Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Franciaországban is képtelenek a politikai pártok a valós európai tematikáról és kérdésekről kampányt folytatni.

Rövidesen megkezdődik Franciaországban a Szcientológia Egyház elleni per. Ezt a francia média közölte hozzátéve: a Franciaországban szektának tartott egyházat szervezett csalással vádolják.

A legnagyobb francia autógumi gyártó cég legalább 1000 embert készül elbocsátani a válság miatt és bezárják a vállalat egyik gyárát is. Az alkalmazottak szerint a vállalat vezetőinek inkább a kormánytól kellene támogatást kérniük a munkahelyek megmentése érdekében.

Az Olympique Lyon csapata az utóbbi években abszolút egyeduralkodó volt a francia bajnokságban, 2002 óta egymás után hétszer megnyerte a Ligue 1 küzdelmeit. Idén erre kevés az esélye, mert bár kedden 3-0-ra legyőzte a Nantes csapatát, a Marseille és a Bordeaux még így is négy ponttal vezet Juninhóék előtt.

A franciák kétharmada elégedetlen a pontosan két éve megválasztott köztársasági elnökkel. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek 65 százaléka számára "csalódást" okozott Nicolas Sarkozy eddigi tevékenysége, miközben az elégedettek aránya mindössze 24 százalékot tesz ki.

A MotoGP-s Randy de Puniet és a 250-es kategória versenyzője Jules Cluzel bizonyítani szeretnének a következő versenyen, amit szülőhazájukban, vagyis Franciaországban rendeznek meg.

Orly repülőterén a csomaghordók nem voltak hajlandóak kirakni a Mexikóból és Spanyolországból érkezett repülőgépek csomagjait.

Filmvászonra kívánkozó jelenet során helikopterrel szökött meg egy gyermekmolesztálás miatt büntetését töltő szektavezér a Franciaországhoz tartozó Réunion szigetén található börtönéből - számoltak be a kínos esetről hétfőn a hatóságok.

A nemzetközi metropoliszokkal rivalizáló világvárossá kívánja átalakítani a francia fővárost és elővárosait az államfő. A "Nagy Párizs" projektjeiről szóló ambiciózus építészeti kiállítás megnyitóján Nicolas Sarkozy szerdán 35 milliárd eurós fejlesztést jelentett be a főváros tömegközlekedésben.

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Állásajánlatok
Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó