1942. július 16-án és 17-én 8160 zsidót zsúfoltak össze a párizsi Vélodrome d'Hiverben (téli fedett kerékpárverseny-pálya), mielőtt Auschwitzba deportálták őket.
Ez egy olyan világ volt, amelyet soha többé nem szeretnénk látni, ezért újra emlékezünk a francia hatóságok bűnrészességével végrehajtott razziákról.
1942-ben az európai zsidó lakosság megsemmisítésére irányuló stratégiája részeként a hitleri Németország úgy döntött, hogy a munkaerő megszerzése ürügyén egyszerre több nyugat-európai országban, köztük Franciaországban is tömeges összegyűjtést szervez.
A nácik a műveletet Tavaszi szélnek nevezték el. A Tanács alelnöke, Pierre Laval beleegyezett a nácik kívánságaiba, ugyanakkor biztosította, hogy az a francia zsidókat ne érintse. Csak a hontalan vagy francia állampolgárságuktól megfosztott külföldieket lehetett erőszakkal Németországba vinni.
A Birodalmi Biztonsági Központi Hivatal azonban 110 000 zsidóra vonatkozó kvótát határozott meg Franciaország számára. Tárgyalásokat követően Pétain kormánya beleegyezett, hogy átadjon 40 000, a megszállt övezetben élő külföldi zsidót, köztük 22 000 felnőttet, akik Párizs környékén éltek. A rendőrség vezetője, René Bousquet a maga részéről 10 000 hontalan zsidót ígért a németeknek a szabad zónából.
A razzia időpontját július 13-ra tűzték ki
A német, osztrák, lengyel, csehszlovák, orosz és hontalan zsidók, férfiak esetében 16 és 60 év közötti, nők esetében 16 és 55 év közötti, valamint gyermekeik voltak a célpontok. Egy tucatnyi kivételről rendelkeztek, mint például a szülés előtt álló terhes nők, a 2 év alatti gyermekek anyjai, a szoptató nők, a hadifoglyok feleségei, a nem zsidókkal házasodott zsidók stb. A tervek szerint a válogatás nem otthon, hanem az elsődleges gyűjtőközpontokban történt volna. Ugyanez vonatkozott a 16 év alatti gyermekekre is.
13 152 zsidót tartóztattak le
Végül július 16-án hajnali 4 órakor kezdődött a begyűjtés. A 6000 mozgósított rendőr birtokában volt a letartóztatandó zsidók listája, a pontos címükkel. Sok otthont üresen találtak, vagy a családapa eltűnt. Néhány rendőr és más tisztviselő, akik elborzadtak a razziától, már július 10-én kiszivárogtatta az információt. Sok férfi a családját a lakásában hagyta, mert addig a németek soha nem gyűjtötték össze a nőket és a gyerekeket.
A kétnapos razzia során 13 152 zsidót tartóztattak le. Ez 9000-rel kevesebb volt a tervezettnél.
Ezúttal azonban felnőtteket, időseket és gyerekeket is összegyűjtöttek, még azokat is, akik Franciaországban születtek. A tanúvallomások szerint a rendőrök többsége túlbuzgóság nélkül végezte feladatát. A kulcsokat és az állatokat a gondozókra bízzák. Ennek ellenére sok ajtó zárva maradt, ami miatt lakatost kellett hívni, ami késleltette a műveletet.
A családokat buszokra rakták. Az egyedülállókat, a tinédzsereket és a gyermek nélküli párokat közvetlenül a drancy-i táborba vitték, míg a gyermekes családokat a 15. kerületben található Vélodrome d'Hiverbe. A kétnapos razzia során 13 152 zsidót tartóztattak le, köztük 3118 férfit, 5919 nőt és 4115 gyermeket. Ez 9000-rel kevesebb volt a tervezettnél.
Pokoli higiéniai körülmények
A fojtogató hőségben, élelem nélkül, egyetlen vízvételi ponttal, 8 160 szerencsétlen volt összezárva a Vél' d'Hivben. Semmit sem terveztek az ellátásukra. Eltekintve körülbelül harminc piszoártól és WC-től, amelyek fele megközelíthetetlen volt. A higiéniai körülmények gyorsan pokollá váltak. Azok, akik nem tudtak ellenállni, körülbelül százan, öngyilkosságot követtek el. Mások próbáltak elmenekülni, de az őrök lelőtték őket.
A második napon a tűzoltók csövet állítottak fel, hogy a Szajnából vizet szivattyúzzanak. A Vöröskereszt és a Secours National néhány ápolónője végül levest osztott és ellátást nyújtott. Három orvos kapott engedélyt arra, hogy belépjen a Vél' d'Hivbe. Csak nagyon kevés beteg és szülés előtt álló nő volt olyan szerencsés, hogy a Rothschild-kórházba szállították, amelynek egy részét erre a célra rekvirálták. A betegségben szenvedő gyermekeket a velodrom páholyaiba vitték, ahol a földön feküdtek.
Az internáltak között nem volt lázadás. Bíztak az őreikben, akik azt sugallták, hogy a családokat hamarosan Kelet-Európában telepítik le. Néhány szülő azonban arra bíztatta gyermekeit, hogy szaladjanak el, amíg az őrök nem figyelnek.
A gyerekek egymásra hánynak
A családokat fokozatosan áthelyezték a Loiret-ben lévő két, már amúgy is zsúfolt tranzittáborba, Pithiviers-be és Beaune-la-Rolande-ba, amelyeket francia csendőrök és vámtisztek őriztek. Július 22-én reggel 8.30-kor a Vél' d'Hiv végül kiürült. Egy Loiret-i internált levelében így ír:
2400-an vagyunk egy fészerben nőkkel és sok gyerekkel, a földön alszunk egy kis szalmán [...], a gyerekek egymásra pisilnak és hánynak. Ha 15 napot kell ott töltenünk, a legtöbben meghalnak, különösen a gyerekek.
Amint az várható volt, a németek nem engedtek el egyetlen gyermeket vagy idős embert sem, mert a 22 000 letartóztatottra vonatkozó kvótát messze nem érték el. A Tanács alelnökének, Pierre Lavalnak ezzel nem volt problémája: épp ellenkezőleg, azzal érvelt, hogy a francia árvaházak már így is túlzsúfoltak.
Száz felnőtt tér vissza Franciaországba
Július végén az anyák indultak el elsőként Auschwitz-Birkenauba, négy konvojra osztva. Az anyáknak a gyermekeiktől való elválasztása borzalmas jeleneteket szült. A gyerekek a legnagyobb nyomorban maradtak magukra hagyva. Augusztus 15. és 25. között 3081 gyermeket küldtek sorban Drancyba, ahonnan a megsemmisítő táborba indultak. Itt azonnal elgázosították őket.
Forrás: Le Point / Frédéric Lewino
Kaplcsolódó cikkek:
