Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

lire

Köszönet Jean - Michel Puyau-nak, aki írásaival és gyűjtéseivel folyamatosan segíti a Francia nyelv Csapatának munkáját, tanulását. Ebben a posztban az általa megosztott írásokat tesszük közkinccsé.

A fordításokban Kordéné Csikós Éva, Puskás Noémi, Schubert Erzsébet és Párducz Erzsébet vett részt.

Az írásokat és a hozzájuk tartozó fordításokat folyamatosan bővítjük, az újonnan megjelenők mindig a cikk felső részén találhatók. Minden korrekciót, kiegészítést örömmel fogadunk.

 

L'alouette
 
L'oiseau des champs par excellence, l'oiseau du laboureur, c'est l'alouette, sa compagne assidue, qu'il retrouve partout dans son sillon pénible pour l'encourager, le soutenir, lui chanter l'espérance. Espoir, c'est la vieille devise des Gaulois, et c'est pour cela qu'ils avaient pris comme oiseau national cet humble oiseau si pauvrement vêtu, mais si riche de coeur et de chant... Quelle vie précaire, aventurée, au moment où elle couve! Que de soucis! Que d'inquiétudes! A peine une motte de gazon dérobe au chien, au milan, au faucon, le doux trésor de cette mère. Elle couve à la hâte, elle élève à la hâte la tremblante couvée... Mais l'oiseau national, à peine hors de danger, retrouve toute sa sérénité, son chant, son indomptable joie.
 
A pacsirta
 
A mezők igazi, megtestesült madara a pacsirta, a földműves madara, kitartó kísérője, ezt a madarat mindenütt megtalálja nehéz munkája során, ez a madár bátorítja, támogatja őt, ez a madár énekel neki a reményről. Remény, a gallok ősi mottója és ez az amiért nemzeti madárként fogadják ezt a szerény, szegényes tollruhába öltözött, de szívben és dalban oly gazdag madarat...Micsoda törékeny, kockázatos élet, a költési időszak! Micsoda gond! Micsoda aggodalom! Alig egy gyepkocka fedi ennek az anyának legkedvesebb kincsét kutyától, kányától, sólyomtól. Sietve költ, sietve neveli fel a reszkető fészekaljat...De a nemzeti madár, alig túl a veszélyen, máris megtalálja derűs nyugalmát, énekét, fékezhetetlen örömét. 
 

Promenade dans la campagne

J'ai parcouru des terres de labour que l'automne rend lourdes aux pieds, que rendent dures aux semelles le gel de l'hiver et la sécheresse de l'été; j'ai brisé du talon les mottes de l'emblave et écrasé les pointes acérées des chaumes; j'ai foulé l'herbe longue et courbe des prairies; j'ai franchi les haies aux échaliers ou je les ai traversées en me garant des épines; j'ai ouvert des barrières à fermetures rustiques, leurs verrous et leurs loquets de bois. Parfois de simples liens d'osier les retiennent. Dans la cour des métairies, j'ai fait aboyer les chiens à mon passage...

Séta a faluban

Szántóföldeket jártam be, melyeket az ősz tett súlyossá a lábnak, melyeket a téli fagyok és a nyár aszálya keményített meg; sarokkal zúztam össze a bevetett föld rögjeit és széttapostam hegyes tarlókat; rétek magas és görbe füvét tiportam; sövényeken gázoltam át vagy keltem át rajtuk védve magamat a tövisektől; paraszti sorompókat nyitottam ki, záraikat és falakatjaikat. Olykor csak fűzvesszők tartották őket. Gazdaságok udvarán áthaladva, kutyákat ugattattam meg...

 

Quand survient 'age

Un orage se préparait. La campagne bruissait de cris d'insectes. Tout à coup tout se tut. Le ciel était sinistre. D'énormes nuages lourds et livides l'avaient rempli: ils arrivaient de tous côtés, comme un galop de cavalerie. Pas un souffle d'air. A peine du frisson qui faisait frémir par moment les petites feuilles des arbres. Soudain un tourbillon de vent souleva la poussière, tordit les arbres et les fouetta furieusement. Une lumière aveuglante et brutale jaillit, le ciel mugit, la voûte des nuages gronda. En un instant les promeneurs furent enveloppées par l'ouragan, affolés par les éclairs, assourdis par le tonnerre, trempés des pieds à la tête.

Vihar idején

Egy vihar készülődik. Zsong a mező a rovarok hangjától. Hirtelen minden elhallgat. Az égbolt vészjósló. Hatalmas, nyomasztó ólomszürke felhők érkeznek minden felől, mint egy vágtázó lovasság. A levegő mozdulatlan.Csak egy kis fuvallat, mely egy pillanatra megrezegteti a fák apró leveleit. Hirtelen egy forgó szél felkavarja a port, meghajlítja és dühösen csapkodja a fák ágait. Egy vakító fény és egy brutális villanás, zúg az ég, morajlik a felhőboltozat. Egy pillanat alatt a sétáló emberek a vihar közepén találják magukat(körbe veszi őket), kétségbe esve a villámlásoktól, megsüketülve a mennydörgéstől, tetőtől talpig csuron víz. (Puskás Noémi)

 

Le chardonneret

Avant de quitter sa chambre, Valentin résolut de donner la liberté à son chardonneret... "sois tranquille, petit, tu ne changeras pas de maître. Tu n'es qu'un oiseau, c'est vrai, mais tu n'as besoin de personne pour faire ton nid, chercher ta nourriture, jouir de l'air et de l'espace. Aussi, je t'ouvrirai ta cage et tu t'envoleras. Oui, tu t'envoleras haut dans le ciel, loin dans l'azur. Tu t'en iras au gré de ton caprice, tu nicheras dans ces vieux arbres, tu viendras quelquefois plaindre le prisonnier que tu fus si longtemps. Ou, si tu veux, tu t'en iras plus loin, dans les champs, vers les bois. Tu seras libre!...Ah! petit, si tu n'as pas la malchance de retomber dans les filets d'un oiseleur, tu seras libre comme le son, la lumière et le vent.

A tengelic

Mielőtt kiment volna a szobájából, Valentin elhatározta, hogy visszaadja szabadságát stiglincének... "légy nyugodt kicsi, nem lesz új gazdád. Igaz, csak egy madár vagy, de nincs szükséged senkire, hogy fészket készítsen, hogy táplálékot keressen neked, hogy élvezd a levegőt, a teret. Ki is nyitom majd kalitkádat, és elrepülsz. Igen, elrepülsz majd magasan az égbe, a nagy kékségbe. Elmész majd, ahogy kedved tartja, öreg fák közt fészkelsz, néha túljutsz majd azon, hogy sajnáld a foglyot, ami voltál oly sokáig.Vagy, ha akarod elmész majd messzebbre, a mezőkre, az erdők felé. Szabad leszel!... Oh, kicsi, hacsak balszerencsédre nem esel egy madarász hálójába, szabad leszel, mint a hang, a fény és a szél." (Puskás Noémi)

 

Dîner de paysans canadiens

La soupe aux pois flmait dans les assiettes. Les cinq hommes s'attablèrent lentement, comme un peu étourdis par leur dur travail...Les deux femmes servaient, remplissaient les assiettes vides, emportant le grand plat de lard et de pommes de terre bouillies, versant le thé chaud dans les tasses. Quand la viande eut disparu, les dîneurs remplirent leurs soucoupes de sirop de sucre dans lequel ils trempèrent de gros morceaux de pain tendre. Puis bientôt rassasiés parce qu'ils avaient mangé vite et sans un mot, ils repoussèrent leurs assiettes et se renversèrent sur les chaises avec des soupirs de contentement.

Kanadai földművesek vacsorája

Borsó leves gőzőlgött a tányérokban. Öt férfi , nehéz munkájuktól kábultan, lassan az asztalhoz telepedett...Két asszony felszolgált, megtöltötte az üres tányérokat, hozta a főételt a szalonnát főtt krumplival, meleg teát öntöttek a csészékbe. Amikor a hús eltűnt(elfogyott) a vacsorázók cukor szirupot töltöttek kistányérjukba amibe nagy, puha kenyérdarabokat mártogattak. Azután hamarosan jóllakottan, mivel szó nélkül és gyorsan ettek, eltolták tányérjaikat és elégedett sóhajtásokkal lefordultak a székekről. (Puskás Noémi)

 

Les bruits du soir

La Lune s'était levée, ronde et brillante, derrière les champs. Une brume d'argent flottait au ras de la terre et sur les eaux miroitantes. Les grenouilles causaient et l'on entendait dans les près la flûte mélancolique des crapauds. Le chant aigu des grillons semblait répondre au tremblement des étoiles. Le vent froissait doucement les branches. Des collines, au-dessus du fleuve, descendait le chant fragile d'un rossignol. L'enfant avait bien souvent entendu tous ces bruits de la nuit, mais jamais il ne les avait entendus ainsi. Il aurait voulu embrasser les près, le fleuve, les chères étoiles.

Az est hangjai

A mezők mögött felkelt a hold, kerek volt és ragyogó. Ezüst köd lebegett a föld és a csillámló vizek felett. Békák felelgettek egymásnak, és a közelben hallani lehetett a varangyok mélabús énekét. A tücskök éles ciripelése mintha a csillagok reszketésére felelt volna. A szél gyengéden dörgölőzött az ágakhoz. A folyó felől, a dombokról csalogány törékeny éneke szállt. A gyermek sokszor hallotta már azelőtt az éjszaka hangjait, de így még sohasem. Át akarta ölelni a közeli helyeket, a folyót és az összes drága csillagot. (Kordéné Csikós Éva)

 

À la marge d'un livre

J'ai fini de lire le livre "Au coeur des forêts" de Christian Signol. Il m'a bien plu et intéressé en même temps parce qu'il parle de la terrible tempête de 1999, qui a ravagé presque toute la forêt en France.
À la maison, chez mon père, on avait un grand chêne-liège, et il est tombé dans cette nuit du 26/27 décembre entre la maison et la barrière, frôlant la toiture; où il a fallu changer seulement quelques tuiles. Ce fut une grande chance, car c'était un grand arbre! Le sol là-bas est très sableux ce qui fait que les arbres ne tiennent pas très fort en terre.

Plus tard j'ai vu les ravages de la forêt après quelques mois, quand j'y suis allé. Là-bas il y a une grande papeterie et maintenant encore les stocks de bois venant de la forêt abattue se voient sur des kilomètres! Sur plusieurs dizaines d'épaisseur!

De plus son histoire se situe dans une région que je connais puisqu'on on a été en vacances en Corrèze, près de la ville de Tulle justement. On était logé dans un petit hôtel et un après-midi il y a eu un terrible orage avec beaucoup de pluie, qui a fait déborder le petit ruisseau près de la ville et il a tellement plu que j'ai vu des platanes déracinés flotter sur la voie ferrée en face de l'hôtel. Dans la rue le banc de pierre avait complètement disparu et les voitures garées dans la rue avaient de l'eau jusqu'au toit. Les gens du coin n'avaient jamais vu ça! La village s'appelait Alassac.
Je devais avoir dans les 14 ans alors, mais je m'en souviens encore! (Écriture de Jean-Michel Puyau) 

Egy könyv margójára

Elolvastam Christián Signol - Au coeur des forêts könyvét. Nagyon tetszett és nagyon érdekelt, mert az 1999-es szörnyű viharról beszél, amely majdnem minden erdőt elpusztított Franciaországban.

A édesapám házánál volt egy hatalmas parafatölgy, amely december 26-ról 27-re virradó éjjel kidőlt a ház és a kerítés között, súrolva a tetőt, ahol néhány cserepet ki kellett cserélni. Nagy szerencse volt, mert a fa hatalmas volt! Errefelé homokos a talaj, a fák nem tudnak erősen kapaszkodni a földbe.

Később, amikor néhány hónap múltán ott jártam, láttam az erdők nagy pusztulását. Most egy papirgyár található ott és még jelenleg is a kilométereken át több tíz méter szélességben látható letarolt erdőből érkezik az alapanyag !

Ráadásul, a könyv története egy olyan területen játszódik, amelyet jól ismerek, hiszen ott voltunk nyaralni Corrèze-ben, közel Tulle városához. Egy kis szállodában voltunk elszállásolva, és egy délután, szörnyű vihar kerekedett, sok esővel, ami kiárasztotta a városhoz közeli kicsiny patakot és annyi eső volt, hogy láttam a platánokat kiszakadni a földből a szállodával szemben. Az utcán a kőpad teljes egészében eltűnt, az utcán parkoló autók tetejükig álltak a vízben. A helyiek még sosem láttak hasonlót! A falu neve Alassac.

14 éves voltam, de még mindig emlékszem rá!                               (Fordította Párducz Erzsébet)

 

 

Histoire d'eau (1)

Prudent et surtout soucieux de ne pas se saper le moral, Dominique Jobert s'était toujours garder de décompter les jours d'armée qu'il avait encore à accomplir.
Parce que, franchement, attaquer son service en juillet 1958 et se dire qu'il ne s'achèverait pas avant fin septembre 1960 – si tout allait bien – était désespérant ! Stupide aussi, car il ne servait à rien, comme le faisaient certains de ses camarades, de beugler chaque jour, et dès le premier : « C'est du tant au jus » ! Quand on doit commencer à : « huit cent vingt-deux à tirer ! « cela relève du masochisme ».

Aussi, pendant plus de deux ans, le canonnier, puis brigadier et enfin maréchal des logis Dominique Jobert s'était astreint à ne pas trop calculer le nombre de jours pendant lesquels il devait encore porter l'uniforme. Mais cela ne l'empêchait pas, certains soirs, après quelques canettes de Pils vidées avec ses compagnons de classe, de beugler : »la quille, bordel ! » et de savoir pertinemment qu'il lui restait encore beaucoup de mois à accomplir avant de rejoindre sa Sologne natale. C'était là-bas, où il faisait si bon vivre au milieu des étangs, que le portaient ses rêves lorsque, par 45°C à l'ombre des été sahariens qu'il subissait depuis deux ans, lui revenaient des souvenirs de baignades, de pêche et de ces petits matins brumeux quand, accompagné par son épagneul, il chassait dans les taillis et les bois tout ruisselants d'humidité.
C'est aussi là-bas que l'attendait, avec une constance de Pénélope et une patience digne d'éloge, Brigitte, sa petite fiancée, aussi fine et gracieuse qu'une fauvette des roseaux et aux lèvres aussi douces qu'un pétale d'iris d'eau. Enfin, c'était toujours là-bas qu'il avait sa place et son travail dans le magasin d'articles de chasse et pêche que son père gérait et qu'il lui destinait....

A víz története

Óvatos és nyugtalan, hogy ne ássa alá az erkölcsi normákat, Dominique Jobert mindig számon tartotta a katonai szolgálat napjait, amelyeket már teljesített.

Mert őszintén szólva, 1958. júniusában elevágni és azt gondolni, hogy mindez nem fog befejeződni 1960. szeptember vége előtt - ha minden jól megy -, kétségbeejtő volt. Őrültség is, mert hiábavaló - mint azt néhány társa tette -, minden nap és elejétől fogva üvölteni, hogy "C'est du tant au jus" (katonáknál a hátrelévő idő számlálása). Amikor elkezdték a "nyolcszázhuszonkettő"-nél, ez maga volt a mazochizmus!

Így aztán, több mint két éven át tüzér, majd őrvezető és végül tüzérségi őrmester lett, Dominique Jobert rákényszerült, hogy ne számlálja túlzottan a napokat, mialatt viselnie kellett az egyenruhát. De ez mégsem akadályozta meg, hogy bizonyos estéken, néhány doboz kiürített Pils után, társaival együtt üvöltse: "Vége a szolgálatnak, ba...d meg!" (la quille - fin du service militaire) tudván-tudva, hogy még hónapokig fog tartani, mire visszatérhetne szülőhazájába, Sologneba.
Igen, ott volt, ahol annyira jó volt élni a sekélyvizű tó közepén, ami mindig előidézte álmait a maga 45 °-os szaharai nyár hőségével, ahol két évig szenvedett, ahol visszatértek az úszás, a horgászat és a ködös kora reggelek emlékei, amikor spánielje kíséretében vadászott, vadászott a sarjerdőben és ahol minden fa csöpögött a nedvességtől.

