Aurores boréales et australes – Északi és déli fények
Compréhension écrit – Szövegértés
En 1621, Pierre Gassendi, astronome, observe soigneusement en France, près d'Aix, cette lueur qui ressemble à celle de l'aurore mais se trouve au nord. Il pourrait être, avec Galilée, celui qui forgea le terme aurore boréale pour désigner ce phénomène qui a fait naître toutes sortes de légendes chez les peuples de l'Arctique. Un siècle et demi plus tard, le navigateur anglais James Cook, en 1773, admire des aurores dans l'hémisphère sud, qui deviennent donc australes.
Pierre Gassendi francia csillagász 1621-ben figyelmesen tanulmányozta Aix közelében ezt a fényt, amely hasonlít a sarki fényre, de északon látható. Lehet, hogy Galileivel együtt, ők kovácsolták az aurora boreális kifejezést e fény azonosítására, amely annyi legendát szült az Északi-sark lakói körében. Másfél évszázaddal később 1773-ban James Cook is megcsodálta a déli félteke sarki fényeit, ami a déli fény nevet kapta.
Ces étranges lueurs sont finalement qualifiées, globalement, de polaires car elles ne se montrent très généralement qu'aux hautes latitudes. Leur apparition en deçà de 65° est très exceptionnelle et aussi, par ailleurs, au-delà de 75°. Le phénomène est donc lié aux pôles et plus précisément au champ magnétique terrestre. Ses lignes entourent notre planète mais plongent vers le sol en région polaire.
Ezeket a különös fényeket végül sarki fénynek tekintették, mert általában nagy földrajzi szélességeken láthatók. A 65° szélesség alatt rendkívül kivételes, inkább a 75° szélességi körön túl. A jelenség ezért összefügg a pólusokkal, pontosabban a Föld mágneses mezejével. Ezek a vonalak körbeveszik bolygónkat és a sarki régiókban a talaj fölé hajlanak.
Une petite vidéo :
Les aurores sont la colère des ions piégés
Ce cocon invisible nous protège des particules ionisées (électrons, protons et ions positifs) violemment expulsées au sein du vent solaire lors d'éruptions survenant près de la surface de notre étoile. Ces particules voyagent ensemble, formant des " cordes magnétiques " de grandes tailles. Le choc avec la magnétosphère terrestre produit des phénomènes électriques complexes, évoluant très rapidement. Piégées par les lignes du champ magnétique terrestre, ces particules chargées peuvent être précipitées dans l'atmosphère au niveau des pôles.
A déli fények a csapdába esett ionok haragja
Ez a láthatatlan burok véd meg bennünket az ionizált részecskéktől (elektronok, protonok és pozitív ionok), amelyek kiszakadtak a szoláris szélben a Napunk felszínén lévő kitörések során. Ezek a részecskék együttesen nagy mágneses hurkokat alkotnak. A földi magnetoszféra által okozott ütközés összetett elektromos jelenségeket eredményez, amelyek sok esetben nagyon gyorsan fejlődnek ki. A Föld mágneses mezeje magához ragadja ezeket a töltött részecskéket és így kicsapódhatnak a pólusok légkörében.
Leurs collisions avec des atomes provoquent une émission de lumière. Sa couleur dépend de la nature de l'élément touché. Une molécule de dioxygène, par exemple, produit une lueur verte. Les variations de composition de l'atmosphère à haute altitude et les hasards des rencontres créent ces draperies mouvantes, pour le plaisir des spectateurs.
Az atomokkal történő ütközéseik fénykibocsátást eredményez. A színe az érintett elem természetétől függ. Az oxigénmolekula például zöld fényt hoz létre. A nagy magasságban történő atmoszféra összetételének változása és a véletlenszerű találkozások alkotják ezeket a mozgó drapériákat, a szemlélők nagy örömére.
Source : Adrien Mauduit
