Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

Minden év március 20-a, azaz a frankofónia világnapja környékén számos ország rendez különféle eseményeket a francia nyelv tiszteletére. Magyarországon immáron 20 éve ünnepeljük a francia nyelvet egy hónapon keresztül.

A francia nyelv különleges helyet foglal el a világ nyelvei között. A francia nyelv beszélőinek száma világszerte 300 millióra becsülhető. Az angol mellett ez az egyetlen nyelv, amely öt kontinensen van jelen. Emellett azon ritka nyelvek egyike, amelyeket szinte minden iskolai és egyetemi rendszerben oktatnak: összesen mintegy 125 millió ember tanulja. A francia így az angol után a második legtöbbek által tanult, a kínai, a hindi, az angol, a spanyol és az arab után pedig a hatodik legtöbbek által beszélt nyelv.

A francia nyelv a nemzetközi szervezetekben is fontos szerepet tölt be: az ENSZ és számos alszervezetének hivatalos nyelve, az Európai Unió és sok más regionális szervezet, például az Afrikai Unió egyik munkanyelve, illetve az olimpiai játékok egyik hivatalos nyelve is.

Azon országok többsége, amelyek kötődnek a francia nyelvhez, a Frankofónia Nemzetközi Szervezetének (OIF) égisze alatt egyesülnek. Ez az egyetlen olyan világszervezet, amely egy nyelv köré szervezi identitását. Az OIF célja, hogy biztosítsa a 88 tagállam és kormány közötti együttműködés kereteit. Magyarország megfigyelő státusszal rendelkezik a szervezetben. A frankofónia olyan közös értékeket testesít meg, mint a szolidaritás, a kulturális sokszínűség, a demokrácia.

Idén ismét számos diplomáciai testület, magyarországi minisztérium, valamint kulturális és oktatási intézmény vesz részt azokon a közös rendezvényeken, amelyek nemcsak színteret adnak a frankofónia eszméjének, hanem kézzelfoghatóvá is teszik azt.

A nagyközönség nemcsak a Frankofón Filmnapok programjában szereplő 23 film premier előtti vetítésén vehet részt, hanem számos koncert, előadás, kiállítás és konferencia programjába is bekapcsolódhat Budapesten és Magyarország egész területén.

A Frankofón Filmnapok 2020-as teljes programja itt érhető el.

A felolvasó használata

A honlapon található francia nyelvű szövegeket a beépített program felolvassa, ha kijelölöd a szöveget az egérrel. Ha nem tudod hogyan kell, nézd meg ezt a videót: 

Állásajánlatok
Bíró Ádám könyvei

Vive la langue française!

Oublie ton passé,
qu`il soit simple ou composé,
Participe à ton Présent
pour que ton Futur
soit Plus-que-Parfait !

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó