A Sudouest újságban találtam ezt az érdekes cikket, amelyből kikanyarítottam egy jókora részt. Pierre Rabhi – a neves földműves és filozófus - válaszol az újságíró kérdéseire. Többek között azt is elmondja, hogy az intelligencia hiánya okozza az emberiség öngyilkos magatartását.

Journaliste : Les décisions prises en faveur de l'environnement semblent rencontrer une certaine indifférence, quand ce n'est pas un certain scepticisme, jusqu'à l'hostilité, des décideurs et d'une bonne part de la population. Partagez-vous ce constat ?

Újságíró: A környezetről szóló döntések - úgy tűnik -, egy bizonyos közönnyel, szkepticizmussal, sőt, a politikai döntéshozók és a lakosság nagy részének ellenségeskedésével találkoznak. Egyetért ezzel az állítással?

Pierre Rabhi : Malheureusement oui. Nous sommes bien obligés de nous rendre compte que l'humanité, d'une manière générale et globale, est totalement inconsciente des enjeux qui la concernent. Lesquels ne sont rien moins que la prolongation de cette même humanité ou sa disparition. C'est pour cela que l'écologie devrait être l'élément premier dans toute forme d'action. Si l'humanité était intelligente, elle s'assurerait quand même que la prolongation de son existence, sa pérennité, sa survie, est possible ou non. Mais ce n'est pas le cas. Il survient alors tout ce qui découle de cette inconscience, une prolifération de symptômes, qui sont dus au fait que la racine même du problème n'est pas perçue clairement.

Pierre Rabhi: Sajnos, igen. Kénytelenek vagyunk felismerni, hogy az emberiség, egy általános és átfogó módon, totálisan tudatlan az őket érintő kérdésekben. Melyen semmivel sem kevesebbek, mint az emberiség létének meghosszabbítása vagy eltűnése. Ez az, amiért az ökológiának elsődlegesnek kellene lennie bármely cselekvési formában. Ha az emebriség inteligens volna, akkor biztosítaná létezésének kiterjedését, örökkévalóságát, túlélését, ami lehetséges vagy nem. De nem ez a helyzet. Közbeszól mindaz, ami ebből a tudatlanságból származik, a tünetek elbúrjánzása, amelyek következtében a probléma gyökere nem tisztázott.

Journaliste: Vous pensez qu'il n'est pas trop tard pour intervenir sur l'environnement, pour retrouver cet équilibre nécessaire entre activité humaine et respect de la nature ?

Újságíró: Gondolja, nem késő beavatkozni a környezetbe, megtalálni a szükséges egyensúlyt az emberi tevékenység és a természet tisztelete között?

Pierre Rabhi : Le destin humain a toujours oscillé ainsi entre « il n'est jamais trop tard » et « il est trop tard ». C'est notre destinée tragique. Mais c'est une destinée que nous nous sommes faite, que nous nous sommes construite. Elle pourrait être autre. Mais pour être autre, il faut de l'intelligence. Et l'humanité n'en a pas.

Pierre Rabhi: Az emberi sors mindig ingadozik a "soha nem késő" és a "túl késő" között. Ez a mi tragikus végzetünk. De ez a végzet, amit magunknak teszünk, amit magunknak építünk. Ez másmilyen is lehetne. De hogy másmilyen legyen, ahhoz kell az intelligencia. És az emberiségből az hiányzik.

Bande-annonce "Pierre Rabhi, Au nom de la Terre"
Bande-annonce "Pierre Rabhi, Au nom de la Terre"

Journaliste : La société s'est construite sur l'illusion que les ressources naturelles sont infinies...

Újságíró: A társadalom olyan illúziókra épül, hogy a természeti erőforrások végtelenek...

Pierre Rabhi : C'est exact. A 'igine, on aurait pu percevoir la planète Terre comme une merveilleuse oasis dans un immense désert sidéral. Nous aurions ainsi le privilège de vivre dans cette immense oasis. Au lieu d'être perçue comme telle, elle est considérée comme un gisement de ressources qu'il faut épuiser jusqu'au dernier poisson, jusqu'au dernier arbre... C'est là qu'il y a un manque d'intelligence de l'humanité. De là découlent des comportements qui aboutissent au constat actuel, le pillage généralisé et la domination absolue du lucre sur toute autre option.

Nous nous portons atteinte à nous-mêmes à travers la nature car nous avons oublié que la nature, c'est nous. Cette séparation entre la nature et nous, cette dualité, introduit un malentendu selon lequel on pourrait tout détruire et prétendre survivre. C'est simplement de l'inconscience. Le problème est là : allons-nous prendre conscience de notre inconscience ? Tant qu'on ne l'aura pas fait, je pense que l'on va continuer dans cet aveuglement suicidaire.

Pierre Rabhi: Így van. Eredendően, érzékelni kellett volna Földünket, mint egy csodálatos oázist egy hatalmas csillagászati sivatagban. Akkor megtiszteltetés lenne élni ebben a hatalmas oázisban. Ahelyett, hogy úgy tekintünk rá, mint egy erőforrásra, amit ki kell meríteni az utolsó halig, az utolsó fáig...
Ez jelenti azt, hogy hiányzik az emberiség intelligenciája. Ebből következik a viselkedés, amely a jelenlegi állapothoz, a kiterjedt fosztogatáshoz és a haszon minden más feletti abszolút uralmához vezet.

Magunkat károsítjuk a természeten keresztül, mert elfelejtettük, hogy a természet mi vagyunk. Ez az elkülönülés, ez a kettőssség a természet és közöttünk félreértéshez vezet, hogy mindent elpusztítsunk és mégis követeljük a túlélést. Ez egyszerűen eszméletlen! A probléma az : ráébredünk-e tudatlanságunk tudatára ? Ameddig nem tesszük, azt gondolom, tovább haladunk ebben a vak öngyilkosságban.

Forrás: Sudouest

Fordította: P.E.