Az alacsony fekvésű Észak-Pas-de-Calais régió sűrűn lakott és erősen iparosított. Dunkerque, Calais és Boulogne a fontos kikötői. Picardia sokkal inkább mezőgazdasági jellegű.
Észak-Pas-de-Calais: lakossága 3,9 millió fõ; területe 12 000 négyzetkilométer; központja Lille, amelynek lakossága 157 000 fõ. Más városai: Roubaix, lakossága 102 000 fõ, Tourcoing, lakossága 97 000 fõ, és Calais, lakossága 77 000 fõ.
Picardia: lakossága 1,7 millió fő; területe 19 400 négyzetkilométer; központja Amiens, amelynek lakossága 136 000 fő.
A két világháború temetõi és a mára már bezárt vagy haldokló szénbányák salakhegyei borítják Észak-Pas-de-Calais (3,9 millió lakos) tágas, szeles síkságát, mintegy keserves múltját jelképezve. Ez a sûrûn lakott régió (és a szomszédos Picardia úgyszintén) évszázadokon át mind a kereskedõk, mind a fegyveres hódítók fõ áthaladási útvonala volt Európában. Ugyancsak hosszú idõn át volt a francia nehézipar fellegvára, mígnem bányászata, acélipara, hajógyártása és textilipara hanyatlani kezdett. De ma, miután megnyitották a Csalagutat Calais és Dover között, és kiváló vasútvonalai vannak, fényes jövõ vár rá az 1992-es, új, egységes piacú Európában.
Az északi rész a hatalmas dunkerque-i ipari kikötõtõl a központig, Lille-ig tart. Flamand eredetû, nagyon hasonlít a szomszédos belgiumi Flandriára. A sík vidéknek megvan a maga komor szépsége, a látóhatáron feltûnnek a magas, vörös téglából épült flamand harangtornyok. Az emberek szívósak, melegszívûek, õszinték, és kemény ipari munkájukért-változatos társadalmi és klubélettel kárpótolják magukat, amely talán sokkal inkább angolos, mint franciás, és szokatlanul erõs bennük a helyi néphagyományok iránti érzék. Nagy becsben tartják különleges sportjaikat és hobbijaikat (bábozás, galambtenyésztés, íjászat, rezes bandák), és nagyon élvezik farsangi és tavaszi karneváljaikat, amikor is minden város örömmel büszkélkedik a maga óriásával, egy jelmezes groteszk figurával, aki a város középkori alapítóját vagy pártfogóját jelképezi. A flamandokat nyolcszáz év alatt huszonkétszer szállták meg, s azt állítják, ez az oka, amiért oly odaadóan õrzik identitásukat és kultúrájukat.
A területet gyakran feldúlták az angolok, a 17. században a spanyolok foglalták el, aztán 1713-ban Lille-t Franciaországnak engedték át. Az elsõ világháborúban az angolok szövetségesként tértek vissza, sokan meghaltak közülük a flandriai futóárkokban vívott csaták során és a picardiai Somme-nál. Ma Thiepvalban egy hegytetõn álló óriási angol emlékoszlop, Vimy Ridgeben egy kisebb kanadai emlékmû, 2500 szépen gondozott nemzetközösségi temetõ, valamint francia és német sírok milliói emlékeztetnek fájdalmasan a négy évig tartó lidércnyomásra, amelyet oly megrendítõen énekeltek meg a katonaköltõk, például az angol Wilfred Owen. De a leghatásosabban Henri Barbusse írja le azokat a csatákat, A tûz címû regényében, amely Vimy környékén játszódik, ahol a Notre-Dame-de-Lorette magas francia emlékmûve található. A régió a második világháborúban ismét súlyos károkat szenvedett, és Dunkerque is bekerült a történelembe, mivel 1940. május 25.-június 5-e között hajókon ott mentettek ki mintegy 350 000 angol katonát.
Észak-Pas-de-Calais-nak az ipar volt a legnagyobb erõssége, de az Akhillész-sarka is. Lille a középkor óta fontos textilközpont, kereskedõi bejárták az egész földet. A 19. században a helyi acélmegmunkálásra és a szénbányákra támaszkodva betelepült a nehézipar, melynek gyárai Lille-tõl délre vannak, s a bennük végzett fárasztó munkát és az ott dolgozó emberek szegénységét Zola írta le a Germinalban. Ma jobban fizetik a munkásokat, de kevesebb a munka. Az acélipar pang, a dunkerque-i hajógyárakat bezárták, és 1947 óta a kimerülõben lévõ szénbányákban 220 000-rõl 7000-re csökkent a munkahelyek száma. A textilgyárakat sikeresen korszerûsítették, de ezt is a munkahelyek csökkentése árán. A helyi munkanélküliség és az elvándorlás jóval fölötte van a franciaországi átlagnak, nem könnyû odacsalogatni a beruházókat, hogy új iparágakat hozzanak létre.
Ám az új Európa perspektívájában a régiónak mégis derültebbek a kilátásai. Igaz, hogy a múltban Franciaországnak ez az északi csücske valahogy mindig az ország peremének számított, de most, hogy eltörölték a kereskedelmi határokat, központi térség lett. Lille-t választották az új, nagy sebességû Euro vasúthálózat központjának, ahol a TGV (Train á Grande Vitesse) Londontól Párizsig - a Csalagúton át - össze fog kapcsolódni egy másik TGV vonallal, amely Amszterdamon és Brüsszelen át a Ruhr-vidékrõl indul. A régió abban reménykedik, hogy a világ jómódú és városiasodott vezetõ körzetének, az úgynevezett Európai Közösség Arany Háromszögének fõ pillérévé válik. Ez pedig hatalmas új beruházásokat jelent.
Lille, ez a méltóságteljes flamand város régi, rózsaszín téglás házaival - de Gaulle is itt született - nagyon élénk pezsgõ életet él egész éjszaka nyitva tartó vendéglõivel és kiváló szépmûvészeti múzeumával. Pierre Mauroy, szocialista párti polgármestere irányításával, aki 1981-1984 között miniszterelnök volt, örömmel válaszolt a kihívásra új üzletközpontok létrehozásával. Ez az ipari régió hosszú ideje a szocialisták fõ bástyája Franciaországban, ahol - kényelmetlen szövetségben a kommunistákkal - irányításuk alatt tartják a regionális és a legtöbb városi tanácsot is. Calais, Franciaország legfontosabb utasszállító kikötõje félt a közeli alagúttól, mert veszélyes ellenfélnek tartotta, de kommunista polgármestere jónak találta a tervet, és némi sikerrel körüludvarolta a brit és amerikai pénzembereket. Igaz, hogy a régió belsejében a szénbányák ügye még mindig rosszul áll, de a kikötõkbe áramlik az új befektetés. A Coca Cola cég fölszerelt egy gyárat Dunkerque-ben.
A britek, akik 1346-1558 között birtokolták Calais-t, kereskedelmi megszállókként tértek vissza. Felvásárolták a földeket, házalzat, vagy átvették a hipermarketeket, kaszinókat és nagy szállodákat Calais és Boulogne, a nagy halászati központ környékén, és lejjebb is az Opál-parton, egészen Le Touquet-Paris-Plage-ig. Ez utóbbit annak idején a britek segítségével alakították át elegáns, Edward-stílusú üdülõhellyé, de késõbb lemondtak róla. A Csalagút megépítése megint csak arra ösztönözte az angolok ezreit, hogy hétvégi háznak vagy nyaralónak fölvásárolják a parasztházakat Boulogne és Le Touquet kellemes környékén, ahol az árak alig egyharmadát érik el a csatornán túli Kent vidéken kért áraknak.
A tengerparti rész a mészkõsziklákkal és a jó strandokkal, sokkal dimbes-dombosabb és regényesebb, mint a flandriai síkság, és gazdag irodalmi vonatkozásai vannak. Georges Bernanos (1888-1948) Fressinben született, ott írta komor regényeit a fiatal papok lelki gyötrelmeirõl; és ott van a hegytetõre épített Montreuil is, ahol Victor Hugo Valjeanja tolvajból nemesember-baráttá vált a Nyomorultakban.
A régió sok régi városa példája annak a sajátos, kacskaringós oromzatos flamand építészetnek, amely annyira hasonlít a holland és az északnémet Hanzavárosok építészetére. Különösen így van ez Arras esetében, ahol két nemes arányú teret vesznek körül a 17. századi magas és elegáns, díszes oromzattal és fedett kapuboltozattal épített házak. St-Omernek és St-Riquier-nek gyönyörû régi temploma van. De a legszebb székesegyházak Picardiában találhatók, Laonban és Amiens-ben. Talán az utóbbi a legtökéletesebb gótikus székesegyház Franciaországban, s annyira felkavarta John Ruskint, hogy könyvet írt róla. Különösen híres a fõhomlokzat Krisztus-szobra, amelyet évszázadok óta "Amiens szép istenének" neveznek.
Picardia déli részén, nem messze Párizstól van két híres város. Chantilly híres lóversenypályájáról és gyönyörû tóparti reneszánsz kastélyáról ismert, amelynek múzeumában Raffaello-, Filippo Lippi-, Tizian- és Leonardo-festmények vannak, valamint itt látható Fauquet 40 pompás miniatûrje. A compiégne-i palotát, mely nagyobb a chantilly-inél, Napóleon használta császári rezidenciaként. A közeli erdõ egyik tisztásán emlékmû jelöli azt a helyet, ahol 1918. november 11-én Foch marsall és a német küldöttek aláírták az elsõ világháborút lezáró fegyverszüneti megállapodást. 1940 júniusában Hitler is, hogy revansot vegyen, itt fogadta a franciák megadását jelentõ küldöttséget.
A dimbes-dombos Picardia (1,6 millió lakos) termékeny mezõgazdasági régió, ahol hatalmas gazdaságokban termelik a gabonaféléket és a cukorrépát. Sem ennek a területnek, sem Észak-Pas-de-Calais-nak nem híres a konyhamûvészete, viszont a flamand módra elkészített, sörben párolt marhahús jóízû. Ilyen a ficelle picarde is, a sonkával és mártással töltött palacsinta és a hochepot, a nehéz ragu.