Végül minket is leváltottak a bázison, repülővel távoztunk. Ez volt az utolsó terepem Guyanán. A visszaúton a pilóta végig a föld közelében repült, a légáramlatok ide-oda dobálták a gépet, én meg az erre érzékeny gyomrommal falfehéren szenvedtem végig az utat.
Terven felüli értékcsökkenés
A bányában is szünetelt a munka
Az ezredben két nyugodt hét következett, ezt ki is használtuk a foci VB nézésére. Akik nem nézték, azok is rájöhettek az eredményre, mert francia vagy brazil győzelem esetén a város bolondok házává változott, a civilek egész éjjel dudáltak meg petárdáztak. Aztán szerencsére elnémította őket a német válogatott. A brazilverés után egy autónyi német kiment az ezredünkből, és bosszúból ők is végigdudálták a várost. A kocsit persze előtte telepakolták önvédelmi eszközökkel, de nem volt rá szükségük, a brazilok a sírással voltak elfoglalva.
Ebben sajnos én nem tudtam részt venni, ekkor az utolsó kéthetes szabimat töltöttem otthon. Erről visszatérve már a hazaútra készültem. Leadtam az itteni felszereléseket, a többi cuccomat elvitettem a költöztetővel, elmentem az orvosi vizsgálatra és a papírmunkát intéztem. Végül kezet rázott velem az ezredes, adott egy emléklapot az itt töltött két évemről, és repülővel elhagytuk az országot.
Élveztem az itteni kiküldetésemet, de két év pont elég volt belőle. Leginkább Európa és az itteni civilizáció hiányzott. Sokan voltunk, akik szabadidőnkben is csak a postára és az áruházba jártunk ki a városba, mert a kinti közeg gusztustalan volt. Drog, bandák, segélyből élő lusta helyiek, ronda nők, trópusi lassúság és szervezetlenség. Hiába nézett ki normálisan a tartomány a beleölt francia pénztől, ez itt már a 3. világ. A brazilok viszont pozitív meglepetés voltak, barátságos és segítőkész népség, akik dolgozni is képesek.
A terepen töltött időnket viszont annál jobban élveztem, a dzsungel a 40 méteres fáival meg a trópusi állataival nagy élmény volt, meg a feladataink is jók voltak. Az állandó melegnek is örültem, a két kint töltött év alatt csak egyszer fáztam igazán.
A legnagyobb veszélyek, amik a kint szolgálókat fenyegetik az a betegség és a fogda voltak. Utóbbi mindig tele volt, de nagy részük droggal bukott meg, ilyenhez meg én soha nem nyúltam. Egyébként a katonai rendőrség korrekt volt, így nem is volt dolgom velük.
Valamilyen trópusi betegséget elkapni sokkal nagyobb esélyem lett volna. Volt itt két féle malária (az egyik veszélyesebb, a másik rendszeresen visszatérő), dengi-láz, trópusi influenza, tüdőgomba, bőr alá petét rakó és hússal táplálkozó légy, meg extrém lábgombák is. Szerencsére engem ezek mind elkerültek, ezt nem sokan mondhatják el magukról.
Víz és szappan. Gombák és bőrbetegségek legjobb ellenszere.
Még néhány kép az állatvilágról:
Balázs / Francia idegenlégió / Idegenlégiós blog
