France - 'Beszédem helyes, mert Franciaországban < Ile-de-France-ban > születtem.'). Ezzel kezdõdött el az a folyamat, melynek során az irodalmi mûvek születésében addig domináns szerepet játszó normandiai (Vie de saint Alexis, Chanson de Roland) vagy pikárdiai-vallon (Sermon sur Jonas, Séquence de sainte Eulalie) dialektus rovására a Párizs környéki francien nyelvjárás lassan a többi fölé emelkedett, és kialakult belõle a francia nemzeti nyelv.
b) A francien-bõl kifejlõdõ egységes francia nemzeti nyelv kialakulásában emlékeztetõül az alábbi néhány fõbb tényezõ játszott fontos szerepet:- Párizs földrajzi, gazdasági és katonai szempontból is kiemelt szerephez jutott. A XI. századtól Tours helyett a Párizs melletti Saint-Denis lett a királyság vallási központja.- A XII. századtól Párizs lett a Capet-házból származó uralkodók székhelye. A francia királyok ettõl kezdve Saint-Denis-ben temetkeztek.A Sorbonne megalapításával (1257) Párizs az ország tudományos-oktatási centrumává is vált.1539-ben I. FERENC rendelete kötelezõvé tette a francia (francien) nyelv használatát a közigazgatásban. - A Pléiade költõi által 1549-ben publikált Défense et illustration de la langue française pedig az irodalmi nyelv modelljeként is ajánlotta a Párizs környéki nyelvjárást.- 1550-ben Loms Meighet kiadta a francia nyelv elsõ franciául megírt nyelvtanát Le tretté de la grammaire françoeze címmel.
- 1635-ben Richelieu bíboros megalapította a Francia Akadémiát (Académie française), mely 1694-ben kiadta a királyi udvar nyelvhasználatát tükrözö normatív szótárát (Dictionnaire de l'Académie). Ugyanezt a nyelvhasználatot állítja be egyébként követendõ modellként a kor másik jelentõs nyelvészeti munkája, Vaugelas Remarques sur la langue française címû könyve. c) Az elõzõ pontban vázolt tényezõk hatására a XVII. század közepére gyakorlatilag ugyan kialakult és megszilárdult az egységes francia nyelv, amely egyébként nyelvtani rendszerét tekintve már csak igen kis mértékben változott a következõ háromszáz évben, használata azonban még közel sem vált általánossá az ország minden részében, különösen nem Dél-Franciaországban. Érdemes feleleveníteni e vonatkozásban Racine 1661-ben La Fontaine-hez írt levelének egy részletét, melyben Uzès városába tett utazásának nyelvi vonatkozásairól is beszámol:« J'avais commencé dés Lyon d ne plus guère entendre le langage du pays, et á n’être plus intelligible moi-mème. Ce malheur s’accrut d Valence, et Dieu voulut gu’ayant demandé á une servante un pot de chambre, elle mit un réchaud sous mon lit. Vous pouvez imaginer les suites de cette maudite aventure, et ce qui peut arriver d un homme endormi qui se sert d’un réchaud dans ses nécessités de nuit.
'Lyontól kezdve egyre kevésbé éttettem a táj nyelvét, és engem sem értettek az emberek. Ez a kellemetlenség tovább fokozódott Valence-ban, ahol a sors úgy hozta, hogy amikor egy éjjeli edényt kértem a szolgálólánytól, az melegítõt tett az ágyam alá. Elképzelheti ennek az átkozott históriának a következményeit és azt, hogy mi történik egy félálomban lévõ emberrel, aki melegítõt használ éjjeli szükségének elvégzésére.'d) A XVIII. században a francia egyre inkább elterjedt a városokban, de vidéken az emberek túlnyomó többsége továbbra is a saját nyelvjárását beszélte. Ez a helyzet jelentõsen megnehezítette a forradalmi eszmék terjesztését is. Ezért a Konvent tagjai mindent elkövettek annak érdekében, hogy a régi, feudális rendszer tagoltságát és az emberek közötti egyenlõtlenséget jelképezõ tájnyelvek helyébe az „egy és oszthatatlan köztársaságban" mindenütt a francia nyelv lépjen. Grégoire apát, Blois városának a forradalmi alkotmányt elfogadó püspöke 1790 és 1794 között kérdõívek szétküldésén alapuló igen alapos vizsgálatot végzett a helyi nyelvekrõl. Vizsgálatainak eredményét 1794-ben terjesztette a Konvent elé Rapport sur la nécessité et les moyens d'anéantir les patois et d’universaliser l’usage de la langue française címmel. Ebbõl kiderült, hogy az akkor mintegy 25 milliós francia népességbõl legalább 6 millió, fõleg vidéken élõ „polgár” egyáltalán nem beszélt franciául. A jelentés végkövetkeztetése így az volt, hogy az egy és oszthatatlan köztársaságban a szabadság nyelvének kizárólagos és egységes használata szükséges. Ennek eléréséhez többek között a lehetõ legkomolyabban felvetette, hogy a házasodni szándékozó fiataloknak az esküvõjük elõtt be kellene bizonyítaniuk, hogy képesek franciául - tehát a nemzeti nyelven olvasni, írni és beszélni. Grégoire apát elõzetes információi alapján a Konvent alkotmányozó gyûlése egyébként már 1791 szeptemberében elfogadta Autun volt püspökének azon beterjesztését (Rapport sur l'instruction publique fait au nom du Comité de Constitution les 10, 11 et 19 septembre 1791. Paris, 1791.), mely szerint az ország minden községében létre kell hozni egy általános iskolát, melyben az oktatás nyelvének franciának kell lennie.« Les écoles primaires vont mettre fin à cette étrange inégalité : la langue de la Constitution et des lois y sera enseignée á tous et cette foule de dialectes corrompus, dernier reste de la féodalité, sera contrainte de disparaetre : la force des choses le commande. » 'Az általános iskolák véget fognak vetni e különös egyenlõtlenségnek: az Alkotmány és a törvények nyelvét fogják azokban mindenkinek tanítani, a feudalizmus utolsó maradványait képezõ romlott dialektusok tömege pedig eltûnésre ítéltetik: így kívánja ezt a dolgok kényszerítõ ereje.'Akkoriban azonban nem volt könnyû minden községbe egy franciául tudó és azt még oktatni is képes tanítót állítani. Ekkor kezdték meg a tanítóképzõk 'écoles normales' felállításának megszervezését. A középiskolai tanárok képzésére pedig 1794-ben létrehozták a francia oktatási rendszer máig is egyik legkiválóbb intézményét, az École Normale Supérieure de la rue d’Ulm tanárképzõt. Az egyetemi oktatás azonban továbbra is hû maradt a latinhoz. A bölcsészettudományi karokon például egészen 1905-ig a francia nyelvû szakdolgozat megírásán kívül egy latin nyelvû dolgozat elkészítése is kötelezõ volt.
e) A fenti intézkedések hatására a forradalmat követõ idõszakban, majd Napóleon alatt is folyamatosan nõtt a franciául tudók száma. Eleinte csak a kétnyelvûség emelkedett, majd késõbb a nyelvjárások kezdtek egyre inkább a háttérbe - azaz a mindennapi élet egyes területeire - szorulni. Hozzájárult ehhez a folyamathoz a városok, az ipar, a közlekedés és az információcsere rohamos fejlõdése is. A dialektusok visszaszorulásában igen fontos szerepet játszott a Jules Ferry által 1880 és 1886 között bevezetett ingyenes, kötelezõ világi iskolarendszer megjelenése, amelynek középpontjában természetesen a francia nyelv oktatása állt.Az iskolában a gyerekek az órákon és még a szünetben is csak franciául beszélhettek. Aki tájnyelvén szólalt meg, megalázó büntetésben részesült. Ezt nevezték plaque-nak vagy symbole-nak. Lényege az volt, hogy annak a diáknak, aki tájszólásban szólalt meg, a tanító egy kisebb tárgyat adott (pl. kavicsot, botot stb.), amitõl csak úgy szabadulhatott meg, ha egyik társa is elszólta magát. Ekkor a tárgy ahhoz került át. A tanítási nap végén annak a diáknak, akinél a tárgy éppen volt, általában valamilyen takarítási feladatot kellett elvégeznie.A végsõ, mondhatni talán döntõ csapást azonban az elsõ világháború mérte a nyelvjárásokra. Az újoncokat a háború elején területi alapon szervezett ezredekbe sorozták be, így azok maguk között nyelvjárásukat használták. Az elsõ idõszak szörnyû veszteségei után azonban a vezérkar újraszervezte a hadsereget, és ennek során az egységekben Franciaország különbözõ területeirõl származó katonák kerültek egymás mellé, akik csak az iskolában elsajátított francia nyelven tudtak egymással kommunikálni. Néhány évi katonáskodás után hazatérve már otthon is franciául beszéltek inkább, így a gyerekeknek egyre kevesebb alkalmuk volt a dialektus használatára.
f) A XX. század folyamán az írott, majd késõbb az elektronikus sajtó (rádió, televízió) terjedése további döntõ egységesítõ tényezõként jelentkezett. Mára Franciaország lakossága az írott nyelvet illetõen teljesen, a szóbeliséget tekintve pedig nagyrészt homogén.Egyes földrajzi régiókban - életkortól és nemtõl függõen változó mértékben - a regionális- és tájnyelvek többnyire a köznyelv mellett másodlagosan, sokszor már csak a megértés szintjén, elsõsorban a családon belüli beszédtevékenységben fordulhatnak még elõ. Semmi esetre sem szabad lebecsülni azokat a tudatos vagy tudat alatt mûködõ lokálpatriota érzéseket, melyekkel mindenki kötõdik többé-kevésbé szülõföldjéhez, annak kultúrájához és nyelvéhez. Jórészt ezzel is magyarázható, hogy az egységesülési folyamattal, a köznyelv általánossá válásával párhuzamosan 1945 után különféle mozgalmak indultak a regionális nyelvek, dialektusok felélesztésére, ápolására. Ezek nyomán alakult meg például 1945-ben a toulouse-i székhelyû okcitán tanulmányok intézete (Institut d’estudis occitans), a strasbourgi egyetemen az elzászi dialektológiai központ (Centre de dialectologie alsacienne), a breton tanszék Rennesben és Brestben vagy például a baszk tanszék Bordeaux-ban és Pau-ban. {mospagebreak}
4. A dialektusok nyelvi hatásai mind a mai napig kimutathatóak a beszélt nyelvben
E hatások elsõsorban a szókészletben és a kiejtésében jelentkeznek, a nyelvtant gyakorlatilag érintetlenül hagyják.Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy a tájnyelvi jellemzõk befolyása a nyelv mely területein és mily módon jelentkezett és jelentkezhet. {mospagebreak}5. Regionális hatások és variánsok a szókészletben
a) Köztudomású, hogy a tájnyelvi hatások leginkább a szókészletben nyilvánulnak meg. PIERRE GUIRAUD elkészítette az Oscar Bloch - Walther von Wartburg által szerkesztett Dictionnaire étymologique de la langue française egykötetes etimológiai kéziszótár anyagának statisztikai vizsgálatát, mely szerint a XII. század óta 1 171 dialektális-regionális eredetû szó került be a francia köznyelvbe.A dialektusokat is rendkívül alaposan feldolgozó Französisches Etymologisches Wörterbuch pedig 2 835 dialektális eredetû lexikális egységet tartalmaz. Mindkét feldolgozásból az alábbi tendenciák rajzolódnak ki:- A köznyelv a legtöbb szót az oc nyelvjárásokból (provanszál) vette át (2-3-szor többet, mint az összes többi tájnyelvbõl).
- A legtöbb dialektális eredetû szó a vizsgálódások szerint a Pléiade nyelvi doktrinájának a hatására a XVI. században került a köznyelvbe. A XIX. század folyamán hasonló eredménnyel járt, hogy a posztromantikus irodalom igen nagy érdeklõdést tanusított a vidék és a vidéki élet iránt.
b) Általában véve megállapítható, hogy például a tengerrel, a hajózással kapcsolatos szavak a normandiai, a textiliparral összefüggõ szavak a pikárdiai, a bányászattal kapcsolatosak a pikárdiai és a vallon, a hegyvidéki élettel összefüggésben állók a frankoprovanszál, a mezõgazdasági munkákkal és az étkezéssel, étkezési szokásokkal kapcsolatosak pedig a lotaringiai, burgundiai dialektusokból kerültek be a köznyelvbe.Az alábbi táblázat néhány konkrét példát ad a regionális nyelvekbõl a francia köznyelvbe bekerült szavakra.
