Visszatérve megkaptuk a 3 hetes téli szabinkat, majd rögtön egy hónapos terep következett a brazil határon. Itt őrködtünk és kisebb őrjáratokat tettünk, de alig volt valami fogás. A bázisunkon kényelmes életünk volt, mindennel jól el voltunk látva. Nem úgy a tizedes képzőn lévők, akik szintén itt töltötték a kiképzésük utolsó két hetét, mi meg testközelből nézhettük a szívatásukat.
Tönkretettük az esti partit
Városrendezés
Ekkor lehetett jelentkezni a kouroui maratonra, de nem jött össze az öttagú szakaszváltó, rajtam kívül csak egy srác jelentkezett. Erre hirtelen felindulásból kijelentettem, hogy mindenképp futni fogok, ha nem lesz csapat, akkor lefutom az egészet egyedül. Abba bele se gondoltam, hogy terep után csak 9 napom lesz felkészülni a versenyre, míg erre elvileg hónapokat kéne.
Vasárnap reggel volt a rajt, ami egy közlekedési baleset miatt 1 órát csúszott, így reggel 7-kor indultunk. A kínai szakasztársam volt olyan rendes, hogy mellettem tekert biciklivel, és biztosította a vízutánpótlást. Szándékosan lassan kezdtem, visszafogtam magam és hagytam sokakat elfutni mellettem, a verseny első felét komótos tempóban futottam le. Ez a 21. kilométernél lévő fordulóig tartott, ekkor kezdtem gyorsítani, majd az előzések miatt még jobban elkapott a hév. A 30. kilométernél sokan elkészültek az erejükkel, látványosan lelassultak, többen kidőltek és fel kellett adniuk a versenyt. Én meg csak kerülgettem őket, mint a bójákat. Végül engem is utolért a holtpont, 6-7 kilométerrel a cél előtt elkezdtem lassulni. A nap ekkor már teljes erejével tűzött, az aszfalt felforrósodott alattam, én meg 200 méterenként kértem el a kínaitól a kulacsot. Végül csak elfogytak a kilométerek, 4 óra 10 perc futás után elértem a célt. A kicsivel több, mint 200 indulóból 63. lettem.
Az ezredben elkezdődött a felkészülés Cameronera és az ezzel járó sportversenyek. A 8 km-es bakancsos futáson mindenki indult, a másik négyen (vízilabda, vízi akadálypálya, szárazföldi akadálypálya, kötélhúzás) csak a századok válogatottjai. A szárazföldi csapatba beválogattak engem is.
Egyenruhában, fegyverrel és egy 10 kilós ládával (csapatonként) kellet végigmenni a pályán. Kezdésként a kötélre másztunk fel csak kézzel, majd párosával a teherautó kerekét hurcoltuk el 100 métert, átkúsztunk 2 teherautó alatt, majd áthúztuk magunkat egy 20 méteres kötélre felfeküdve. Ha valaki útközben leesett, annak elölről kellett kezdenie a kötelet, szerencsére a mi csapatunkban nem volt ilyen. Mikor mindenki megérkezett, megint kúsztunk a drótok alatt, majd embergúlát formáztunk magunkból, a legkönnyebbnek erre felmászva kellett megütnie egy felfüggesztett kolompot. Ezután végigküzdöttük magunkat a katonai akadálypálya négy akadályán, végül gyakorló gránátokat kellett célba dobni. Mikor az utolsó is eldobta, akkor állt le az óra. Mi nyertük a versenyt, és összesítésben a századunk is győzött, a serleg hozzánk került egy évre.
Forrás: Balázs / Francia idegenlégió / Idegenlégiós blog
