Az ezredbe 5 leadott kilóval meg egy elég csúnyának látszó kézsebbel tértem vissza. Még a kiképzés elején hasította fel egy kő, aztán el is fertőződött, ez ilyen viszonyok közt borítékolható volt. Ennek ellenére viszonylag gyorsan rendbejött. Következett három hét a laktanyában, mely alatt ennél jóval komolyabb baleset érte a századot. Egyik terepen lévő szakaszunk a lefoglalt gázolajat égette el, az egyik hordó belobbant és ketten súlyosan megégtek. Napokon belül evakuálták őket Párizsba, de valószínűleg többet nem lesznek alkalmasak normális katonai szolgálatra.
Esős évszak
Az újabb egy hónapos terepünket egy lefoglalt aranybányából kialakított bázison töltöttük, innen indultunk őrjáratozni és közben a bányát is őriztük, nehogy újrakezdjék a kitermelést. Ekkorra már beköszöntött az esős évszak, az ösvények mocsárrá áztak, volt hogy kilométereken keresztül bokáig a sárban meneteltünk. Az esővel megjöttek a betegségek is, a terep végére a fél szakasz harcképtelenné vált. Mi meg őrjáratozhattunk helyettük is.
Még több eső
Az őrjáratokon megtaláltuk a szokásos aggregátorokat, motorokat, alkoholt és cigarettát, meg kevésbé szokásos dolgokat is, például egy csak homokosok által lakott falut. Szerencsére csendőrök is voltak velünk, így megmotozni nem nekem kellett őket. A csendőrök gyanították, hogy van egy homár a kollégáik között is, ezért megkérdezték a brazilokat, van e „közeli” ismerősük a csendőrségről. Azok négy különböző nevet is felsoroltak, a zsaruk köpni-nyelni nem tudtak.
A következő faluban az egyik faház nagyon mozgott, a függöágyban egy férfi és egy lány épp egymással voltak elfoglalva, akció közben leptük meg őket. Véget vetettünk a romantikának, az őrmester a lámpát, én a fegyvert nyomtam a képükbe. Ekkor már a csapat fele bent tolongott a faházban, nem a férfire voltak kiváncsiak. A lány elsírta magát, de nem hatott meg minket. Betereltük őket a többi közé, majd elégettük a máglyába rakott cuccaikat a faházakkal együtt, és kellemes hazautat kívántunk nekik.
Megsemmisül egy szivattyú
A rombolás szépsége
A Karácsonyt és az Újévet szintén a bányában töltöttük, túl nagy ünneplés nem volt. A következő hosszabb őrjáraton az egyik srácon kijött a malária, a láza 41 fok körül járt, végül helikopterrel kellett kivinni egy tisztásról, egyenesen a kórházba. Néhány napra rá mi is helikopterre szálltunk, és otthagytuk a bányát a minket váltó szakasznak.
Már a helikopteren
Balázs / Francia idegenlégió / Idegenlégiós blog