DIALEKTUSOK FRANCIAORSZÁGBAN
A REGIONÁLIS NYELVEKBÕL, NYELVJÁRÁSOKBÓLA FRANCIA KÖZNYELVBE BEKERÜLT NÉHÁNY SZÓ Nyelv(járás) Példa - jelentés (francia névvel) Provençal une abeille 'méh' une cigale 'tücsök' une auberge 'fogadó' esguicher 'tönkretenni' badaud 'bámészkodó' une salade 'saláta' une bargue 'bárka' une tortue 'teknõsbéka' cambrioler ’betörni’ un troubadour 'trubadúr' Normand un bouguet 'esokor' une girouette 'szélkakas' une brioche 'briós' un marécage 'moesár' un cáble 'kábel' un pieuvre 'polip' un crabe 'rák' un potin 'zaj; pletyka' fláner 'kószálni' ricaner 'vihogni' Lyonnais un guignol 'paprikajancsi' un moutard 'lurkó kölyök' jacasser 'fecsegni' ronchonner 'morogni' Savoyard une avalanche 'lavina' se fácher 'megsértõdni' un chalet 'alpesi kunyhó' un glacier 'gleccser' crétin 'idióta' un méléze 'vörösfenyõ' Breton un bijou 'ékszer' un goéland 'dolmányos sirály' un dolmen 'dolmen, kõasztal' un goémon 'moszat' Picard-wallon un boulanger 'pék' un grisou 'sújtólég' un cauchemar 'rémálom' un reseapé 'túlélõ' des pois de sucre 'zöldbab' tomber dans le beurre 'mázlija van' Lorrain du beurre 'vaj' une poéle 'nyeles serpenyõ' Alsacien une choucroute 'savanyú káposzta' une turne 'odú, lyuk' Limousin un jabot 'begy, zsabó' une aurone 'cipruska' Gascon une barrigue 'hordó' cadet 'ifjabb' Catalan une espadrille 'vászoncipõ' une galére 'gálya' i Languedocien un cassoulet 'sólet' une causse 'meszes fennsík'c) Hányféleképpen lehet
Franciaországban a salátát megkeverni? Henriette Walther érdekes vizsgálatokat végzett 1974 és 1978 között arra vonatkozólag, hogy a saláta megkeverésére Franciaország különbözõ területein milyen igét használ a megkérdezett mintegy száz személy. Kiderült, hogy a megkérdezettek 16 különbözõ igét használtak. A leggyakoribb tourner 'keverni' igét több mint egyharmaduk adta válaszként. Viszonylag gyakori volt még a brasser 'megkeverni', mélanger 'összekeverni' és a remuer 'felkavarni' igék használata is. A touiller 'kavarni', fatiguer 'megforgatni', méler 'összekeverni', retourner 'megforgatni' már ritkábban használatos igék voltak, az ensaucer 'szósszal leönteni', faire 'megcsinálni', malaxer 'keverni, puhítani', préparer 'elkészíteni', soulever 'felkavar' és virer 'megforgat' igéket pedig csak egy-egy alkalommal használta valamelyik informátor.
d) Tájnyelvi hamis barátok.A fõ étkezések elnevezése azok idõpontja szerint. Elég egy pillantást vetni a fõ étkezések kifejezésére használatos köznyelvi és tájnyelvi szavakat összehasonlító alábbi táblázatra ahhoz, hogy azonnal észrevegyük a két rendszer közötti eltéréseket és az ebbõl fakadó kínos félreértési lehetõségeket. A tájnyelvi oszlop a vidéki élet ritmusát tükrözi, és közelebb áll a szavak eredeti jelentéséhez. Ügyeljünk tehát arra, hogy ki (vidéki, városi, párizsi) és mikorra hív meg bennünket, és a legkisebb bizonytalanság esetén azonnal kérdezzünk vissza.