Igen ott volt, Penelopé állandóságával és dicséretre méltó türelemmel várta őt, Brigitte-t, kis mennyasszonyát, aki oly vékony, és kecses, mint egy nádiposzáta, ajkai oly puhák, mint a vizililiom szirmai. Végülis, mindig ott volt, ahol a helye, ahol a munkája volt, a vadász és horgászboltban, amit apja vezetett és amit neki szánt...

Histoire d'eau (2)

...mais si, pendant plus de deux ans, Dominique Jobert s'était forcé de ne pas trop penser à sa libération, il s'autorisait désormais, non seulement à le faire, mais encore à peupler ses pensées de projets, de plans, de décisions à prendre, de bonheur à vivre, sous peu, bientôt...Car ce n'était plus en centaines de jours qu'il fallait compter le temps qu'il restait à accomplir, ni même en mois, tout juste en semaines ! Et ça, c'était un vrai, un grand bonheur.

Parce que même si les derniers quinze jours, voire les trois cent soixante dernière heures semblaient de plus en plus longs, que représentaient deux petites semaines après les cent six déjà écoulées, rien ! Enfin presque rien.
Aussi, en cette fin de nuit du 15 septembre 1960 et alors que la température de sa cambre frisait déjà les 35°C, c'est en chantonnant que le MDL (maréchal des logis) Jobert se lava au maigre filet d'eau tiédasse que crachotait le robinet rouillé de son lavabo.

Le jeune homme était heureux, pleinement, sans aucune retenue. D'abord, outre le fait qu'il n'avait plus, au total, que quinze jours à tirer, il ne lui en restait que deux à faire dans ce camp perdu dans le garet El-Medjibed, au lieudit B2 Namous, où il venait de passer près de deux mois.

A suivre...

A víz története (2)

...de igen, több mint két év alatt, Dominique Jobert rákényszerült, hogy ne sokat gondoljon szabadulására, ettől fogva feljogosította magát, nem csak arra, hogy megtegye, de arra is, hogy foglalkozzon gondolataival, terveivel, hogy elhatározza véghezvinni azokat, hogy boldogan éljen, nemsokára, hamarosan... Mert nincs már több száz napnál, amit számolnia kell, amit még le kell tölteni, nincsenek hónapok, legfeljebb csak hetek! És ez, egy igazi, nagy boldogság volt.

Mert mégha az utolsó két hétben, látni is a háromszázhatvan utolsó órát melyek oly hosszúnak tűntek, melyek csak két rövid hetet jeleztek az eltelt százhat után, ez semmi! Végülis, majdnem semmi.
Így, az 1960. szeptember 15-i éjszaka végén, amikor a hőmérséklet közel volt a 35 °C-hoz, dudorászva, mint Jobert, a tüzérségi altiszt megmosakodott mosdójának rozsdás csapjából vékony sugárban szivárgó langyos vizében.

A fiatalember boldog volt, egészen, mértéktelenül. Először is, azért, mert nem volt több hátra, mint két hete összesen, csak két hét, amit ki kell húzni, nem maradt csak két dolog, amit meg kell tegyen ebben az elveszett El-Medjibed táborban, a B2 Namous településen, ahol most, közel két hónapja tartózkodik.

Folytatjuk...

 

Le haut fourneau: une coulée

Brusquement, ce fut l'apparition d'une étoile aveuglante... Le flot sortit d'un jet tumultueux, roula dans la rigole de sable fin son ruisseau de métal en fusion, alla s'étaler et remplir les moules, élargissant les mares embrasées, dont l'éclat et la chaleur brûlaient les yeux. Et ce sillon, de ces champs de feu, se levait une moisson incessante d'étincelles, des étincelles bleues d'une légèreté délicate, des fusées ' d'une délicieuse finesse, toute une floraison de bleuets parmi des épis '...

A nagyolvasztó: egy öntés

Egy vakító csillag jelent meg hirtelen... Az áradat egy kavargó lendülettel távozott, belefordult a finom homok-csatornába, az olvadt fémpatak kitöltötte a formákat és mintákat, szabadjára bocsátva a felhevített nagy mennyiségű folyadékot, amelynek ragyogása és forrósága égette a szemet. És ez a barázda, ezekből a tüzes mezőkből egyszer csak felemelkedett egy folytonos szikraesővel, egy finom, könnyed szikrázással, egy elbűvölő könnyedségű arany-röppentyűvel, minden csupa-csupa búzavirág-virágzás az aranyló búzakalászok között...

 

Plates, barcasses, voiliers...

Plates échouées, ventre noir sur la vase, éclaboussant les roseaux d'un bouquet de couleurs. Barges tirées au sec, brillantes de goudron frais, dans la lumière de décembre. Cliquetants voiliers blancs immobiles à marée basse. Vedettes, cruisers, barcasses, canots de tout poids, vos noms claquent dans la lumière de midi. Et le temps freine son vol quand, tournés par la marée descendante, tirant sur vos corps morts comme autant de laisses, vous ressemblez à une meute inquiète, prête à bondir vers le large.

Plates barcasses voiliers

Csónakok, bárkák, vitorlások...

Megrekedt bárkák, fekete gyomruk az iszapban, festékkel befröcskölt nádcsomók. Tarka csónakok szárazon a friss kátrány csillogása a decemberi fényben. Mozdulatlan csattogó vitorlák apálykor. Naszádok, luxusjachtok, bárkák, csónakok minden kategóriában, neveik szétforgácsolódnak a déli fényben. És az idő lelassítja szárnyalását, amikor fordul a dagály, ráhúzva halott testét, amely egy nyugtalan csomagra hasonlít, amely készen áll, hogy kiugorjon a tengerre. (Schubert Erzsébet)

 

 

 

 

Un étang dans les Landes

Je me rends dans ce coin isolé par l'étroit sentier qui chemine entre les arbres dont chacun porte à son flanc une longue écorchure luisante et rouge. Bientôt, entre leurs branches, l'étang m'apparaît. Je longe le sable qui le borde et qui fourmille des empreintes en forme d'étoiles qu'y ont laissés les pattes des pluviers et des courlis. Devant moi, c'est la même étendue décolorée, le même horizon dont la ligne flotte, indécise, entre la terre, l'eau, le ciel, les mêmes blafardes vapeurs derrière lesquelles voyage indolemment un étrange soleil de cuivre rose, le même silence enfin. Je demeure là tout l'après-midi.

Egy sekélyvizű tó Landes-ban

Bevetem magam ebbe a keskeny ösvénnyel elszigetelt félreeső helyre, ami a fák között vezet, melyek mindegyike hosszú, fényes, vörös horzsolást visel oldalán. Hamarosan, az ágak közt kis tó jelenik meg. Sétálok az őt szegélyező csillag formájú nyomokban bővelkedő homokon, melyeket lilék és pólingok hagytak maguk után. Előttem, ugyanolyan fakó terület, ugyannak a horizontnak a vonala lebeg, bizonytalanul ég és föld között, ugyanolyan halvány pára, amelyek mögött közönyösen utazik egy szokatlan, vörösréz nap, ugyanaz a csend végül. Egész délután ott maradok.

 

Le réveil de la jungle

J'entends le réveil de la jungle au moment où la lueur de la lune montante commence à s'y infiltrer. C'est fait de frôlements et cela monte comme une marée qui froisse le sable. On sent que s'agitent partout d'innombrables êtres furtifs. C'est un tumulte sans bruits. Mais parfois cela ce précise. Ainsi, pendant longtemps, deux appels clairs comme des abois brefs se répondirent. C'était un couple de panthères qui chassaient ensemble, mais j'ignorais alors et essayais vainement de déchiffrer cette étrange musique...Des formes singulières se dessinaient dans les taillis: une trompe d'éléphant qui se balançait et dont les yeux m'épiaient.

A dzsungel ébredése

A dzsungel ébredését hallgatom a pillanatban, amikor a felkelő Hold halvány fénye kezd átszűrődni rajta. Susogás hallatszik, és ez a susogás egyre fokozódik, mint amikor a dagály nyaldossa a homokot. Úgy érezzük, számtalan titkos élőlény lopakodik mindenhol. Egy hangtalan kavargás. Olykor pontosan világossá válik. Éppúgy, mint ahogy az a hosszú ideje tartó, két, rövid kutyavakkantásnak tűnő, egyértelmű hívás válaszol egymásnak. Egy párduc pár, akik együtt vadásznak, de nem tudtam és hiába is próbáltam megfejteni ezt a furcsa éneket...Egyedi formák rajzolódtak ki a bozótosban: egy elefánt ormánya, aki himbálta magát és szemei engem figyeltek.

 

En forêt

À quelques pas de la route, la futaie commençait. Les chênes et les hêtres se penchaient au-dessus des talus sablonneux du chemin, où des bruyères en fleurs rougissaient parmi les mousses. À cette heure matinale, les grands fûts versaient une ombre fraîche sur le sentier. Ça et là on entendait, dans l'épaisseur du couvert, des bruits de cognées suivis de la sourde rumeur des arbres abattus. Une pénétrante odeur de champignons s'exhalait de la terre humide des fourrés, et une faible brise, remuant la feuillée, faisait pleuvoir sur le sol des gouttes de lumière dorée.

Erdőben

Néhány lépésre az úttól szálfa erdő kezdődött. A tölgyek és bükkök homokos útpadka föléhajoltak, ahol virágzó hangák vöröslöttek a moha közt. Ebben a korai órában, a nagy törzsek borítottak árnyékot az ösvényre. Itt-ott, hallottuk a vastag bozótosban a fejszék zaját követően a fák kidőlésének moraját. A nyirkos bozótoktól nedves föld erőteljes gombaszagot árasztott, és a gyenge szellő elmozdítva a lombsátrat, aranyozott fénycseppeket zúdította a földre.

 

Devant l'invasion (Août 1914)

Dans une confusion inquiète se croisaient autos, chariots, cabriolets, brouettes, voitures d'enfants, bicyclettes et guimbardes. Les gens avaient vidé leurs armoires avec précipitation et cela formait de singuliers mélanges sur les charrettes. Meubles, matelas, hardes, provisions de bouche, linge empaqueté dans des serviettes, valises aplaties, casseroles enfumées, tant d'autres objets de hasard voisinaient avec des bottes de foin et de paille sur lesquelles étaient juchées, des couvées de gosses et des chats, des chèvres, des poules, des oies, toute une métairie ambulante.

Megszállás előtt (1914. augusztus)

Egy aggasztó zűr-zavarban autók, szekerek, bricskák, talicskák, babakocsik kerékpárok és tragacsok keresztezték egymást. Az emberek sietősen ürítették ki szekrényeiket és ez különös keveréket formált a taligákon. Bútorok, matracok, használt ruhák,ennivaló, aktatáskákba csomagolt fehérneműk, lapos bőröndök, füstös edények, annyi féle tárgy, széna és szalma bálákkal véletlenszerűen szomszédolt, amelyeken egy fészekalja gyerek, macskák, kecskék, csirkék, libák ültek, egy egész utazó farm (gazdaság).

 

Soir d'automne

Le soir qui descendait teignait de lilas et de rose le ciel délicat. L'air était doux à respirer, mais sa fraîcheur annonçait l'automne. La campagne souriait avec un charme attendrissant de mourant qui songe à la vie. Elle montrait ses champs dévêtus et ses vignes vendangées dans l'étonnement des prodigues qui ont tout donné et voudraient offrir encore. Au pied de la maison quelques roses trop ouvertes laisser tomber au vent léger leurs pétales trop lourds. Cependant, au sommet d'une prairie en pente, se découpant en noir sur l'horizon clair, deux boeufs traînaient majestueusement la charrue qui préparait les moissons prochaines. Sur le déclin tranquille planait ce présage de renouveau.

Őszi napfény

A leszálló est lilára és rózsaszínre festette az eget. Kellemes volt belélegezni a levegőt, de frissessége már az őszt jelentette. A vidék az életre gondoló haldokló megható varázsával mosolygott. Megmutatta meztelen szántóföldjeit és leszüretelt szőleit meglepő csodákban, amik megadattak és amiket még nyújtani akart. A ház lábánál néhány elnyílott rózsa leejtette túl nehéz szirmait a lágy szélben. Azonban egy lejtős mező csúcsán, feketében kiemelkedve a világos horizontból, két ökör húzta méltóságteljesen az ekét, hogy előkészítse a következő betakarítást. A csendes alkonyon a megújhodás hírnöke lebegett.

Repas de noce

Le vendredi, veille de la noce, la Piarissoune, une cuisinière de Saint-Vert, avait réuni sur une table portée par deux tréteaux, sous le hangard, de quoi préparer le festin : quinze livres de beurre, dix douzaines d'oeufs, cinq livres de confiture, quatre livres de graisse blanche, seize livres de veau, douze livres de boeuf, quatre têtes de veau, un gigot de mouton, cinq poulets, une dinde et des légumes : carottes, pommes de terre, haricots, choux-fleurs. et aussi du café, du sucre, du poivre, du sel, de l'eau-de-vie et de la moutarde. il y avait de quoi manger. "S'il y a des restes, avait dit Françoise, ils se mangeront bien. Nous sommes là pour en profiter."

Esküvői vacsora

Pénteken, az esküvő előestjén, Piarissoune, egy Saint-Vert-i szakácsnő, a csűr (hangár) alatt, összeállította a két, bakon álló hordozható asztalra mindazt, amiből a lakoma készül: hét és fél kiló vajat, tíz tucatnyi tojást, két és fél kiló lekvárt, két kiló fehér zsírt, nyolc kiló borjúhúst, hat kiló marhahúst, négy borjúfejet, egy birkacombot, öt csirkét, egy pulykát, és zöldségeket: sárgarépát, krumplit, babot, karfiolt. És kávét, cukrot, borsot, sót, pálinkát és mustárt is. Volt miből enni. « Ha többen vannak, mondta Françoise-nak, sokat esznek. Ha már itt vagyunk, használjuk ki ezt. »

 

...le varech...

D'herbe sur champ de sable.
Elle arrive par petits brins, venue on ne sait d'où, portée par la houle montante. S'enroule aux jambes des enfants qui barbotent à grands cris. Dans quelques heures elle sera si abondante qu'elle ourlera d'un lourd cordon noir la limite de l'eau et du sable. Un cordon voyageur que la prochaine marée remettra à flot. C'est l'herbe.
A force de flotter ainsi, de flux en reflux, l'herbe se désagrège. Elle va alors grossir la vase multimillénaire, devient limon miroitant au soleil. Dès lors, elle n'en finira plus de jouer avec le sable à mille jeux d'ombre et de lumière, dans la splendeur des marées basses.

le varech dherbe sur champ de sable

...tengeri moszat...

A homokos part füve. Apró szálanként érkezett, ki tudja honnan sodorta az áradat hulláma. Rátekeredett a hatalmas kiáltásokkal lubickoló gyerekek lábára. Néhány óra múlva olyan sűrű lett, hogy sötét nehéz szegélyként elhatárolta a vizet a homokparttól. Egy utazó kordon, amelyet a következő dagály ismét vízre bocsát.
Az apály és a dagály sodródása által a fű szétbomlik. Gyarapítani fogja tehát az évmilliós iszapot napfényben csillogó kőzetszemcsévé válva. Így aztán, sosem fejezi be a homokkal árny-, és fényjátékát a lenyűgöző árapályok során. (Schubert Erzsébet)

 

La grammaire est une chanson douce

...d'habitude, je hais les vieilles dames. Rien de plus hypocrites que ces animaux-là. Tout miel avec nous, les enfants, caresses et areu (areu : onomatopée imitant les balbutiements du bébé), areu quand les parents les regardent. Mais dès qu'ils ont le dos tourné, elles se vengent de notre jeunesse, elles nous pincent de leurs doigts décharnés de sorcière, nous piquent de leurs aiguilles à tricoter ou, pire supplice, nous embrassent à tout bout de champ pour nous punir de sentir si bon et d'avoir la peau si douce...

