Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Omaha Beach, akárcsak a Sainte-Mere-Église-tõl Caenig elnyúló, nagyjából száz kilométeres sáv egy egészen különleges turizmus, a nosztalgiaturizmus, vagy talán inkább a kegyeleti turizmus célpontja. És nemcsak Franciaországban.

– Azt ugye tudják, hogy itt játszódik a Ryan közlegény? – kérdi nyomban a megismerkedés után Gilles Noir is, aki az egyik közeli faluból szaladt le napozni, ráadásul elõször ebben a késõn tavaszodó évben.

 Nyilván aligha akad majd ember az idén ide érkezõ milliós vendégseregben, aki ne lenne tisztában azzal, hogy Tom Hanks ezen a pár kilométeres fövenyes parton szállt partra százezer amerikai, brit, kanadai, francia katonával egy idõben, hogy aztán hét bajtársával együtt elinduljon megkeresni a német vonalak mögött rekedt Ryan közlegényt.

És itt esett el az amerikai partraszállók közül is a legtöbb: Omaha Beach szinte minden méterére jutott egy hõsi halott amerikai 1944. június 6-án. Ezért is emlegetik máig úgy, hogy „Bloody Omaha” – a véres Omaha.

Karbantartott emlékmûvek

Ma már – különösen így, az invázió évfordulójának táján, minden errõl a napról szól ezen a partszakaszon. Könnyen meglehet, hogy Nyugat-Európában egyetlen más második világháborús csata emlékét sem õrzi annyi emlékmû, múzeum, katonai temetõ, mint a háború végkimenetelét valóban alapvetõen meghatározó normandiai szövetséges invázióé. Normandia a háborús monumentumok tekintetében egészen bizonyosan a világelsõk közé tartozik. Ráadásul remekül megtervezett, gondosan karbantartott és látható szeretettel gondozott emlékmûvekrõl van szó. E tekintetben gyakorlatilag nincs kivétel: elhanyagolt környezet, gondozatlan emlékoszlop, netán katonasír tökéletesen elképzelhetetlen dolog Normandiában. És úgy látszik, az emlékmûvekbõl még mindig nem elég – a partraszállás 60. évfordulója elõtt hatalmas obeliszkek épülnek a többi között Omaha Beach két végpontján is.

– Azt mondják, az új emlékmû avatásán ott lesz Bush is – mondja büszkén a tenger irányába fordított éles kardpengéket formázó, csillogó fémbõl készült térplasztika körül szorgoskodó munkások egyike.

Az egész normandiai partvidéken ez a helyzet – lázas tempóban folyik az utak javítása, az emlékhelyek körüli parkolók bõvítése. Azt nemigen lehet még tudni, hogy az amerikai elnök valóban eljut-e majd ide. Az viszont teljesen bizonyos, hogy illusztris vendégek hatalmas kirajzása várható Normandiába a partraszállás jubileumán. Chirac elnök Bushon kívül is tucatnyi állam- és kormányfõt hívott meg; ide várják például Erzsébet brit királynõt, Blair miniszterelnököt, Putyin elnököt, az egykori szövetséges országok képviselõit, beleértve a lengyel, a cseh és szlovák elnököt is. És itt lesz az ünnepségeken Schröder német kancellár is.

Az illusztris vendégsereg érkezése már most is lázban tartja egész Normandiát. Leginkább persze a partvidéki apró falvakat, amelyeket az egykori inváziós erõk legelsõnek szabadítottak fel.

 Testvérváros minden falunak

Közéjük tartozik Sainte-Mere-Église. Tipikus normandiai település, szûk utcákkal, szürke kõházakkal, amelyek falára vadszõlõ kapaszkodik. Jólétet, nyugalmat árasztó környezet, ahol a porták mindig rendezettek. Most még inkább azok. Az önkormányzat murvát halmozott fel a kapuk elõtt, amit a lakók maguk egyengetnek el a szûk járdákon. Sok házon már ott leng az amerikai zászló, ami errefelé teljesen hétköznapi dolognak számít; ha másért nem, azért, mert gyakorlatilag valamennyi környékbeli településnek van amerikai testvérvárosa. Ezért aztán a polgármesteri hivatalokon szinte kötelezõ jelleggel együtt lobog a francia trikolór és a csillagos-sávos zászló. A rengeteg partvidéki szállodával, panzióval hasonló a helyzet – megtoldva még esetleg a brit lobogóval. Annál is inkább, mert hiszen a La Manche túlsó oldalával közvetlen kompösszeköttetés is van, a hajók tavasztól õszig ontják az amerikaiakat és az angolokat, akiket Franciaországban talán sehol sem szeretnek annyira, mint Normandiában.

Ez akár meg is lepheti az embert, annak tükrében, hogy a francia régiók közül Normandia szenvedett a legtöbbet a második világháborúban. Egyes becslések szerint az itteni civil áldozatok száma elérte az ötvenezret – túlnyomó többségükkel egyébként nem a németek, hanem a szövetségesek bombái végeztek. Borzalmas károkat szenvedtek az itteni városok. A Normandiában berendezkedett német vezérkarnak szállást adó Saint-Lo épületeinek 95 százaléka dõlt romba a hetekig tartó szõnyegbombázások következtében, de a vidék fõvárosa, Caen is 75 százalékban elpusztult. Lehet, hogy emiatt másutt az amerikaiak ellen fordult volna a közvélemény – Normandiában ennek éppen az ellenkezõje következett be: sok ember valósággal „jenkimániás” lett a háború után, s ez minden jel szerint mostanában sokadik virágkorát éli.

Eugene Jouan bevallottan közéjük tartozik. Sainte-Mere-Église-ben nem sokan maradtak már az õslakosok közül, a falu házainak jelentõs hányadát párizsiak, rouaniak vették meg hétvégi nyaralónak. Normandia mára afféle nyugdíjas-paradicsom lett. Ahová fõleg az idõsebb városi emberek járnak tavasztól õszig tengeri levegõt szívni, fürdeni, napozni, horgászni, kagylót gyûjteni.

Eugene Jouan viszont a mezõgazdaságból élt, amíg bírt dolgozni. Az idõs embernek ma már az Omaha Beach és a másik amerikai partraszállási hely, Utah Beach korabeli makettjének megépítése maradt az egyetlen ambíciója. Pontosan emlékszik mindenre, ami június hatodikán szülõfalujában történt; a reggeli csatazajra, a falu felett elhúzó bombázókra, a mezõn földet érõ ejtõernyõsökre, aztán a menekülõ németekre és a dzsipeken begördülõ amerikaiakra. Az akkori eseményekkel kapcsolatban még tíz évvel ezelõtt is érte öröm. Az amerikai katonai archívumok akkor juttattak el a falu polgármesterének néhány olyan fotót, amit annak idején amerikai katonák készítettek Sainte-Mere-Église-ben. Köztük egy olyat is, melyen Jouan édesanyja, kishúgát kézen fogva, örömkönnyek között diskurál egy amerikai katonával a falu fõutcáján.

A deres hajú férfi olykor eltûnõdik, mi lehet azzal a nyúlánk amerikaival. Reméli, hogy túlélte a háborút, bár e tekintetben azért vannak kétségei. A partraszállók java része ugyanis azóta már megfordult Normandiában, Sainte-Mere-Église utcáin is gyakran felbukkantak az elmúlt évtizedekben olyanok, akik kíváncsiak voltak egykori tûzkeresztségük színterére. De errõl a katonáról soha senki semmit nem hallott, pedig a fotót mutogatni szokta az ide érkezõ veteránoknak.

Ezért aztán bizony elképzelhetõ az is, hogy a fiatal amerikai a normandiai katonai temetõk valamelyikében alussza örök álmát, hasonlóan a több tízezer egykori felszabadítóhoz, aki végleg itt maradt Normandiában.

E temetõk legnagyobbika Omaha keleti szegletében található, hetven hektáron elnyújtózva. Kilencezer-háromszáz fehér kereszt, olykor Dávid-csillag jelzi nyughelyüket a harsogó zöld gyepen. Árnyékukban gyakran földbe szúrt apró amerikai és francia zászlók. Alighanem ez a világ egyik legszebben rendben tartott katonai temetõje, amelynél még a hozzá vezetõ hosszú bekötõút is valóságos kertépítészeti mûremek.

Ez a temetõ az Európába érkezõ amerikai második világháborús veteránok normandiai zarándoklatának kötelezõ állomása. Ted Allison például már harmadszor van itt. A 4. tüzérhadosztály közlegényeként csak június közepén szállt partra valamivel keletebbre, Arromanches-nál. Két bajtársa fekszik itt, nekik hozott most is virágot. Reméli, nem utoljára, bár már õ is alaposan benne jár a korban. – Igaz, ha én nem jönnék, akkor is mindig lesz virág a sírjukon – nyugtatja magát.

Ha a Longues környéki Normandie temetõ a partvidék legcsendesebb helye, Arromanches kétségkívül a leglármásabb. Ez akár a partraszállás afféle fõvárosának is nevezhetõ manapság. Azzá teszi nagy múzeuma, amelynek anyaga kétségkívül mind közül a leggazdagabb. De látnivaló ezen kívül is Arromanches-ban van a legtöbb. Korabeli nehézfegyverek a parton, angolok, németek, amerikaiak, vegyesen. A vízen pedig még láthatók az egykori mesterséges hadikikötõ romjaiban is monumentális maradványai. Ez a partraszállást követõen hónapokon át a legfontosabb szövetségesi utánpótlási bázis volt, ide érkeztek a csatorna túlsó partján felhalmozott fegyverzetek, amelyek végül is Franciaország teljes felszabadításában meghatározó szerephez jutottak.

Apály idején száraz lábbal közelíthetõk meg az egykori hadikikötõ vasbeton kolosszusai. Ezeket természetesen kegyeleti okokból õrizték meg az utókornak – esztétikai szempontból nézve nem túl vonzó építmények. Mégis sok száz ember teszi meg apály idején a nedves fövenyen a hozzájuk vezetõ nem kis utat, hogy a lövedékek ütötte réseken át egy pillantást vessen a poshadt vízszagot árasztó, vízinövényekkel benõtt belsejükbe.

Szuvenírdömping

Június 6-án majdnem akkora forgalom várható Arromanches-ban, mint a városka hõskorában, hatvan évvel ezelõtt. A hivatalos program szerint itt tartják majd a D-Day talán legfontosabb hivatalos megemlékezését királyok, állam- és kormányfõk részvételével.

A hosszú bazársoron a partraszállási szuvenírek a slágerek. Minden kapható, ami a D-Day-re picit is emlékeztethet – zászlók minden méretben, korabeli katonai felszerelési tárgyak és fegyverek makettjei, sõt „igazi” katonai kulacsok, hátizsákok, bakancsok. Tengernyi képeslap, térkép, könyv, plakát – mind-mind az invázió jegyében. Vevõ már május végén, június elején is szép számmal akad. Többségük külföldi, reggeltõl késõ estig turistabuszok dübörögnek a múzeum környékén.

– És ez így marad egészen augusztus végéig – jósolja a Michigan bazár eladója.

Mint minden évben, most is a korabeli katonai dzsipek kölcsönzése a legjobb biznisz. Innen, Arromanches-ból tényleg könnyen megközelíthetõ az az öt plázs, ahol annak idején az elsõ szövetségesi hídfõállások létesültek, és amelyek ma is egykori kódnevükön szerepelnek a helyi térképeken: Sword, Juno, Gold (a brit haderõk partszakaszai), valamivel távolabb pedig a két amerikai hídfõ, Omaha és Utah.

Érdemi nyomaival egyébként e csatáknak már alig találkozni. A nácik atlanti falából néhány betonbunker maradt meg mementónak. E bunkerek nyirkos lehelete ma is megborzongatja azt, aki hajlandó beléjük kuporodni. Mindegyikük lõrései a tenger irányába tátonganak, egyikükben-másikukban a korabeli lövegeket is meghagyták afféle turistalátványosságnak.

A D-Day legtöbb tárgyi emléke alighanem a Hoc magaslaton látható még napjainkban. Innen kelet és nyugat felé egyaránt sakkban lehetett tartani a környéket, érthetõ, hogy a németek a Hocon helyezték el a partraszállás elõtt nehéztüzérségüket. A magaslatra csak hegymászó eszközökkel tudott felkapaszkodni a tenger felõl egy amerikai zászlóalj, amelynek 220 katonájából pár óra alatt kilencven esett el e 13 hektárnyi terület birtokbavételéért vívott csatában. Hoc egyébként ma szinte állam az államban – a háború után Franciaország „örök idõkre” amerikai kezelésbe adta e véráztatta földnyelvet.

A magaslaton bombatölcsér bombatölcsér hátán. Nagy részüket sûrûn benõtte a fû, de itt-ott azért különös vastárgyakba, huzaldarabokba botlik az ember.

– Nem kell félni, akna, lövedék már nem maradt a törmelék között – nyugtatja meg a látogatókat az egyik alkalmazott. Most rengeteg van belõlük, túlnyomó többségük egyébként nem amerikai, hanem francia, holland. A franciák parkolót építenek, a hollandok pedig virágágyásokat létesítenek, bokrokat telepítenek. Hogy itt is hivatalos ünnepség készül, azt a máris felhalmozott kék színû mûanyag széksorok mutatják.

Itt is sokáig túlóráznak mostanában. De semmi gond: este fél tízkor még világos van a Hoc magaslaton. A vörös napkorong semmiképp sem akar a tengerbe bukni, tartósan ott parázslik a látóhatár peremén, kilométeres aranyhidat vonva a csatorna szürke vizére.

Omaha Beach–Párizs, 2004. június (NOL)

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Állásajánlatok
Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó