Bienvenu sur www.francianyelv.hu   A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Bienvenu sur www.francianyelv.hu GSpeech

A maradék három hét is ugyanilyen eseménytelenül telt el a járőrözésből. Egyszer volt egy lövöldözés Marseille egyik északi elővárosában, a rendőrség meg is szállta a területet, de aztán kiderült, hogy csak a szokásos bandaharc. Toulonban viszont volt egy valódi támadás a slaborok ellen, megszúrtak két katonát, mire leteperték a támadót, de nem sérültek meg súlyosan.

Hazatérésünk után néhány légióst előléptettek 1. osztályúvá, így ki kellett inniuk a sisakot. Az oroszokat ez nagyon nem viselte meg, szerintem valameyik még örült is, hogy magába tölthet 3,5 liter sört, de a nepáli marha látványosan berúgott. Először összeesett, ekkor beraktuk a zuhany alá. Ekkor elkezdett a hátán körbeforogni, közben rugkapált és visított, mint a sakál. 1 órán keresztül csinálta a műsort, végül elfogyott az ereje és elaludt. Reggelre jól volt, de nem emlékezett semmire. A cseh caporal-chef fel is háborodott, hogy már ilyen selejteket is felvesznek a seregbe, akik inni sem bírnak.

A szakaszunk svájci dezertőrétől is jött egy telefon, melyből kiderült, hogy mégsem dezertált. Hazament hétvégére, és előállította a rendőrség. Ott még komolyan veszik, hogy tilos más állam hadseregében szolgálni, ráadásul ő ezért a svájci hadseregből lépett le. Most három év börtön vár rá.

A század fiataljai a BSM síkiképzéssel folytatták a programot, én meg a CP04 műszaki kiképzésre mentem kiképzőnek két hónapra. Az első 2 hét a Felin rendszerről szólt. Ez egy egyesített rádió és helymeghatározó rendszer egy átalakított Famasszal meg optikával. Első ránézésre futurisztikus és látványos, gyakorlatban viszont a fegyver és a felszerelés is jóval nehezebb lett, nagyon törékeny, és gyakran válik használhatatlanná a technikai hibák miatt. Az emberanyag legalább jó volt a képzéshez. Főként orosz ajkú újoncok voltak, sok volt közülük motivált és sportos. Meg kaptam egy kínait is, ez egy hónap gyengélkedőről érkezett a képzésre. Rögtön belopta magát a szívemben, mert el akarta sunnyogni a nálam kötelező kopaszra nyírást, a hétvégére még hajjal akart kimenni. Megvártam, amíg átcserélte a civil ruhát, majd megfekvőztettem, hozattam egy hajnyírót és saját kezűleg nyírtam egy csíkot a feje közepére. A többit már megoldotta magának.

A második héten lövészet is volt a Felinnel, a fegyverem optikája bemondta az unalmast és elkezdett ki-be kapcsolgatni, végül leszereltem az egészet, és lőttem a hagyományos irányzékkal. Az optikán egyébként volt fényképező, zoom, éjszakai üzemmód és még fedezék mögül is láthatok vele egy speciális szemüveggel, csak épp lőni nem volt alkalmas. Ez jellemző az egész rendszerre.

imageA FELIN rendszer(forrás: http://www.francois.cornut-gentille.fr)

A tűzszerész raj lövészetén ennél sokkal nagyobb baj történt. A 12,7 mm-es géppuska felrobbant megölve a szerb caporal-chef kezelőt, és még egy törzsőrmester is súlyosan megsérült. Még nem hozták nyilvánosságra, pontosan mi okozta a műszaki hibát.

Balázs

Forrás

A kijelölt francia nyelvű szöveg felolvasásához kattints a hangszóróra! Francianyelv.hu felolvasó