A nyelvtan egy szelíd lárifári

...megszokásból (vagy inkább gyakorlatból?), utálom az öregasszonyokat. Senki sem képmutatóbb, mint ők. Mindegyik nyájas velünk, gyerekekkel, simogatások és gügyögések, gügyögések, amikor a szülők nézik őket. De mikor hátat fordítanak, megbosszulják fiatalságunkat, csipkednek lesoványodott boszorkányujjaikkal, bökdösnek kötőtűikkel vagy még nagyobb kínzás!, váratlanul összecsókolgatnak bennünket, hogy büntetve érezzük magunkat, amiért oly selymes a bőrünk... (P.E.)
 

Dans la nuit

...Aussitôt que j'eus dépassé les bâtiments de la ferme, je m'aperçus que la nuit n'était pas très noire. Le vent soufflait furieusement et de gros nuages roulaient sous la Lune. La route était loin, et, pour y arriver, il fallait passer sur un pont de bois à moitié démoli. Les pluies avaient grossi la petite rivière et l'eau passait par dessus les planches. La peur me prit parce que l'eau et le vent faisaient un bruit que je n'avais jamais entendu...

Az éjszaka

...Amint elhaladtam a farm épületei mellett, láttam, hogy az éjszaka nem túl sötét. A szél dühödten fújt, és nagy felhők gördültek a Hold elé. Az út messze volt, és hogy elérjem, át kellett menni egy félig lebontott fahídon. Az eső megdagasztotta a kis folyócskát, és a víz már elérte a deszkákat. Hatalmába kerített a félelem; a víz és a szél sosem hallott lármát csapott... (Fordította Edit Tomasovszky)

 

Terreur d'enfant

En entrant dans la forêt, il me sembla que le vent était encore plus violent; il soufflait par rafales et les arbres qui se heurtaient avec force faisaient entendre des plaintes en se penchant très bas. J'entendais de longs sifflements, des craquements et des chutes de branches; puis j'entendis marcher derrière moi, et je sentis qu'on me touchait l'épaule. Je me retournai vivement, mais je ne vis personne. Pourtant j'étais sûre que quelqu'un m'avait touché du doigt. Puis les pas continuaient comme si une personne invisible tournait autour de moi; alors je me mis à courir avec une telle vitesse que je ne sentais plus si mes pieds touchaient la terre...

Gyermeki rémület

Ahogy az erdőbe értem, úgy tűnt, a szél még erősebb lett; lökésszerűen fújt, és hallani lehetett az összecsapódó fák panaszos hangját, ahogy a földig hajoltak. Süvítést, ropogást és ágak zuhanását hallottam, aztán lépteket mögöttem és éreztem, hogy valaki megérinti a vállam. Hirtelen megfordultam, de nem láttam senkit. Biztos voltam benne, hogy valaki hozzám ért. Aztán a lépések újból felhangzottak, mintha egy láthatatlan ember vett volna körbe; futni kezdtem olyan gyorsan, hogy alig érték lábaim a földet. (Kordéné Csikós Éva)

 

Terre des hommes

... ainsi lorsque Mermoz, pour la première fois, franchit l'Atlantique Sud en hydravion, il aborda, vers la tombée du jour, la région du Pot-au-Noir. Il vit, en face de lui, se resserrer, de minute en minute, les queues de tornades, comme on voit se bâtir un mur, puis la nuit s'établir sur ces préparatifs, et les dissimuler. Et quand, une heure plus tard, il se faufila sous les nuages, il déboucha dans un royaume fantastique. Des trombes marines se dressaient là accumulées et en apparence immobiles comme les piliers noirs d'un temple. Elles supportaient, renflées à leurs extrémités, la voûte sombre et basse de la tempête, mais, au travers des déchirures de la voûte, des pans de lumière tombaient, et la pleine lune rayonnait, entre les piliers, sur les dalles froides de la mer. Et Mermoz poursuivait sa route à travers ces ruines inhabitées, obliquant d'un chenal de lumière à l'autre, contournant ces piliers géants où, sans doute, grondait l'ascension de la mer, marchant quatre heures, le long de ces coulées de lune, vers la sortie du temple....

Az ember földje

...amikor Mermoz első alkalommal átlépte a dél-atlanti partvidéket egy hidroplánon, alkonyat felé ért partot a Pot-au-noir régióban. Látta szemből, percről percre közeledve a tornádó lábait, mint ahogy egy falat látunk épülni, azután az éjszaka rátelepszik ezekre az előkészületekre és elrejti azokat. És amikor egy órával később, bebújt a felhők alá, a képzelet birodalmába jutott. Tengerkék forgószelek emelkedtek ott, összegyűlve és mozdulatlannak látszódva , mint egy templom sötét oszlopai. Megduzzadt lábaikkal tartották a sötét boltozatot és a vihar alját, de a boltozat szakadásain keresztül, fénycsíkokra estek és a telihold rámosolygott az oszlopok között a tenger hideg felszínére. És Mermoz folytatta útját az elhagyott romokon keresztül, átvágva egyik fénycsatornából a másikba, megkerülve a hatalmas pilléreket, ahol kétséget kizárva, a négy órán át emelkedő tenger morajlott a holdfény csíkjai mentén, a templom kijárata felé...

 

Les feuilles tombent

Le vent a soufflé; les feuilles ont résisté. Les pluies sont apparues; les feuilles ont résisté. La gelée survient... C'est fait : l'apothéose va finir! Ecoutez-bien! Un rayon de soleil touche la cime de l'arbre : une feuille descend, heurte une autre feuille, qui la suit, en entraîne une autre, une autre encore... C'est le signal de la plus noble des processions funèbres, si luxueuse qu'on croirait un cortège nuptial! Cela dure une heure, deux heures...Ensuite, au pied du mûrier tout nu, il y a un tapis '. L'été est fini.

Hulló falevelek

Fújt a szél, a levelek ellenálltak. Megérkeztek az esők, a levelek ellenálltak. És érkezett a dér ... Kész! a dicsőségnek vége. Figyeljétek! Egy napsugár megérinti a fa tetejét : egy levél aláhull, megüt egy másik levelet, aki követi, húzva egy másikat, még egyet ... Ez a legnemesebb temetési menet, oly fényűző, azt hinnénk esküvői menet. Eltart egy, két órát ... Majd az eperfa meztelen lábánál egy aranyszőnyeg. Vége a nyárnak.

 

Jeux d'enfants

Nous nous attaquions au tas de sable et nous y bâtissions une ville. J'en dessinais le plan: Jules la fortifiait et la minait; Berthe y ménageait des passages souterrains et des égouts; Lucie amenait des canaux jusqu'aux lacs et aux cascades; Madeleine s'occupait des arbres et des fleurs. Edmond faisait le mulet: il apportait les seaux d'eau, les planches, les gouttières de zinc et les pierres.

Gyerekjáték

Nekiestünk a homokhalomnak és építettünk egy várost. A tervet én rajzoltam meg: Jules körbesáncolta és kivájta azt; Berthe kialakította az aluljárókat és csatornákat; Lucie csatornákat vezetett a tavakig és vízesésekig; madeleine fákkal és virágokkal foglalatoskodott. Edmond, mint egy öszvér, ő hordta a vizesvödröket, a pallókat, ereszcsatornákat és köveket.

