Az 1956-os magyarországi forradalomról már az események idején, s azt követően pedig különösen sok publikáció, cikk és könyv született Franciaországban: részben magyar, részben francia szerzõk tollából a legkülönbözõbb politikai-ideológiai nézetek jegyében. A már akkor is az évtizedek óta franciaországi száműzetésben élő, nagy tekintélyű, magyar származású újságíró és történész, Fejtő Ferenc volt az első, aki a francia újságolvasók és a szellemi élet elé tárta a magyar forradalom „igazságát”. A Hetek cikke.
Az Agence France-Presse 1944. szeptemberi megalakulása óta különféle információk franciaországi és külföldi gyűjtésével és terjesztésével, valamint az e cél elérésével összefüggő egyéb tevékenységek végzésével megbízott szervezet volt. A státusával és működésével kapcsolatos hosszú viták eredményeként született meg az 1956. de-cember 28-án elfogadott törvény. Igyekeztek ugyanis megőrizni az ügynökség függetlenségét. „Semmilyen körülmények között nem lehet rá hatással olyan befolyás vagy tekintély, amely veszélyeztetné az információk pontosságát vagy tárgyilagosságát; semmilyen körülmények között nem kerülhet valamely ideológiai, politikai vagy gazdasági csoport jogi vagy tényleges ellenőrzése alá… A francia és külföldi felhasználók számára rendszeresen és megszakítás nélkül pontos, pártatlan és megbízható információkat kell szolgáltatnia” – szögezte le a törvény. Fejtő Ferenc, aki 1947-től az AFP-nek a kommunista világ ügyeivel megbízott osztályát vezette – tehát a szovjet blokk országaival is foglalkozott –, előadásaiban több ízben megerősítette: soha nem érzékelte, hogy a hivatalos körök bármiféle nyomást gyakoroltak volna rá. Nem próbálták „orientálni” őt elemzéseinek elkészítése során sem.
Noha a nagy francia napilapok az 1956-os magyar forradalom idejére küldtek tudósítókat Magyarországra, az AFP nagyon fontos információs forrást jelentett az egész francia sajtó számára. Az ügynökség nem csak két budapesti tudósítójától – Gaston Fournier-től és Pierre Frédérix-től – kapott rendszeresen értesüléseket a magyar forradalomról. Más fővárosokban székelő munkatársai, főként a bécsi, a belgrádi, a londoni, a washingtoni és a New York-i tudósítók is fontos információgyűjtő munkát végeztek. A párizsi szakértők, az AFP irattárában található dokumentumokon szereplő formulával élve „a magyarországi események menetét szorosan követő párizsi megfigyelők”, mindenekelőtt Fejtő Ferenc pedig helytálló elemzéseket írtak, amelyek azután a sajtó széles köreiben elterjedtek.
1956. október 24-én ezek a „megfigyelők” helyesen állították, hogy a lengyel párt liberális szárnyának győzelme siettette a magyar események kibontakozását, és hogy a Petőfi Kör kommunista értelmisége a politikai követelések megfogalmazásával nagy szerepet játszott a közvélemény formálásában. Október 26-án e szakértők úgy vélekedtek, az események már jelentősen túlhaladták Nagy Imre kísérletét, hogy a kommunista rendszert annak Tito-féle irányban történő átalakításával megmentse. Úgy találták ugyanakkor, hogy a magyar kormányfő nyugalomra felhívó nyilatkozatai őszinték és valóban békülékenyek.
November 1-jén az AFP belgrádi tudósítója hiteles forrásokból arról értesült, hogy szovjet csapaterősítések érkeztek Magyarországra. November 2-án a francia hírügynökség egyik budapesti tudósítója pedig azt táviratozta, hogy a Szovjet Hadsereg egységei bekerítették a magyar fővárost, Nagy Imre tekintélye viszont megerősödött az országban. A szovjet represszió megindulása után Fejtő Ferenc és kollégái szintén helyes következtetésekre jutottak: „Két hét óta a szovjet vezetők az előtt a választás előtt állnak, hogy brutálisan leverjék-e a magyar felkelést, példát statuálva ezáltal minden csatlós állam előtt, amely hajlana a Varsói Szerződésből való kilépésre – vagy átengedjék Magyarország területét, amivel viszont a szovjet birodalom összes széthúzó erőit bátorítanák. […] Úgy tűnik, hogy a szovjetek választása teljes fordulatot jelez a Kremlben, ahol a »mérsékelt szárny«, Anasztasz Mikojannal az élen, az utóbbi napokban számos erőfeszítést tett, hogy olyan megoldást találjon a magyar válságra, amely lehetővé teszi a desztálinizáció és a liberalizáció ez év elején megkezdett politikájának megmentését”.
Fejtő Ferencnek az AFP-nél végzett, általánosan megbecsült munkája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a francia sajtó túlnyomó része – a kaotikus magyarországi helyzetből eredő tévedéseket leszámítva – lényegében az igazságnak megfelelő értesüléseket és magyarázatokat közölhetett.
