Többek kérésére folytatjuk kétnyelvű írásaink megosztását.
Köszönetet mondunk Jean-Michel Puyau-nak, aki fáradhatatlanul ontja az érdekesebbnél érdekesebb rövid történeteket.
Valamint, köszönetet mondunk mindazoknak, akik a fordítási munkában részt vettek és önzetlenül segítik a tanulni vágyókat.
Les bruits du crépuscule
Le vieillard s'asseyait sur un banc de gazon: il avait perdu ses fils et c'était l'heure où il pensait à eux. Le spectacle est magnifique et serein. Empli de ses souvenirs, le vieillard assistait à la chute du jour. Un char roulait sur la route, un taureau mugissait au bord du pré, un métayer hélait son pâtre ou c'était le cri des femmes appelant la volaille, l'aboi d'un chien au flanc d'un troupeau de brebis, le dernier soupir de la brise, puis tout à coup, quand les feuilles même se taisent, le carillon argentin de l'angélus joyeusement égrené dans le crépuscule.
Az alkonyat hangjai
Az öreg a pázsit egyik padján ült: elvesztette fiait és ez volt az az óra, amikor rájuk gondolt. A látvány csodálatos volt és békés. Az idős, emlékeivel feltöltve járult hozzá a napnyugtához. Egy harckocsi gördült az úton, egy bika bőgött a rét szélén, egy haszonbérlő intett pásztorának vagy asszonyok baromfit hívó kiáltása volt ez, vagy a birkanyáj oldalán egy pásztorkutya ugatása, vagy talán a szél utolsó sóhajtása, aztán hírtelen elhallgattak a levelek, a félhomályban vidáman szétszóródó ezüstös csengésű angelustól (esti imára hívó harangszó).
La pêche à la ligne
Le pêcheur appuya délicatement sa ligne sur un petit mur, s'assit et contempla le paysage... Tout à coup, il saisit sa ligne. Doucement, se mouvant à peine, le bouchon dessinait un cercle dans l'eau; Bianconi serra fortement sa canne, retint son souffle... Nouvelle secousse au bouchon, nouveau cercle plus large; le bouchon glisse avec lenteur, s'arrête; le coeur de Bianconi palpite, le bouchon avance encore un peu, à fleur d'eau, puis s'enfonce, zag! Bianconi donne un coup, la ligne se plie en arc, le fil tendu par un invisible poisson. "Peppina, le voici!" crie Bianconi, perdant la tête: "un filet, un filet!"
A horgászat
A horgász akkurátusan egy alacsony falhoz támasztotta szerelését, leült és a tájat szemlélte. Hirtelen megragadta a botot, lassan, alig mozogva, a dugó egy kört rajzolt a vízen; Bianconi megszorította horgászbotját, visszatartotta lélegzetét. Újabb rázás a dugónál, újabb és szélesebb kör; a dugó lassan csúszik, megáll; Bianconi szíve hevesen ver, a dugó még egy kicsit halad a víz felett, azután lesüllyed. Bianconi bevág,a bot ívben meghajlik, feszül a zsinór egy láthatatlan hal által. "Peppina, itt van!" kiált Bianconi, fejét vesztve: "Hálót, hálót!"
Avant un orage
Aujourd'hui, un orage menaçait. Rapidement les nuées s'enflèrent, apparurent ainsi que des flottes compactes, dévalèrent sur le dos des montagnes incultes. L'Hérault déjà se troublait, roulant une voix plus grosse, et les oiseaux effarés, en désarroi, pépiaient dans les ombrages. Soudain, avant midi, les vent balaya la plaine, chanta lugubrement des menaces de hibou, hou!...hou!... à travers la campagne sonore. Un pan de ciel se couvrit, l'ombre embrassa bientôt les vastes champs peuplés.
Vihar előtt
A mai napon vihar fenyegetett. Nagy sebességgel felhők bukkantak elő, feltornyosultak, majd gyorsan leereszkedtek a megműveletlen hegyoldalakra, sűrű eső kísértében. Az Hérault(folyó) vize zavarossá vált, hangosabban hömpölygött, a zűrzavarban a madarak riadtan csipogtak a lombok sűrűjében. Hirtelen, dél előtt a szél végigsöpört a síkságon, a bagoly komor vészjelzésének hangja zengett az egész vidéken keresztül. Az égbolt egy része beborult, és hamarosan árnyékba vonult a szélesen elterülő lakott vidék.
(Fordította : Puskás Noémi)
Un jardin abandonné
Il y avait un banc de pierre dans un coin, une ou deux statues moisies, quelques treillages décloués par le temps pourrissant sur le mur; du reste, plus d'allées ni de gazon; du chiendent partout. Le jardinage était parti, et la nature était revenue. Les arbres s'étaient abaissés vers les ronces, les ronces étaient montées vers les arbres; la plante avait grimpé, la branche avait fléchi; ce qui rampe vers la terre était allé trouver ce qui s'épanouit dans l'air; troncs, rameaux, feuilles, fibres, touffes, vrilles, sarments, épines, s'étaient mêlés, traversés, mariés, confondus...
Egy elhagyott kert
Az egyik sarokban egy fehér kőpad volt, egy vagy két penészes szobor, a falon néhány, az idő miatt megkorhadt, szögek nélküli apácarács, ami maradt, nincsenek már sétányok és gyep sem, mindenütt csak tarack. A kiskert eltűnt és visszatér a természet, a fák a tüskés bozót felé hajlanak, a bozót felkapaszkodik a fákra, a növények felkúsznak, az ágak lehajlanak, amelyek a föld felé igyekeznek, találkoznak azokkal, amelyek fölfelé törekszenek, fatörzsek, ágak, növényi indák, kacsok, szőlővesszők, tövisek sűrűje, összegabalyodva, egymást keresztezve, egymásba kapcsolódva, összekeveredve...(Puskás Noémi)
A mon père
Repose doucement, père, puisque tu es allé dormir. Dors sans tourments et sans regrets. Tu ne dois rien à ton enfant. Tu lui as tout donné, et bien plus que des parchemins: la fierté d'être ton fils et la plus belle fortune: celle du souvenir. Si, par-dessus mon épaule, tu regardes courir ma plume sur le papier, tu sais comment je vais finir mon livre, et que bientôt, je le porterai à la mère qui l'attends, assise sur sa chaise, près de la fenêtre d'où l'on voit la rue...
Apámhoz szólok
Pihenj jól, apám, hisz' elmentél aludni. Aludj gyötrelem és sajnálkozás nélkül. Semmivel sem tartozol gyermekednek. Mindent megadtál neki, sokkal többet mint diplomákat : a büszkeséget, hogy a fiad lehet és a legnagyobb vagyont, az emlékek értékét. Ha vállam felett nézed papiron futó tollamat, tudod, hogyan fogom befejezni könyvemet és hogy hamarosan elviszem anyámnak, aki az ablak előtt - ahonnan jól látjuk az utcát -, székén üldögélve várja azt...
Mon Père
Quand vous me quitterez pour la dernière fois
que ce soit doucement
avec vos yeux d'automne embrumés de remords
et vos colères au pied de mon enfance.
Quand vous me quitterez pour la dernière fugue
que ce soit tendrement
avec vos yeux d'automne embrumés de regrets
et vos larmes au creux de mon sourire.
Quand vous me quittez pour la dernière absence
que ce soit calmement
avec vos yeux d'automne embrumés de silence
et vos mains entre les miennes.
Quand vous me quitterez s'il faut que vous partiez
que ce soit à l'automne
dans un matin de brume et de feuilles en vol
votre regard au creux de mon silence
sans larme et sans colère.
Apám
Amikor majd utoljára hagytok el engem,
történjen csendesen,
a bűntudat őszi ködétől fátylas szemekkel,
gyermekkorom lábainál felejtett méreggel.
Amikor majd utoljára hagytok el engem az utolsó szökésben,
történjen gyengéden,
a sajnálat őszi ködétől fátylas szemekkel
és mosolyom gödrébe hulló könnyekkel.
Amikor elhagytok utolsó távollétemkor,
nyugodtan történjen,
a csend őszi ködétől fátylas szemekkel
és legyen kezetek kezemben.
Amikor majd elhagytok engem, ha mennetek kell,
ősz legyen,
hulló levelekkel terhes őszi reggelen,
hallgatásom gödrébe hulló
harag nélküli könnyekkel.
Adieu, Tempest
C'est la dernière heure de mon dernier jour dans la région polaire. Viens, mon chien. Viens, mon vieux compagnon, vivons ensemble nos dernières minutes. Je vais te quitter. Tempest; tu ne me verras plus jamais. Je ne te verrai jamais plus. Tes bons yeux ne rencontreront plus mes yeux. Ma main ne passera plus, caressante, sur ton pelage. Je ne gratterai plus ta tête, et, moi, je ne sentirai plus ta douce langue sur ma joue. Tu ne grifferas plus de ton ongle dur ma cuisse pour me demander un morceau...
Isten veled Tempest!
Ez az utolsó napom utolsó órája a sarkvidéken. Gyere, kutyám! Gyere, öreg barátom, éljük át együtt az utolsó perceket. El foglak hagyni. Tempest, soha többé nem fogsz látni engem. És én sem látlak többé téged. Gyönyörű szemeid többé nem találkoznak az enyémmel. Kezem nem csúszik többé végig bundádon, símogatva azt. Nem vakargatom többé a fejed és nem érzem arcomon puha, lágy nyelvedet. És te sem mélyeszted többé körmeid combomba, hogy egy falatkát kunyerálj tőlem..