Les ruses du lièvre

Sur le versant opposé du coteau, le lièvre, pensant qu'il avait assez d'avance pour perdre un peu de temps, recommença de déployer ses ruses qui étaient d'ailleurs, les ruses de tous les lièvres du pays et même, sans doute, de tous les lièvres du monde. A la lisière d'un champ de citrouilles, il obliqua soudain sur la droite, revint à son point de départ, fila vers la gauche, revint encore, continua ce manège dans toutes les directions, puis, d'un bond étonnant, sauta sur une énorme citrouille, et, de là, sur un petit mur de clôture dont il suivit la crête le plus longtemps qu'il put. À l'extrémité du mur, il fit encore un saut magnifique, retomba sur un petit sentier et, par ce sentier, contourna le coteau afin de revenir à son point de départ.

A nyúl ravaszsága

A nyúl, a domboldallal szemközti lejtőn, gondolva, hogy van elég előnye veszíteni egy kis időt, újra elkezdte, hogy bemutassa trükkjeit, amelyek egyébként az ország minden nyúlának trükkjei voltak, és még kétségkívül, a világ minden nyulának is. Egy dísztök állt a mező szélén, hirtelen jobbra kényszerült, majd visszatért kiindulási pontjához, elhúzott balra, megint visszatért, folytatta ezt a mesterkedést minden irányban, ráugrott egy hatalmas sütőtökre, és arról egy kis kerítésre, ami követte a dombhátat a legtovább, ameddig csak tehette. A fal végén, még csinált egy csodálatos szaltót, visszaesett a kis ösvényre, ezzel a kis ösvénnyel megkerülte a domboldalt, hogy visszatérjen kiindulási pontjához.

 

Entre ciel et mer

Ils s'aiment depuis les premiers jours du monde et se le disent sur tous les tons. Tôt le matin, leur étreinte est encore si forte qu'on ne les distingue guère l'un de l'autre dans le camaïeu de leurs draps gris.
Puis la lumière allonge doucement sa baguette magique entre eux et voici l'horizon qui les sépare, lui le ciel et elle l'eau. Chacun reprend alors des couleurs que l'humeur du temps et la ronde des heures déclineront sans cesse, du rose au violet, du bleu au vert, en passant par tous les jaunes et les bruns.
Parfois le ciel se fâche. Tout noir de colère, il bombarde sa compagne d'éclairs blafards tandis qu'elle le griffe des courts ergots de ses vagues. A d'autres moments, seule la mer s'agite, grise de la hargne rentrée, sous l'infini impassible drapé dans un bleu de glace.
Tout cela, le temps d'une marée. Bientôt réconciliés, les voici qui retournent à leur palette, rivalisant de fraîches nuances. Jusqu'au bout du soir où, dans un noir soupir, ils se rejoindront tendrement derrière le rideau tombé de la nuit.

Ég és tenger között

Mióta világ a világ, szeretik egymás és ugyanazzal a hangtónussal beszélnek egymással. Kora reggeli ölelésük oly erős , hogy alig tudjuk egyiket a másiktól megkülönböztetni szürke posztójuk ugyanazon árnyalatában.
Aztán a fény lassan megnyújtja varázspálcáját közöttük és a horizont, lassan elválasztja őket, az eget és vizet. Minden színesbe vált,  mint az idő hangulata és az órák körtánca, megállás nélkül távolodik az égi egyenlítőtő, rózsaszínből lilába, kékből zöldbe, keresztülhaladva az összes létező sárgán és barnán.
Néha dühöng az ég. Minden haragos fekete, társát fakó fényű villámokkal bombázza, miközben az tarajos hullámokkal karmolássza. Máskor csak a tenger izgatott, szürke a haragos visszatéréstől, végtelen közömbösségbe burkolózva fagyos kékségében.
Mindez az árapály ideje. De hamarosan összebékülten térnek vissza megszokott palettájukhoz, üde árnyalatokkal vetekedve  egymással. Az est végén ismét sötét sóhajjal ölelkeznek össze az éjszaka fátyla alatt. (P.E.)

 

Une nuit dans la forêt vierge

La nuit était délicieuse. Le génie des airs secouait sa chevelure bleue, embaumée de la senteur des pins, et l'on respirait la faible odeur d'ambre qu'exhalaient les crocodiles couchés sous les tamarins des fleuves. La lune brillait au milieu d'un azur sans tache, et sa lumière gris de perle descendait sur la cime indéterminée des forêts. Aucun bruit ne se faisait entendre, hors je ne sais quelle harmonie lointaine qui régnait dans la profondeur des bois : on eût dit que l'âme de la solitude soupirait dans toute l'étendue du désert.

Egy éjszaka az őserdőben

Elbűvölő éjszaka volt. A levegő szelleme megrázta kék üstökét, a fenyők balzsamos illatát és belélegezte a borostyán gyenge illatát, ami elárasztotta a folyók tamarinjai alá bújt krokodilokat. A hold a makulátlan azurkék ég közepén ragyogott, szürkés göngyházfénye leereszkedett az erdők sejtelmes tetejére. Semmi zaj nem hallatszott, rendkívüli, nem tudom milyen, leírhatatlan összhang uralkodott az erdő mélyén: úgy mondták, a magány lelke sóhajtott az egész sivatag területén. (P.E.)

 

Rroû, le chat

La seconde vint où Rroû tua l'écureuil. Il le vit arriver de loin, tenant d'autres faines dans sa gueule. Et l'écureuil épia au pied de l'arbre, puis, rassuré, grimpa le long du tronc à vives saccades de l'échine. Rroû ne sentait même plus les battements de son coeur. L'écureuil grimpant vite, approchait, enfonçant dans l'écorce ses ongles noirs qui brillaient au soleil. Il atteignit la cache, laissa rouler les faines, une à une, dans le creux sonore de l'arbre. La gueule libre, il grognait tout bas, la patte plongée jusqu'à l'épaule dans l'épaisseur de son trésor. Ce fut ainsi que la mort le saisit, tombée depuis la branche voisine. Son grognement d'aise, sous l'éclair sombre qui le frappait, sursauta en cri d'agonie...

 

Rú a macska

 

A második jött oda, ahol Rú megölte a mókust. Már messziről látta, ahogy érkezik, újabb makkokat tartva szájában. És a mókus kikukucskált a fa lábánál, majd megnyugodva, élénk szökellésekkel, felkapaszkodott a fatörzs mentén.
Rúnak még a szívverése is elállt. A mókus fürgén mászva közeledett, belemélyesztve a fakéregbe fekete körmeit, melyek megcsillantak a napsütésben. Elérte a titkos helyet, hagyta legurulni a makkokat az odúba, egyiket a másik után. Szája szabaddá vált, halkan mormogott, lába vállig merült raktárának mélyébe. Elégedett mormogását sötét villám hasította ketté, mely haláltusájának kiáltásává fajult... (Schubert Erzsébet)

 

 

Cependant l'obscurité redouble

...cependant l'obscurité redouble: les nuages abaissés entrent sous l'ombrage des bois. La nue se déchire, et l'éclair trace un rapide losange de feu. Un vent impétueux, sorti du couchant, roule les nuages sur les nuages; les forêts plient; le ciel s'ouvre coup sur coup; et, à travers ces crevasses, on aperçoit de nouveaux cieux et des campagnes ardentes. Quel affreux, quel magnifique spectacle! La foudre met le feu dans les bois; l'incendie s'étend comme une chevelure de flammes; des colonnes d'étincelles et de fumée assiègent les nues, qui vomissent leurs foudres dans le vaste embrassement.

Miközben fokozódik a sötétség

...miközben fokozódik a sötétség : a süllyedő felhők belépnek az erdő árnyas lombja alá. A felleg szétszakad és a villám egy hirtelen rombusz alakú tüzet rajzol. Féktelen szél, eltűnő naplemente, felhőkön hömpölygő felhők ; az erdő meghajol ; az ég gyors egymásutánban megnyílik ; és ezeken a repedéseken keresztül, új eget pillantunk meg tüzes mezőkkel. Micsoda rettenet, mily pompás látvány! A villám tüzet vet az erdőben ; a tűzvész szétterül, mint a tűzvörös haj; szikraoszlopoktól és füsttől ostromolt felhők, melyek villámaikat okádják a roppant ölelésben. (P.E.)

 

Une heure après le coucher

‎... une heure après le coucher du soleil la lune se montra au-dessus des arbres, à l'horizon opposé. Une brise embaumée, que cette reine des nuits amenait de 'ient avec elle, semblait la précéder dans les forêts, comme sa fraîche haleine. L'astre solitaire monta peu à peu dans le ciel; tantôt il suivait paisiblement sa course azurée, tantôt il reposait sur des groupes de nues qui ressemblaient à la cime de hautes montagnes couronnées de neige. Ces nues, ployant et déployant leurs voiles, se déroulaient en zones diaphanes de satin blanc, se dispersaient en légers flocons d'écume, ou formaient dans les cieux des bancs d'une ouate éblouissante, si doux à l'oeil, qu'il croyait ressentir leur mollesse et leur élasticité...

Egy órával napnyugta után

‎...egy órával napnyugta után a hold felkúszott a fák fölé, a szemközti horizonton. Egy illatos szellő, amit az éjszakák eme királynője hozott magával keletről, úgy tűnt, hűvös lélegzetként előzi meg őt az erdőben. A magányos csillag lassan emelkedett az égen ; hol békésen követte azurkék futását, hol megpihent a felhők csoportján, amelyek hóval koronázott magas hegyek csúcsaihoz hasonlítottak. Ezek a görnyedező, fátylaikat szétterítő felhők, egy fehér, áttetsző zónában gurulva, könnyű, habpelyhekként szóródtak szét, vagy egy káprázatos pamutsereg egében álltak össze, szemnek oly kedvesen, hogy érezhető volt puhaságuk és rugalmasságuk...(P.E.)

 

Le printemps en Bretagne

Le printemps en Bretagne, est plus doux qu'aux environs de Paris, et fleurit trois semaines plus tôt. les cinq oiseaux qui l'annoncent, l'hirondelle, le loriot, le coucou, la caille et le rossignol, arrivent avec des brises qui les hébergent dans les golfes de la péninsule armoricaine. La terre se couvre de marguerites, de pensées, de jonquilles, de narcisses, d'hyacinthes, de renoncules, d'anémones. Des clairières se panachent d'élégantes et hautes fougères; des champs de genêts et d'ajoncs resplendissent de leurs fleurs qu'on prendrait pour des papillons '. Les haies, au long desquelles abondent la fraise, la framboise et la violette, sont décorées d'aubépine, de chèvrefeuille, de ronces dont les rejets bruns et courbés portent des feuilles et des fruits magnifiques. Tout fourmille d'abeilles et d'oiseaux; les essaims et les nids arrêtent les enfants à chaque pas. Dans certains abris, le myrte et le laurier-rose croissent en pleine terre, comme en Grèce; la figue mûrit comme en Provence; chaque pommier, avec ses fleurs carminées, ressemble à un gros bouquet de fiancée de village....

Tavasz Bretagne-ban

A tavasz Bretagne-ban, enyhébb, mint Párizsban, és három héttel hamarabb virágba borul. Öt madár jelzi a tavaszt, a fecske, a sárgarigó, a kakukk, a fürj és a fülemüle a szellőkkel érkeznek, amelyek szállást adnak nekik a breton félsziget öblében. A földet margaréták, árvácskák, nárciszok, jácintok, boglárkák, kökörcsinek borítják. Tisztások díszlenek magas és elegáns páfrányoktól ; rekettye és zanót mezők ragyognak viragaiktól, melyeket arany pillangóknak képzelünk. A sövények, amelyek mentén bőséges a földieper és az ibolya, galagonyával, jerikói lonccal, szederbokorral díszitett, amelynek barna és görbe tőhajtásai leveleket és csodás gyümölcsöket viselnek. Minden méhektől és madaraktól hemzseg ; a méhrajok és a fészkek minden lépésnél megállítják a gyerekeket. Néhány helyen, mirtusz és leánder nő a földön, mint Görögországban ; érik a füge, mint Provence-ban ; mindegyik almafa, kárminpiros virágaival, egy falusi menyegző hatalmas virágcsokrához hasonlít...(P.E.)

 

La petite chienne à vendre

Toi qui est là et que je ne connais pas, toi qui as passé sur ma tête chaude une main légère, tu vois, je suis là, toute petite, au milieu d'une table. je n'ai pas de maître, je n'ai que des tourmenteurs. Je n'ai pas de maison, je n'ai que cette prison noire, après la case puante, mais parée de rubans bleus, dans la vitrine contre laquelle les passants riaient de moi... Mon seul ami fut pendant quelques jours un chaton angora, malade et frileux, qui a fini par mourir. J'ai faim. (Colette)

Eladó a kiskutya

Te, aki itt vagy és akit nem ismerek, te aki megsimítottad a fejem könnyű kézzel, látod, itt vagyok, egészen kicsi, egy asztal közepén. Nekem nincs gazdám, csak kínzóim vannak. Nincs lakásom, csak ez a sötét börtön, a bűzös doboz, ellenben kék szalaggal díszített, a szemközti ablakból pedig nevetnek rám...Az egyetlen barát néhány napon át, egy angóra macska volt, beteg és fázós, aki végül kimúlt. Éhes vagyok. (S.E.)

 

L'automne en Touraine

Les dernières belles journées de l'automne se parent en Touraine, d'une grâce sans égale. Les vendanges sont faites; les vignes se dorent. La terre, qui n'a plus rien à produire, dégage, sous les caresses attardées du soleil, son vrai parfum de terre. Dans les buissons d'épine, des oiseaux minuscules appelés troglodytes lancent une petite chanson en trois notes. L'air est bleu à la lisière des bois, rose sur les bancs de sable de la Loire. La nature donne l'exemple de l'apaisement; elle conseille la sérénité.

Ősz Touraine-ben

Az ősz utolsó szép napjai páratlan eleganciával öltöztetik fel magukat Touraine-ben. Szüret van; aranylik a szőlő. A föld, ami semmi többet nem terem már, felszabadítja a kései nap símogatása alatt igazi föld illatát. A tövises bokrokban, pirinyó, ökörszemnek nevezett madárkák dobnak pirinyó dalt három hangban. A levegő kék az erdő szélénél, rózsaszín a Loire fehér fövenyén. A természet a megbékélés példáját adja; derűt sugároz. (P.E.)

 

Quand mon réveil sonne

Je grogne, j'ouvre un oeil et j'allume; puis je mets l'aiguille sur sept heures, et je me rendors, serrant la bombe sur ma poitrine. Bientôt un tremblement ébranle la maison, le quartier. Je rage, mais je n'obéis pas. Je me donne jusqu'à cinq; puis jusqu'à dix, puis jusqu'à quinze. Et comme le quart est déjà passé de deux minutes, je me donne jusqu'à vingt, puisqu'il faut bien attendre un chiffre rond. enfin je me tire du lit....( Roger Martin du Gard)

Amikor a vekker megszólal

Morgok, kinyitom szemeim, villanyt gyújtok; aztán hét órára hajtom a mutatót és visszaalszom, mellkasomra szorítva a bombát. Hamarosan egy földrengés rázza meg a házat, a környéket. Dühöngök, de nem engedelmeskedek. Időt adok magamnak, ötig, majd tízig, aztán tizenötig. Mivel negyed már elmúlt két perccel, húszig maradok, elvégre meg kell várni egy kerek számot. Végül kivonszolom magam az ágyból...

 

Janti

Jantin'allait au village que le dimanche. Il habitait un quartier éloigné. après manger, il allait faire sa parie de cartes. La Marie, sa femme, lui disait:

"Pauvre homme, ne boit pas tant, lorsque tu as trop bu tu es méchant, tu me traites de tout!"

Mais chaque soir lorsqu'il rentrait il avait encore trop bu!

Lorsqu'il levait la jambe pour aller monter sur son vélo, le vélo tombait et Janti aussi. alors, tant bien que mal il se relevait et aussi son vélo, et il lui criait:

"Diable de vélo, tu ne vois pas la route? regarde donc misérable!"

