Le français est une langue romane. Sa grammaire et la plus grande partie de son vocabulaire sont issues des formes orales et populaires du latin, telles que l’usage les a transformées depuis l’époque de la Gaule romaine. Les Serments de Strasbourg, qui scellent en 842 l’alliance entre Charles le Chauve et Louis le Germanique, rédigés en langue romane et en langue germanique, sont considérés comme le plus ancien document écrit en français.
A francia a galloromán nyelvcsoporthoz tartozó nyelv. Nyelvtanának és szókincsének legnagyobb része a római kori Galliában használatos hétköznapi latin nyelvből származik. A Kopasz Károly és Német Lajos szövetségét 842-ben megpecsételő, ófrancia és ófelnémet frank nyelvjárásban, latin magyarázatokkal íródott Strasbourgi esküt (Les Serments de Strasbourg) tekintjük a legrégebbi francia nyelvemléknek.
Au Moyen Âge, la langue française est faite d’une multitude de dialectes qui varient considérablement d’une région à une autre. On distingue principalement les parlers d’oïl (au Nord) et les parlers d’oc (au Sud). Avec l’établissement et l’affermissement de la monarchie capétienne, c’est la langue d’oïl qui s’impose progressivement.
A középkorban a francia nyelv számos nyelvjárásból tevődött össze, amelyek jelentősen eltértek az egyes régiókban. Alapvetően az oïl (északon) és az oc (délen) nyelvjárásokat különböztetjük meg. A Capeting-monarchia létrehozásával és konszolidációjával a "langue d’oïl" fokozatosan tért hódított.
Mais on peut dire que la France est, comme tous les autres pays d’Europe à cette époque, un pays bilingue : d’une part, la grande masse de la population parle la langue vulgaire (ou vernaculaire), qui est aussi celle des chefs-d’œuvre de la littérature ancienne (la Chanson de Roland, le Roman de la rose...) ; d’autre part, le latin est la langue de l’Église, des clercs, des savants, de l’enseignement, et c’est aussi l’idiome commun qui permet la communication entre des peuples aux dialectes plus ou moins bien individualisés.
Elmondhatjuk ugyanakkor, hogy ebben az időszakban – Európa más országaihoz hasonlóan – Franciaország is kétnyelvű ország volt: a lakosság nagy tömegei a köznyelvet (vagy a helyi dialektust) beszélték, ezen íródott a középkori francia irodalom több remekműve is, mint például a Roland-ének vagy a Rózsaregény, a másik pedig a latin, amely az egyház, a papság, a tudósok, az oktatás nyelve volt, és ez a közös nyelv tette lehetővé emellett a kommunikációt a többé-kevésbé egyedi tájszólásban beszélő népek között.
Malgré la progression continue du français, cette coexistence se prolonge jusqu’au XVIIe siècle, et même bien plus tard dans le monde de l’Université et dans celui de l’Église.
A francia nyelv folyamatos fejlődése ellenére a két nyelv egyidejű használata eltartott egészen a XVII. századig, sőt, később az egyetemi és az egyházi világban jóval tovább fennmaradt.
On doit les premières normes de l’orthographe de la langue française à l’Académie française, créée en 1635 par Richelieu. Ses 40 membres devaient fixer la langue et les règles d’orthographe selon l’étymologie ou la prononciation des mots. Comme l’alphabet latin ne suffisait pas à transcrire toutes les sonorités de la langue, de nouvelles lettres sont nées comme le v ou le j. En 1740, les consonnes inutiles disparaissent. Puis certaines terminaisons en « ois » comme dans « françois » sont remplacées par « ais ».
Ainsi, le françois est devenu français, comme ça.
A francia nyelv első helyesírási szabályait az 1635-ben Richelieu bíboros által létrehozott Francia Akadémiának köszönhetjük. Az Akadémia 40 tagjámak a feladata volt, hogy rögzítse a nyelvet és lefektesse annak az etimológia, illetve a kiejtés szerinti helyesírási szabályait. Mivel a latin ábécé nem volt elegendő ahhoz, hogy a nyelv valamennyi hangját átírják, új betűk születtek, mint a "v" vagy a "j". 1740-ben eltűntek a felesleges mássalhangzók. Majd néhány szóvégződésben - mint az ősi "françois" szóban - az "ois" -t felváltotta az "ais".
Így lett a françois*-ból français.
* françois – a francia nyelv elnevezése a középkorban és a Dictionnaire du Moyen Français szótárban
Source : academie-francaise ; internet
Traduit par P.E.
Lecture-correction : B.K.