Apró trükkök
Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után Fejtő természetesen megkülönböztetett figyelemmel követte a sztálini örökség lebontásának fejleményeit a szovjet blokkban, ezen belül is a lengyelországi és magyarországi ellenzéki mozgalmak fejlődését 1956 nyarán. A Kelet-Európában végbemenő változásoknak köszönhetően október elején meghívást kapott a magyar PEN Clubtól. Nem volt tehát többé persona non grata Magyarországon. Kilencévi távollét után Fejtő szeretett volna Magyarországra utazni, de az Agence France-Presse vezetői úgy vélték, hogy a Közép-Európában egyre növekvő destabilizáció Párizsban teszi őt nélkülözhetetlenné. Ezekről a lázas napokról visszaemlékezéseiben így ír: „Számomra rendkívül intenzív munkaszakasz kezdődött. Majd jött a robbanás az október 23-áról 24-ére virradó éjszakán. A hírügynökség számára írt kommentárjaim mellett, amelyeket a Budapestről kapott táviratok és telefonok alapján állítottam össze, én voltam a felkelés krónikása a France-Observateurnél is, és lázasan készítettem elő… az Editions Horay-nek egy könyvet a Magyar tragédiáról. Azonosultam a magyar üggyel, ahogy hét évvel korábban is azonosultam a budapesti per [Rajk László és társainak pere] áldozataival. Az érzés, hogy igaz ügyet védhetek, szárnyakat adott”.
November 4-én reggel, azon a napon, amelyen a szovjetek eltiporták a magyar felkelést, Fejtő előadást tartott a magyar eseményekről az Esprit című folyóirat éves kongresszusán. Noha az 1932-ben alapított folyóirat kereszténynek vallotta magát, a perszonalizmus filozófiája, a munkásosztály szakralizálása és a háború óta a Szovjetunió iránt meglévő jóindulata révén közel állt a Francia Kommunista Párthoz. Ezért aztán Fejtő Ferenc, amikor előadta a saját felfogását a magyarországi eseményekről, hallgatói számára és későbbi publikációiban is – „a polgári sajtó ujjongását” ellensúlyozandó – szándékosan kiemelte a munkástanácsok jelentőségét a felkelés második szakaszában. „Kicsit eltúloztam a forradalom proletár jellegét… noha az mindenekelőtt demokratikus és nemzeti felkelés volt a rendőrállam és az idegen megszállás ellen” – vallotta be később.
Fejtő meg akarta győzni a francia értelmiséget, amely többségében a Szovjetunió és általában a kommunizmus iránt illúziókat tápláló baloldalhoz tartozott, és be akarta bizonyítani, hogy a magyar forradalom igaz ügyet szolgál: „Arról volt szó, hogy az ártatlanságát kellett hangoztatni annak a népnek, amelyet azzal vádoltak, hogy javíthatatlan fasiszta, ellenforradalmár, antiszocialista” – írta emlékirataiban. Intellektuális harca során arra törekedett, hogy közvetlenül eljusson a kiemelkedő személyiségekhez. Emlékezete szerint semmiféle nehézséget nem okozott neki, hogy meggyőzze a Nobel-díjas írót, Albert Camus-t a magyar felkelés jogszerűségéről és tisztaságáról. Viszont úgy látta, némi ellenállásra talál ez ügyben Jean-Paul Sartre-nál, a kommunista mozgalommal rokonszenvező egzisztencialista író-filozófusnál, akit pedig nagyon fontosnak tartott, hiszen nagy tábora volt a korabeli francia szellemi életben.
Fejtő tehát apró ravaszsághoz folyamodott, amelyet egy 1996-os konferencián így mesélt el: „…a magyarországi szovjet intervenciót követő napon felhívott Gajewsky a lengyel nagykövetségről, akihez régóta baráti szálak fűztek. Közölte velem, hogy Kornecki – a lengyel kommunista párt lapjának, a Trybuna Ludu budapesti tudósítója –, aki végigkísérte a forradalom minden szakaszát, egészen a megszállásig, átutazóban Párizsban van, és szeretne velem beszélni. Mivel úgy gondoltam, hogy Sartre-t érdekelheti egy olyan újságíró beszámolója a magyarországi eseményekről, akinek pártatlansága »minden gyanú felett áll«, meghívtam hozzánk a lengyelekkel együtt. […] Három vagy négy órán keresztül hallgattuk Kornecki beszámolóját mindarról, amit látott és tudott. Észrevettem, hogy Sartre mélyen meg van rendülve. Végül így szólt hozzám: »Mit tehetek önökért, hogyan bizonyítsam a szolidaritásomat?« Fejtő azt kérte, hogy az ismert filozófus írjon előszót készülő könyvéhez, amelyet A magyar tragédia címmel kívánt megjelentetni. Ebben a Magyarországon 1953 óta jelenlévő demokratizálódási folyamatot kívánta bemutatni, annak tragikus forradalmi végkifejletével együtt. Sartre elfogadta a felkérést. Sőt, másnap nyilvánosan elítélte a szovjet katonai beavatkozást.
Hetek / Kecskés D. Gusztáv