Étkezés Tájnyelvi megnevezés Köznyelvi megnevezésReggeli le déjeuner le petit déjeunerEbéd le dîner le déjeunerVacsora le souper le dinerSzínház, opera utáni késõi vacsora -- le souper
A fenti példához hasonlóan könnyen félreértések áldozatává válhatunk még további látszólag „ártalmatlan" jelentésû szavak esetében is. A Ma femme est trés fatiguée 'A feleségem nagyon fáradt' mondatban a fatiguée jelentése például megváltozik, ha azt egy lyoni vagy provanszi ismerõsünk mondja 'A feleségem nagyon beteg'. Ugyanitt a plier/ployer 'összehajtani' ige jelentése 'becsomagolni', a venir 'jönni' igét pedig 'lenni, valamivé válni' értelemben használják.e) A tájnyelvi szavak különféle módokon kerülhetnek be a köznyelvbe. Ezek közül négy példával négy gyakori típust mutatunk be:
- Irodalmi mûvek által. A frankoprovanszál eredetû chalet 'alpesi kunyhó' szó például Rousseau Nouvelle Héloïse címû mûvén keresztül vált ismertté. Alphonse Daudet mûveibõl például sok provanszál, Georges Sand regényeibõl pedig Berry környéki szó került be a köznyelvbe.
- Tudományos mûvek által. Jó példa erre az eredetileg Savoie, Dauphiné megyékben használatos crétin 'bolond' szó. 1754-ben D'alambert az enciklopédiában leírt néhány olyan elmebetegséget, melyeket elsõsorban a Valais kantonbeli Sion-ban figyeltek meg. A szerzõ elmondja, hogy a fenti betegség által érintett gyerekeket crétin-nek hívták, mivel azok már csak Isten, Krisztus könyörületében bízhattak. A szó tehát etimológiailag a latin Christianus 'krisztusi, keresztény' szóval függ össze. A crétin szó elõbb az elmebetegség értelemben általánosulva terjedt el, majd késõbb jelentésváltozáson átmenve mára a 'hülye, idióta' értelemben rögzült.- A sajtó által. A pikárd-vallon eredetû rescapé 'túlélõ' szó a Pas-de-Calais megyei Courrières-ben 1906-ban történt hatalmas bányaszerencsétlenség kapcsán került be a köznyelvbe úgy, hogy a helyi újságok híreit az országos lapok is átvették.
- A rádió és a televízió segítségével. A Franciaország délkeleti részébõl származó la rogne 'elégedetlenség' szó például de Gaulle tábornoknak egy 1961-es, a rádió és a televízió nyilvánossága elõtt elmondott politikai beszédébõl került be a köznyelvbe. {mospagebreak}
6. Regionális hatások és variánsok a kiejtésben
A szókészlet mellett leginkább még a kiejtés árulhatja el a beszélõ tájnyelvi eredetét és befolyásoltságát.a) Ha valaki például az ún. hehezetes h hangot kiejti - pl. le haut 'magasság' [1öho] - vagy a zöngés mássalhangzókat zöngétleníti - sud 'dél' [syt], village 'falu' [vila f ] -, arról tudni lehet, hogy Elzászból vagy Lotaringiából származik.Balzac mûveiben - például a Le Père Goriot címû regényében - a Rotschild-ról mintázott Nucingen bárót következetesen ezzel a zöngétlenítõ elzászi kiejtéssel beszélteti: « Puisqui matame fous encache, dit le baron, épais Alsacien dont la figure ronde annonçait une dangereuse finesse, fous êtes sir d’êdre pien ressi. 'Mifel felesékem meghita - szólt a vaskos elzászi báró, akinek kerek ábrázata veszedelmes ravaszságra vallott -, piszdos lehet afelõl, hogy szifesen ládják.' Ford. Lányi Viktor.b) Az r hang pergetett, „magyaros" ejtése jellemzõ Burgundiában, a Jurában, a Vogézekben, de Gascogne-ban is.c) A szóvégi néma e hang rendszeres ejtése a délfrancia dialektusok sajátja. Pl.: une petite fille 'egy kislány'.d) A nyitott [~] hang ejtése a zárt (o] hang helyett hangsúlyos zárt szótagban szintén egyes délfrancia dialektusokra jellemzõ. Pl.: la chose 'dolog' [ f ~z], jaune 'sárga' [1~~n].e) Burgundiában és Lyon környékén is az [lj] hangkapcsolat [j]-re rövidül. Pl.: un escalier 'lépcsõ' [eskaje], un soulier 'cipõ' [suje].f) A Vogézekben a nyitott [e] hang mássalhangzó elõtt bezáródik és meg is nyúlik. Pl.: la téte 'fej' [tea], belle 'szép' [be:l].g) Normandiában elég jól érezhetõ módon fennmaradt az a hang kétféle kiejtése. Pl.: la patte 'mancs' [pat] - la páte 'tészta' [paa].h) Savoie-ban jellemzõ a mondat végén emelkedõ, ún. „éneklõ hangsúly".i) De legérdekesebb talán a nazális magánhangzók ejtése. A fonetika könyvek azt tanítják, hogy a franciában négy nazális magánhangzó [öe], [á], [é], [ö] létezik, és ezt az un grand pain rond 'egy nagy kerek kenyér' példával szokták illusztrálni. A gazdaságosságra törekvõ mai beszélt nyelvre, fõleg a Loire-tól északra fekvõ vidékeken és különösképpen Párizs környékén azonban jellemzõ, hogy ma már csak három nazális magánhangzót használ. A negyedik, a nazális [öe] kezd kikopni, mivel igazi jelentésmegkülönböztetõ szerepe csak ritkán van, és szerepét átveszi a nazális [~].Az alábbi szópárokban a nazális [áe] és a nazális [e] közötti különbözõ kiejtés fenntartása segít elkerülni az esetleges félreértéseket. Ilyenkor beszélünk az adott hang jelentés-megkülönbözte~ szerepérõl: brin [bR~] 'szál, darab' - brun [bRáe] 'barna', Alain [*ale] - alun [aláe] 'timsó', empreint [ápR~] 'lenyomat' - emprunt [ápRáe] 'kölcsön', intolérant [it~leRá] 'türelmetlen' - un tolérant [õebleRá] 'türelmes személy'.Dél-Franciaországban ugyanakkor egy eléggé különleges, ötödik nazális hang is létezik. Ez úgy hallatszik, mintha egy -ng végzõdést ejtenének. {mospagebreak}7. Regionális hatások és variánsok a nyelvtanban
Köztudott, hogy a nyelvek legstabilabb, a különbözõ hatásoknak legjobban ellenálló része a nyelvtan. Ezért nem meglepõ, hogy e területen legfeljebb csak néhány esetet, például a Quand il a eu mangé son gâteau, il est parti. 'Amikor megette (volt) a tortáját, elment.' típusú, ún. passé surcomposé esetét lehetne megemlíteni. A vizsgálatok arra az eredményre jutottak, hogy ennek az összetett alaknak a használata eléggé elterjedt a Loire-tól délre húzódó területeken mind az alárendelõ mellékmondatokban mind pedig a fõmondatokban - Il a eu coupé, ce couteau. 'Jól vágott ez a kés.' -, míg attól északra a megkérdezettek egyik fele soha nem alkalmazta, másik fele pedig kizárólag csak alárendelõ mellékmondatokban alkalmazná.
{mospagebreak}8. A három fõ francia tájszólás-típus illusztrálására végezetül idézünk abból a belügyminisztérium által a dialektusok helyzetérõl 1807-ben elvégeztetett és 1831-ben közzétett felmérésbõl, mely Franciaország különbözõ vidékein készült Lukács evangéliuma (15, 21-23) tékozló fiúról szóló részletének tájnyelvi fordításai alapján: « Son fils lui dit alors : Mon père j'ai péché contre le ciel et contre vous ; je ne mérite plus d'être appelé votre fils. » 'És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!'
Oil (pikárd) : Sin fieu ly dit : Min père, j'ai grament péché conte l'ciel et conte vous; et fenne su pu dinne d'éte apelai vous fieu.
Frankoprovanszál : Son meniot la y a det : Mon père y ai petchia devant le chef et devant vo ; ye ne sey pas digno ora d'étre appélo voutrom fi.
Oc (provanszál) : Et soun fieou li diguet : Moun palié a peccat contro lou ciel et contro de vous, noun siou pas digné d'estre appelat vouestre fieou.(Forrás: Bárdosi-Karakai: A francia nyelv lexikona)