En l'entendant faire, tout le monde riait. Il recommençait plusieurs fois, jusqu'à ce qu'il retrouve un peu d'équilibre. Il allait souvent d'un côté à l'autre de la route et allait s'écraser un peu plus loin.

Un jour, il venait d'arriver chez lui, ayant bu plus que d'habitude. Sa femme se désolait; elle était au lit; ils s'éclairaient avec une bougie. Lorsqu'il voulut se coucher, il alla souffler la chandelle, mais son souffle contenait tellement d'alcool qu'il prit feu, et il se brûla les lèvres.

La Marie criait bien fort:

"Tu vois, pauvre homme, ce que c'est que de tant boire! Jure-moi que tu ne boiras plus autant!"

" Je te jure que quand j'aurai trop bu, jamais plus je ne soufflerai la chandelle!"

Janti

Janti csak vasárnap ment a faluba. Egy távoli negyedben élt. Evés után, kártyázni ment. Felesége, Marie mondta neki : Szegény uram, ne igyál annyit, amikor részegen jössz haza, gonosz vagy, mindennek elmondasz engem. De minden este, amikor hazatért részeg volt.

Amikor felemelte a lábát, hogy felüljön a kerékpárjára, a bicikli eldölt és Janti is. Aztán valahogy feltápászkodott és kiabált a biciklinek: Átkozott bicikli! Nem látod az utat? Figyelj, te szerencsétlen ! Meghallva, amit mondott, mindenki nevetett. Ő többször is újra megpróbált felülni, amíg végre talált egy kis egyensúlyt. Gyakran az út egyik oldaláról a másik oldalára ment és kicsit összezúzta magát.

Egy nap, éppen hazaért, miután a szokásostól többet ivott. Felesége elszomorodott; az ágyban volt; gyertyával világítottak. Amikor le akart feküdni, el akarta fújni a gyertyát , de a lehellete annyi alkoholt tartalmazott, hogy lángra kapott és megégette a száját.

Marie hangosan felkiáltott:

Látod, szegény uram, milyen érzés ennyit inni! Esküdj meg, hogy nem fogsz többé inni!

Megigérem neked, hogy amikor részeg leszek, soha többé nem fogom elfújni a gyertyát! (P.E.)

 

Le travail de la terre

L'homme des champs travaille comme l'artiste. son oeuvre, c'est cette belle vigne aux longues lignes d'un vert sombre qui escaladent les pentes en un ordre parfait; c'est ce seigle plantureux dont les vagues frappent comme une marée le pied des coteaux; c'est ce clos qu'il faut agrandir, ce sol qu'il est nécessaire d'émietter, ce domaine qu'il convient d'augmenter la prospérité, oeuvre qui n'est jamais finie, à laquelle une existence ne suffit pas. Nul ne commande le travail à l'homme des champs : c'est peut-être pour cela qu'il travaille toujours. (Gabriel Maurière: à la gloire de la terre)

Munka a földön

A mezők embere úgy dolgozik, mint a művész. Munkája a csodálatos szőlő, hosszú, sötétzöld sorokban, amelyek tökéletes rendben kúsznak ; a bőséges rozs, amelynek hullámai, mint szökőár csapkodják a dombok lábait; a legelő, amit növelni kell; a föld amit szükséges szétosztani; a birtok, ami magában foglalja a jólét fokozását; a munka, ami sosincs kész, amelynek csupán a létezése nem elegendő. Senki nem ellenőrzi a munkát az egyes területeken: talán ezért dolgozik mindig.

 

La forêt qui chante

De jeunes arbres poussent sur mon pourtour. Je ne suis plus menacée de disparition soudaine. Je suis la forêt très vieille et toujours rajeunie. Je suis la forêt indispensable, régulatrice des eaux, purificatrice de l'air par le travail secret des feuilles vertes. Comme un immense bouquet, je donne au vent mes arômes. Je vibre et je chante comme la plus douce harpe. Je suis le temple aux milliers de colonnades élancées. Je suis l'asile de paix, le refuge cher au rêveur. Je suis la forêt, parure éternelle du monde.

Énekel az erdő

Fiatal fák nőnek ki utam mentén. Nem fenyeget már, hogy eltűnök hirtelen. Én vagyok a vén és örökké megfiatalodó erdő. Én vagyok a nélkülözhetetlen erdő, zöld leveleim áldott munkája révén a vizek szabályozója, a levegő megtisztítója. Mint egy óriás virágcsokor, a szélnek adom illataim. Rezgek és énekelek, mint a legkifinomultabb hárfa. Templom vagyok, ezernyi sudár oszlopsorral. Én vagyok a béke hajléka, az álmodozók drága menedéke. Én vagyok az erdő, a világ örök pompája. (Kordéné Csikós Éva)

 

Dîner de paysans canadiens

La soupe aux pois flmait dans les assiettes. Les cinq hommes s'attablèrent lentement, comme un peu étourdis par leur dur travail...Les deux femmes servaient, remplissaient les assiettes vides, emportant le grand plat de lard et de pommes de terre bouillies, versant le thé chaud dans les tasses. Quand la viande eut disparu, les dîneurs remplirent leurs soucoupes de sirop de sucre dans lequel ils trempèrent de gros morceaux de pain tendre. Puis bientôt rassasiés parce qu'ils avaient mangé vite et sans un mot, ils repoussèrent leurs assiettes et se renversèrent sur les chaises avec des soupirs de contentement.

Kanadai földművesek vacsorája

Borsó leves gőzőlgött a tányérokban. Öt férfi , nehéz munkájuktól kábultan, lassan az asztalhoz telepedett...Két asszony felszolgált, megtöltötte az üres tányérokat, hozta a főételt a szalonnát főtt krumplival, meleg teát öntöttek a csészékbe. Amikor a hús eltűnt(elfogyott) a vacsorázók cukor szirupot töltöttek kistányérjukba amibe nagy, puha kenyérdarabokat mártogattak. Azután hamarosan jóllakottan, mivel szó nélkül és gyorsan ettek, eltolták tányérjaikat és elégedett sóhajtásokkal lefordultak a székekről. (Puskás Noémi)

 

Mon village

De mon temps, le maître faisait une dictée à haute voix aux élèves, puis corrigeait les devoirs: en voici un exemple, tiré du livre de grammaire de mon père, en ...1938! mon village: Mon village est modeste et n'a pas d'horizon. Il se cache entre deux petites crêtes qui le gardent un peu des vents de la plaine. Dans ce repli de terre, il prend ses aises. Une route vient de la ville prochaine, bien droite, bien unie, grande ouverte. Le village lui oppose d'épaisses murailles, plus vieilles que les chemins, ou bien il avance ses jardins enclos de petits murs en pierres sèches qui s'écroulent quand il leur plaît. La route cède, tourne à gauche, tourne à droite, puis, souillée de purin, creusée 'nières, elle s'élargit et se perd presque en un terrain vague où croissent de hautes orties. Le village est tout seul sous un carré de ciel. Il ne reçoit pas. Il jette aux jambes des étrangers ses chiens hérissés, aux yeux farouches...
(Ernest Pérochon, le chemin de la plaine)

Az én falum

Az én falum egyszerű és nincs szem előtt. Két kis hegygerinc között bújik meg, amelyek egy kicsit megvédik a síkság szelétől. A földnek ezekben a ráncaiban, egyáltalán nem zavartatja magát. Egy út jön a közeli városból, egyenes, sima és tágas. A falu vele szemben áll vastag falaival, öregebbek, mint az utak, előretolva a kicsi, száraz kövekkel körbezárt kerteket, amelyek akkor omlanak le, amikor nekik tetszik. Az út meghátrál, balra fordul, majd jobbra, azután trágyalétől szennyeződik, kivájja a keréknyom, kiszélesedik és majdnem elveszik egy bizonytalan földön, amikor a magas csalánt keresztezi. A falu teljesen egyedül terpeszkedik az ég alatt. Senkit sem lát vendégül. Odaveti borzas kutyáit az idegenek lábaihoz, a félénk szemekhez...(P.E.)

 

Folytatjuk!

 

 

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó